Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
)92t-március 21., szombat »■ KelebMagyarorsiágí'í^ ! Ta névtelen is a levél egrendelés van, pénz nincs Tiszalökön >rádi Lajos iszalök (KM) — „Azzal a issei fordulok a Szerkesz- ighez, hogy legyenek szí- ek kijönni a Tiszalöki Fa- i Vállalathoz. Itt ami folyik, ürhetetlen állapot. Ugyanis alig vagyunk a vállalatnál, innék a pár embernek sem r fizetni az igazgató. Az 1 prémiumból semmi sem Még az ebédpénzt is visz- vonta a dolgozóktól. A régi 'gatót kipellengérezték, de tgalább évente kétszer tartermelési értekezletet, de még egyszer sem. Legtöb- ik bére nem éri el az ötezer ntot sem.” z idézet egy névtelen levélvaló. A jól megfogalmazott, nyen olvasható levél még azt artalmazza, hogy az új igazit keményen bánik a dolgo- kal, s a fizikaiak fáznak. „Az listák bezzeg jó melegben joznak" — így a levélíró. érem a kedves szülőt, hogy gyer- mekének jövője ériekében vegye igénybe a dvő héten induló intenzív I )S R betűtanfolyamunkat. A anfolyam naponta délutá- íonként 14—15 óra között esz a földszint I. teremben. \ra R/l volt. Tsztelt Tantó nén'l Étestését köszönettel megkaptuk, de a m' csapiunkban eleddig még senk' ;em tanult ‘lyen betűket. Hányát nem tudjuk, ás nem agaszkodunk ahhoz, hogy jyemekünk megsmerje ezeket. Ezek nélkül ‘s jó szak- embe’ lesz majd belőle. Tsztelettel. Apuka meg Anyuka Kérem a kedves szülőt, íogy gyermekével fokozot- abb mértékben szíveskedjék oglalkozni, mert az I és R tetük ismerete nélkül, ma nár az ikes igék ragozásából Dukásra áll. Ingyen vállalom, íogy fakultatív keretek között a gyerekkel megtanítom az I ás R betűk használatát, va- amint az ikes igék alkalmazását. így a gyermek, aki agyébként jó képességű, nem kerül osztályismétlésre. Mélyen tsztelt Tantó nén’l Az ‘kés ‘gék ‘agozását nem gondoljuk létfontosságúnak, met gyemekünket kőművesnek szánjuk. Tudtunk- kal a mattéba nem kell más, csak cement, mész, meg homok, no meg vz. A tantó nén' által hányolt két betű és az Jkes gék agozása nem kell a kőművességhez. Magam ‘s kőműves vagyok, jól élünk, van házunk és a két betű nélkül boldog a családunk. Maadok tsztelettel. Apuka meg Anyuka. jM* Az osztrákoknak dolgoznak az asztalosok v vállalat központi telepén rön- et raknak egy teherautóról — imelyik megyei tsz erdejéből :ták. A rakodás mellett rakla- ; állnak katonás sorrendben, ű részport gyűjtő helyen gép- :si áll, a mályi téglagyárba i\ a fűrészport, hogy az ne nnyezze a környezetet. A iadékfák közelében egy ki- iperált gőzmozdony áll, látha- n üzemel. Megtudjuk: ezzel k a telep összes helyiségét, nagy hideg sehol sem lehet, nt a műhelyben sercegő fűzgépek, csattogó gyaluk közt ilomra kérünk rövid nyilatko- ra egy fizikai dolgozót. Balogh dre betanított gépkezelő, aki nahagyja a rönk darabolását Adalék zűcs Mariann és arra kér, hogy menjünk a szociális helyiségbe, ott jobban halljuk egymást szavát. A szociális helyiségben dobkályha ontja a meleget, tiszta, asztalhoz, lócára ülhetünk. Máris érezni, nem igaz a levélnek az a része, hogy csak az irodisták dolgoznak melegben. A névtelen levélről mit sem tudó Balogh Endre szó szerint ezt mondja: „Tizennyolc éve dolgozom itt. Nehéz helyzetbe kerültünk mi is. Erről nemrég tájékoztattak minket vezetőink. Sajnos a nettó fizetésem 9—10 ezer forint közt mozog a teljesítménytől függően. Ez a pénz ma már kevés.” Szó sincs ötezer forintos fizetésekről, az információ áramlása sem dugult be teljesen. A létszámra is kíváncsiak vagyunk, hiszen a levél elején az áll, hogy „ennek a pár embernek nem akar fizetni az igazgató". Nos, az irodán a létszám, a prémium és az általános pénzügyi helyzet felől érdeklődünk Kertész Jánosné főkönyvelőtől. „A létszámunk kétszázhúsz fő. Az utóbbi egy évben nem volt nálunk szervezett leépítés. A múlt évet szerény nyereséggel zártuk. Annak ellenére, hogy a fő profilunk, a raklap értékesítése beszűkült. A németek tavaly nem hogy több pénzt, de kevesebbet adtak a raklapokért, erre az évre is rendeltek, de még alacsonyabb áron hajlandók csak átvenni, mert a csehek is szállítanak nekik viszonylag olcsón. Prémiumot jó ideje sem vezető, sem beosztott nem kapott. Nehéz pénzügyi helyzetünk miatt egyelőre az adható 800 forint ebédpénzt nem folyósítjuk dolgozóinknak. Ám hamarosan ismét fizetjük az ebédhozzájárulást. Rédei István fiatal, mozgékony igazgató. Az általános tájékoztatója előtt egy friss telexet mutat, amelyben ezt olvassuk: „Küldjenek árajánlatot nyolcvan 120 négyzetméteres faházra.’’ Sorolja az igazgató, hogy megrendeA SZERZŐ FELVÉTELE lés volna bőven, de a túlkínálat miatt mindenki keveset, vagy késve akar fizetni. Mint például egy nemrég itt járt olasz cég képviselője. A kisfástanyai üzemben új termék a konzervgyárnak készülő ládikó. A tiszavasvári üzemegység jól működik, de a tunyog- matolcsi ládaszegező üzemet márciusban be kell zárni — mondja lehangoltan az igazgató. Tunyogmatolcson 35 embernek mondanak fel. A vállalat tiszavasvári asztalosüzemébe is átkísér az igazgató. Itt ausztriai tanfolyamról hazajött fiatal asztalosok fenyőből ülőgarnitúrát, konyhabútort készítenek. Mondják: látványos és precíz munkájukért csak keveset fizetnek az osztrák megrendelők. Munka, létszám és meleg van tehát. Pénz viszont alig akad. Ez igaz a levélben... Tárca mm-, HnHH Páll Géza _ _ itántorgott Amerikába másfél millió embe- V^, rünk. Ismerős a mondat. A századfordulón, majd az azt követő évtizedekben, különösen a nagy gazdasági világválság idején magyarok százezrei hagyták el hazájukat, és próbáltak szerencsét a világ minden táján. Nemrég egy új-zé- landi ismerősöm mesélte: alig akad olyan kis szigete a polinéz szigetvilágnak, ahol ne lenne néhány magyar. Aztán jött az első, majd a második világháború. Tíz- és százezrek menekültek a front elől — vagy vitték őket, mint a szerencsétlen zsidókat — nyugatra. Sokan, akik túlélték a menekülést, a háborút, a poklok poklát, nem kívánkoztak vissza a szülőhazába. Még ha igazában nem is az űzte el őket otthonról, hanem egy világpusztító erő, amely túlmutatott az egyes ember, vagy akár egy nemzet — különösen egy kis nemzet — lehetőségein. Említhetjük a sorban 1956 tragikus napjait, amikor a megtorlás elől — és valljuk be nemcsak azért, hanem mert egy jobb, gazdagabb világba vágytak — ismét tíz és tízezrek hagyták el az országot. A számítások szerint körülbelül 200 ezer magyar honfitársunk választott magának új hazát. Egy részük azóta visszatelepült, vagy fogadott hazájából segíti az óhazát vagy egyszerűen lélekben, érzelmekben van velünk és az itthon maradt rokonokkal, barátokkal. Drukkol nekünk, hogy élni tudjunk a demokratizmus által kínált lehetőségekkel, és vegye kezdetét — nem a bűnbocsánat, hanem az előrevivő megbékélés. Miért említettem a mindenki által jól ismert tényeket, amelyek még vázlatosan sem ecsetelEgyetlen otthonunk hetik a valóságos népességfogyást? A Nyugathoz való csatlakozás, a nemzetközi gazdasági egyezmények, a megújult külpolitikai pezsgés elindított egy újabb elvándorlási hullámot is. Magyar vendégmunkások dolgoznak, igaz nem nagy számban Ausztriában, Németországban. De másutt is. Számuk tovább növekedhet. De ők legalább nem vándorolnak ki végleg, bár közülük is bizonyosan jó néhányan, idegen földön teremtik meg új életüket. Nem is lenne ebben semmi kivetnivaló, ha az olaszok, a spanyolok elmehetnek vendég- munkásnak a munkaerő-hiány- nyal küzdő országokba — Svájcba, Németországba, Angliába, Franciaországba — miért ne boldoguljanak a mi honfitársaink is a világ munkaerőpiacán. Egy világjelenség, egy újkori népvándorlás tanúi lehetünk. Csakhogy, mi kis nép vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a további szétaprózódást. Sokan lehetünk, akik úgy gondolják: inkább éljünk egy kicsit szegényebben, de itthon, mint gazdagabban másutt. Pályázatok, zöngékkel Balogh József zokatlansága miatt C szinte bombaként ha- tott a hír: a Pest megyei bírói tanács 11 tagja közül öten lemondtak lelkiismereti okokra hivatkozva, mert törvénysértőnek tartják, hogy az igazságügy-miniszter figyelmen kívül hagyta a megyei összbírói értekezlet véleményét a megyei bíróság új elnökének kinevezésekor. Nem akármilyen hír, az biztos, hiszen nem volt ilyesmire példa még, s ha a pályázatot kiírók — minisztériumok, országos főhatóságok — csak kicsit is tiszteletben tartják a kollektívák akaratát, nem is lesz gyakori, ami a Pest megyei bíróságon megesett. Épp aznap (hétfőn) hallottam Sátori János legfőbb ügyészhelyettestől, hogy a megyei főügyészi állásra kiírt 20 pályázat közül tizenhárom esetben az nyerte el a kinevezést, aki a legtöbb szavazatot kapta a kollektívától. De egy ilyen pályázat értékelésénél más szempontokat is mérlegelni kell. Például, hogy mind a bírósági, mind az ügyészi szervezetek történelmi terheket cipelnek, még ha ennek nem is a ma dolgozó ügyészek* bicék az okai. Ezért for- dttWmf- etí), hogy nem minde- nüéét. nyer, akit a kollektívan legjobban akam Nyilván másképp látják ezt, akiknek szavazni kell, akiknek a vezetőválasztás, a kinevezés a bőrére megy. Ott feltehetően csupán a szakmai tudás, a hivatástudat, az emberi értékek dominálnak, ostoba az a szakmai közösség, amelyik nem ezeket tartaná legfontosabb vezetői erénynek. Hogyan egyeztethető össze ez az igény a kinevező szándékával és akaratával? Az eddigi példák szerint nem minden esetben. A kormánypártok és szimpatizánsai természetesnek tartják — Antall József sem titkolja el —, hogy a fontosabb vezetői beosztásokra a velük szimpatizálók közül választják ki az embereket, az ellenzéki pártok érdekszférájához tartozók ugyanebben a szocializmus káderpolitikai hármas követelményének reneszánszát vélik felfedezni, ahol a legfontosabb a politikai megbízhatóság volt. Az átlagember pedig töprenghet: vajon kinek van igaza? Ez persze így jámbor óhaj, senkit nem lehet idekötni és azt mondani, szeresd ezt az országot... Ezért is nagyon fájón hallottam külügyminiszterünk szavait, amikor a dél-amerikai Venezuelában járva kijelentette: Magyarországnak érdeke fűződik A f e j n é fi I k ü 1 i m o t o r o s HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE ahhoz, hogy munkaerőfeleslegét a dél-amerikai piacon értékesítse. Mintha a kivándorlást kívánta volna ösztönözni külügyminiszterünk. Még akkor is úgy tűnt, ha nem ezzel a céllal mondta. Bárhogyan is van, a messzi világból kevesen jönnek majd haza, ők nem vendégmunkásnak, hanem állandó lakosnak, állampolgárnak települnek majd Dél-Amerikába vagy Dél-Afriká- ba, amelyről szintén szó van. De megtettünk mindent azért, hogy hazán belül teremtsünk — ha nem is mindenkinek, mert ez talán lehetetlen — minél több embernek munka- és életlehetőséget? Mindenki tudja a választ. , megoldás nem lehet *7\ az, hogy aki csak tehe- ti, fogjon vándorbotot... Vegye a nyakába a nagyvilágot. Erre egyetlen nép sem rendezkedhet be, mert szétporlad, atomjaira hullik. A nagy író, Tamási Áron szavaival élve, a haza azért van, hogy otthon legyünk valahol a világban. De mindenütt — bárhol — nem lehetünk otthon. Kommentár Juss Balogh Géza — » isszatérve vidéki • 1/ körutamról, mondom * a kollegámnak, hogy az éjjel Levelektől „lefelé" jó két ujjnyi hó hullott. Nehezen akar tavaszod ni, feleli az ő bölcs, nyugodt derűjével, de majd csák kipattannak a rügyek. Ezt várja a megyében a sok földműves is, telve reménnyel, s félelemmel. A legnagyobb bizakodással természetesen azok tekintenek a holnapra, akik élve a lehetőséggel visszaigényelték a földjüket, a jussukat, s önállóan próbálkoznak meg a gazdálkodással. A közvéleményben él egy téveszme, sokan hiszik azt, hogy a falvaink nagyjából e téren egységes képet mutatnak. Hogy a különféle települések lakói megközelítően azonos arányban kérik vissza a földet mindenütt, Tiszadobtól Zajtáig, Piricsétől Győröcskéig. Hiszen nincsenek akkora különbségek e községek, városok között, hogy az a földvisszaigénylésben mutatkozó jelentős eltéréseket megmagyarázná. Pedig ez történt. Van olyan szövetkezet, ahol a határ töredékét kérték vissza a tulajdonosok, az örökösök, másutt viszont akkora az igény, hogy egyszerűen kevésnek bizonyult a terület. Minden bizonynyal alapos tudományos vizsgálódás fogja majd kideríteni ennek az okát, s valószínűleg olyan kifejezéseket használnak majd a jövendő művek, mint a hosszú évtizedek — évszázadok? — során kialakult gazdálkodási szerkezet, életmód, termelési kultúra... Nem tudom, egy száraz, adatokkal, számokkal operáló tudományos feltárás kellő figyelmet fordít-e — fordíthat-e? — majd a lélektani tényezőkre. Vajon figyelembe fogja-e venni, hogy mit jelentett 1991, s 92 sorsfordító hónapjaiban egy-egy ember szava, cselekedete. Legyen az az ember Pestre szakadt mérnök, felkészült helybéli traktoros, kertész. Vagy netán téeszelnök. 'HÁTTÉR! -'vau
