Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-11 / 87. szám

1992. április 11., szombat HATTER Kelet-Magyarország 3 Jól alakul az átalakulás Nagy pénz — kiskacsákért Ramocsaházán Nábrádi Lajos Székely-Ramocsaháza (KM) — A kövesút mentén Székely község határában akácfacsemeték láthatók félig leföldelve. Az itt sür­gölődő emberek pár nap múlva kiültetik őket a ho­mokdombok hátára. Aki fát ültet, a jövőt tervezi — tart­ja a mondás. Székely má­sik végén, a cipőalkatrész- üzemben a jövő gépét, az automata olasz gépet lát­hatjuk. A gépen emberi kézre em­lékeztető robotkar teszi-veszi a cipőkérgeket. Ramocsahá­za alatt kipingált teherautóval találkozunk, frissen kelt kis­kacsákat szállít Nádudvarra. A közelben traktor dübörög. Zajlik az élet a két falu közös tsz-ében. Megnyílnak a tojások A jó hírű gazdaság vezetői, dolgozói hangoztatják: a politi­kától függetlenül végzik a so­ron következő feladataikat. Csak a nyáron döntenek a szövetkezet jövőjéről, de ad­dig sem találgatásokkal, ha­nem munkával töltik az időt. Mind a három ágazatban tapasztaljuk a szorgoskodást. A törzskacsák telepe egy csendes tó partján található. Itt három új ólban önetetőből táplálkoznak a kövérkés, fe­hér tollú jószágok. A tojásokat kocsi viszi a tsz saját, korsze­rű keltetőüzemébe. A jó me­leg keltetőben szemtanúi le­hetünk annak, hogy a több­ezer hófehérre mosott tojás többségének fala megnyílik, a kis sárga állatkák csőrükkel törnek utat a világra. A keltető vezetője, Ignácz Sándor ér­zelgősség nélkül sorolja a gazdasági tényeket. Hogy az utóbbi pár évben és most is az állattenyésztés húzóága­zatnak számít. Egy nagy be­ruházás után a kacsaállo­mány ötszázezerről kétmillió­ra nőtt. A jó minőségű napos­kacsákat szívesen veszik át a tenyésztők Nádudvaron, Kecskeméten és másutt. A közelben, egy hosszú istállóban, az egykori tehe­nészet helyén láthatjuk a bar­na tyúkokat és a büszke tartá- sú hófehér kakasokat. A tehe­nészet veszteséges lenne, a tyúkászat a tenyésztésre szánt jó minőségű tojásokkal nyereséges. „Kibújtunk a tojásból” A SZERZŐ FELVÉTELEI TR42 52 455 42523! THEX7362í 732«2 FA* »2 52 26* Szállításra vár a naposbaromfi A telepen lévő ipari ágazat, vagyis a cipőfelsőrészeket készítő üzem is jó pénzt ho­zott, illetve hoz a közös kasszába. Gyakran megfor­dulnak itt külföldi üzletembe­rek is. Az akácfasorok közelé­ben lévő üzem belülről ugyan­úgy néz ki, mint akármelyik városi cipőgyár egyik részle­ge. Az egyik modern gépen Bödönyi Katalin dolgozik, aki arról szól: nem érzi magát úgy, mintha egy eldugott kis faluban lenne. Sorolja, hogy a nyíregyházi 107-es szakmun­kásképzőben szerezte szak­máját, s a szomszéd község­ből, Nyírkércsről hozza regge­lente a tsz munkásbusza. Most éppen a Tisza Cipőgyár­nak dolgoznak az európai mi­nőség szintjén. Gyenge adottságok A dűlőutak mentén tapasz­taljuk, hogy gyenge adottságú a két község földje. Ezért kezdtek most 35 hektárt akác­fával beültetni. Ezért alakítot­ták ki az utóbbi hat évben a jelenlegi termelési szerkeze­tet. Okosan, hitelek nélkül valósították meg a beruházá­sokat, bel- és külföldi üzletfe­leket kerestek és találtak. Jól forgatták a pénzüket. Ezért sikeresek. A menedzser típusú tsz- elnök, Gál Ákos szerényen és nem is nagy kedvvel szól. Mondja, hogy 1990 végén 26 millió, a múít év végén már „csak” 10 millió nyereséget könyvelhettek el. Mindjárt hozzáteszi: a költ­ségek jelentősen nőttek, és a korábbi megrendelők, a nagy cipőgyárak leszálló ágba ke­rültek, kevesebbet rendelnek. Nagy panaszra így sincs ok — folytatja —, hiszen jó kap­csolatuk van németekkel, olaszokkal. S közmegelége­désre állították ki cipőalkat­részeiket Párizsban, meg az európai cipőgyártás egyik központjában, a német város­ban, Pirmasensben is. Nyugodt hangon mondja az elnök: ,,Nyereségünk egy ré­szét tőkésítettük, jó likviditás­sal kezdhetjük el az átalakulás bármely formáját.” Ami már konkrét: egy német cipőgyártó céggel tárgyalnak, ez a cég esetleg megveszi, vagy bérbe veszi a cipőfelsőrészüzemet. Több kft. is kialakítható a szö­vetkezetben — mondja az el­nök a jövőre célozva. Ramocsaháza és Székely közös tsz-e példaértékűen dolgozik mostanában is. Az it­teniek elég nagy mennyiség­ben élelmet, lábbelinek valót és pénzt termelnek. Nagy szükség van mindháromra. Tárca súroló manőverezésével, a gégék pontosan célba találó lövedékeivel. Közben odakint kisütött a nap. Hirtelen felszáradt az aszfalt, és mintha ujjnyit növe­könyökpihenésre hajló férfi nyakizmain. Elmélázó be­szédfoszlányok. Újabb nekirugaszkodás a Moszkva térig. Vajon ez még a neve? Mindegy. Aztán a vé­kedtek volna a betonsivatag csenevész bokrai. Megszűnt a kora délelőtti, esőkerülgető sietség, a tömeg hömpölygé- se a kedveskedő tenger moz­dulatait idézte. A Vlagyimir Vlagyimirovics vörössel áthúzott nevével furcsálkodó utcatábla fölött ott díszelgett a kiírás, az „új”: Ki­rály utca. Beszippantotta őket a presszóhomály, a kéken-fe- ketén pulzáló fényvisszafo­gottság. Pici vodka, tonic, füstbe illanó Marlborók köny- nyedsége... Szerb dallamok a zenegépből, majd rátercelő élő hangok. Fáradt páros a másik asztalnál. A középkorú nő masszírozó mozdulatai a letlenszerűen felfedezett „56"-os. Irány a Hűvösvölgy! Errefelé — nem úgy, mint a keleti végek hidegoszlató ter­mészetpróbálkozásában — már igazi tavaszi Sárga aranyesők zuhatagai, ujjbegy kövérségű, mézgás-zöld rü­gyek, ostornyélhosszúra sza­ladt husángok és rózsaszín, fürtös virágomlás mindenfelé. Hányszor még, hányszor leszel még, Tavasz? -— töp­rengett a kétszerié idősebb. Hányszor még nekirugaszko­dás, reménykedő rácsodálko- zás? Meddig még a szívlabi­rintusból elősettenkedő vá­gyak útkeresési Meddig maradsz még velem, Tavasz? Aztán az idő sodró, bolon­dul felpörgő dinamizmusa, egy egész napos felsugárzás­nak magukat megadó emberi szándékok félremagyarázha- tatlansága. És a pataksze- rüen megindult, folyammá szélesedő, véget érni nem akaró, okos beszélgetés. Min­denről, ami az élet, ami... Mi hát még? Az utolsó snitt. Otthon, fá­radtan, a kétszer öregebb, esti mondathurkokba bonyo­lódva. Nem sokkal hazaérke­zése előtt telefonja volt. Köze­li, vele egykorú ismerősét agyvérzéssel vitte a roham­mentő a ,,Jósá”-ba. Súlyos az állapota, az intenzíven van, semmi biztató... Szégyellni kezdte léleknyugtató, nap közbeni boldogságát, az el­végzett munka adta megelé­gedést. Meddig még, Tavasz? Hányszor még, te fellázító évszak? Meddig hitegetsz? — kérdezgette most már a negy­ven fölöttiek riadtságával. Aztán, sok hánykolódás után mégis megpihent. Álmá­ban kék tollú, nagy testű ma­darakat látott, és ömlött-sza- kadt a sárga-rózsaszínű vi­rágzápor, miként a tavaszkö­szöntő, legyűrhetetlen köny- nyek. Tetüvetés Tóth Kornélia __ y- em mindennapi üz- *\í létről hallottam a mi- nap. Mátészalkáról hívott fel Szabó István, hogy az egyik iskola előtt gyere­kek gyufásdobozból — írd és mondd — tetűt árultak. Egy jót kifejlett példány po­tom húsz forintba került. Az üzlet virágzott... Még élénken él bennem annak az anyának a felhá­borodása, aki azt panaszol­ta, sajnos, amelyik iskolába a gyereke jár, elszaporodtak az undorító állatkák és a szülők hiába szóltak több­ször az osztályfőnöknek, győzött a szemérmesség és nem hívták ki azonnal a tisz­tiorvosi szolgálat szakembe­reit. A gyerekek jól látják a fel­nőttek iszonyodását és szé­gyenkezését, ha valahol bebizonyosodik a fertőzés elterjedése. Legtöbbjük nyil­ván most lát először ilyet és igyekszik mindent megtenni a gyors kezelésért és főként az eredményért. Am látni kell azt is, a szü­lők pusztító hadjárata elle­nére a gyerekek közt mindicf akad éles szemű, aki a maga hasznára fordítja a helyzetet. Jót tudja, hogy a bizonyíthatóan így fertőzött gyereket a tanár azonnal hazaküldi, és valószínűleg azt is hozzáteszi: csak akkor jöjjön iskolába, ha már rend­ben a feje. S itt lép működésbe a fel­nőtt ésszel nehezen felfog­ható fantázia. Hogy lehet büntetlenül lógni az iskolá­ból? Elég a hajába tenni, jól látható helyre a szerze­ményt és máris kitoloncol­ják. A dolgozatírásból kima­rad, a feleltetés miatt nem kell idegeskednie. Az üzleti érzékkel megáldott gyere­kek pedig kihasználják a po­tenciális keresletet, és szép pénzt tehetnek zsebre. Ki a nagyobb csibész? Alkalom szüli a tolvajt... Bizonyára megbotránkoz- nak a tiszta otthonhoz szo­kottak eme cselekedeten, ami legalább olyan káros és tisztességtelen, mint bom­barobbantás hírével feltár­csázni az iskolát. Ismét vizen a Felsö-Tísza-vidéki Vízügyi Igazgatóság hajója. Több hónapos kényszerpihenő után felújítva, megszépülve került vízre a Jégvirág ELEK EMIL FELVÉTELE Kommentár Leült mezőgazdaság Seres Ernő Cjt debreceni polgár a /I földjéhez jutott. Nem semmi az a 20 hek­tár, még akkor sem, ha nyír­ségi homok, ha értéke va­lószínű hektáronként aligha éri el a 10-12 aranykoronát. Húsz hektárral 200 aranyko­rona értékű földdel már le­hetne mit kezdeni. Ha gyen­ge hozammal is, a barna homok rozs, csillagfürt, napraforgó, burgonya és dohánytermesztésre alkal­mas. Nyár- és akácerdőt is lehet bele telepíteni, bár amíg az erdő vágásra érik, ahhoz türelem kell, 25—30 évig. Egyszóval a debreceni polgár a Nyírség peremén a földjéhez jutott és valószínű, hogy nem tudnám, ha nem olvasnám a hirdetését, im­már harmadszor, 20 hektár föld bérbe kiadó. Először februárban, legutóbb már­cius végén találkoztam az említett apróhirdetéssel. Ju­tott eszembe, hogy a hirde­tések díja kidobott pénz. Aztán görgettem a gondola­taimat, mint szél a szamár- kórót. Ott, ahol az említett tulajdonos a földjét bérletre kínálja, nem régen jártam. Már tavaly is bőven volt par­lagföld, de ezen a tavaszon szinte nincs is mozgás a ha­tárban. Nem kell a föld. Gondolom, örült a terme­lőszövetkezet, mert ráfizeté­ses volt a gazdálkodás, hogy néhányan, többek kö­zött a debreceni polgár aranykorona-értékben kivet­te, visszavette a földjét. Egy gonddal, sok gonddal keve­sebb. Arra is gondolok, hogy a debreceni úr vajon mit remélt, mit remél. Tudom, amíg a tsz-ben volt a föld, csak aprópénz volt a földjá­radék. Filléres jövedelem. Valószínű, a bérleti díj, a fe­les vagy harmados művelés nagyobb haszonnal járna. Csak vállalkozó nem akad. És már nem is igen lesz olyan ember, aki azt a 20 hektár homokot bérbe ve­gye. Sajnálom. Nem a föld tulajdonosát, birtoklójátr sajánlom, hanem a földet. Április van! 20 hek­tár már biztosan parlagon marad. És mennyi még? Pedig a föld várja az ekét. A maszek traktoros is várja a megrendelést, mert ott, ab­ban a községben láttam egy MTZ-n a táblát: ,,Szántást vállalok. ” Nincs megrendelő. Már csak egy mondat és egy kérdés. Leült a mező- gazdaság. Mikor fog újra talpra állni? z ápriliskezdő reggel (7t igencsak hűvöske volt, ■z~\- de aztán fokozatosan langyosuk a levegő. Tíz óra körül a szemerkélő eső sem tűnt már annyira bor­zongatónak, mint akár egy fél órával korábban. Ösztönös tavaszi megérzések vibráltak a várakozás villamos-pillana­taiban. Itt le kellene szállnunk — mondta a nagyon fiatal. Bele­vetették magukat az utcaszű­kület sodrásába. A mozisötét­ség székigazgató reccsené- seiben aztán kitágult az idő, és mintha valami idegen boly­góról érkeztek volna a csodál­kozás impulzusai. A fehéren megőrzött lélektartományok öröme vette körül aligismeret- ségük szárnybontogató reb- benéseit. A mozi — sziporká­zó és magukra döbbentő volt egyszerre. A szeretetről szólt, az együvé tartozás kikerülhe­tetlen szükségességéről, az emberre figyelés kötelességé­ről. A visszahozhatatlan ifjú­ságról, az én-változások tör­vényszerű kegyetlenségéről, és mégis valami nosztalgiku­san bájos, tündéri örömálla­potról, megbékélésről. Hu­morral, a mosolyogtatás- könnyeztetés giccshatárokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents