Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT 1992. március 12., csütörtök LELÁTÓ „Futóbolond" K ivács György | nudjuk, az egész élet próbatétel. Reggelen- *■ te, amikor munkába indulok, számos futóval, kocogóval találkozom a sta­dion környékén. Izzadnak, fújtatnak, lihegnek, de sze­dik a lábaikat, mintha csak életükről lenne szó. Mások — hosszabb távon — a sós- t( kisállomást veszik célba, il fordulnak, ez testvérek k Jött is 10-12 kilométer. Szóval, jó néhányon pró- b, ra teszik szervezetüket', öi magukat, próbára tesz- szük már a gyerekeket, akár akarjuk, akár nem, próbára tesznek bennünket mások, a körülmények, mi­egyebek. Egyik ismerősöm mondja: amióta a csilla­gokba szökött a benzin ára, ő bizony lassú kocogással ét a munkahelyére, hama­rt ib ott van mint a Volán c Mása. Két legyet üt e< y csapásra, mármint biz- tc tan idejében beér a mun­kahelyére, másrészt megta­karítja a közlekedési költ­séget. Nem kell sportem­bernek lenni ahhoz, hogy Diáksport iatmillió forint támoga­tó t szavazott meg a diák- Sl írtnak az idei sítáborok k itségeire a Nemzeti Gyer- m;k és Ifjúsági Alapítvány. Az előzetesen kiadott szempontokat figyelembe véve 251 pályázatot bírált el kedvezően a bizottság. Olimpia Hétfőn este közölték a h .'ügynökségek: a barcelo- n. i nyári olimpiai játéko- k n a volt Szovjetunió 12 k ztársasága közös csapat­ta! szerepel. ,A megnyitón ötkarikás, fehér lobogó alatt vonulnak fel a FAK- államok, versenyzőiknek az olimpiai himnuszt játsszák el. hasonlóan cselekedjenek mások is, ismert közhely: a láb mindig kéznél van. Az egésznek ez a lelke, az értelme. Mégis elgondolkoztató azért — hogy valaki — le­gyen az megszállott, vagy hóbortos futó, vajon miért veszi nyakába a lábát, s lohol el örökösföldről Jó­sává rosigF. Hogy a futást — mondják ezek az emberek — nagyon lehet szeretni. De mennyire? Ez kész szenvedés: hideg szél, ma­gány, ritka levegő, fájós lá­bak. S heteken, hónapokon át, mert ennek — ugye? — csak így van értelme. A nagy teljesítmények után, persze, az em­ber igazán meg lehet elégedve magával, joggal nőhet meg az önbecsülése. De ez csak egy kis rész. Mert a többiek úgy tűnik, anélkül is tökéletesen meg­becsülik önmagukat, ha frissítő futás helyett, lusta reggelizéssel töltik el a reggelt. ők nem akarnak mindenáron „futóbolond” lenni. Ok ilyenek marad­nak .. . Maradnak? Sakk Portisch ' Lajos egyedüli elsőségével fejeződött be a Cannes-ban rendezett ki- lencfordulós svájci sakktor­na. Végeredmény: 1. Por­tisch (MTK) 7,5 pont. 2. Lobron (német), Spragett (kanadai), Bricard (fran­cia), Minaszjan (FÁK), Ki­rov (bolgár) 7—7. Tenisz Az ausztrál teniszbajnok­ság után, a még hátralévő három nagy viadal, a fran­cia nemzetközi, a Wimble­don és az amerikai torna előtt hétfőn megkezdődött az év ötödik legnagyobb te­niszversenye Key Biscayne- ban. A floridai városban közel hárommillió dollár a tét! II Huta a Hipriip Budapest (MTI) — A sok huzavona után úgy tűnik, végre rend lesz a Hungaro- ringen — így összegezhető az a sajtótájékoztató, ame­lyet hétfőn tartottak a Győr —Sopron—Ebenfurti Vasút szé :házában. Az esemény „fő zereplői” az autósport jeli s alakjai voltak: Bernie Ect \estone, a FOCA elnöke, Ne nényi Béla, a MAMSZ elnöke és dr. Berényi János, a Hungaroring Rt. elnöke. Bernie Ecclestone kiemelte két magyarországi társa oda­adó munkáját, majd minden­féle beszámoló helyett a je­lenlévők kérdéseit várta, Nos, kérdésben nem volt hi­ány. A válaszokból kiderült, hogy az autó- és motorver­senyzés „ura” teljesen nyu­godtan bízza rá a munkát, a szervezést Neményi Bélára és Berényi Jánosra, s ő csak a versenyre érkezik Magyar- országra. Mint mondta: „En csak fogom a pénzt és me­gyek”. A múltról nem szíve­sen beszélt, mert akkoriban sok rossz dolog történt, s az is felmerült, hogy Magyaror­szágon nem lesz Forma—t-es verseny. Dr. Berényi János hangsú­lyozta: a felújításra szüksé­ges pénz a rendelkezésre áll. Szükség van az aszfaltsző­nyeg kicserélésére, a szegély javítására, a védőkorlát és a külső kerítés megjavítására. A munkálatok március 20-án kezdődnek meg, s május 25- ig be kell fejeződniük. Az­tán következhetnek a verse­nyek: július 12-én a Világ­bajnoki motorverseny, au­gusztus 16-án pedig a For­ma—I-es futam. Hárman a nyolc között Berek, (MTI) — Folytatód­nak az ökölvívók olimpiai se­lejtezői, ezúttal a franciaor­szági Berek sur Merben kí­sérlik meg többen is a raji­jog megszerzését a barcelonai ötkarikás játékokra. A magyar bokszot ezen a próbán hárman képviselik, s a bemutatkozás jól sikerült, hiszen Kalocsai Zoltán (57 kg), Petrovics János (60 kg) és Béres Zoltán (81 kg) is győzött. Hogy ki ellen arról nem kapott értesítést a ha­zai szövetség, azt viszont el­mondta Horváth György fő­titkár, hogy mindhárman a nyolc közé jutottak. Pillanatkép a tavalyi versenyről. HAKASZTÓS! PÁL FELVfcTEI.K Nyíregyháza (KM — G. DM.) — Március 15-én va­sárnap benépesülnek a Ka- balás-domb lankái. Ezen a jeles ünnepnapon rendezi meg a polgármesteri hivatal atlétikai bizottsága a hagyo­mányos mezei futóbajnok­ságát. A verseny célja: az at­létika népszerűsítése, felké­szülés magasabb szintű ver­senyekre, valamint a megyei bajnokságra történő tovább­jutás eldöntése. A bajnok­ságon megfelelő korcsopor­tokban a városi sportegye sületek és oktatási intézmé­nyek igazolt versenyzői, ta­nulói, illetve teljesen ama­tőr sportolók is részt vehet­nek. A távok nemenként és korosztályonként változnak, a leghosszabb a férfi fel­nőttek 6000 m-e, a legrövi­debb a leány 5—6. osztályo­Ennyiért sípolnak a bírók Döntés a játékvezetői dij emeléséről Nyíregyháza (KM) — Az MLSZ elnöksége döntött a játékvezetői díjak emelésé­ről. A tavaszi szezontól az NB 1-es labdarúgó-mérkőzé­sek vezető bíróinak (bruttó) 2500, a partjelzőknek 1800 Ft jár. A további tarifák: NB II: 1800, illetve 1300 Ft NB III és NB I tartalékbaj- nokság: 1000, illetve 600 Ft, BLSZ I, megyei I osztály, NB I-es ifjúsági meccsek' 650, illetve 350 Ft, BLSZ II. megyei II osztály, női felnőtt mérkőzések: 500, illetve 300 Ft, egyéb felnőtt férfi mér­kőzések, női—férfi ifjúsági meccsek: 400, illetve 200 Ft. serdülőmeccsek 350, illetve 200 Ft. kispályás meccsek: 200 Ft. sok 1500 m-e. A győztesek érem- és oklevél díjazásban részesülnek. Nevezni a hely­színen, a bajnokság kezdési időpontja (11 óra) előtt le­het. A megközelítés a Nyír- pazony—Sényő felé közle­kedő autóbusszal történik, amely a Petőfi téri utóbusz­állomásról indul 9,50 órakor. A rendezők mindenkit sze­retettel várnak. FELHÍVÁS Nyíregyháza (KM) — Az MLSZ a megyei labdarúgó szövetségekkel egyetértés­ben 1992. évre is meghirde­ti a labdarúgó-tehetségku- tató akciót az 1978. aug. 1.— 1980. július 31. között szüle­tettek részére. Megyénk le­hetséges focistái jelentkez­hetnek személyesen vagy levélben (név, születési év, hó, nap, lakcím iránvitó- szám feltüntetésével) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Labdarúgó Szövet­ség címén: Nyíregyháza, Mártírok tere 9. 8. emelet. A határidő: 1992. április 10. BízodiMii a mm Budapest (MTI) — Tovább­ra is bizonytalan, hogy a női kézilabda KEK-döntő első mérkőzése (Debrecen, április 5., 12,45) után mikor és hol lesz a visszavágó. A Radnics- ki Beograd változatlanul ott­hon akarja fogadni a magyar együttest, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) a bizonyta­lan politikai helyzet miatt letiltotta a jugoszláviai ta­lálkozókat. Vereség Nyíregyháza (KM) — A hét végén a feljutás szem­pontjából sorsdöntő mérkő­zést játszott a SZÁÉV SE OB II-es férfi sakkcsapata. Ellenfele a jó képességű új- szászi együttes, amelytől mi­nimális vereséget szenvedett. A hazai gárda mindent elkö­vetett a sikerért, sajnos ezen a napon ennyire voltak képesek. Eredmények. SZÁÉV SE—Üjszász 6,5:7,5. Győzött: Korsós, dr. Nagy, dr. Radics, Benicsák. Dön­tetlen: Mihalkó, Kocsis, Pro- kopisin, dr. Gaál, Vislóczki. A SZÁÉV csapata az utol­só fordulóban (március 29.) Gyöngyösön mérkőzik. ifi TOTÓ 2 11. HÉT 1. Haladás—Tatabánya 1 2. Vasas—FTC 2 x 3. Videoton—Rába ETO 1 4. Zalaegersz.—MTK x 2 5. Karlsruhe—Rostock 1 6. Cagliari—Atalanta x 7. Cremonese—Juvent. 2 8. Fiorentina—Ascoli 1 x 9. Foggia—Roma x 10. Lazio—Verona 1 x 11. Napoli—Inter x 1 12. Sampdoria—Genoa 1 13. Torino—Parma 1 x 4-1 Taranto—Lecce x Az újkori olimpiák története, Helsinki 1952 Tizenhat aranyérem Nyíregyháza (KM — KGy) — Hatvankilenc ország küld­te el legjobbjait Helsinkibe, ahol az esőben tartott meg­nyitón a múlt legendás baj­noka, Paavo Nurmi futott be az olimpiai lánggal a stadi­onba. A pótlelátóval bővített sta­dionban az atléták, a gyak­ran esős, kedvezőtlen idő el­lenére, sorra javították az olimpiai csúcsokat és nem maradtak el a világrekordok sem. A nagyszerű teljesítmé­nyek közül is kimagaslott Emil Zátopek egyedülálló hármas sorozata. A játékok jelentőségét fokozta, hogy először léptek színre a Szov­jetunió sportolói, teljesebb lett a mezőny a japánok és a németek indulásával, sőt. az utolsó pillanatban a NOB hozzájárult Kína részvételé­hez is. A helsinki olimpia versen­gésében külön fejezet Ma­gyarország szereplése. Olim­pikonjaink összesen 16 arany-, 10 ezüst- és 17 bronzérmet szereztek. Nem pihent tehát előző babérjain a magyar sport. Az első aranyra az ötödik napig kel­lett várni, amikor két tor­násznőnk megtörte a jeget. Köröndi Margit korláton, Keleti Ágnes pedig talajon lett első. Egy nappal később Csermák József dobogtatta A 4x100 méteres gyorsúszó aranyváltó (Novak Ilonka. Szőke Kató. Novak Éva, Temes Judit) ARCHÍV FELVETKL meg a hazai szíveket. A húszesztendős kalapácsvető — túlszárnyalva a bűvös 60 m-es határt — olimpiai baj­nok lett. Az öttusázók következtek, azokról van szó, akik elég nehezen jutottak ki az olim­piára. Végül övék a csapat- aranyérem. Birkózóink kö­zül ketten is a döntőbe ke­rültek. Légsúlyban Hódos Imre, váltósúlyban Szilvásy Miklós legjobbnak bizonyult súlycsoportjában, s növelte a magyar aranyérmek számát. A tizedik nap: ekkor már a helsinki lőtéren toporog a sok-sok magyar. Takács Ká­roly ugyanis előveszi előre megírt nyilatkozatát, már- hogy a végén úgyis első lesz. Takács egy körrel veri a mezőnyt, tanítványa Kun Szilárd második! Az úszás következik. Száz méter gyor­son a 17 esztendős Szőke Kató nyer. 200 mellen Szé­kely Éva a leggyorsabb. Női gyorsúszóváltónk végig ve /.et, az utolsó váltásnál mái 5 m az előnye, s ezt továbl növeli. Az eredmény világ csúcs! Másnap még Gyengi Valéria gondoskodik arró! hogy teljes legyen a magya úszósiker, megnyeri a 400 n gyorsot. A vívók sem akartak le maradni. Kardban Kovác Pál végig higgadtan nyeri a egyéni döntőt, ahol csak ma gyárnak terem babér. Máso dik Gerevich, harmadik Bér czelly. Kardcsapatban (Berczelly, Gerevich, Kárpá ti, Kovács, Papp, Rajcsányí hatos 8:7-re veri az olaszo kát a döntőben, ami ugyan csak olimpiai aranyat jelen Labdarúgásban Jugoszlávi ellen vívjuk a döntőt. Púi kás 11-est hibáz, de a ma gyár csapat összeszedi ms gát, s 2:0-ra nyer, ez is s: került. Este Papp Lászl ökölvívásban „ismétel”, nagyváltósúlyban fölényese győz a dél-afrikai va Schalkwyk ellen. Sokkal n< hezebb volt első ellenfel az amerikai néger Web akit kiütött. Helsinki dicse séges napjaira a győztes v zilabdacsapat tette fel a ki rónát! Az egész országba óriási örömöt váltott ki £ olimpiai szereplés, a nag magyar siker a külföldi sa; tóban is napvilágot látott. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszá- mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents