Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-23 / 70. szám

színes oldal 1992. március 23., hétfő Kelet-Magvarország 5 Kérdőjel Névadó Immár 100 éves a Nyíregyházi 4. sz. Általános Iskola patinás épülete. Ebből az alkalomból az új tanév elején az oktatási in­tézmény, az evangélikus egyház és a városi önkor­mányzat nagyszabású ren­dezvénysorozatot szervez, amelynek keretében név­adóünnepség is lesz. Vitkai Elemérnét, az iskola igazga­tóhelyettesét arról kérdeztük meg, megvan-e már a név­adó személye? — Bár már kaptunk javas­latokat. s a tantestület is el­mondta a véleményét, azon­ban szeretnénk ezt minél job­ban kiszélesíteni a lakosság körében is. így várjuk min­denki véleményét, ötletét, ja­vaslatát. Arra kérjük Nyír­egyháza lakóit, hogy javasla­taikat április 5-ig juttassák el az iskola vezetőségéhez. A címünk: Nyíregyháza, Luther u. 7. sz. A beérkezett ötlete­ket egy bizottság értékeli majd, s ha az általuk kivá­lasztott nevet az önkormány­zat is elfogadja, akkor még áprilisban nyilvánosságra ke­rül a névadó személye. Hadd mondjam el még azt, hogy kiállítást is tervezünk az isko­la múltjával kapcsolatban, ezért várunk különböző tár­gyakat, fényképeket, az itteni tanítással-oktatással kapcso­latos emlékeket. Mik vannak...■» Boncolás után lowa egyik magán- klinikáján orvosi konzíliumot tartot­tak. Az érintett be­teg odavánszorgott és az ajtó mögött hallgatózott. Felesé­gének is elmondta, hogy már tudja, mit csinálnak vele, de nem egészen érti, mert latinul beszéltek. Azt mondták, hogy majd az autopszia után álla­pítják meg az okot. Vagyis a boncolás után... Szó-tár ■■■■■■! Kapcsán A „kapocs” sza­vunkból származó, újabban névutóvá fejlődő, eléggé pa­pírízű — éppen ezért az igé­nyesebb, választékosabb nyelvhasználatban kerülendő — határozóragos főnév. Mi­vel a jelentéstartalma általá­ban nem teljesen világos, le­hetőleg válasszuk helyette a szabatosabb, pontosabb — és többnyire természetesebb — szinonimáit. Pl. a baleset­ről (nem: a baleset kapcsán) fölvett jegyzőkönyv; a rende­let végrehajtásakor (nem: végrehajtása kapcsán) ta­pasztalt nehézség. A ,,kap­csáéihoz hasonló nyelvi funkciót töltenek be még a kapcsolatban (valamivel), a kapcsolatosan (valamivel) és az összefüggésben (valami­vel). Használatukra nézve — nem kirekesztő és meg nem engedő érvénnyel — nagyjá­ból ugyanaz vonatkozik, mint vizsgált szavunkra. Lelki egészség Concerto fehérgyarmati módra Fehérgyarmat (KM — M. K.) — Ezer év magyar zenéje címmel hirdetett versenyt az ország kö­zépiskolás diákjainak a Magyar Rádió zenei főosztálya. A Fehér- gyarmati Zalka Máté Gimnázium diákjai az eddigi versenyeken sikerrel vették az akadályokat. Tóth Eleonóra, Tatár Tünde, Tö­MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE rös Enikő, Némethi Márta és Sira Ildikó. A fehérgyarmati „ötös” legközelebb március 29-én az Egerben megrendezendő nyilvá­nos rádióadásban bizonyíthatja tudását. Nyíregyháza (KM — Bojté) — „Az ember nem más, mint lehe­tőség. És vannak emberek, akik élnek ezzel a lehetőséggel,” Má- rai Sándor gondolata lesz a mot­tója a Lelki egészség — lelki kul­túra című konferenciának, me­lyet március 26-án rendeznek Nyíregyházán a Váci Mihály Vá­rosi Művelődési Központ kama­ratermében. A rendezvényen társadalmunk aktuális problémáiról lesz szó, melyek sok embert tartanak lét­bizonytalanságban. Az első előa­dást dr. Fodor Katalin tartja a magyar társadalom lelkiállapo­Zenés áhítat Ökumenikus hangverseny színhelye lesz a nyíregyházi evangélikus templom március 24-én este héttől. Műsoron: Gryl- lus Dániel—Halmos Béla: Dalok Pál levelei szerint. A hangver­seny érdekessége, hogy a ze­neszámok között háromperces magyarázatot kap a közönség a levelek értelméről. Akik a ma­• A LÉLEKMENTŐ KLUB legkö­zelebbi foglalkozását március 23-án, hétfőn délután háromtól tartja a nyíregyházi ifjúsági cent­rumban. tárói. Dr. Sátorhelyi Éva, a me­gye mentálhigiénés tevékenysé­géről beszél. A foglalkoztatási rehabilitáció helyzetét Balogh Zoltán, a Start igazgatója elemzi. Harasztosi Éva a munkanélküli­ség hatásait vázolja. Aznap dél­után az érdeklődők előadást hall­gathatnak még Együd János, a GYIVI igazgatója tolmácsolásá­ban az önálló életkezdés problé­maköréről. A konferencia részt­vevői a büntetés-végrehajtási in­tézetbe is ellátogatnak, ahol a mentálhigiéné tapasztalatait vizsgálják meg. gyarázatot adják: Bozorády Zol­tán evangélikus esperes, dr. Vá- radi József római katolikus fő­esperes, Sipos Kund Kötöny re­formátus esperes, Csernák Ist­ván metodista lelkész, Laborczi Géza evangélikus lelkész, Usz István ortodox parochus és Pol­gári László görög katolikus lel­kész. A rendezvény díjtalan. • DZSUNGEL-LÁZ a címe a Premiermozi március 23-i elő­adásának, rendezője: Spike Lee. A film este fél nyolckor kezdődik a nyíregyházi VMK-ban HÉTFŐ: — A Magyar Nyelv Hetének országos megnyitóün­nepségét rendezik Nyíregyhá­zán. KEDD: —- Gazdaságpolitikai fórumot tart az MSZP Szekeres Imre, a párt alelnöke részvételé­vel Nyíregyházán. — Magyar— ukrán polgárvédelmi szerveze­tek vezetői az együttműködés javításáról tanácskoznak Nyír­egyházán. SZERDA: — A szabolcsi és a kárpátaljai városi polgárvédelmi szervezetek vezetői a közvetlen kapcsolatok kialakításáról tár­gyalnak Kisvárdán. CSÜTÖRTÖK: — A család- és ifjúságvédelemről szociológusok tartanak konferenciát Nyíregyhá­zán. — A közoktatási törvényter­vezetről tartanak szakmai vitát Záhonyban. PÉNTEK: — Ülést tart a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Nyíregyházán. Napi­renden: a térség infrastrukturális fejlesztése. — Rákóczi-emlék- ünnepséget rendeznek a Vajai Vay Ádám Múzeumban. — Meg­alakul Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Fejlesztési Alapítványá­nak kuratóriuma Nyíregyházán. • A MODERN farmergazdálko­dásról tart előadást a nyugdíjas népfőiskolán március 23-án, hét­főn délután háromtól Széles Csaba, a mezőgazdasági főis­kola tanára a nyíregyházi alvé- gesi művelődési házban. • MÉRLEGÁTFORDÍTÁS — NYITÁS címmel a megyei önkor­mányzat oktatási és továbbkép­zési intézete a számviteli tör­vény gyakorlati alkalmazásához kapcsolódóan kétnapos tanfolya­mot szervez április elején. Je­lentkezni lehet a Sóstógyógy­fürdő, Tölgyes út 68. sz. alatt, vagy a 42/15-155 telefonon. • LAKOSSÁGI FÓRUM. A szö­vetkezeti átalakulás problémáiról rendez lakossági fórumot Ököri- tófülpös önkormányzata március 25-én, szerdán este hatkor a he­lyi művelődési házban. A ven­dég: Szénégető László, az SZM megyei hivatalvezetője és mun­katársai. • A SZENT PÉTER esernyője című filmet vetítik a nyíregyházi IC-ben 24-én, délután 2-től. Szép, kertes családi házak sora épül Kisvárdán. Képünk a Szőlőskert utcában készült ELEK EMIL FELVÉTELE A tarpai hegy sebei Régi közüzógépek, lovukat vesztett kordák, megcsonkított geológiai formák. Ez a kép tárul elénk a tarpai hegy másfél évtizede bezárt kőbányájában. Az itt végzett pusztítást látva a hetve­nes évek végén nyilvánították a tarpai hegyet tájvédelmi körzetté, de a 12 méterrel meg­csonkított tájat már senki nem állíthatja vissza eredeti formájába BALÁZS ATTILA FELVÉTELÉÉ HOROSZKÓP Kos (március 21.—április 20.) Sokan ma csupán ^délelőtt fo­lyamán: jönnek lendületbe, azért érvényesíteni tudják a Kosok tenni akarását ős céltudatossá­gát. A jó nap nagyon érdekes estével zárul. Bika {ápnffá.-'2t.—május 20.) Sokan kelfemeWn reggelre ébrednek, «gyeégk még érzik a szomorú vasárnapi élményük utóhatását. Később a csillagvi­szonyok semlegesre váltanak. Ikrek (m#js 21Éi-június 21.) A ma érvényesülő Kozmikus viszo­nyok nem kedveznek a többség alaphangulatára* és 1 terveinek. Ehhez járul fgég.ecly mindenféle könnyelműségre való hajlam. Legyenek óvatosak! Rák (június,s £2^pjúlius 22.) Ezen a héten a Vénusz kedvező hatása alatt állnak, .ezért vállal­kozhatnak olyasmim .s, amihez a mások segítsége, kollegiális együttműködés) \adjf a szere­lemben szerencse szükséges. Oroszlán (július23—augusz­tus 23.) Sokan felidézik még ma reggel a tegnapi kellemetlen él­ményükéi de aztán megváltoz­nak a kozmikus viszonyok, ezek már minienSerüíéten szép na­pot ígérnek. Szűz (aygig|sztus 24.—szep­tember 23.) Ne tévessze meg a szép reggel, mterrynamarosan megváltanak a csillagviszo­nyok, és mind a magánéletében, mind a hivatásában kellemetlen élményeket hozhatnak. Nem árt az óvatosság! Mérleg (szeptember 24.—ok­tóber 23.) Nagyon örvendetesen kezdődik az jj munkahét, a ma­gánéletében is jót várhat. Ma este szánja el magMa már egy idő óta esedé*es látogatásra, bizonyára nem fog unatkozni! Skorpió (október 24.—novem­ber 22.)éAz aktivizáló hatások reggel gyorsan efutnak, a nap további ■'észében semleges vi­szonyok érvényeseinek, úgy hogy minden a szokásos keretek között marad. A szerelmesek szerencsés hetet várhatnak. Nyilas ínóverfifeer 23.—de cember 21.) Ma aiegjoDb oldalá­ról mutatkozik be: Jeljesítmény- koncentrikus, igazságosságra törekvő/ felelősségteljes Nyilas­természetét ismét nagyra becsü­lik. Bak (december 22.—január 20.) Ezen a héten ne vállalkoz­zék olyasmire, amihez jó megér­zésre. alkaimazkodóképességre, rugalmasságra, 1 ügyességre, vagy a szerelemben szerencsé­re van szükség. Külső esemé­nyek is bosszanthatják. Vízöntő (január 21.—február 20.) A legtöbben ma bal lábbal kelnek fel, sokan még egy tegna­pi kellemetlen esemény hatása alatt állnak. Aztán megváltoznak a csillagviszonyok és minden te­rületen jót ígérnek. Halak (februáf 21 •—március 20.) A jó hétkezdet nem szabad, hogy méfjteveslze: 3 kozmikus viszonyok nemsokára elromla­nák. A nap háím'évő részében ne is kezdjen olyanba, ami külö­nösen a szívén fekszik! MA Emőke Kalendárium Mongrovejói Szent Tu- ribiusz napja A magyar néphagyo­mány nem ismeri Szent Turibiuszt ami nem meglepő, mert a spa­nyol születésű szent, a perui indiánok térítő­jének ünnepét csak 1969-ben vették fel a Római Kalendáriumba. Turibiuszt a szeretet kö­vetének tekintették, meg­tanulta az inkák nyelvét, és megkövetelte, hogy minden pap. aki az indiá­nokkal foglalkozik, is­merje nyelvüket. Ennek érdekében az 1551-ben alapított Limai Egyete­men kecsua nyelvi tan­széket állított fel, és oklevelet adott azoknak a papoknak, akik ezt a szakot eredményesen el­végezték. Egyéb névnapok: Ap­pia, Arvid, Balabán, Emese, Kartal, Ottó. Pe- lágia.---------07.40 Vízminőségi helyzet­kép: A Tisza teljes hosz- szában első osztályú, a Belfő-csatörna vízgyűjtő­jén összegyűlt belvizek tározását a múlt hónap­ban megkezdték, eddig a Rétközi-tóba kb. egymil­lió köbméter vizet táplál­tak be. A belvíz só-, nit­rogén- és foszfortartalma magas. A Rétközi-tóban a hosszan tartó teljes jégfedettség miatt le­csökkent az oldott oxi­géntartalom. emiatt hal­pusztuláskövetkezett be. Megér egy mosolyt — Hé, komái Bor ez, amivel ez a betyár kocsmáros traktál min­ket, vagy mi? — Hát, koma, csak bor lesz ez! Ha nem mon­daná annak, de a pofá­jához vágná az ember. Hírügyeletes: BOJTÉ GIZELLA ® (42) 11-277 05.41 18.01 AUSTRIA n® I A 12. heti nyerő­számok: 6, 13, 24, 23, 31. 42. Pótszám: 2. Jokerszám: 550642 Lottó Ezen a --------)-------- játékhé­ten ot- találatos szelvény nem volt. A négyesekre 392 431 forintot fizetnek, míg a hármasok 3402, a kettesek 126 forintot ér­nek. DÍJTALAN ffriVTO rendelés, KIÁLLÁS! Korona taxi. Tel.: 14-440

Next

/
Thumbnails
Contents