Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-13 / 62. szám
8 Kelet-Magyarország 1992. március 13., péntek 1 LELÁTÓ \ j Elkezdődött... Kovács György B arátom pontyot akart fogni. ■ Teleszkópból- jára kis peremfutó orsót arra harmincas zsinór . Fenekező készségévé. knilt Császárszállás Oláhréti víztározó partjára... Jó néhány bedobás után „IHspannolt” c damíl, ismerősöm egy szempillantás alatt bevágott.. Az orsó élesen félvisított. A hűl az első nekifutásra elvitt vagy 30 méter zsinórt, aztán fordult egyet, indul' ellenkező irányba. Háromszor, négyszer ismé- ! teliz meg oda-vissza roha- j násuii, de hiába hajlott kaI ritkába.i a bot, a víz színére nem. sikerült kényszeríteni. J A pattion közben gyűli a közönség Ahogy múlt az idó, úgy nőtt ötre-tízre a szurkolósereg. Horgászunk életében nem kapott még annyi tanácsot, mint ezúttal de csak csendesen mosolygott és várt. A március eleji nap izzadságcseppeket csalt a homlokára, de nem türelmetlenkedett T udta, ezt, a nagy halat, legyen • ponty vagy akármi csak | eyy féleképpen hozhatja a \ partra. Türelemmel A hal csak körözött odalenn, nem ! mutatta magát. Az ember j időnként áttette a botor, a másik kezébe, hogy a beálI Asztalitenisz A Nemzeti Sportcsarnokban játszották a Magyarország—Hollandia válogatott asztalitenisz mérkőzést. A találkozó tétje a Szuper Ligában maradás volt. A tartalékos magyar válogatott nem volt méltó partnere a közel sem világsztárokat felvonultató holland csapatnak, s 4:1 arányú veresége’, szenvedett! Tenisz A hagyományoknak megfelelően újabb tenisztanfolyamokat szervez az NYV- SC a Városi Stadionban. Jelentkezés hétköznapokon 14—18 óra között a szakosztály edzőinél — Erős Bélánál vagy Krocskó Jánosnál — stadion teniszklubjában. lőtt zsibbadást karjábó l t jaibói kiűzze. Nagy példányról lehetett j szó, ilyenkor a tél elvonultával, különös óvatosság kell a kimerítéshez. Már , közel járt a parthoz a pél- | dány hatalmas uszonya ki- ! látszott, horgászunk való- j ságos extázisba jött. Hát i hogyne jött volna. Tavaly \ eges : évben kijárt erre e : vízre, de másféléénél nagyobbat egyszer sem tudott akasztani. Most pedig itt a lehetőség. Egyre fogyott a pari és a j hal közötti távolság. Bora- 1 tóm ügyesért szakoit, s mint j kiderüli hat és fél kilós példány került terítékre. Két kezét -*- mint sportolók a győztes mérkőzés után — magasba emelve, ünnepelte a szép hosszú pikkelyes pontyot — és önmagát. Arcán a fáradt, de nagy küzdelem győztesének a mosolya: „Hát mégis megvagy pajtás?” Országszerte elkezdődött a horgászidény, így van ez Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben is. A bátrabbak, az élelmesebbek már kivonul- j tok, ott folytatják, ahol ta- J valy abbahagyták. Olyan j dolog a sporthorgászat, ami | haszonnal jár: a jó levegő, a csend, a madárfütty, no meg a hasonló fogási lehetőség. Elkezdődet a horgászidény ... Teremfoci Bereg Kupa elnevezéssel teremfutball-tornát rendeztek Vásárosnaményban. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat Ipari iskola, 2. Vásárosnamény Ip. isk., 3. Nyírbátor Ip. iskola, 4. Vásárosnamény gimnázium. Úszás Az amerikai úszóválogató után Széchy Tamást nem ijesztették meg az eredmények. A magyar szakember már a szöuli olimpia előtt kerekperec kijelentette, hogy a magyar úszók négy aranyérmet szereznek, A világhírű mester az idén még sikeresebb szereplésben bízik, véleménye szerint a mieink hét számban is esélyesek Barcelonában. --------------------------------------------1 Sporthírek GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnöik szerda délben az Országház Nándorfehérvár termében fogadta Schmüt Pált, a MOB elnökét és A.járt Tamást, a MOB főtit- ■káirát. A MOB vezetői a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a szervezők és a magyar küldöttség nevében meghívták a köztárság elnökét a barcelonai nyári játékokra. Két, az olimpiai játékokkal kapcsolatos hazai eseményre, az április 25-én az Operaházban rendezendő fo- gadalomtéteíre, valamint az utazás előtt tartandó hagyományos július 11-i csapatgyűlésre is felhívták a köz ■ társasági elnök figyelmét. A VÉGÉHEZ közeledő fedettpályás teniszidény legrangosabb eseményére kerül sor a hét végén. A férfi és női fedettpályás OB-t rendezik, rangos mezőny lép pályára. A férfiak az érdi PÁRA Szabadidő Központban csatáznak, a nők Bog- lárlellén. a BBSC fedettpályáján mérik össze erejüket. A kiemeltek sorrendje, férfiak: Krocskó (NYVSC), Nagy V. (Vasas), Rajó (Pára), Hornok (BSE), Makray (Építők), Kovács I. (UTE), Németh (UTE), Nagy Z. (MTK) Nők: Földémyi A. (Vasas), Zsoldos (UTE),' Muzamel (BHSE), Dobó (UTE), Kocsis (Vasas), Saródy (MTK). ELKÉSZÜLT a férfi röplabda elődöntőinek párosítása a bajnokság 1—4. helyének megszerzéséért. Mint ismeretes az NYVSC gárdája a kétségkívül legerősebb együttes, a Kaposvári Somogy SC csapatával került szembe, a csapatok három győzelemig játszanak. Program: Március 20. Kaposvár —NYVSC, Szeged—Tungsram. Március 22. NYVSC— Kaposvár, Tungsram—Szeged. Március 24. Kaposvár— NYVSC, Szeged—Tungsram. Március 26. NYVSC—Kaposvár, Tungsram—Szeged. Március 23. Kaposvár—NYVSC, Szeged—Tungsram. Tavasz várás a teniszezőknél Beszélgetés Újhelyi Józseffel Az NYVSC tavalyi OB-ezüstérmes csapata balról jobbra: Újhelyi József, Ur, Erős Béla edző. Dajka, Pázmándy, Kulifai, Krocskó, Ribalko. Bejko. balAzs attila felvétele Nyíregyháza (KM — G. Dézsi Mária) — A tenisz a* egyik legtöbb pénzt felemésztő, a legtöbb támogatót vonzó, és az egyik legnépszerűbb sportág Külföldön Sajnos. Magyarországon nemigen tud meghonosodni. Nyíregyházán sen., pedig aa ÄTYYSC férfi teniszezői a tavalyi 5>»|- noksaj, elii kategóriájában eléri 2, helyezésűkkel fennállásuk legjobb eredményét érték el. Három első osztályú versenyzővel rendelkeznek — Krocskó, Pázmándy, Ur, — sőt Krocskó a magya: ranglista vezetője is. Az ifjúsági csapat szintén kitett magáért a magyar bajnoki cím elérésével. Ennyi szép siker után Újhelyi Józsefet, & szakosztály elnöíkét kérdeztük meg, mi várható 1992-ben, mik a célkitűzések ? — Síagyon szép lenne, ha a férfiak meg tudnák ismételni a múlt évi szereplésüket, de ez valószínűleg lehetetlen. Az első osztály mind a nyolc csapata erősített külföldi játékosokkal,-így még nagyobb harc, színvonalasabb bajnokság várható. Mi is tervezünk igazolásokat, ment a korosztályos versenyzőink még nem érettek a felnőtt, csapatba kerüléshez. A nők jelenleg NB II- ben játszanak, tőlük —1 a tehetséges fiatalok beépülésével — 2—3 éven belül várjuk az NB I-be jutást. — Adottak e tervek megvalósításához a feltételek? — Nagyon sokat köszönhetünk a stadion új vezetésének, hisz azóta visszakaptuk a csarnokunkat, és a szabadtéri pályák is a mi „tulajdonunkba” kerültek. Sajnos, anyagi gondokkal küszködünk. Az önkormányzati támogatás nagyon kevés, az infláció miatt a szponzoraink a legjobb jóindulat mellett sem tudják biztosítani az eddigi összegeket új támogatók pedig nem jelentkeznek. Talán majd a jó eredményeink. . — Ha már a stadionnál tartunk, sokan meglepve tapasztalták, hogy elkerítették a teniszpályákat, pedig Oren- di Mihály azt nyilatkozta, hogy a sportolni vágyó nagyközönség előtt is meg akarják nyitni a sportpályákat. — Szükség volt erre az intézkedésre. Nem azért, mert el akarunk zárkózni, hanem a zavaró körülményeket akartuk ezzel kizárni. Nézze meg a külföldi, de akár a többi hazai teniszlétesítményt, mindegyik különálló. Ettől függetlenül továbbra is helyt adunk az amatőröknek, tömegsportosoknak, de szervezett körülmények között. — Ilyen feltételek mellett gondolom Krocskó József is nyugodtan tud készülni az olimpiára? — Arra sajnos. nem, ugyanis még mindig nem magyar állampolgár, a neve zéseket pedig már el kellet küldeni, így ő biztos, hog: kimaradt a keretből. Az uk rán hatóságokon múlik a1 állampolgársága, ott akadta! el a dolgok, meri a Szovjet unió megszűnésével még za Varosabb lett a helyzet. — Mikor láthatjuk a csa patokat hazai versenyen? — Április 9—12 közöt rendezzük meg az NYVSl I. osztályú és korcsoporto ídénynyiitó versenyét. .Népe mezőnyt várunk az orszá minden részéből. Tőlün1 minden felnőtt- és utánpót iáskorú teniszező részt vés e hagyományos megmérette tésen. Molnár váratlan hazatérése Bo rcelonára készül Sport március 15-én Nyíregyháza (KM — G. D. M.) — Ha. most valakinek azit mondanák, hogy ösztöndíjjal Amerikában tanulhat és sportolhat, biztos vagyok benne, hogy már holnap repülőre ülne. Valahogy így történt ez két és fél évvel ezelőtt Molnár Tamással is, az NYVSC többszörös magyar bajnok, csúcstartó, válogatott atlétájával. De ő most hazajött. Nyíregyházára. Végleg. Alig egy hete érkezett meg, és máris a tanárképző főiskola atlétika- pályáján találtam meg. Még az én kedvemért sem volt hajtandó megszakítani . az előírt edzósprognamját, így hát kivártam, hogy megtudjam, miért is vált meg az „újvilágtól”. — Hazajövetelem az utóbbi másfél. év sikertelenségének az eredménye. Fizikailag, érzelmileg és anyagilag is mélypontra kerültem. — Hallhatnánk erről egy kicsit bővebben is? — Amikor kimentem minden nagyon flottul ment. Eredményes voltam a sportágamban, jól ment a tanulás is, így az egy évre tervezett utat meghosszabbítottam. Aztán jöttek a sérülések, nem tudtam a versenyeken hozni magam, lejárt a versenyeztetési jogom. Ez oda vezetett, hogy tovább nem kaphattam ösztöndíjat, s mivel ez idő alatt már a. szüleim anyagi tartalékát is feléltem, és álmaim sem váltak valóra, úgy döntöttem, visszajövök. — Akkor volt egyáltalán értelme ennek a bő két évnek? — Azért nem volt teljesen haszontalan. Közgazdasági egyetemre jártam, és ha nem is végeztem el, de ragadt rám egy kevés. Angolul felső fokon ti 1ok, bejártam a világot, és rengeteg barátot szereztem. Ezek azért nem megvetendő dolgok. — Hát nem! De gondolom magától értetődik a kérdés, mihez kezdel itthon? — Nagyon bízom benne, hogy szüleim, régi barátaim körében újra magamra találok. Most minden'erőmmel és idegszálammal az olimpiára koncentrálok. Felkészülésemet számomra a világ legjobb edzője, az édesapám, Molnár István vezeti. Az ő és a régi-új klubom, az NYVSC segítségével biztos ott leszek Barcelonában. Nyíregyháza (KM) — Közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából a megye számos területén sporteseményeket rendeznek. Mint azt Szoó Bélától, a Megyei Diáksport Tanács titkárától megtudtuk, március 14-én Kisvárdán az 5. sz. általános iskolában ei- ső korcsoportos fiú—leány egyéni és csapat tornaversenyt rendeznek. Ezenkívül március 15-én több településen. lesz sportolási lehetőség. Többek között Nyírvasváriban, Bujon és Apagyon Nyíregyháza (KM — G. DM.) — A tékozló' fiú megtért! De már megy is. Mindössze azért jelent meg klubjánál, az NYVSC- nél, hogy „leszámoljon”, szerelést, lakást visszaadjon. Családi okokra hivatkozva abba akarja hagyni a labdarúgást. Az eljárása mindenesetre nem a fair play szellemét követi. Azt már korábban megírtuk, hogy a szakosztály vezetői a játékos játékjogát felfüggesztették az MLSZ-nél, és értesítették a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget is. Neumann Gábort, a labdarúgók szakosztályvezetőjét kérdeztük meg, milyen további szankciókat alkalmaznak a dnyepropeíkispályás focimeccseken ve hetnek részt a labdarúgá szerelmesei, Méhteleken művelődési ház tornaterme ben teremfocit szerveztek, márki sporttelepen falu: tömegsportnapon versenyez hetnek a résztvevők, Kálié sem j énben asztalitenisz versenyen, Kótajban pedi mezei futóversenyen mér hetik össze tudásukat a mc zogni vágyók. Nyíregyházá különböző iskolákban vil lámtornákra, ünnepi baj nokságokra kerül sor. rovszki sportolóval, szemben. — Cservonijra mindenképpen eltiltás vár, ami i FIFA-szabályok értelméber a .szerződése lejártáig (1993. december 31.), plus: egy évig tart. Ezenkívül fegyelmi eljárást is indítottunk ellene, de ennek nerr akarja alávetni magát és i nyilatkozatát — melyber bejelenti, hogy abbahagyj! a focit — sem akarja alá írni. Minket anyagi vesz teség csekély mértékbei ért (csak a szerződtetés összeg) mivel a szerződés kötési juttatásokat telje sítményarányosan fizet jülk egy letöltött fél é\ után. Tehát indokolatlanu nem jutott pénzhez a láb darúgó. Legnagyobb gon dunk, hogy elveszítünk égi jó képességű focistát. Mai sportműsor LÖVÉSZET. Diákolimpia (általános iskolások) Nyíregyháza sportlőtér, 15. RÖPLABDA. MEFOB Kupa, a 4-közé jutásért, férfi: Nyh. Tanárképző—Gödöllői ATE, Téká-csarnok, 14. Cservonij visszajött — de távozik! SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Ángya! Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapes; szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarorszái Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató dr. Karpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszá mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírséc Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111 Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, híríapkézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forin fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058._______________________________________ SPORT