Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYEN INNEN, MEGYEN TÚL 1992. március 30., hétfő mm nialna Bécs (KM — D. M.) — Ä- becsüií iiiaíisvEíikák szerint körülbelül 35 millió fogyatékos cl a földön. A háborúk, a rohanó világ balesetei biztos látországot jelentenek, hogy számuk ne csökkenjen. A másságból, a rászorultságból rdóiióan nem mindegy tehát, hogy ezek az emberek bogyón élik meg ezt az állapo tot. Tény, hogy a legtöbb mozgássérült nem képes egyedül megoktató problémáját. Ezt ismerte fel az Egyesült Nemzetek Szervezete, amikor már harminchárom alkalommal évente legalább egy napra. - - a Rokkantait Világnapján — rájuk irányította a figyelmet. 1982-től pedig egy egész évtizedet szánt az elesetteknek. E tíz év lezárásaként Bécs- be hívta találkozóra a világ mozgáskorlátozottéit a FIMITIC nemzetközi rok- kaintszervezet. A hét végén megtartott nagyszabású rendezvény szónokai és az ENSZ főtitkára üzenetében elsősorban azt emelték ki: az elmúlt időszakban nem történt csoda, sem varázslat, — a remény, kívánság nem elég — kemény munka kellett ahhoz, hogy eredményeket érjenek el. A legtöbben a pénz, az anyagiak hiányát vetették fel, de fontos szerepet kapott a tudatformálás is. Ad- dilk míg Észak-Európában vagy az USA ban mindent megtesznek az elesettekért, Afrika vagy Ázsia egyes országaiban Isten büntetésének tartják, ha valamilyen fogyatékos kerül a családba. A magyar mozgássérülteket képviselő küldöttségben nyolcán helyet kaptak megyénkből is. Papp János a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mozgáskorlátozottak Egyesület nyírbátori csoportjának vezetőjét a világtalálkozón szerzett tapasztalatokról, benyomásairól kérdeztük a helyszínen. — Egyszerűen lenyűgöző volt számomra, hogy az ENSZ a FIMITIC-et — melynek tagjai vagyunk mi is —. egyenjogú partnerként kezelte. Nem lesajnálva, fejsír mogatva tárgyaltak velünk. Bebizonyosodott, hogy összefogásban van az erő. A létrejött egyesületek, szövetségek tudnak csak eredményesen harcolni az érdekeinkért. Ha belegondolok, „egymás kezébe kapaszkodás nélkül” nem juthatott volna el a pi- ricsei, vagy a nyírbátori mozgássérült hangja az ENSZ-ig. A tíz év arra volt jó, hogy felhívja a figyelmet, de tovább kell lépni, Nem mindig a pénz jelenti a segítséget. Lehetőséget kell teremteni, hogy a fogyatékosok együtt tudjanak élni az egészségesekkel Ufó-klubot szerveznek Nyíregyháza (KM) — Az utóbbi két évben megszaporodott azoknak a közleményeknek a száma, melyekből azonosítatlam repülő tárgyak földi megjelenéséről értesülhettünk. Vannak, akik lehetetlenségnek tartják esetleg Földön kívüli civilizációk küldöttségeinek látogatását, másokat kíváncsivá, nyitottá tesznek az újabb titokza tos történetek, és szeretnének többet tudni a ma még inegfejtheteitlennek látszó ufó-kérdésről. Ez utóbbi sze - mélyek közé tartozik két nyíregyházi fiatalember, Pol- lensZky Árpád vízvezeték - szerelő és Schmidt Attila hírlapkézbesítő, akik a Váci Mihály művelődési központ szakembereinek segítségével ufó-klubot szerveznek. Vásárok, bemutatók Debrecenben Debrecen (KM — B. J.) — Két, várhatóan nagy érdeklődést kiváltó eseményre kerül sor Debrecenben a jövő hét második felében. Április 2-án, csütörtökön délelőtt a PROGRESSZIÓ 92, a vállalkozók negyedik debreceni bemutatkozójának megnyitóját tartják, majd délután az autók seregszemléje veszi kezdetét. A vállalkozók kiállítással egybekötött bemutatóján közel félszáz cég vonultatja fel Charta-vita VOLKSWAGEN VENTO áprilistól Magyarországon. Április 1-töi kialakult kereskedelmi hálózatán keresztül íor- g aim az/,;. Magyarországon a Porsche Hungária az új Volkswagen-típust, amelynek neve Vento. Ezt a típust, amely sportos, kényelmes, modern és formatervében dinamikus, a középrétegek családi autójának, illetve a vállalkozóknak szánják. mti — foto Óriás Nyíregyházán I látványtól keresztet vetettek Cselényi György Hasonló érdeklődésűek jelentkezését várják azzal a céllal, hogy a művelődési házban rendszeresen találkozzanak és közös tudományos programokat szervezzenek. Az első sorozatban többek között az űrlények látogatásának földi nyomairól, a világűrben feltételezett idegen civilizációkról, az idegen lények és a földi élet keletkezése közöitti összefüggéseikről és elméletekről hallgatnak előadásokat. Terveik között szerepel a téma ismert szakértőinek meghívása, a szakirodalom tanulmányozása, sci-fi filmek és videóanyagok bemutatása. Az ufóklubban a tervek szerint április elején kezdik el a foglalkozásokat. termékeit, ad ízelítőt szolgáltatásaiból és cserél üzleti in formációt is egymással az Aranybika Szálloda épületében lévő Bartók Teremben. Ezzel szinte egyidejűleg a Kölcsey Művelődési Központ parkolójában, illetve épületében csaknem 60 személy- gépkocsit, motort és haszon- járművet, továbbá alkatrészeket, autófelszerelési, -ápolási cikkeket mutatnak be a márkaképviseletek, márka- kereskedők és dealerek. A minap nem hittünk a szemünknek: Nyíregyházán, a Szabadság téren egy valóságos óriás közeledett felénk. A járókelők jó része csak a derekáig ért. Mivel a látvány párját ritkító, felébredt bennünk a kíváncsiság: ki ő, honnan jött, s merre tart? A 38 éves Mikhail Silanli- evhez, Dombóvár kosárlabdacsapatának profi játékosához volt szerencsénk. A magassága nem kevesebb, mint 215 centiméter, a testsúlya 120 kilogramm. (Azt monta, mostanában nagyon lefogyott.) A lába 53-as, majdnem hegedűtök nagyságú. A markában egy kancsó kis híján eltűnik. Ha feláll, s karjait magastartásba helyezi, ujjaival a plafont eléri. A férfi korábban Lenin- grádban lakott. Ott is kosarazott. Megemlítette, hogy ahhoz, hogy a labdát a kosárba úgymond „belezsákolja”, nem szükséges ugrabugrálnia. Leningrádban speciálisan az ő számára készített ágyon aludt. A magyarországi fekhelye a térdhajlatánál véget ér. — Mennyit eszik, s melyik étel a kedvence? — kérdeztük tőle. — Két-három adag leves elfogyasztása után kezdem úgy érezni, hogy ettem — válaszolta. — A gulyást szeretem. A húsért nem vagyok odáig. — Mint profi kosárlabdázónak, mennyi a fizetése? — Huszonkétezer forint, plusz kapok 4 ezer forint kalóriapénzt. — A családjában mindenki ilyen magas? — Nem. El vagyok keseredve, mert a 15 éves fiam MEGJELENT a Magyar Újságírók Indexe. A kiadvány tartalmazza az újságírók beosztását, szakterületét, a Budapesten akkreditált külföldi újságírók, az országos és megyei lapok, a minisztériumok, valamint a parlamenti pártok sajtórész- legelre vonatkozó legfontosabb adatait. További információ: INFO és P. R. Services Kft. Budapest, 1014 Szentháromság u. 1—3. . HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE alacsony, mindössze 180 cm. — Milyen érzés, ha az ember bármerre megy, mindenütt tátott szájjal bámulják? — Megszoktam. Tádzsikisztánban éreztem magam furcsán, mert ott mihelyt az öregasszonyok ' megláttak, keresztet vetettek. A Szovjetunióban a nagy orrom miatt gyakran gúnyoltak. — Milyen autóval jár? — Többnyire Volgával, de az ülést abban is teljesen hátra kell toini. — Egy önnel, illetve a magasságával kapcsolatos sztorit hallhatnánk? — Egy ABC pénztáránál fizettem, s miután a tárcámat a zsebembe tettem visz- sza, a jobb karomat kissé hátramozdítottam. Eközben a könyököm véletlenül egy tagbaszakadt férfit homlokon talált, aki nyomban hanyatt esett, s csaknem elájult. Szövegelés (A bürokrácia nyelve olykor nehezen érthető. A Washington Post amerikaiaknak készített szófejtő szótára talán a magyar olvasót is eligazítja.) Ha egy tisztviselő azt mondja, hogy: „Tanulmányozzuk az ügyet” „Az aktát továbbítottuk" „Elvileg egyes tértek” „Most tárgyalják az ügyet” „A lehető leggyorsabban tájékoztatom „Továbbítottuk a főhatósághoz” , Az ön számára a legkedvezőbb modor, ki vánunk dönteni.” Küldje be a lehető legteljesebb anyagot, es csatolja a dokumentációt” Ezt úgy kell érteni, hogy: — Fogalmam sincs, miről van szó — Én már haliam sem akarok’ róla — Néni ismerem, nem is érdekel — Fogalmam sincs, hol lehet — Az isten szerelmére, ássa elő valahonnan azt a rohadt aktát — Egy másik emeleten hever — Maga tudja, mit kell tenni? Nekünk halvány gőzünk sincs! — Az aktáját elveszítettük. Ha akar valamit, küldjön egy másikat OTP és Kereskedelmi Bank Rt. értesíti ügyfeleit, hogy a Start-hitelre pályázatokat 1992. március 30. és április 10. között fogad. A pályázat befogadásának feltétele a 10 % kötelező saját erő letétbe helyezése. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. Nyíregyháza (KM) — A Demokratikus Charta néven ismert tézisgyűjteményt tavaly ősszel bocsátották ki és írták alá azok a közéleti személyiségek, írók, művészek, akik aggodalmukat fejezték ki P. demokrácia hazai állapota iránt. A Charta szellemiségéről és az abban foglaltakról rendeznek vitát ápri lis 1-jén délután 5-től a nyíregyházi városházán a Liberális Klub és a Párbeszéd Egyesület szervezésében, az előadó Vitányi Iván, a Charta szóvivője, ország- gyűlési képviselő lesz. 1 mim ni Meglepő, de érdekes ííudapest (KM — M. Cs.) — „Esküszöm, hogy a pecsenyét és a griiLlételakat mindig becsülöm, gondozom és értékének megfelelően méltányolom. Esküszöm, hogy mindig teljesítem kötelességem a Chains des Rotisséúrs testvériségéért és tisztelem valamennyi tagját.”' Szerintem száz emberből talán, egy,, ha hallott a patinás Pecsenyesütők Világszövetségéről, amely hazai tagfelvételi ceremóniáját szombaton a budapesti Hotel Hiltonban tartotta. Az esküszöveg több, minit 700 éves, hiszen a pecser nyesütők céhe 1248-ban alakult, majd elfeledett hosszú évszázadok után Franciaországban élesztették újra 1950-ben. Egykoron egy szál kardra felhúzva sütötték a pecsenyét, ma már a konyhaművészet remekeit modern sütőkben készítik. A hagyomány viszont kötelez, úgy érzem, az egykori céhmesterek is megirigyelhették volna a szombati ceremóniát. Az esküszöveg után Jean Valby, a világszövetség 90 éves francia elnöke harsány hangon avatta fel a leendő klubtagokat: Mivel ön letette az esküt, a Pecsenyesütők Világszövetségében lovaggá (hölgyeket dámává) fogadom. Kardjával megérintette a klubtag bal vállát, akinek nyakába díszes szalagra varrt láncot és emblémát akasztottak. A szakmabeliek (chéfek, cégvezetők) -narancssárga. míg az úgynevezett. műkedvelők, ínyencek kék színűt kapták. A világszövetségben egyébként utóbbiak több mint kétszer annyian vannak, mint p. szakmabéliéi-:. Legjelesebb képviselőjük a pápa. A klubtagok sorába a nyíregyházi Olub Zefiruszt is felvették. Hajiing Tamás és Kovács Miklós mint cégvezetők, Orbán István mint chéf kapta meg a kitüntető címet. Ahhoz, hogy új tagot vegyenek fel a világ 117 országában jegyzett szövetségbe, két ajánló szükséges. A Club Zefiiru- szé Mátyás Rudolf, a miskolci Junó Oscar-díjas főszakácsa és Salgó György, a világszövetség magyarországi gasztronómiai egyesületének elnöke voLt. A legközelebbi találkozót egyébként szeptemberben a Club Zefiruszban rendezik, ahol hétfogás menü lesz. Ebből csak egyet árult el Orbán István: füstölt lazaccal töltött pisztráng ka- viáros pezsgőmártásban és ’.öldségpudinggal. A szakmabeliek és az ínyencek ezután a Hotel Hilton báltermében ízlelhették meg a speciális hétfő • gásos menüit, amely között például szerepelt avooado- krémleves csirkemellel, vagy kaviárral töltött fogasfelfújt homármár-tással. Jean Valby a terítést, a felszolgálást, az étkeket és a borókait kifogástalannak minősítette. Hozzátette: az étkezés gyönyörét bor nélkül nem tudja elképzelni. A Club Zefirusz ezentúl viselheti a Chaine des Kotis- seurs emblémáját. Képűn kön a nyíregyházi klubtagok. A SZERZŐ FELVETELE AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI INNOVÁCIÓS CENTRUM (PARK) RT. Nyíregyházi képviselete pályázatot hirdet titkárnő munkakor betöltésére Feltételek: — érettségi bizonyítvány, — perfekt gyors- és gépírás, — szövegszerkesztő-kezelés ismerete, idegennyelv-ismeret előnyt jelent. A most betöltendő álláshelyre inkább a néhány éves gyakorlattal rendelkező fiatalabb korosztály jelentkezését várjuk. Felvilágosítás: az IC (P) Rt. Személyzeti és Munkaügyi Főcsoportjánál (telefon: 06-46/347-419). Jelentkezés: részletes szakmai önéletrajzzal és a végzettséget igazoló okiratok másolatával (esetleg fényképpel) az IC(P) Rt. Nyíregyházi képviseleténél, N iregyháza, Szabadság tér 11. sz. alatt lehet. (1585)