Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
2. oldal Nyírségiként Dallasban 3. oldal Döntsön az egész falu 4. oldal Kiléptek a kisgazdák XLIX. évfolyam, 45. szám ÁRA: 9,96 FORINT 1992. február 22., szombat Szkafandere hűtőrendszerének meghibásodása miatt a tervezettnél korábban kellett befejeznie csütörtök éjszakai űrsétáját a Föld körül keringő Mír űrállomás egyik lakójának. Az űrséta során Alekszandr Volkov és Szergej Krikal- jov elsősorban karbantartási munkákat végzett. London A Robert Maxwell halálának okait vizsgáló bizto- sítótárságok szerint a brit sajtómágnás önkezével vetett véget életének. Ha igaznak bizonyul a pénteki brit lapokban közzétett feltételezés, akkor a biztosítóknak nem kell kifizet- niök Maxwell 35 millió dollár összegű életbiztosítását. Poí Pót Az ENSZ békefenntartó erőinek első egységei megérkeztek Kambodzsába február 20-án. A teherautókon aknaszedő és -kereső berendezéseket, valamint az utak javításához szükséges eszközöket szállítanak az országba. Átalanta Végelgyengülés következtében meghalt a világ legöregebb majmának tartott csimpánzmatróna, Gamma. 1932-ben született, vadonból befogott szülőktől, s az első majombébik közé tartozott Robert M. Yerkes főemlősökkel foglalkozó kutatóközpontjában: itt 2600 állat él, köztük 204 csimpánz. A tudósok végigkövették Gamma életét, fejlődését, de soha nem használták orvosi kísérletekben. Havanna Kubában szerdán kivégezték azt a két férfit, akik még január elsején megpróbálták kiszökni a szigetországból, s eközben meggyilkoltak négy rendőrt. A most kivégzettek és társaik január elején hajót akartaik szerezni a Havannától 15 kilométerre lévő Tarara kikötőjében, hogy azzal az Egyesült Államokba menekülhessenek. Mikor kísérletük kudarcot vallott, a csoport tagjai lelőtték az előzőleg foglyul ejtett négy rendőrt. Több külföldi érdeklődő mellett hazai befektetők is jelentkeztek a Hajtómű és Festőberendezések Gyára megvásárlására. Az elmúlt év májusa óta felszámolás alatt lévő gyárat 20—30 millió dollárért tervezik eladni. Első körben márciusban születik döntés a pályázatról, amelynél elsőbbséget élveznek azok a jelentkezők, amelyek a legkedvezőbb árajánlat mellett, megtartanák a cég eredeti profilját, illetve biztosítanák a szakgárda foglalkoztatását. Kölcsön A Magyar Nemzeti Bank szakemberei jelenleg három világbanki program előkészítésével foglalkoznak. Ezek közül a legjelentősebb az a 200 millió dolláros kölcsön, amely a magyarországi privatizáció elősegítését hivatott szolgálni. Ennek a hitelnek az az előnye, hogy szabad felhasználású, átfogó szerkezetkialakítási típusú kölcsön lesz, azaz nem kapcsolódik meghatározott beruházásokhoz. Várhatóan két hónap múlva megszületik a megállapodás. A hitelt a Világbank két részletben folyósítja. A megállapodást követően az első részlet — 100 millió dollár — még az első fél évben lehívhatóvá válik. Visum nélkül Csak a vízumkötelezett államok polgáraira vonatkozik az a lengyel, illetve szovjet hírügynökség által ismertetett intézkedés, amely szerint külföldi állampolgárok ezentúl csak érvényes vízummal utazhatnak Ukrajnába — közölte pénteken a Külügyminisztérium illetékese. A magyar állampolgárok a jövőben is a korábbival azonos feltételekkel — vízum nélkül — utazhatnak Ukrajnába. Alapítvány Hadigondozottak Nemzetközi Alapítványáról írtak alá pénteken megállapodást Szolnokon, a városházán. Az alapítvány céljai között szerepel a magyar és a külföldön élő magyar nemzetiségű, hadigondozásra szorulók szanatóriumi kezelésének, gyógyüdülte- tésének elősegítése, a rászorulók gyógyászati segédeszközökkel való ellátása, szociális helyzetének javítása, a hadigyámolt gyermekek iskoláztatása, a gondozottak képzése, átképzése. Lottó— % 12, 14, n, 41 TTlff*nIrrinnxrii roníllnlr A hazai repülőgépgyártásban egyre je- U1IItllvUIIll V U 4 CpUIUui lentosebb szerepet játszik Nyíregyháza. A svéd, dán, kanadai tulajdonú ELA Kft.-ben — féléves kísérletezés után — sorozatban építenek ultrakönnyű repülőgépeket. Ebben az évben hazai és külföldi megrendelésre 100 CUBY—II. típusú repülő t gyártanak. A kétszemélyes k is gép 265 kg önsúlyú, 450 kg- ot emel — illetve röpít 140— 150 km óra sebességgel. A fűthető, zárt kabin műszerezettsége igény szerint szerelt. Mm Záhanytni Záhony (KM — S. E.) — Megkezdődtek a termelőszövetkezeti küldöttközgyűlések, közgyűlések. A záhonyi tsz 1991. évi gazdálkodásáról, amely sikeres volt, dr. Szabó Ferenc elnök számolt be február 20-án. A záhonyiak 1991-ben szűkített önköltségen 152 millió forint értékű terméket értékesítettek, a nettó árbevétel meghaladta a 203 millió forintot és azonkívül, hogy a tagoknak és alkalmazottaknak 3,5 millió forint jutalmat osztottak ki, a tiszta eredmény 6 millió forint. Jó termést értek el búzából, rozsból, de kedvezőtlen volt az értékesítés. A télialma-termesztés sikere az értékesítési átlagár 13 forint 22 fillérrel és ez 3473 tonnánál jól jövedelmezett. Az állattenyésztés veszteséggel zárt, ezzel szemben a háztáji, TRANSFER Kft. és a Szentmártoni Kft. munkája növelte az eredményt. Tiké új nonkakelyre MaÉÉk „bűvös kai" ja Nem kell visszafizetni Nyíregyháza (KM — N. L.) — A foglalkoztatási alap egy részét a megyei munkaügyi tanács nemrég hozott döntése értelmében új munkahelyek teremtésére lehet fordítani. Az eddigiekhez képest új, hogy az idei támogatás visz- sza nem térítendő tőkejuttatás. A pénzalapból pályázat útján lehet részesülni. A támogatható beruházásokkal szembeni követelmény, hogy bővítsék a foglalkoztatási lehetőségeket, segítsék elő a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló munkavállalói rétegek foglalkoztatását, növeljék a térség eltartóképességét, tartósan piacképes, hatékony gazdasági tevékenységet hozzanak létre. A felhívásra jogi és magánszemélyek (egyéni vállalkozók), külföldi részvétellel működő vállalkozások egyaránt pályázhatnak. Az odaítélhető támogatás felső határa a fejlesztési költség 30 százaléka, de megvalósuló munkahelyenként legfeljebb 300 ezer forint. Egy pályázat keretében maximum 15 millió forint támogatás adható. Előírás, hogy a pályázatban szereplő beruházást egy éven belül meg kell valósítani, ezalatt a tervezett létszámbővítést is végre kell hajtani. Szigorúnak tűnő előírás az is, hogy a támogatással létrehozott új munkahelyeknek a megvalósítástól számított legalább öt évig fenn kell maradniuk. A pályázóknak gazdaságossági számításokat is csatolni kell. A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek elmulasztása miatt a megyei munkaügyi központ a támogatást a késedelmi kamattal együtt visszakövetelheti. A támogatás pénzügyi lebonyolítását és az erre a célra fordított pénzeszközök kezelését a Kereskedelmi Bank Rt. (címe: Nyíregyháza, Országzászló tér 3—4.) végzi. A pályázatokat a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Munkaügyi Központba kell eljuttatni, cím: Nyíregyháza, Egyház u. 13. földszint 4. szoba. Nyíregyháza (KM — Kállai) — A Robert Stigwood Organisation LTD-vel és a David Land-del kötött megállapodás alapján városunk amatőr színtársulata, a Mandala Színház — a vidékiek között elsőként — megszerezte a jogot, hogy bemutathassa Andrew Lloyd Webber—Timothy Rice „József és a bűvös kabát" című rock-musicaljét. Február 22- én 19 órától a Városi Művelődési Központban lesz a premier. A valóban műkedvelőkből — közép- és főiskolásokból, egyetemistákból — szerveződött társulat szívós munkával, nem kevés áldozattal készült a bemutatkozásra. Tették mindezt úgy, hogy önálló épülettel nem rendelkeznek, ezért a próbákat is különböző helyszíneken tartották. A társulat vezetője, Dobos László, szólva a produkció előkészítéséről a mindenfelől megnyilvánuló segítőkészséget hangsúlyozta, aminek köszönhetően színpadra kerülhet a darab. Próba közben a „csapat". balázs attila felvetele Költségvetés Kisvárdán Kisvárda (KM) — A költségvetés-készítés időszakát élik — nem kis gonddal, vitákkal — Szabolcs-Szatmár- Bereg települési önkormányzatai, s bizony, sok helyen még nem került pont a végére. Felső-Szabolcs központi városában tegnap fogadták el az éves költségvetést a kisárdai képviselők, akik közel 760 millió forintból gazdálkodnak. Ott is szorít a nadrágszíj, de igyekeznek jól beosztani a pénzt, elsődleges cél az intézményhálózat működésének biztosítása, s a nagyberuházás, a városi sportcsarnok felépítése. Részleges döntés született a helyi autóbusz-közlekedés díjairól, egy menetjegy 18 forint, az összvonalas bérlet 440 forint. A jelentős veszteség miatt a Volán csak akkor vállalja a személyszállítást városi viszonylatban, ha a hiányt lefedezi az önkormányzat, ezért a féléves tapasztalatok birtokában újra a testület elé kerül az ügy. Pihen a dsmbrádi komp, klkStötlék Nyíregyháza (KM) — A korábbi napok enyhébb hőmérséklete következtében megolvadt a jég a Tisza alsóbb szakaszán. A zajló jég levonulása tette lehetővé, hogy megtisztult a hét közepére a Tuzsér alatti folyószakasz egészein Tiszadobig. A Közúti Igazgatóság kihasználva a kedvező állapotot meg is indította a kompkóz- lökedést csütörtök reggel. Péntek reggelre azonban változás állt be a folyószakasz állapotában. A Felső- Tisza-vidékén korábban bekövetkezett olvadás hatásaként ismét jégzajlást tapasztaltak Dombrádnál a KPM szakemberei. A vízen úszó jégtáblák, s a velük érkező hordalék veszélyt jelentenek a komp számára, ezért azonnali döntésre volt szükség. Az illetékesek le is állították a közlekedését, így Dombrádnál bizonytalan ideig ismét nem jár, míg Tisza- dobnál viszi az utasokat. Még jégpáncél borítja Tiszatelek határában a Tiszát. M. MAGYAR LÁSZLÓ FELVÉTELE HAFE Mm, Moszkva Zajlik a Tisza