Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám

)92t-március 21., szombat »■ KelebMagyarorsiágí'í^ ! Ta névtelen is a levél egrendelés van, pénz nincs Tiszalökön >rádi Lajos iszalök (KM) — „Azzal a issei fordulok a Szerkesz- ighez, hogy legyenek szí- ek kijönni a Tiszalöki Fa- i Vállalathoz. Itt ami folyik, ürhetetlen állapot. Ugyanis alig vagyunk a vállalatnál, innék a pár embernek sem r fizetni az igazgató. Az 1 prémiumból semmi sem Még az ebédpénzt is visz- vonta a dolgozóktól. A régi 'gatót kipellengérezték, de tgalább évente kétszer tar­termelési értekezletet, de még egyszer sem. Legtöb- ik bére nem éri el az ötezer ntot sem.” z idézet egy névtelen levél­való. A jól megfogalmazott, nyen olvasható levél még azt artalmazza, hogy az új igaz­it keményen bánik a dolgo- kal, s a fizikaiak fáznak. „Az listák bezzeg jó melegben joznak" — így a levélíró. érem a kedves szülőt, hogy gyer- mekének jövője ér­iekében vegye igénybe a dvő héten induló intenzív I )S R betűtanfolyamunkat. A anfolyam naponta délutá- íonként 14—15 óra között esz a földszint I. teremben. \ra R/l volt. Tsztelt Tantó nén'l Étestését köszönettel megkaptuk, de a m' csap­iunkban eleddig még senk' ;em tanult ‘lyen betűket. Hányát nem tudjuk, ás nem agaszkodunk ahhoz, hogy jyemekünk megsmerje eze­ket. Ezek nélkül ‘s jó szak- embe’ lesz majd belőle. Tsztelettel. Apuka meg Anyuka Kérem a kedves szülőt, íogy gyermekével fokozot- abb mértékben szíveskedjék oglalkozni, mert az I és R tetük ismerete nélkül, ma nár az ikes igék ragozásából Dukásra áll. Ingyen vállalom, íogy fakultatív keretek között a gyerekkel megtanítom az I ás R betűk használatát, va- amint az ikes igék alkalma­zását. így a gyermek, aki agyébként jó képességű, nem kerül osztályismétlésre. Mélyen tsztelt Tantó nén’l Az ‘kés ‘gék ‘agozását nem gondoljuk létfontosságú­nak, met gyemekünket kő­művesnek szánjuk. Tudtunk- kal a mattéba nem kell más, csak cement, mész, meg homok, no meg vz. A tantó nén' által hányolt két betű és az Jkes gék agozása nem kell a kőművességhez. Ma­gam ‘s kőműves vagyok, jól élünk, van házunk és a két betű nélkül boldog a csalá­dunk. Maadok tsztelettel. Apuka meg Anyuka. jM* Az osztrákoknak dolgoznak az asztalosok v vállalat központi telepén rön- et raknak egy teherautóról — imelyik megyei tsz erdejéből :ták. A rakodás mellett rakla- ; állnak katonás sorrendben, ű részport gyűjtő helyen gép- :si áll, a mályi téglagyárba i\ a fűrészport, hogy az ne nnyezze a környezetet. A iadékfák közelében egy ki- iperált gőzmozdony áll, látha- n üzemel. Megtudjuk: ezzel k a telep összes helyiségét, nagy hideg sehol sem lehet, nt a műhelyben sercegő fű­zgépek, csattogó gyaluk közt ilomra kérünk rövid nyilatko- ra egy fizikai dolgozót. Balogh dre betanított gépkezelő, aki nahagyja a rönk darabolását Adalék zűcs Mariann és arra kér, hogy menjünk a szo­ciális helyiségbe, ott jobban hall­juk egymást szavát. A szociális helyiségben dob­kályha ontja a meleget, tiszta, asztalhoz, lócára ülhetünk. Máris érezni, nem igaz a levélnek az a része, hogy csak az irodisták dolgoznak melegben. A névtelen levélről mit sem tudó Balogh Endre szó szerint ezt mondja: „Tizennyolc éve dolgozom itt. Nehéz helyzetbe kerültünk mi is. Erről nemrég tájékoztattak min­ket vezetőink. Sajnos a nettó fi­zetésem 9—10 ezer forint közt mozog a teljesítménytől függően. Ez a pénz ma már kevés.” Szó sincs ötezer forintos fize­tésekről, az információ áramlása sem dugult be teljesen. A lét­számra is kíváncsiak vagyunk, hiszen a levél elején az áll, hogy „ennek a pár embernek nem akar fizetni az igazgató". Nos, az irodán a létszám, a prémium és az általános pénz­ügyi helyzet felől érdeklődünk Kertész Jánosné főkönyvelőtől. „A létszámunk kétszázhúsz fő. Az utóbbi egy évben nem volt nálunk szervezett leépítés. A múlt évet szerény nyereséggel zártuk. Annak ellenére, hogy a fő profilunk, a raklap értékesítése beszűkült. A németek tavaly nem hogy több pénzt, de keve­sebbet adtak a raklapokért, erre az évre is rendeltek, de még alacsonyabb áron hajlandók csak átvenni, mert a csehek is szállítanak nekik viszonylag olcsón. Prémiumot jó ideje sem vezető, sem beosztott nem ka­pott. Nehéz pénzügyi helyzetünk miatt egyelőre az adható 800 fo­rint ebédpénzt nem folyósítjuk dolgozóinknak. Ám hamarosan ismét fizetjük az ebédhozzájáru­lást. Rédei István fiatal, mozgékony igazgató. Az általános tájékozta­tója előtt egy friss telexet mutat, amelyben ezt olvassuk: „Küldje­nek árajánlatot nyolcvan 120 négyzetméteres faházra.’’ Sorol­ja az igazgató, hogy megrende­A SZERZŐ FELVÉTELE lés volna bőven, de a túlkínálat miatt mindenki keveset, vagy késve akar fizetni. Mint például egy nemrég itt járt olasz cég képviselője. A kisfástanyai üzemben új termék a konzervgyárnak készü­lő ládikó. A tiszavasvári üzem­egység jól működik, de a tunyog- matolcsi ládaszegező üzemet márciusban be kell zárni — mondja lehangoltan az igazgató. Tunyogmatolcson 35 embernek mondanak fel. A vállalat tiszavasvári aszta­losüzemébe is átkísér az igazga­tó. Itt ausztriai tanfolyamról ha­zajött fiatal asztalosok fenyőből ülőgarnitúrát, konyhabútort ké­szítenek. Mondják: látványos és precíz munkájukért csak keveset fizetnek az osztrák megrende­lők. Munka, létszám és meleg van tehát. Pénz viszont alig akad. Ez igaz a levélben... Tárca mm-, HnHH Páll Géza _ _ itántorgott Amerikába másfél millió embe- V^, rünk. Ismerős a mon­dat. A századfordulón, majd az azt követő évtizedekben, különö­sen a nagy gazdasági világvál­ság idején magyarok százezrei hagyták el hazájukat, és próbál­tak szeren­csét a világ minden tá­ján. Nemrég egy új-zé- landi isme­rősöm me­sélte: alig akad olyan kis szigete a polinéz szigetvilág­nak, ahol ne lenne néhány ma­gyar. Aztán jött az első, majd a má­sodik világháború. Tíz- és száz­ezrek menekültek a front elől — vagy vitték őket, mint a szeren­csétlen zsidókat — nyugatra. Sokan, akik túlélték a menekü­lést, a háborút, a poklok poklát, nem kívánkoztak vissza a szülő­hazába. Még ha igazában nem is az űzte el őket otthonról, hanem egy világpusztító erő, amely túl­mutatott az egyes ember, vagy akár egy nemzet — különösen egy kis nemzet — lehetőségein. Említhetjük a sorban 1956 tra­gikus napjait, amikor a megtorlás elől — és valljuk be nemcsak azért, hanem mert egy jobb, gaz­dagabb világba vágytak — ismét tíz és tízezrek hagyták el az or­szágot. A számítások szerint kö­rülbelül 200 ezer magyar honfi­társunk választott magának új hazát. Egy részük azóta vissza­települt, vagy fogadott hazájából segíti az óhazát vagy egysze­rűen lélekben, érzelmekben van velünk és az itthon maradt roko­nokkal, barátokkal. Drukkol ne­künk, hogy élni tudjunk a demok­ratizmus által kínált lehetőségek­kel, és vegye kezdetét — nem a bűnbocsánat, hanem az előrevi­vő megbékélés. Miért említettem a mindenki által jól ismert tényeket, amelyek még vázlatosan sem ecsetel­Egyetlen otthonunk hetik a valóságos népességfo­gyást? A Nyugathoz való csatla­kozás, a nemzetközi gazdasági egyezmények, a megújult külpo­litikai pezsgés elindított egy újabb elvándorlási hullámot is. Magyar vendégmunkások dol­goznak, igaz nem nagy számban Ausztriában, Németországban. De másutt is. Számuk tovább növekedhet. De ők legalább nem vándorolnak ki végleg, bár közü­lük is bizonyosan jó néhányan, idegen földön teremtik meg új életüket. Nem is lenne ebben semmi kivetnivaló, ha az olaszok, a spanyolok elmehetnek vendég- munkásnak a munkaerő-hiány- nyal küzdő országokba — Svájc­ba, Németországba, Angliába, Franciaországba — miért ne bol­doguljanak a mi honfitársaink is a világ munkaerőpiacán. Egy vi­lágjelenség, egy újkori népván­dorlás tanúi lehetünk. Csakhogy, mi kis nép vagyunk, nem enged­hetjük meg magunknak a további szétaprózódást. Sokan lehetünk, akik úgy gondolják: inkább éljünk egy kicsit szegényebben, de itt­hon, mint gazdagabban másutt. Pályázatok, zöngékkel Balogh József zokatlansága miatt C szinte bombaként ha- tott a hír: a Pest me­gyei bírói tanács 11 tagja közül öten lemondtak lelkiismereti okokra hivatkozva, mert tör­vénysértőnek tartják, hogy az igazságügy-miniszter figyel­men kívül hagyta a megyei összbírói értekezlet vélemé­nyét a megyei bíróság új elnö­kének kinevezésekor. Nem akármilyen hír, az biztos, hi­szen nem volt ilyesmire példa még, s ha a pályázatot kiírók — minisztériumok, országos főhatóságok — csak kicsit is tiszteletben tartják a kollektí­vák akaratát, nem is lesz gya­kori, ami a Pest megyei bíró­ságon megesett. Épp aznap (hétfőn) hallot­tam Sátori János legfőbb ügyészhelyettestől, hogy a megyei főügyészi állásra kiírt 20 pályázat közül tizenhárom esetben az nyerte el a kineve­zést, aki a legtöbb szavazatot kapta a kollektívától. De egy ilyen pályázat értékelésénél más szempontokat is mérle­gelni kell. Például, hogy mind a bírósági, mind az ügyészi szervezetek történelmi terhe­ket cipelnek, még ha ennek nem is a ma dolgozó ügyé­szek* bicék az okai. Ezért for- dttWmf- etí), hogy nem minde- nüéét. nyer, akit a kollektívan legjobban akam Nyilván másképp látják ezt, akiknek szavazni kell, akiknek a vezetőválasztás, a kineve­zés a bőrére megy. Ott feltehe­tően csupán a szakmai tudás, a hivatástudat, az emberi érté­kek dominálnak, ostoba az a szakmai közösség, amelyik nem ezeket tartaná legfonto­sabb vezetői erénynek. Hogyan egyeztethető össze ez az igény a kinevező szán­dékával és akaratával? Az ed­digi példák szerint nem minden esetben. A kormánypártok és szimpatizánsai természetes­nek tartják — Antall József sem titkolja el —, hogy a fonto­sabb vezetői beosztásokra a velük szimpatizálók közül vá­lasztják ki az embereket, az el­lenzéki pártok érdekszférájá­hoz tartozók ugyanebben a szocializmus káderpolitikai hármas követelményének re­neszánszát vélik felfedezni, ahol a legfontosabb a politikai megbízhatóság volt. Az átlag­ember pedig töprenghet: vajon kinek van igaza? Ez persze így jámbor óhaj, sen­kit nem lehet idekötni és azt mondani, szeresd ezt az orszá­got... Ezért is nagyon fájón hal­lottam külügyminiszterünk sza­vait, amikor a dél-amerikai Vene­zuelában járva kijelentette: Ma­gyarországnak érdeke fűződik A f e j n é fi I k ü 1 i m o t o r o s HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE ahhoz, hogy munkaerőfeleslegét a dél-amerikai piacon értékesít­se. Mintha a kivándorlást kívánta volna ösztönözni külügyminisz­terünk. Még akkor is úgy tűnt, ha nem ezzel a céllal mondta. Bárhogyan is van, a messzi vi­lágból kevesen jönnek majd haza, ők nem vendégmunkás­nak, hanem állandó lakosnak, ál­lampolgárnak települnek majd Dél-Amerikába vagy Dél-Afriká- ba, amelyről szintén szó van. De megtettünk mindent azért, hogy hazán belül teremtsünk — ha nem is mindenkinek, mert ez ta­lán lehetetlen — minél több em­bernek munka- és életlehetősé­get? Mindenki tudja a választ. , megoldás nem lehet *7\ az, hogy aki csak tehe- ti, fogjon vándorbotot... Vegye a nyakába a nagyvilágot. Erre egyetlen nép sem rendez­kedhet be, mert szétporlad, atomjaira hullik. A nagy író, Ta­mási Áron szavaival élve, a haza azért van, hogy otthon legyünk valahol a világban. De mindenütt — bárhol — nem lehetünk ott­hon. Kommentár Juss Balogh Géza — » isszatérve vidéki • 1/ körutamról, mondom * a kollegámnak, hogy az éjjel Levelektől „lefelé" jó két ujjnyi hó hullott. Nehezen akar tavaszod ni, feleli az ő bölcs, nyugodt derűjével, de majd csák kipattannak a rü­gyek. Ezt várja a megyében a sok földműves is, telve re­ménnyel, s félelemmel. A legnagyobb bizakodással természetesen azok tekinte­nek a holnapra, akik élve a le­hetőséggel visszaigényelték a földjüket, a jussukat, s önál­lóan próbálkoznak meg a gaz­dálkodással. A közvélemény­ben él egy téveszme, sokan hiszik azt, hogy a falvaink nagyjából e téren egységes képet mutatnak. Hogy a külön­féle települések lakói megkö­zelítően azonos arányban ké­rik vissza a földet mindenütt, Tiszadobtól Zajtáig, Piricsétől Győröcskéig. Hiszen nincse­nek akkora különbségek e községek, városok között, hogy az a földvisszaigénylés­ben mutatkozó jelentős eltéré­seket megmagyarázná. Pedig ez történt. Van olyan szövetkezet, ahol a határ töre­dékét kérték vissza a tulajdo­nosok, az örökösök, másutt viszont akkora az igény, hogy egyszerűen kevésnek bizo­nyult a terület. Minden bizony­nyal alapos tudományos vizs­gálódás fogja majd kideríteni ennek az okát, s valószínűleg olyan kifejezéseket használ­nak majd a jövendő művek, mint a hosszú évtizedek — évszázadok? — során kiala­kult gazdálkodási szerkezet, életmód, termelési kultúra... Nem tudom, egy száraz, adatokkal, számokkal operáló tudományos feltárás kellő fi­gyelmet fordít-e — fordíthat-e? — majd a lélektani tényezőkre. Vajon figyelembe fogja-e ven­ni, hogy mit jelentett 1991, s 92 sorsfordító hónapjaiban egy-egy ember szava, csele­kedete. Legyen az az ember Pestre szakadt mérnök, felké­szült helybéli traktoros, ker­tész. Vagy netán téeszelnök. 'HÁTTÉR! -'vau

Next

/
Thumbnails
Contents