Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

1992. március 6., péntek SZÍNES oldal Kelet-Magyarország 5 Kérdőjel Telefon Nagyon sokan vár­nak telefonra. Hallani olyan panaszosokat, akiknek már 10-20 éve van beadva az igényük. De mit tegyenek azok, akiknek a házépítésnél kihagyták a köz­művesítésből az alépítményt, ezzel elvágva még a lehetősé­gét is annak, hogy telefonhoz jussanak? — Mi csak akkor fektetjük le a kábeleket egy építkezésnél, ha azt az építtető (pl. OTP) megrendeli — kaptuk a választ a Távközlési Vállalat ügyfél- szolgálatán. Ahol az alépít­mény hiányzik, ott konténeres telepítésre sincs módunk. Az ügyfeleknek ilyen esetben kér­vényt kell hozzánk benyújta­niuk, melyben megrendelik a telefonkábel behozását. Mi ezekután árajánlatot teszünk, és ha azt a kérelmezők elfo­gadják, elkezdődhetnek a mun­kálatok. Természetesen ez út­felbontással és — lakásonkénti — anyagi áldozattal jár. Mik vannak...; Vének véne Atlanta (Georgia ál­lam) Emory Egyete­mének központi ku­tatóintézetében 59 éves korában jobblétre szende- rült Gamma, a világ eddigi leg­öregebb fogságban élő majma. ,,A csimpánzokkal foglalkozó összes kutató kedvence volt, nagyon szomorúak vagyunk” — jelentette ki az állat kimúlá­sának hírét közlő Cathy Yarb­rough, a kutatóközpont szóvi­vője. Gamma, „akire” szerdán találtak rá holtan a ketrecében, 1932-ben született fogságban. A szülők, Nana és Bili, az egy­kori Francia-Guayanából kerül­tek az egyetemi kutatóintézet­be. „Egész életében a tudo­mányt szolgálta” — méltat­ta a csimpánz „érdemeit" Yarb­rough kisasszony, kifejtve, hogy Gamma „jelentősen gaz­dagította” a kutatóknak a fog­ságban tartott emlősök életével kapcsolatos ismereteit. A Guin- nes rekordok könyve szerint eddig a legmagasabb kort fog­ságban egy Jimmy nevű csim­pánz élte meg — 53 éves korá­ban múlt ki Rocnester (New York) állatkertjében. Szó-tár Perszóna Tisztességtelen nő­személy, lenézett, megvetett nő. A fiút... szemérmetle­nül ölelte. Ez a perszóna sem­mit se szégyellt. (Kosztolányi Dezső). A latin perszóna elsőként drámai személy jellegzetes álarcát jelentette, majd a drá­mai személyt, s végül általában a személyt; régebbi nyelvünk­ben is így találjuk. A persona non grata nem kívánatos sze­mély: ha egy idegen állam dip­lomatáját ilyennek nyilvánítják, el kell hagynia az országot. A latin kifejezés tréfás ferdí­tése a perszóna non grátisz (nem ingyen való nőszemély), azaz prostituált. Azon szavaink közé tartozik, amely nálunk zajló külön életé­ben új jelentést kapott, s mesz- sze eltávolodott alapjelentésé­től. Talán azért, mert a nyelv­használók idegenkedtek az idegentől. Folytatódik a túlnyo­móan derült, tavaszias idő. A légmozgás mérsékelt marad, fronthatás nem va­lószínű. A hőmérséklet hajnalban —1, 4 fok, délután 11—16 fok körül alakul. Az irodatechnika terjedésének és modernizációjának idejében egyre nagyobb az igény a megfelelő szervizhálózatok munká­ja iránt. Képünkön a Nyírinfó Irodatechnikai szakembere, Mészáros Imre Selex típusú másológépet javít BALAZS ATTILA FELVÉTELE Okét ki vállalja? A nevelőszülős családokról tar­tanak előadást a Családi Kör Nép­főiskolán március 7-én, szombaton délután két órakor (Nyíregyháza, Ungvár sétány 33.). Előadók: ör. Dolinainé dr. Pethő Ágnes főorvos, az Anyáscsecse­mő Intézet vezetője és Gubicza Balázs, a Bosco Szent János Csa­ládegyesület vezetője, öt gyerme­ket nevelő nevelőszülő. A nyitott népfőiskolára nemcsak az egyesü­leti tagokat várják a nagycsaládo­sok. • FÓRUM az adóbevallásról a nyíregyházi rádióban szombat reg­gel fél tíztől! Hogyan töltsük ki pon­tosan az adóíveket? Az illetékes hi­vatal szakemberei ismertetik a leg­fontosabb tudnivalókat. Milyen ked­vezmények vehetők igénybe, mi­lyen igazolások szükségesek, mi­lyen visszaéléseket értek tetten a megyében. A kérdéseket a nyír­egyházi rádió telefonszámán, a 11- 141-en pénteken egész nap és szombat reggel lehet feltenni! • A MAGYAR Méhészek Egyesü­letének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete tartja közgyűlé­sét március 7-én, 10 órától Nyír­egyházán a TESZ-székházban (Luther u. 6.). Az új vezetőséget is választó közgyűlésen részt vesz Balogh József, a Magyar Méhé­szek Egyesületének országos el­nöke és Király István ügyvezető igazgató. A méhbiztosítás mellett szó lesz kedvezményes cukorvá­sárlásról is. • ÓZ a nagy varázsló. A nagykál- lói művelődési központban fél 11- től a meseszínházban Óz, a nagy varázsló című zenés mesejáték látható a budapesti Kamaraszín­ház előadásában. A bemutatót dél­után 2 órakor megismétlik. Este 6 órától a nagykállói KÁLLKONTEX és kállósemjéni Új Élet Mgtsz nő­napi ünnepsége lesz, amelynek vendége Bodrogi Gyula színmű­vész. • A ZONGORA tanszakra jelent­kezők számára tartanak alkalmas- sági vizsgát március 5-én Nyíregy­házán a művészeti szakközépis­kola zenei tagozatán. Szolfézs írásbelivel kezdődik a vizsga 9 órakor, majd a szóbeli következik. Végül a zongoratudásukról adnak számot a fiatalok. Személy­es tehertaxi- rendelés. Ingyenes kiállás. Autókölcsönzés. 42/11-555. • OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Lapunk szombati számában közöl­jük a KM Téli Magazin rejtvénye nyerteseinek névsorát, valamint a gyermekszépségverseny díjazott­jait és az első három helyezett fényképét. • NÖVENDÉKHANGVERSENYT tartanak ma délután 3 órai kezdet­tel Gyürén az általános iskolában. Ez a hangverseny egy több mint féléves szorgalmas munka ered­ménye, amely úgy jöhetett létre, hogy az iskola önköltséges alapon lehetőséget teremtett arra, hogy a kisvárdai zeneiskola tanára, Lizák Teodóra szárnyai alá vehesse a 14 jelentkező nebulót. Most szüleik és tanáraik előtt bizonyíthatják, mit tanultak. • PÁL GYULA festményeiből nyí­lik emlékkiállítás a nagykállói Krú­dy Gyula Könyvtár Ámos Imre kiál­lítótermében ma délután két óra­kor. Megnyitó beszédet Papp Tibor művészeti író mond. • SZENVEDÉSTÖRTÉNET, bűn­bánat címmel tart irodalmi előadást dr. Csermely Tibor nyugalmazott címzetes egyetemi tanár hétfőn este hat órai kezdettel a TIT Huma­nitás Népfőiskola keretében a TIT- klubban (Országzászló tér 8.). Arckép Máthé Csaba Nagyhalász (KM) — Egykoron női fodrásznak készült, de végül nem maradt meg ebben a szakmá­ban. Annyit azért hasznosított ta­nulmányaiból, hogy évek óta ő nyírja a férje és a gyerekeinek a haját. Lánykorában talán hajkölte­ményekről álmodott. Nagy Tamásné, a nagy halászi, Nyírpolipack Kft., közismertebb nevén a zsákgyár starlinger varró­nője. Szinte alapításától kezdve a gyárban dolgozik, és ennek már két évtizede. Amikor férjhez ment, tíz évig nem dolgozott, a gyerekeket nevel­te. Hallotta, hogy indul a gyár és beállt dolgozni. Kemény évek kö­vetkeztek, hiszen 19 éven keresz­HOROSZKÓP Kos (március 21.—április 20.) Ma jó formában van. teljes igyeke­zettel, lendülettéi, önbizalommal végzi munkáját. ennek meg is lesz az ereamónye Hangzatos, kelle­mes kapcsolatot »ígérő, nagyon szép estéfvirhat. Bika (április 21.—május 20.) Jól teszi, ha minden nagyoab vállalko zását visszafogja, a már meglevő két igyekszik megtartani, mert olyan halasok érik. amelyek vitat kozásokra, túlbuzgóságra készte­tik, akár baleset is bekövetkezhet. Ikrek (május 21.—junius 21.) Az Ikreknek nem kedvező, előző na pokbeii cszaghatások időközben elvonultak! olyanoknak*,adtak he­lyet, amelyektől minden területen jót várhatnak, különösen azok, akik májusban születtek. Rák (június 22.—július 22.) Idő­közben a kozmikus helyzet a Rá­kok számára elromlott, belső bi­zonytalansággal, dékoncentrált, túlérzékeny afepoítal kell megküz­deniük, és néhány külső eredetű bosszúságon is túl ke* tenniük ma­gukat. Oroszlán (július 23.—augusztus 23.) A többséget ma minden szem­pontból kedvező halasok érik. Oroszlán .enoúlelfe! és -önbiza­lommal végzik munkájukat, sikerük lesz. Friss, optimista beállítottsá­guk miat^ecvene» idlznek. Szűz (augusztus 24.—szeptem­ber 23 ) Azok a feszültségeket okozó hatások, amelyek az utóbbi napokban a Szüzeket térték, idő­közben elvonultak. A kozmikus vi­szonyok semlegessé, váltak, úgy­hogy élvezetes, nyugodt napra számíthatnak "'■* Ingatlanpiac napjainkban Nyíregyháza (KM — Bojté) — Az ingatlanpiac ma nagyon sok embert érdekel: az eladót, vásárlót egyaránt sőt még a spekulánsokat is. Ahhoz, hogy mindenki megtalál­ja magának a legmegfelelőbbet, sok utánajárásba, hirdetésbe, pénzbe kerül. Az ingatlan kereslet­kínálat ügyleteinek lebonyolítására napjainkban több gazdasági társa­ság vállalkozott. A Debreceni Bró­ker Ingatlanügynökség nyíregyházi kirendeltsége szombaton 10 órától a Váci Mihály Városi Művelődési Központban eddigi tapasztalatairól számol be, és tart tájékoztatót az érdeklődőknek az ingatlanpiac mai helyzetéről és az ügynöki munká­ról. A legnagyobb problémát abban látják, hogy az ingatlanok forgalmi értéke jóval alatta van a műszaki értéknek. Hiába épít valaki egy szép házat — végigküszködve, verejtékezve éveket — nem tudja annyiért sem eladni, mint amennyi­be került az anyag és a munkakölt­ség. A legtöbben eladni szeretné­nek, 50—60 eladóra csak egy készpénzes vevő jut. Igaz, akik meg akarnak szabadulni lakásuk­tól, egyben vásárolnának is mási­kat, csak az igényüknek megfele­lőt nehéz megtalálni. A Bróker ingatlanügynökség számítógépes programjában huszonhét tulajdon­ság alapján rögzítik az ingatlano­kat, és Nyíregyházán több mint ötszáz közül választhatnak az ügyfelek. Tavaszi nagytakarítás A Közterület-fenntartó Vállalat Ami nem : szerves trágya, ola­tavaszi lomtalanítási akciója a hét végén indul, s egészen április kö­zepéig tart. Hat darabra szelték-a várost, s mindegyikre más és más időpontban teszik ki a konténere­ket. Ezért kérjük, figyeljék lapunk híradását, mert rendszeresen kö­zölni fogjuk az aktuális körzeteket. A konténereken a lomtalanítás­ra utaló táblácska fog fityegni azért, hogy konkrétan erre hasz­nálják és ne másra. Általában csü­törtökön kerülnek helyükre, a hét végén lehet pakolni, s kedden szállítják el. Ami belerakható: selejt bútor, selejt háztartási gép, vashulladék. jós es veszélyes hulladék. A fahul­ladékot és a nyesedéket is külön szállítják el. A nagyobb tárgyakat inkább a konténerek mellé kell rak­ni, ne foglalja a helyet. A kertes lakóházak környezeté­ben más a lomtalanítás. Ott a ku­kák mellé kell kirakni a lomot, s a kukásautó viszi el március 21— 22-én. Erre készüljenek a Korányi­lakótelepen és a kertvárosban, Borbányán, Sóstón és Oroson. Március 7—8-án a Széchenyi, Szarvas, Huszár sor és Petőfi út által bezárt területen tizenöt konté­ner várja a megunt limlomot! Következő számunkban: u t a s o k r a várva SZEKERES TIBOR FELVÉTELE A zsákgyári varrónő vés idő maradt az alvásra. Most mégis bizonytalannak érzi munká ját, hiszen az újságokban megje­lent a hirdetés, mely szerint eladó a gyár. Bár mondja, 6 éve van nyug­díjig, már más munkahelyet nem fog keresni. A műszak után az otthoni munka következik. Férje gondozza a ker­tét’, rá a sütés-főzés marad és hét végén az unokák pesztrálása. Min­den szabad idejét a három lányu­nokájával tölti, akik többnyire pén­tek délutántól vasárnap délutánig náluk vakációznak. A képviselő­fánkot imádják a kicsik, ez a ked­vencük, szinte minden hét végén ilyet kell sütni a nagymamának. A család többi tagja pedig a töltött ká­posztát imádja. A felüdülést Nagy- né számára ezek a hétvégék jelen­tik a munka után. tül három műszakba járt, az éjsza­kai nyolc óra után napközben ke­Mérlegy szeptember _,24.—októ­ber 23.) Ma az ön Mérleg termé szetének a kedvezőjén oldalai jut­nak érvérjyiré. Kapcsolatokat és élményeket „ Xedvéjdj, „Természete munkalendülete: is befoivasolja. a szerelemben bizonytalankodás­hoz, félrelépésekhez vezethet. Skorpió (október 2^—november 22.) A taÉbséfjf $eftiílges napot várhat. A november §lsö hetében születettek azonban várjanak még nagyobb vállalkozásaikkal és min­denben legyenek nagyon óvato­sak, mert mindenféle összeütközé­sekbe keveredhetnek! Nyilas (november 23.—decem­ber 21.) Az utgg|>i napokban a Nyi­las-jegyben ^születettekre kedve­zőtlen csiljgjghatasaii már maga mögött tudhatj^PhdJa magánéle­tében, mind ahnfetásgban jó napra számíthat#^» 1» * Bak (december 22.—január 20.) A többség ma rgen bizonytalan, rossz hangulatú, a társaságban mogorva.-a munkában merev, ösz- szeférhetetlen és nem éppen ügyes lei. "fa failonösen érvé­nyes azokra, akik decemberben születtek. Vízöntő (jappr 21.—február 20.) A februáreteö hetében szüle­tettekre neh|z idők járnak, ezért minden nagyobb vákalkozásukat fogják vissza A többség ezzel szemben minden »ernteten örven­detes napra számíthat. Halak (február 21.—március 20.) Sokan állnak még hosszabb ideig olyan hatások alatt, amelyek hirtelen vagy váratlan,!sikerekkel kecsegtető változásokhoz vezet­hetnek. A ..nyerő típusok" bátran kockáztassanak! MA A kolozsvári csízió 1592-ben az emberi szem­ről az alábbiakat írta: „Szem, a mely úgy, mint valamely fényességnek cseppje, világosodik, jo er­kölcsűt jelent. Mikor külön­féleképpen forog a szem, azt jegyzi, hogy gonoszt forgat a szívében, de még nem cselekedte. A tün­döklő kék szem merészt, vigyázót és álnokot jelent. A nagy, reszkető és nem villámzó, hanem homályos szem. boriszákost és búját jelent. A csupa fekete szem erőtlent jelent, és lel­ki jóság nélkül valót és uzsorást. Mikor pedig tün­döklő fény látszik a szem­ben, de mégis feketének tetszik: igaz, jámbor és el­més lelket s szívet jelent. A pillogató szemek félénket és erőtlent jelentenek, a tátva álló szemek bolondot és szemtelent jelentenek, a nagy szem és hosszú sze­möldök rövid életűt, hosszú szempilla és szemöldök tudós embert, de rövid éle­tűt jelent.” Egyéb névnapok: Ág­nes, Agnéta, Elvira, Felicia, Fridolin, Gotlib. Ilona, Ko- letta, Koriolán. Leonóra. INEZ tündöklő Kalendárium 1967 25 éve halt meg Kodály Zoltán Kossuth-díjas ze­neszerző, népzenekutató, zenetudós, aka­démikus. A hú­szas években lett világhírű, 1923-ban bemu­tatott Psalmus Hungaricus című műve szerte a vilá­gon nagy sikert aratott, csakúgy, mint az 1926-ban bemutatott Háry János című daljátéka. Nag. on sokat tett a népzene ■> cseinek felkutatásáért és közkinccsé tételéért, a ze­nei kultúra színvonalának emeléséért, a zenei neve­lés fejlesztéséért. 06.29 20.0 Folyóink jellemzi: napi adatai: a Tisz» Tiszabecsnél —139 cm, árad, 12%, 2,9 fok. Vásárosnaménynál — 28 cm. árad, 17%, 1.8 fok. Záhonynál —107 cm, árad. 19%, 3.8 fok Dombrádnál 103 cm árad, 28%, —. A Sza­mos Csengéméi 36 cm, árad, 13%. 2,2 fok A Túr Garbóiénál 17 cm. apad, 20%, 1,9 fok A Kraszna Áger dőnél 166 cm, árad. 28%. 0.6 fok. Megér egy mosolyt — Te mivel szoktad töl­teni a hétvégét? — Lemegyek vidékre. Ott két forinttal olcsóbb a sör. — Ostobaság. Ha fc/ számolod a benzinköltsé get, sokkal drágább. — Szó sincs róla. Addi t iszom, amíg nem lesz nye­reséges az út. Hírügyeletes: TAPOLCAI ZOLTÁN «(42)11-277

Next

/
Thumbnails
Contents