Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-27 / 99. szám
2. oldal Elszalasztott lehetősig 8. oldal Lesz-e alma? 4. oldal Vendégségben a rendőrségnél „Lélekben összenőve” cí mmel Sinkovits Imre Kossuth- díjas kiváló művész és Vitai András előadóestjét láthatta a nagyérdemű szó mbaton este a nyíregyházi művelődési központban. balAzs Attila felvétele Kolozsvár román polgár- mestere szombaton betiltott egy olyan szimpóziumot, amelyet a helyi magyarság kezdeményezett csehszlovák és holland polgári csoportok bevonásával. Az AP hírügynökség helyszíni jelentése szerint az eszmecserén a helyi közigazgatással kapcsolatos problémákat szerettek volna megvitatni. Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök szombaton televíziós beszédben jelentette be, hogy lemond tisztségéről. Lépését azzal indokolta, az áprilisi választás nyomán kialakult kényes politikai helyzetben erős elnökre van szükség. Sevilla amm mm Hat nappal a sevillai világikiállítás ünnepélyes megnyitása után már az EXPO eigymi'liliiomodik látogatóját fogiad'ták a rendezők. A 14 esztendős spanyol diáklányt egy motor- kerékpárral ajándékozták meg. Az Expo egyik illetékese elmondta: eddig naponta átlag 187 231 látogató volt kíváncsi a világkí- állításra, de a hét végeken ennél több érdeklődőre számítanak. i Bukarest mmmm—m Mihály volt román kiirály ■ 1 feleségével együtt Romá■ niába, a bukovinai Suceava i repülőterére érkezett. A vendégeket Pimen, Suceava és Radauti érseke fogadta | a repülőtéren. Az ex-ural- itodó Budapestben részt vett az ortodox húsvét alkalmából tartott istentiszteleten. I | Posavármm—mmm Az afgán ellenálló csoportok vezetői a szombatra virradó éjszaka Pakisztánban hivatalosan bejelentették, hogy ellentéteiket félretéve létrehozták azt az 50 ta,gú tanácsot, amely két napon belül átveszi a hatalmait a talaját vesztett kabuli kormányzattól. A gerillák szombaton fegyveres összetűzés nélkül behatoltak Kabulba. kongresszusom A KDNP a következő vá-. lasztásokon meghatározó politikai erő kíván lenni — hangsúlyozta Surján László elnök szombaton Gödöllőn a párt első kongresszusának második napján. A három napos tanácskozáson a párt majd 20 000 tagját ezernél több küldött képviselte. A pártelnök az országban létező feszültségek feloldására „toleráns pluralizmust" és gazdasági fordulatot — a restrikció helyett növekedést szorgalmazott. HDF-elnökök Magyarország az eltelt két évben előnyökre tett szert a térség többi országához képest. Ebben meghatározó, bizonyos esetekben döntő szerepe az MDF-nek volt — e gondolatokkal nyitotta meg Für Lajos ügyvezető alelnök a párt helyi elnökeinek gyűlését szombaton a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol Antall József pártelnök, kormányfő elemezte közel kétórás beszédben a kormányzó párt eltelt két évét. Békés jövő napja ■mmm „A pillanatnyi érdekekért a kisgazdapártot is elveszejtő személyektől, a nevünket, székházunkat, pénzünket használóktól csak úgy tudunk megszabadulni, ha megszervezzük önmagunkat” — mondotta Horváth László országgyűlési képviselő a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt történelmi tagozatának elnöke Kiskunhalason szombaton „a haragnapja helyett a békés jövő napja” mottóval rendezett politikai nagygyűlésen. Zongora- verseny mmmmmmmm Csóka Beáta nyíregyházi zenetanár harmadik díjban részesült Szekszárdon, ahol vasárnap a díjkiosztással fejeződött be a zenetanárok VIII. országos zongoraversenye. 3 607 549 Sport Kilenc halottja és több tucat sérültje van annak a balesetsorozatnak, amely végigkísérte a Le Mans- ban rendezett 24 órás motorversenyt. Az áldozatok azonban nem a résztvevők közül kerültek ki, hanem 20—30 esztendős fiatalok voltak, akik nézőként, szórakozásból nagy sebességű motorkerékpárokon érkeztek a viadal megtekintésére. A hosszú versenyt úgy akarták maguknak elviselhetővé tenni, hogy alaposan felöntöttek a garatra, majd ittasan maguk külön versenyt akartak vívni a pálya menti utakon. Aluljáró, boltokkal Késik az állomás átépítése Nyíregyházán Debrecen (KM N. L.) — Késik, de nem marad el a nyíregyházi vasútállomás rekonstrukciója. Az illetékesek állandó napirenden tartják a témát — kaptuk a tájékoztatást a MÁV Debreceni Igazgatóságán. Hazánlk megyeszékhelyei között a nyíregyházi vasútállomás a legzsúfoltabb, a legkorszerűtlenebb. A vasút vezetői évek óta sürgetik a rekonstrukciót, amelynek tervét elkészítették. Az elképzelések szerint több száz millió forintos beruházást valósítanak meg több lépcsőben Nyíregyházán. Am hazánik nehéz anyagi helyzete miatt a program megvalósítását bizonytalan ideig szüneteltetik. A szüneteltetés attól is függ, hogy a megyei önkormányzat az úgynevezett területfejilesztési alapból tudja-e támogatni az építkezést. Jó hírnek számít: elvileg megvan a lehetősége annak, hogy a területfejlesztési alapból egy bizonyos összeget átutaljanak a munkálatok elkezdésének támogatására. Ami biztos: a MÁV, valamint a megyei és a nyíregyházi önkormányzat illetékesei szeretnék, ha a budapesti világkiállítás megnyitása előtt befejeznék a rekonstrukciót. A világikiállítás, valamint a kelet-nyugati kapcsolatok élénkülése a nyíregyházi állomás forgalmát is megnöveli. A felújítás első lépcsőjében a vágányokat távolabb teszik egymástól, hogy megteremtsék ,a fedett peron megépítésének lehetőségét. Egyúttal a vágányok alatt aluljárórendszert építenek ki, hasonlót, mint amilyen Debrecenben van. Az esztétikus aluljáróban kis boltok, butikok kialakítására is lehetőség nyílik. A beruházás végén a felvételi épületet, a várótermet korszerűsítik. Régi-új polgármester Nyírtass (KM — K. D.) — A szavazóurnák elé járultak tegnap Nyírtass polgárai, hogy döntsenek arról, ki lesz a megüresedett polgármesteri szék birtokosa. Nem volt könnyű dolguk, hiszen hét jelölt közül kellett választaniuk. Végül érvényes és eredményes volt a választás, hiszen az 1696 választópolgár közül 796 adta le voksát, 754 volt közüle érvényes. A lemondott, majd a tiszteletdíjas tisztségért ismét harcba indult Szemán Miklós kapta meg a szavazatok több mint 25 százalékát, így ő lesz a település polgármestere. Szavaznak a választópolgárok. Ha hibás a kártya... Segít az ügyfélszolgálat Fehérgyarmat (Molnár Károly) — A szatmári térség településeiről még mindig nagyon nehéz telefonon kapcsolatot teremteni az ország, a világ más távbeszélőállomásaival. A fehérgyarmati központ boszorkányos kezű kezelői minden igyekezete ellenére sokszor órákat kell várni egy-egy távolsági ösz- szeköttetés megteremtésére. Így érthetően nagy figyelem kíséri a faluprogram megvalósítását. A fővárosi Közgép szakemberei Fehérgyarmaton (és Rozsáig, Tiszabecs, Kölese térségében is) készítik a mikrohullámú átjátszóantennákat. Simon Imre, a BHG szerelésvezetője irányításával február elejétől megindult a Távközlési Hivatal új épületében a belső szerelés. A 85 milliós munkát 15—20 szerelő folyamatos munkájával nyár végére befejezik. A mátészalkai tranzitközponthoz kapcsolódik Fehérgyarmat és térsége vonalrendszere, mely automatikus működésű ugyan, de Mátészalkán az inter-központ manuális rendszerű kapcsolatok létesítésére is képes lesz. A mátészalkai ARM gyűjtőközpont s a fehérgyarmati berendezések összehangolása is megtörténik a nyár végi befejezést követően, várhatóan szeptember hónapban. A munka jelenlegi tempója alapján feltételezhető, hogy október 15-re (már bepróbázva) működik Fehérgyarmatról is a crossbar-telefon. A MATÁV dolgozói folyamatosan végzik a városban a megfelelő kábelépítési munkákat.--------------------------------11. oldal Salakmotoros vb-selejtező Nyíregyháza (KM — Kovács Éva) — A betegbiztosítási kártyákat még ma is kapják az állampolgárok. Közülük nem kevesen veszik észre, hogy az orvosválasztásra, az év második felétől ingyenes orvosi ellátásra jogosító dokumentumokban különféle hiba van. Mit tehetnek, hol reklamálhatnak az ember ek ? Amint azt a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon megtudtuk, a gyors és pontos ügyintézés érdekében április 15-től kifejezetten a betegbiztosítási kártyákkal foglalkozó ügyfélszolgálati iroda kezdte meg a munkát. Az ötfős csapat új helyen, Nyíregyházán a Bethlen Gábor u. 24. szám alatt, a korábbi SZMT-székház (illetve Móricz Zsigmond mozi) helyére költözött. Az újonnan nyitott ügyfélszolgálati irodát mindazok felkereshetik, akiknek a betegbiztosítási kártyával kapcsolatosan bármilyen problémájuk van. Az iroda munka- napokon reggel 8-tól délután 2-ig tart nyitva, de tervezik, hogy július elsejétől szombati napokon is várják az ügyfeleket. A Bethlen Gábor u. 24. szám alatt nemcsak a hibákat orvosolják, hanem az egyéni vállalkozók és családtagjaik, valamint eltartott hozzátartozóik betegbiztosítási kártyáit is e helyütt érvényesítik. Személyes megjelenés esetén azonnal a helyszínen, postai megkeresés esetén pedig ajánlott levélben küldik ki az érvényesített kártyákat az ügyfeleknek. Vonat alá lökte A nyírbátori MÁV-állomá- son egy 34 éves foglalkozás nélküli budapesti lakos a személyvonat alá lökött pénteken egy 50 éves nyíradonyi férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A tettest őrizetbe vették. A rendőrség eljárást indított egy 24 éves foglalkozás nélküli géberjéni férfi ellen, aki Mátészalkán pénteken délután 2 órakor megtámadott egy 79 éves magánkereskedőt. A fiatalember spray- vel fújta szembe az idős tra- fikost, majd elvitt a pultról 3500 forintot. A sértett köny- nvű sérülést szenvedett, az elkövetőt pedig őrizetbe vették. Líra a városnapon Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi városnap változatos programjában került sor április 25-én, délelőtt a nyíregyházi főiskolások szavalóversenyére. A Bessenyei Társaság kezdeményezésére és a négy felsőoktatási intézmény védnökségével életre hívott lírabemutatón, jól lehet, a benevezetteknek csak mintegy harmada jelent meg, ennek ellenére a világirodalom legszebb költeményei értő és színvonalas tolmácsolásban szólaltak meg a pódiumon. A városi művelődési - központban lezajlott versengésen az első helyet Garda László Béla, a Hittudományi Főiskola hallgatója szerezte meg, a második Rácz Erika, a Bessenyei Tanárképző elsőévese lett. s így ő vehette át Székely Gábor főigazgatótól a különdíjat is. I XLIX. évfolyam, szám ARA: 9,SO FORINT 1992. április 27., hétfő | rr Őszre crossbar Gyarmaton m A világLíra matinéján verset mond Tar*Júlia, a nyíregyházi Egészségügyi Főiskola hallgatója. \ BALÁZS ATTILA FELVETELE