Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07 / 57. szám

1992. március 7. A “Keiét-‘Magyarország hétvégi mettéf&te 7 Reméljük, Európa Balogh József H allgatom Antonio Vitale Bommarco érsek úr szavait, s közben azon töprengek: honnan tudhat any- nyit rólunk, hiszen nem is járt még Magyarországon. Ké­sőbb értettem meg: tulajdon­képp saját egyházmegyéjéről, a határ mentén élő olasz em­berekről, a szlovén kisebbség­ről, a megcsonkított ország sebeiről volt szó, s azért érez­hettük magunkénak mondan­dóját. Nem szándékom a történe­lem lapjait felidézni, csupán a hasonlóságokból citálnék né­hányat, hogy szavainak meny­nyire általánosítható monda­nivalója volt, amikor arról be­szélt: bár minden joga megvan az Olaszországban élő szlové­neknek, ám a kisebbség saját­ja, hogy védekező állásba he­lyezkednek, mindig úgy véde­keznek, mintha bántani akar­nák őket. Pedig a háború okozta se­bek nekik fájtak jobban. Szín- olasz területeket csatoltak Ju­goszláviához, s amikor már 350 ezren hazamenekültek, akkor rendeltek el népszava­zást, bizonyítékául: itt szlové­nek és nem olaszok élnek. Mindezek ellenére nekik sem­mi bajuk nincs a kisebbséggel. Tavaly még idehallatszottak a lövések, a szerbek nem akar­ták kiengedni Szlovéniát Ju­goszláviából, s azóta a gondok felerősödni látszanak. Érezhe­tőbbé vált a szláv világ nyomá­sa, de felülemelkednek rajta, mert a népeknek együtt kell élni, ha nehéz is a szabadság és nacionalizmus összeegyez­tetése. Egy európai folyamatokat vizsgáló szociológiai intézet igazgatója mondta: a hatvanas években megjósolták, hogy a szocializmus után a nacionaliz­mus következik. Nem kell ter­mészetesen elutazni valahová, hogy ennek bekövetkeztéről meggyőződjünk. Találomra kezdem olvasni az újs 't. Újabb merénylet Cisz- jor ában, Dél-Afrikában sza­va- dk az appartheidről, Szlo­vák szakítópróba, Kapcsola­taink takaréklángon (a ma­gyar—szerb viszony a téma). Nem hatott mindenhol a rioga­tás a „magyar mumussal'’, A Vatra tiltakozott a Für beszéd miatt. Nem idézem tovább, pe­dig volna még hasonló idézni- való, mind megannyi félelmet keltő, indulatokat korbácsoló, bosszút forraló, érzelmeket fel­kavaró írás címe szükebb, s tágabb környezetünkből. De át sem kell lépni gondolat­ban határainkon, itthon is óva int az SZDSZ: az idegengyűlö­let és rasszizmus felerősítheti a térségben hagyományos anti­szemitizmust és cigányellenes­séget is, Katona Tamás pedig arra buzdít a kassai kormány- program kárvallotainak találko­zóján a Marczibányi téri temp­lomban, hogy meg kell szaba­dulni végre a bűnös nép fogal­mától, s most az a dolgunk, hogy garanciát találjunk a ki­sebbségek számára. Miben reménykedhetünk ennyi összekuszált, a közeli jö­vőben aligha kibogozható ese­mény után? Hogy a jósoknak megint igazuk lesz. A már emlí­tett szociológiai intézet igazga­tója arra a kérdésre, hogy a nacionalizmus után mi követke­zik? — azt válaszolta: Európa. Reméljük, Európa. Folt az ünneplőn A z egyik szeme sírt, a másik nevetett Újfe- hértó önkormányzati vezetőinek tegnap a város­avató ünnepségen. Nevetett, mert hosszú évtizedek után ismét város lett a településből, s nem kisebb személyiség adta át a kulcsot, mint Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. De sírt is, mert a fel­készülés napjaiban jóindulatú­nak egyáltalán nem nevezhető újságcikkek borzolták fel a ke­délyeket. Mint megírtuk: a vá­ros közvetlen központjában lévő, a település képét megle­hetősen torzító épület bontá­sához szerették volna a tulaj­donos egyetértését megsze­rezni, s határozatnak egyálta­lán nem mondható meleg han­gú levélben felkérni az együtt­működésre. Ám a megértés helyett meghurcolás lett a vége a levélnek. Lehet, hogy éppen ez az eset nem a legalkalmasabb messzemenő következtetések levonására az önkormányza­tok hatósági tevékenységének megítélésében, ám arra min­denképpen jó példa, hogy a választásokat követő időben elbátortalanodott, határozott­ságot nélkülöző, néha döntés­nek sem nevezhető határoza­tok, kérések mennyire meg­bosszulják magukat. Már rég nemcsak az újfe­hértói esetről van itt szó, ha­nem arról, hogy az elmúlt év­ben a döntéstől való félelem, a jogszabályismeretek hiánya miatt 2790 fellebbezést kellett elbírálni a Köztársasági Megbí­zotti Hivatalnak, mert első fo­kon, a helyi önkormányzatoknál rossz döntés született. Távolról szemlélve könnyű ezt megkriti­zálni, ám közelebbről nézve va­lamelyest érthető, ha az ügye­ket intéző'dolgozó nem akar összeütközésbe kerülni sem a képviselő-testület tagjaival, sem a tisztségviselővel, sem az ügyféllel, ezért hoz egy senki vagy mindenki számára elfo­gadható határozatot, s dönt majd a másodfokú hatóság, fő­képp, ha elutasító határozat ki­mondásáról van szó. Nyilván nem véletlen, hogy a legtöbb rossz határozat építési és szociálpolitikai ügyekben született, mert bár a műszaki ügyekkel foglalkozók döntő többsége tudja, hogyan kell for­gatni és alkalmazni az Orszá­gos Építésügyi Szabályzatot, ez ugyanis a rendszerváltástól függetlenül érvényes maradt, mégsem merik kimondani: aki engedély nélkül építkezett, an­nak bírságot kell fizetni, aki el­tér a tervtől, megbüntetik, aki pedig a figyelmeztetések elle­nére sem hagyja abba a sza­bálytalan építkezést, ott igenis a szigor, a bontást elrendelő határozat következik. Újfehértón nem erről volt szó. Nem bontást rendeltek el, csak megértést kértek a telek teljes rendbetételéhez, hogy az ün­nepre ünneplőbe öltözzön a vá­ros, s ne legyen folt az ünneplő­ruhán. Mert, ha nem is szégyen a foltos ruha, dicsekedni azért ezután sem kell vele. Hogyan hat a társadalomra, ha a szegények és a gazdagok nagyon eltávolodnak egymás­tól, fennáll-e a veszélye annak, hogy a középosztály egyes csoportjai lecsúsznak, perifé­riára kerülnek, szétszakad­hat-e a társadalom, szembe­fordulhatnak-e egymással a különböző szintekre kerülő csoportok? Többek között ezekről a kérdésekről rendez­tünk szerkesztőségünkben ke- rekasztal-beszélgetést. ❖ Miként látják a hazánkban most lezajló átrétegződési folyamatot? V. GY.: — A társadalom átré- tegződése, polarizálódása ön­magában nem jelent negatívu­mot, csak ahogyan hazánkban a negyvenévi egyenlősdis korszak után ez lejátszódik, jelez bizo­nyos bajokat. Szembeálíthat egymással bizonyos társadalmi csoportokat a nagy differenciá­lás. A legnagyobb gondot abban látom, hogy az alsó réteg nö­vekszik, egyre nagyobb azoknak a száma, akik leszakadnak a nem is nyugat-európai értelem­ben vett középosztályról, meg­van a reális veszélye a társada­lom kettészakadásának. V. P.: Volt szerencsém Né­metországban több üzemet, vál­lalkozást megtekinteni, annak alapján úgy tapasztalom, a priva­tizáció és a vállalkozási politika váratlanul, spontán és előkészü­letlenül tört az országra. Hogy a saját területemről vegyem a pél­dát: a németeknél szakképzett­séghez kötik, ki lehet vállalkozó, 98 szakmában mestervizsga szükséges, nálunk egy erkölcsi bizonyítvánnyal húsz perc alatt vállalkozó lehet bárki, azután meg a vállalkozások tömkelegé csődbe jut. K. S.: — Megerősítem: maga az átrétegződés nem baj, viszont a társadalom kettészakadására megvannak az esélyek és hogy azt elkerüljük, első helyre ten­ném a munkahelyteremtést. Azáltal megállítható volna a peri­fériára kerülő emberek leszaka­dásának, további elszegényedé­sének folyamata. L. G.-né: — Régen is voltak szegények és gazdagok, csak nem volt ennyire szembeötlő, gyors meggazdagodás, váratla­nul kiugró nagy vagyon — a tár­sadalom egyes rétegei eltávolo­dásának okát én ebben is látom. ❖ A történész hogyan vázolja fel napjaink társadalmának rétegződését? V. Gy.: — A mai magyar tár­sadalom zöme bérből és fizetés­ből élő alkalmazott. Van egy vé­kony vállalkozói, banki, valamint egy kvalifikált politikai és szakemberréteg, vezető politiku­sok, gazdasági vezetők. A kö­zéposztály olvadóban van, arról egyre inkább leszakadnak a tár­sadalom nagy csoportjai. A vál­lalkozók egy része megpróbál jobban élni, mint az alkalmazot­tak. A vezető szakembergárda jövedelmi viszonyaiban megelőzi a középosztályt, és egyre na­gyobb azoknak az aránya, akik a létminimum közelében, vagy alatta élnek, akik már talajt vesz­tettek, vagy ezután süllyedhet­nek le: munkanélküliek, nagy- családosok, kisnyugdijasok, fiatalok. Két milliónál több nyug­díjas van, két és fél millió eltar­tott, és az aktívak között is nő a veszélyeztetettek száma — Szerkesztőségi kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői: László Gézáné könyvtáros, nagycsaládos, jelenleg gyeden van, három gyermeket nevel, Virányi Pál tervezéssel, beruházással, kivitelezéssel foglalkozó építési és műszaki kft. vezetője, építkezési vállalkozó, Király Sándor, Tiszalök, a faluból most várossá minősített település polgármestere, Vinnai Győző történész, a tanárképző főiskola oktatója, szellemi vállalkozó. Szerkesztőségünket Baraksó Erzsébet újságíró képviselte. ELEK EMIL FELVÉTELE 1 millió 300 ezren tartoznak a legalsó csoporthoz, ők állandó rettegésben élnek mindennapi megélhetésük miatt. Feltétlenül a középosztályt kellene erősíteni, de az csak gazdasági eredmé­nyeken képzelhető el. K. S.: — Hadd tegyem hozzá, sajnos, elég nagy azoknak a száma is, akik se korábban, se napjainkban nem tettek és ma sem törekszenek arra, hogy az elszegényedő rétegből belátható időn belül kikerüljenek. Viszont reálisabb arányt kellene találni a jövedelem és az elvonások kö­zött, hadd tudjanak felzárkózni azok, akiknek a lehetőséghez megvan az akaratuk is, s akik nem önhibájukból kerültek nehéz helyzetbe. ❖ Sok nagy családot érinte­nek ezek az utóbbi szavak. Vajon a László család ho­gyan éli meg nehéz helyze­tét? L. G.-né: — Nem szívesen váltom aprópénzre, hogy s mint küszködik az ember naponta, és az az igazság, férjemnek (a le­véltárban) és nekem is van főál­lásunk, a kertben a család zöld­ség-gyümölcs szükségletét meg­termeljük, habár az nagyon ra­bolja a szabad Időt. Én nem tar­tom a családomat szegénynek, annak ellenére, hogy bizonyos dolgokban szerényebben kell vá­lasztani. A gyerekeket beavatjuk a család pénzügyeibe, járnak a boltba vásárolni, látják, mi meny­nyibe kerül. Persze, van, amikor hazajönnek az iskolábóioés mondják, mások már nem ilyén ruhát, kabátot viselnek, ilyenkor próbáljuk meggyőzni őket, hogy nem ez a lényeges, hanem a tar­tós, hosszú távú értékek fontosak, mint például a család, a szeretet. ❖ Mit tapasztal Ön a szociális védőhálóról? L. G.-né: — Ahogy látom, a társadalom igyekszik védőhálót kialakítani, vannak diszkontáru­házak, tejjegy, egyes pártok vá­sárlási akciókat tartanak, boltot nyitottak a nagycsaládosoknak, de azt hiszem, az emberek első­sorban nem szociális védőhálót várnak, hanem munkalehetősé­get. Ha van munkaalkalom, nagy. baj nem lehet. ❖ Ebben a munkanélküli idő­szakban sokan a vállalko­zókban bíznak, tőlük remé­lik a munkahelyteremtést, a társadalom további széte­sésének megfékezését. Va­lóban kulcsszereplője a vál­lalkozó az átrétegződési fo­lyamatnak? V. P.: — Igen, kulcsszereplő a vállalkozó, mert a munkanélküli­ség enyhítésében döntő szere­pet játszik, jelentős termelési ja­vakat hoz létre. Megyénknek kü-' lönösen nagy szüksége lenne képzett vállalkozókra, mert Kelet kapuja. K. S.: — Háromszor is alá­húznám: kulcsszereplő a vállalkozó, a magánvállalkozáso­kon keresztül tud az ország vala­mennyire megkapaszkodni, megerősödni. Sajnos, azok a vállalkozások — külföldről is —, amelyek nagyobb létszámban munkahelyeket teremthetnének, eddig csak az érdeklődés szint­jéig jutottak el, pedig nagy szük­ség volna rájuk. V. P.: — Zavaró jelenleg, hogy a vállalkozók körében nincs egy­ség, inkább érdekellentétek van­nak a KIOSZ felbomlása óta. Nincs elég munka, nincs koordi­náció, a versenytárgyalásokon egymás ára alá licitálnak, már tapasztalni lehet a protekciózás jeleit. Hadd mondjam el azt is: sokan a vállalkozót tartják ko­runk sikeres és gazdag emberé­nek. Ehhez csak annyit: most 7 féle adóval lehet számolni, plusz a TB, plusz a nyugdíjjárulék. Száz forintból 95 a kiadás, ma­rad 5 forint. Szakmunkásképzést folytatok, a végzősöket elenged­hetném, de nincs hozzá szívem, mégsem részesülök semmiféle kedvezményben. A törvénynek a munkanélküli­segéllyel kapcsolatban olyan visszásságai vannak, amelyek a vállalkozók ellen hatnak. A sül­lyedést megállítani az adóterhek csökkentésével és a felvevőpia­cok mielőbbi megnyitásával le­het. ❖ Manapság sok rászoruló polgártársunkon az alapít­ványok útján tudnak segíte­ni... K. S.: — ...de leginkább csak akkor, ha valamilyen mentőfela­datot érzünk teljesíteni. V. P.: — Az én vállalkozásom az Igrice táncegyüttes szereplé­seihez járul hozzá, valamint az egyházi épületek javítási és kar­bantartási munkáihoz. Az alapít­ványok támogatása egyfajta rek­lám is a cégeknek. ❖ Jó lenne tudni, de nincs ta­pasztalatunk, hogyan ala­kulhatna a legszerencsé­sebben a polgárosodás fo­lyamatában a társadalom rétegződése. V. Gy.: — Az tisztázott, hogy a nyugat-európai gazdasági-tár­sadalmi formát tekintjük modell­nek, tehát a gazdaságot, a ter­melést kellene javítani, akkor polgárosodnának, vagyonilag megerősödhetnének a különbö­ző társadalmi csoportok. A társadalomnak sok csoport­ja létezik aszerint, ahogyan a po­litikai hatalomhoz, a tulajdonhoz, az önkormányzathoz kapcsoló­dik,.a civil társadalom most épül. Önszerveződő, autonóm polgá­rok kellenek, ezt negyven év után egy kicsit nehéz lesz meg­valósítani, ezt tanuljuk most va­lamennyien. Úgy látom, csak akkor lehet elkerülni a társada­lom szétszakadását, ha a gazda­ságot dinamizáljuk, a bérből és fizetésből élők jövedelmi viszo­nyai javulnak, erősödik a belső piac, növekszik a vásárlóerő és a stabilizálódó középosztály lét­számában és mentalitásában is olyan lenne, amelyik a tisztessé­ges, becsületes munkát társa­dalmi értékrenddé teszi. K. S.: — Csak egy stabilizáló­dó gazdaság talaján tudok elkép­zelni pozitív folyamatokat, és nem az ügyeskedők, hanem az ügyesek, nem az okoskodók, hanem az okosok, nem a felelőt­lenek, hanem a felelősséggel gondolkodók szükségesek ah­hoz, hogy itt egészséges társa­dalmi mozgás legyen, ami a mélybe süllyedt országban a ki­lábaláshoz vezethet. (K. S. és V. Gy. a beszélgetés folyamán többször és következe­tesen kifejtette: aktuális volna már a bérreform a szegényedő társadalmi rétegek miatt is, a bérből és fizetésből élők nagy csoportja miatt, a nyugati típusú adórendszerhez átvehetnénk va­lamit a nyugati típusú bérrend­szerből is.) L. G.-né: —- Én abban bízom, hogy a középosztály meg fog erősödni, és ha ebben hiszek, akkor van jövőképem, amit a gyermekeimnek tudok közvetíte­ni. Remélem, ha ők felnőnek, lesz munkájuk, s ha dolgozhat­nak, nagy baj nem következhet be. Abban is bízom, hogy az ok­tatási rendszerben mindig lesz­nek olyan lehetőségek, amelyek révén a tehetséges és értelmes, de szerényebb anyagi helyzetű gyerekeknek lesz helyük az is­kolákban, és nem maradnak ki azért, mert esetleg nem tudják a nagy tandíjakat megfizetni. Addig meg kell kapaszkodni. Jó lenne, ha tovább már nem emelnék a különféle szolgáltatá­sok — víz, fűtés stb. — díjait, mert az emberek tűrőképessége már a határán van. Egy kicsit egymásban, a családban is meg­kapaszkodhatunk, amíg nehezen kell élnünk, jó észrevenni, hogy a gyermekek mosolya, szeretete egy kicsit feledteti azokat a gon­dokat, amelyekkel naponta meg kell küzdeni. V. Gy.: — Nagyon nehéz pe­riódusban van a magyar társada­lom. Sok új dolgot kell megtanul­nunk rossz gazdasági viszonyok között. Arra kellene most nagyon vigyáznunk: ne1 süllyedjen bele a nemzet egy politikai apátiába — lásd: Kisbér, ahol a választópol­gárók 7 százaléka jelent meg a szavazáson —, és arra volna most szükség, hogy rázza fel magát a társadalom. ❖ Köszönöm a beszélgetést. Szétszakadó társadalom?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents