Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
1992. április 18., szombat HATTER Kelet-Magyarország 3 A Nyíregyháza déli részén lakók ellátását javítja a Tüzép Vállalat Debreceni úti telepén, a héten nyílt diszkontáruház BALÁZS ATTILA FELVÉTELE A bűvös három év A hitelek jó kezekbe kerültek megyénkben Nyírlugos ‘(KM — Kovács Éva) — Szaló Péter közigazgatási államtitkár-helyettes, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium képviseletében járt megyénkben. Látogatásának céljáról, az itt szerzett élményekről kérdeztem. — Azért jöttem Szabolcs- Szatmár-Beregbe, hogy megtekintsem azokat a beruházásokat, amelyeket a területfejlesztési alapból a minisztérium által nyújtott támogatással kezdtek el az önkormányzatok. Elsősorban infrastrukturális építésekről, víz-, gáz- és útfejlesztésekről van szó. Mint köztudott, az Antall-kor- mány látogatása után olyan tárcaközi bizottság alakult, amely a megye felzárkóztatásához szükséges tennivalók meghatározását vállalta fel. Most a helyszínen győződhettem meg arról, hogy a bizottság döntése jó volt, az odaítélt pénzeket eredményesen használják a települések. A személyes tapasztalatok alapján mondhatom: jó irányban haladnak a dolgok. Nyírbátor, Bátorliget és Vállai például olyan programmal jelentkeztek, amelyeket a tárcaközi bizottság valamennyi tagja támogatni fog. ■* A vállaji román—magyar határátkelőhely építésének ügye régóta húzódik. Remélhetünk most a korábbinál gyorsabb intézkedéseket? — Mindenképpen. Megnéztem a tervezett helyet, s szerintem igen rövid időn belül, akár még az idén megnyitható az új határátkelő. Már csak azért is, mert a szomszédos országok, ez esetben Románia felé a határátkelőhelyek megnyitása keleten legalább anynyira fontos, ha jelenleg nem fontosabb, mint a nyugati részen. A megye fejlesztésére elkülönített ötszáz millióból a szükséges költségeket is fedezni tudjuk.-* Ezzel az ötszáz millióval egyeseknek jócskán akad gondja. Vannak, akik keveslik, mások az elosztás szempontjaival vitatkoznak... — A fenti összeg felhasználására a tárcaközi bizottság tesz javaslatot. Mi a törvényes kereteket biztosítjuk. Két változatot terjesztettünk a kormány elé. Egyik, hogy helyi bizottság döntsön arról, mire költi a megye a pénzt, másik pedig, hogy a helyi javaslatok alapján a tárcaközi bizottság hoz határozatot. Bármelyik változat mellett maradunk, súlyos pénzügyi felelősséget vállalunk fel. Hogy elég-e az ötszáz millió? Tudom, hogy a szükségesnek csak töredéke, de azt sem hallgathatjuk el, hogy az elmúlt évben minden célzatosság nélkül is, ennél jóval többet kapott Szabolcs- Szatmár-Bereg megye. "* A felhasználható pénzekhez pályázatok útján juthattak az önkormányzatok. Pályázatuk pedig csak akkor lehetett érvényes, ha a kért összeg mellé saját forintjaikat is le tudták tenni. Sok polgármester épp emiatt panaszkodott: azért kért, mert nem volt pénze... — Valóban jogos a kritika, előfordulhat, hogy a fentiek ' miatt épp az igazán hátrányos helyzetű települések szorulhatnak ki a rendszerből. Tudni kell azonban, hogy ezzel a módszerrel minden egyes forinttal még hármat lehetett megmozgatni. Március 31-éig összesen 12 milliárd forintot használtak fel így az országban, s a legtöbbet ez a megye kapott, az elmúlt évben például a teljes összeg hetven százaléka jutott önöknek! Innen összesen 181 infrastrukturális pályázatra 1 milliárd 74 millió forint támogatást adtunk, aminek 1991-es mérlege 395 millió volt. — A fennmaradó összeget ebben az évben, illetve jövőre használják fel az önkormányzatok, ami azt jelenti, hogy összesen 2,6 milliárd értékű infrastrukturális beruházás valósul meg. Munkahelyteremtő pályázatokra összesen 53-at küldött a megye, amire 240 millió forintot kapott. 178 milliót tavaly már fel is használt a pénzből, s így 977 milliós értékű beruházás valósult meg. Ebben az évben másfél milliárdot csak a gázvezeték fejlesztésre adunk. Mindezek után joggal remélhető, hogy három éven belül infrastrukturális szempontból az önök megyéje már nem lesz elmaradottnak tekinthető...-* Léteznek új elképzelések is? — Természetesen. Egyik közülük, hogy rövidesen létrejön az Országos Hitelgarancia Intézet, amely átvállalja a bankok felé a hitelgaranciát akkor, ha a vállalkozást életképesnek, sikerre méltónak találja. Tarthatatlan ugyanis a helyzet, hogy a bankok ma egymilliós hitelhez másfél milliós garanciát kérnek. Ez nem segíti a vállalkozások kibontakozását. Búcsúzóul mondana két leg-et? A legszebb, s a legszomorúbb szabolcsi élményt... — A legszomorúbbal kezdem. Megdöbbentő volt számomra az a munkanélküliségi arány, amit például Nyírlugo- son tapasztaltam. A legszebb? A vállaji látogatás. Mondhatom, ez a falu európai nívódíjú település. A tisztasága, a rendezettsége példamutató, s ez egy elmaradottnak nevezett vidéken különösen figyelemre méltó. Az ott látható sváb pajtákat védetté lehetne nyilvánítani. Bár, ha jól meggondolom, nemigen van rá szükség, hiszen a gondos gazdánál jobban egyetlen hivatal se védheti meg az évszázados műemlékeket... Alapítvány Nyíregyháza (KM — Kovács Éva) — A vidéki lapok két évvel ezelőtt gazdát cseréltek. Az akkori MSZMP tulajdonából magyar — s főképp nyugati vállakozók tulajdonai lettek. Az eladásukból származó bevételből József Attila Alapítvány létrehozásáról döntöttek az illetékesek. Az alapítvány kuratóriumának tagjai hármas célt tűztek maguk elé: a tehetséggondozást, a kulturális lapoknak nyújtandó anyagi támogatást, valamint a szociális céltámogatások odaítélését. Az alapítvány kuratóriumának Mádi László országgyűlési képviselő személyében megyénkben tagja is van. — Mennyi pénz áll rendelkezésre? — Sajnos, nem annyi, mint amennyire igény mutatkozik. A benyújtott kérvények alapján közel egymilliárd forintra lenne szükség, jelenleg azonban ötvenmillió áll rendelkezésünkre. Az alapítvány kuratóriuma májusban ül össze, várhatóan júliusban már az eredményről, az odaítélt juttatások összegéről is tájékoztathatom az érdekelteket. Tárca riután sorsom eldönt- tetett, jobbnak láttam mielőbb túlesni rajta, s beálltam az ablakba. A kedves szomszéd nyomban fülig érő szájjal díjazta az igyekezetemet és elismerő szavakkal biztatott férfias helytállásra: — Ez igen! De ragyogjon ám, mint a templomgomb napsütésben! Na tessék, máris lebuktam... Napok óta jókedvünk tavaszát rontja, hogy mint a legtöbb helyen, nálunk is nyakunkon a húsvét előtti nagytakarítás. Ilyenkor aztán úszik az egész ház. Hadat üzenünk a télen lerakodott pornak, koromnak, s az alattomosan rejtőzködő pókhálónak; mosásba kerülnek a függönyök, verést mérünk a jámbor szőnyegekre, selejtezzük a kacatokat a spájz- ból, a garázsból, a padlásfeljáróból. De nem ám csak úgy felemás módon! Porszem nem maradhat még a szekrények tetején sem! Hogyisne, a tavaszi nagytakarítást nem lehet meg- naggyázni! Persze, ha bírjuk erővel. Merthogy anélkül nem megy, alkalmi segítség meg égen-földön nincs, ilyen munkára még a nagy létszámleépítések idején sem számíthat az ember. Az egész tavaszi hadművelet kiemelkedő,,ütközete" mégiscsak az ablakpucolás! Mert az a ház szeme, s ha abba bárki belenéz, máris megvan a véleménye a mögötte élőkről. Nos, az otthoni tavaszi hadjárat stratégiájának kidolgozásakor e művelet mellé került az én nevem. Rohantam is rögvest vödörért, meg vízért, mosó- és súrolószerekért, háromféle törlő- és fényesítőruháért, székért, létráért, s beálltam az ablakba. Hajlongtam órákon át, akár a nádszál a szélben, míg ragyogni kezdett körülöttem az üveg, s hófehéren villant az ablak, a teraszajtó kerete. A házparancsnok- nő bőven osztogatta az elismerő szavakat, nem is feltételezte rólam, hogy ilyen szak- szerű munkát is képes vagyok végezni. Tette ezt annak ellenére, hogy az ablakpucolással magam körül olyan szemetet hagytam, amit ugyancsak órákon át lehet onnan eltakarítani. A kert felől feketerigó szerelmes énekét hozta az áprilisi szél. Robi az Emánuelt énekelte a rádióban, az aranyesőbokor is fejet hajtva tisztelgett a teljesítményem előtt. Egyedül a szomszéd szőrpamacs pulija nem tudott megbékélni a helyzettel: végigcsaholta az egész ablakpucolásomat. Bizonyára betörőnek nézett... Apró lépések Páll Géza f ajon mennyi időnek [/ kell eltelni ahhoz, hogy a gondolkodásban, mentalitásban kigyomláljuk magunkból az előítéletet, gyanakvások örökké kisarjadó csíráit? Meddig rándul össze az arcizmunk, s fejez ki szánalmat, lenézést, gőgöt, ha a nálunk járó és önhibájukon kívül szegényebben élő, szomszéd országbeli embereket látunk? Miért van az, hogy annyira tudunk néha örülni az idegen országbeli vendégnek, hogy az már szinte gyanús számukra, máskor viszont erőt vesz rajtunk valami, talán egy génjeinkben lakó erő, s már- már gyűlölködve nézzük az idegent. Mit keres itt, miért jött, mit akar? Tudom, nincsenek erre elfogadható és mindenki számára megnyugtató válaszok. Mindezeket ráadásul másképpen éljük meg. Aki járt, vagy sűrűn jár a szomszédos országokban, tapasztalja, hogy ugyanezeket a kérdéseket ők is feltehetnék maguknak. Kedvező és megdöbbentő élmények formálják a ma emberének érzésvilágát, mentalitását, szimpátiáját vagy éppen idegenkedését. Ennek egyik apró epizódjáról hallottam a minap. A csengersimai magyar—román határállomáson történt az egyik márciusi napon, hogy egy román család igyekezett, vélhetően először hozzánk. Talán az otthonról hozott tekintélytisztelet, feszültség munkált bennük, hogy átérve a magyar oldalra, gyorsan kiszálltak a kocsiból és majdhogynem vigyázállásban várták a mi határőrünket, aki kisvártatva meg is jelent és szinte rájuk se pillantva, már messziről jelezte a kezével, hogy forduljanak vissza. A román család nem értette, mi a baj, ott álltak ,,vizsgálatra” készen, mire a határőr, egy egészen fiatal katona, másodszor még erélyesebben mutatta a kezével, hogy vissza kell menniük. Perceken belül megjelent egy másik katona is, talán a feljebbvaló, aki égtelen ordíto- zással, káromkodással adta tudtukra, ékes magyarsággal, hogy hová menjenek... Egy magyar család is ott állt mellettük a kocsival, ők odaátról, Romániából tartottak hazafelé. Már ők nem bírták tovább a megszégyenítést és odamentek a határőrhöz, kérelelni kezdték, magyarázatot kértek volna, de a katona hajthatatlan maradt. — Ne sajnálják maguk ezeket — mondta. Különben is kopott a kocsi gumija, ezért nem jöhetnek be az országba. Hogy ezt tisztességes, emberi hangon is mondhatták volna, ez meg se fordult a határőr fejében. A szemtanú magyar család — mintha csak velük történt volna — megszégyenülve, tehetetlenül ült vissza a kocsijába. Ők szégyenkeztek a történtek miatt. Tudom, szólhattam volna az említett példa ellenkezőjéről is, a szíves fogadtatásról, a családok, barátok, alkalmi ismerősök között zajló jó kapcsolatokról. Azt "is tudom, nem minden határőr viselkedik így, mint esetünkben. Szó sincs valamilyen igaztalan általánosításról. De sajnálni kell minden hasonló történést, amely rossz hírünket viszi, taszít, s ugyanilyen viselkedést gerjeszt. S ne csodálkozzunk, ha a gyom újra szárba szökken... Húsvét előtt a fehérgyarmati KGST-piacon mindenre VOlt vevő MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE Kommentár A köz véleménye felújítását, alkalmanként szervezhető labdajátékokat kínálnak. Bizonyára felcsillantották a lehetőséget a kismamák előtt, hogy egy számukra szervezendő klubban az őket érdeklő dolgokról és sok apró ötletről hallhatnának tanácsokat. Szóba hozták még a hétvégi gyermekmegőrzés lehetőségét, a szabó-varró tan folyamot, a gyerekeknek táncházat, tánciskolát, szakköröket, klubokat. S ha beérkeznek a válaszok, kezdődik az izgalmas feladat: összegezni a köz véleményét, utána pedig csak meg kell valósítani, amit a helybeliek szeretnének. Ha a javaslatok fele valóra válik, városi színtű szolgáltatás részesei lesznek a gávavehbséllőiek. Tóth Kornélia f-T/~ özvéleménykutatásra adta a fejét a tele- v.pülési önkormányzat szociális, egészségügyi és kulturális bizottsága. A közelmúltban összeállított kérdőív átfogja a falu egész társadalmi életét és az ott lakók közérzetének komfortosabbá tételéhez tudakolja a legilletékesebbek véleményét. A falvakban gyakran panaszolják az emberek, hogy nincs lehetőségük városi szintű igényeik kielégítésére. Ha minden a kérdőívben szereplő információk szerint alakul, Gávavencseilőn ezt már nem mondhatják. Ugyanis a nemrégiben megszűnt aerobictanfolyam Nézőjpon^
