Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
1992. március 21._________________ ____ _____ _____________ J(e.(ct-íMaffifarorszáfl hétvégi melléklete; 11 Bodnár István intha térben és időben utaznánk, amikor Szabolcs megye mostani J megyeszékhelyéről a hajdanit, a régit Szabolcs községet látogatja meg a barangoló. Nyíregyháza határában a huszadik század végének furcsa kaval- kádjával találhatja szembe magát az utazó, a nemzetközi piac minden ellentmondásával. Leromlott autóbuszok, egymás hegyén-hátán parkoló személy- gépkocsik és cuccokkal felpakolt románok, lengyelek, kárpátaljaiak és más nációk vonulnak itt megrakodva némi jó pénz reményében. Szerencsére néhány kilométer után megszűnik a bábeli kavalkád, elcsendesedik az út és feltűnik a tájelválasztó Tokaji-hegység, jelezve hogy hamarosan véget ér az Alföld, és valami más látványosabb veszi kezdetét. Az időbeli utazás többszörösen is értendő. A télnek már se híre, se hamva, hamarosan itt a tavaszi napforduló, s apró tüneményeivel véteti észre magát az új, talán a legszebb évszak. A mezők fölött mint valamiféle délibáb, zöld színben vibrál a kikelő vetés, a tavasz hírnöke. A földet borító avar még többnyire elnyomja az éledő természet apró megnyilvánulásait, de itt-ott tüntető tenyérnyi pázsitok, bolyhosodó bokrok, barkák. A hegy ugyan még párafelhőben nyugtatja fejét, s a távoli erdőségek is ködbe vesznek, de kedvesen cirógat már a nap, s a böjti szelek sem ijesztőek, inkább játszadoznak a kipirult arcú lányok hajfürtjeivel. Rakamaz után a többnyire megszokott iránytól eltér az autó.. Szabolcs község megfosztott rangjára utal, hogy még útjelző tábla sem hirdeti Rakamaznál a falucskává soványodott híres Árpád-kori települést. Történelmi vidéken járunk. Ezt jelzi valamiképpen a táj is a maga időtlenségével. Völgyek és dombok, vadvizek, mocsarak. Élni és rejtőzni lehetett erre már évezredekkel ezelőtt, szövetségre lépve a természettel, amely otthont, védelmet adott őseinknek. Érthető, hogy honfoglaló eleink is ideális szállás- és lakóhelynek tudták ezt a vidéket. Még Szabolcs előtt feltűnik egy újabb mocsaras, vadregényes rész, a falucska, a földvár. Az első út oda vezet. Igazat adunk Móricznak, hogy itt a nomádkor képe tisztán elevenedik meg az ember szeme előtt. A várgyűrű valóban elég volt arra, hogy egy uralkodó nép biztos oltalmat találjon. Azt írja a nagy realista: „Ahogy az ember megáll a vár fokán, érzi a hódító és büszke érzést, ahogy uralkodott ez a központ a táj fölött. Egy kis országot jelentett, a leigázott népek fölötti uralmat.” Aztán a büszkeség némileg lelohad, amikor körülnéz az ember. A vároldal némelyik részét befogta a gazda, itt-ott szőlő meredezik rajta, ami nem jó, hisz Európa talán legéppeb- ben maradt földsáncának oldalát rombolja. Hallom, ezt meg akarják szüntetni. Zavaró a földvár közepén lévő temetőmaradvány is, nem tudni miért temetkeztek ide még 20—30 évvel ezelőtt is. De talán az itt nyugvók is átkerülnek az újkori temetőbe. Csúnya a burjánzó gizgaz is, ami egy kicsit az őstermészetre utal, ám semmiképpen sem esztétikus. De talán ez is változik, hisz nagy napok elébe néz a falu. A vár egyik magaslatán emlékmű, „melyet Szabolcs honfoglaló vezér és Szent László király emlékére emelt Szabolcs vármegye közössége 1896-ban”. Az évszám arra utal, közel a jubileumi év. Lakatos Dénes polgármester viszont arra is figyelmeztet, hogy már az idén is évfordulót ünnepelnek, nem is akármilyet és hármat. Kilenc- száz évvel ezelőtt itt tartották a zsinatot — a mai országgyűlés elődjét, László király vezetésével, őt aztán 800 évvel ezelőtt szentté is avatták. És hallom, hogy 925 éves a településről szóló első írott anyag. Lesz is nagy ünnepség június 27-én, ami nemcsakhogy némi életet, pezsgést hoz a szunnyadó falura, hanem talán környezeti változásokat, szépülést, csinosítást is. Mert bizony az nagyon kell. A falucska sorvadó, évről évre kevesebben laknak itt. Most alig ötszázan, pedig hajdan nagyobb volt, mint Nyíregyháza. A lakásoknak csak alig harmada három- vagy többszobás, 20 százalékuk egyszobás. A fiatalok — már szinte közhely — innen is többnyire elszoknak, a lakosság több mint egyharma- da nyugdíjas korú. Iskola nincs is a faluban, a kis létszámú gyerekcsapat Tímárra jár át tanulni. Nincs gyógyszertár, vasút, a körzeti orvos is csak látogatóba jár át. Az idegenforgalom ugyan jelentős, de ide csupán néhány órás tartózkodásra jönnek a látogatók, hogy egy röpke időre elmerengjenek a* múlt régi dicsőségén. De most ismét az ország figyelmének a fókuszába kerül a falu. A jubileumi előkészületek már elkezdődtek, épp a napokban tartottak helyszíni bejárást azon a területen, ahol az ünnepség lesz. Megszépül majd a környék, a most a gyerekek játszadozására szolgáló terület a vár tövében esztétikussá változik, és újabb följáratot is kap a vár. S hogy újból a földsáncról esik szó, a polgármester elmondja: szeretnének egy járható utat is köré építeni, volna érdeklődés is, és lovasszekér vinné körül a turistákat. Szeretnének egy parkot is kialakítani a közelben, és egy újabb szobrot kap a település a megyei önkormányzattól, Szent László mellszobrát. Felújítják az egykori monostort is, amely szintén páratlanul szép látvány fából épített harangtornyával . Bizony rá is fér a meszelés, csinosítás, sok fotó örökíti meg ezt az egyszerűségében is oly pompás templomot és sok fohász hangzik el ma is a falain belül. A közeli Mudrány-kúria az értékes múzeumi berendezéssel felszerelt másik látnivaló is éppen szépítkezik: a falai nedvesek, a modern technika talán majd segít. Mint ígérik, júniusra minden ragyogni fog, érdemes ellátogatni majd ide. A vendégek sem akárkik, várják Göncz Árpádot, Antall Józsefet és Szabad Györgyöt. Barangolunk a faluban, a házigazdaként kalauzoló polgár- mester hívja fel a figyelmet, ez a ház is eladó meg az is. Hatot- nyolcat is összeszámolunk, bizony nem volna rossz megvenni egyet afféle nyaralónak, olcsón adják. Mert szép itt a táj, nem véletlenül építenek a holt- Tisza partján faházakat a nyíregyháziak vagy más távoli városlakók. Csak az a baj — mondja az egyik ház előtt álldogáló nénike —, hogy a vendégek többnyire csak díszfákat ültetnek, nincs aki megművelje az üres telkeket, gondozza a fákat. A polgármesteri hivatalba megyünk, ami — nem is csodálkozom már rajta — szintén műemlék. A volt Tőrös-kúriá- ban kapott helyet novembertől, amely ugyan kúriának kúria, de csak egy szobába zsúfolódik a hivatal. A tizennyolcadik században épült barokk épület látványát sajnos alaposan lerontja a mögötte álló tsz-raktár, aminek gyanúsan kóceráj kiállása van. A polgármester hosszasan ecseteli a Tímártól való különválás előnyeit, bólogatok, valóban jobb, ha itthon lehet ügyesbajos dolgokat intézni, tervezni a jövőt. Tetszetős a környékbeli települések közös sorsa feletti közös tenniakarás. Tokaj a környék falvait, településeit szeretné közös cselekvésre bírni, a megmaradás és az idegenforgalom érdekében. Tanulmányok születtek a közös ösz- szefogásra, olyan, amely a megyehatárt is átlépné. Érthető, hisz négy év múlva az expó miatt ide irányulhat a figyelem, rendezvénysorozat várná több településen az idelátogatót. A falu vezetője szerint ez is sokat jelent, hisz a sok veszteség és kudarc miatt nehéz megtartani az emberekben a reményt, pedig rendbe kell tenni a dolgokat, mert különben elnéptelenedik a falu. Talán az összefogás is segít. De azért van, aki ezt a helye' választotta lakhelyéül. Kárpát- aljáról települi át családjával a falu református lelkésze, egy fiatal nő. Be is térünk hozzájuk. Megint a történelem. A családi kapcsolatok révén egész történelmi Magyarországról hallunk előadást. A papát, aki szintén református lelkész volt, Nagyszőlősön érte a háború, jött a határváltoztatás és ottmaradt. A család egy része Csehszlovákiába került. Ők csak most, négy-öt éve települhettek visz- sza. Már itt Magyarországon kezdte el teológiai tanulmányait Deli Róbertné, aki most harmadéves és afféle megbízott lelkész. Csakis istentiszteleteket végezhet egyelőre, más egyházi szertartást még nem. Mindenesetre szívesen maradna itt, ha úgy alakul. Munkanélküli férjével, s három gyermekével úgy érzi, befogadták. Mint mondja, vasárnapi beszédeiben az összefogás szükségességéről szól. Nem véletlenül választották meg a Felső- Tisza Menti Faluszövetség elnökének, amely szintén összefogásra sarkall. ért Szabolcs M önmagán egyedül képtelen segíteni. A régi J dicsőségből itt már csak a néhány pompás, párját ritkító műemlék maradt. Néhánv napos figyelem, átfutó turistahad. Aztán a magára maradt házak, sorjázó parlagok. Talán most valami maid változik, hogy önállóságot kapott a község.
