Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-15 / 39. szám
10! Ä “Kefet-Magyarország hétvégi melléklete 1992. február 15. Emlékezés Geduly Henrikre A leánygimnázium alapítója Réti János z itt élők mindig büszkék arra, ha egy közülük való, annak lánya, fia, unokája a sors rendeléséből, vagy saját erjéből kicsivel többre jutott az életben, mint amennyire általában az „egyszerű" emberek számára megadatott. Kiváltképp, ha a megye határain túl vitte fel Isten a dolgát és olyannyira, hogy híre visszahallat- szik Szabolcs, Szatmár, Bereg tájaira. Nemrég rádióriportban hallottam az egyik beszélgetőfél megfogalmazásában, hogy az ország leendő vezetői, a jövő politikusai már itt vannak köztünk, gyermekként játszadoznak valahol, és nőnek, fejlődnek a szemünk láttára. Egyszerű, természetes bölcsesség, csak nem gondolunk vele. Ahogy Mátészalkán sem gondolták volna húsz-egy- néhány évvel ezelőtt szomszédok és játszótársak, hogy az akkori Zalka Máté utcában sűrűn vendégeskedő kisgyerek, a várostervező tíz év körüli fia, ifjabb Szokotay Örs egy szép napon, nem akármilyen történelmi változások nyomán, Debrecen alpolgármestere lesz. — Édesanyám mátészalkai. Akkoriban sokat vendégeskedtem a nagymamámnál, aki a Zalka Máté utcában lakott nem messze a Titász épületétől. Édesapám, aki azokban a hónapokban, években a városfejlesztés feladataiból adódóan gyakran fordult meg Mátészalkán, amikor tehette, magával vitt egy napra, két napra, amihez jöttek a nyaralások, a vakációk. Megkérdezem, mikor járt utoljára Mátészalkán. Tekintetében egy halvány-szomorú fény áttű- nésével búcsúzik a gyerekkor még alig felvillant emlékétől. — Be kell vallanom, hogy régen. Sajnos, .annak ellenére is, hogy nekem és családomnak egész életre szóló megtiszteltetés, hogy édesapámról, korai halálát követően, utcát neveztek el a városban, majd később Mátészalka díszpolgárává választották. Rokonaim is laknak ott, amiként Ópályiban szintén. Mentségemre szolgáljon, hogy a jelenlegi feladataim, hivatali elfoglaltságom mellett közvetlen családomra, gyerekeimre — Örs elsőosztályos, Kinga nemsokára kétéves — ugyancsak alig marad időm. Főleg, ha azt is figyelembe Máriás József Valamikor, esztendőkkel ezelőtt arról ábrándoztunk, hogy egyszer eljön a szabadság ideje, s nagy jólétünkben a kultúra is bőven ontja a szellem nektárját, művek egész sora — az évtizedekre elzártak is — jelzi az erdélyi magyar irodalom, az egyetemes magyar kultúra kiapadhatatlan gazdagságát. S most mégis keserű szájízzel kell megállapítanunk: könyvkiadóinknak nem kedvez az idő, a friss kiadású jó könyv hiánycikk, a távlat sem sok jóval biztat. El kellett ezt mondanom ahhoz, hogy az olvasó megértse, miért is lelkesedem a továbbiakban, amikor Kós Károly Életrajz című — a bukaresti Kriterion és a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent, tehát mindkét országban terjesztésre kerülő — könyvét* ajánlom szíves figyelmébe. Aki az elmúlt évtizedekben mi*Kós Károly: Életrajz. Közzéteszi: Benkő Samu. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest— Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991. ránk figyelt, aki az internacionalizmus mindent elmosó törekvésében sem feledkezett meg az Illyés Gyula hirdette ötágú sípról, az akkor is, ma is tudja: Erdély a magyar szellemiség egyik éltető gyökere, bőven termő ága. Az erdélyi magyar szellemiség fáklyavivője, exponense volt Kós Károly. S hogy mennyire az volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy születése centenáriumát a Ceau- sescu-rezsim némaságra ítélte, színművének szatmári bemutatását betiltotta, semminemű megemlékezést nem engedélyezett. Ezért öröm számunkra, hogy a lassan újra éledni induló Kriterion Könyvkiadó őt hozza elénk. Életrajzából a századforduló s a tízes évek kolozsvári és budapesti világa bontakozik ki, azé a középosztályé, amely meghatározó szerepet töltött be a művészeti, szellemi élet alakulásában. A készülődés esztendei, évtizedei ezek. S nem akármilyenek, hisz országosan is a megújulás szele pezsdíti meg a művészeteket, annak a felismerése, hogy a nemzeti értékeknek kell előtérbe kerülniük az építészetben, az irodalomban, a zenében, az élet minden területén. Kós Károly ebben a szellemi áramlatban lel önmagára, bontakoztatja ki tevékenységét, kötelezi el magát a népművészet értékei mellett. E könyv nem csupán szövegszerű bizonyságát adja annak, hisz számtalan linómetszet idézi meg Kalotaszeg, Székelyföld s Erdély más tájai sajátságos vonásait, melyek beépülnek, kimutathatók az általa tervezett épületekben is. Szépségüket, atmoszférájukat érzékeltetni kevés a szó. E könyv tehát a készülődés, a személyiségformálódás korszakát öleli fel, amelyben a műépítész Kós Károly előtt nyílt csodálatos pálya. De ő akkor is erdélyinek mondta magát, s az államfordulat minden hátránya, kisebbségi traumája ellenére is Erdélyt választotta. Mélyen sajnáljuk, hogy az életrajz 1916-tal abbamarad. A húszas, harmincas évek eseményeinek, az életút további szakaszainak megírása az előbbinél is izgalmasabb lehetett volna, a nemzetiségi önismeret alapvető forrásművévé vált volna. Kós Károly a közéleti férfiú, az irodalomszervező, az író, az egyetemi tanár sorakozhatott volna fel az építész mellé — mindnyájunk szellemi gazdagodására. Dr. Reményi Mihály 55 évvel ezelőtt, 1937. február 18-án halt meg Geduly Henrik nyíregyházi evangélikus püspök, a Tiszai Evangélikus Egyházkerült püspöke. 75 évvel ezelőtt ö alapította a nyíregyházi evangélikus leánygimnáziumot, amelynek a Zrínyi Ilona Gimnázium a jogutódja. Geduly Henrik 1866-ban született Bécsben. Ősei között evangélikus lelkészeket találunk a reformációig visszamenően. Középiskolai tanulmányait Losoncon az állami gimnáziumban kezdte és Selmecbányán az evangélikus líceumban fejezte be. Pozsonyban végezte a teológiát, ahol az ijfúság vezére volt és lapot szerkesztett. Zólyomban segédlelkészként működött két és fél éven át. 1891-ben került Nyíregyházára segédlelkésznek és az evangélikus gimnáziumba vallástanárnak, amely 1921 -ben vette fel Kossuth Lajos nevét. Hamar bekapcsolódott a közéletbe. Irodalmi tevékenységet folytatott, lapot szerkesztett, ünnepségek szónoka lett. 1896-ban a honfoglalást ünneplő Nyíregyháza város felkérésére megírta Nyíregyháza történetét Nyíregyháza az 1000. évben” címmel. Ugyancsak 1896-ban a nyíregyházi evangélikus egyházközség megválasztotta rendes lelkészévé. 1911- ben lett a Tiszai Evangélikus Egyházkerület püspöke, amely Árvától Brassóig terjedt. Püspökségével Nyíregyháza evangélikus püspöki székhely lett és az is maradt több mint negyven éven át. Jelentős szerepe volt az egyMinya Károly Ahogy a szép képzőművészeti alkotás szemet gyönyörködtet, a szép irodalmi alkotás lelket felemelő, ugyanúgy a szép magyar beszédet örömmel hallgatjuk. Azonban az utóbbi esetében fokozatos romlásnak lehetünk fül- tanúi. Természetesen nem olyan nagy a veszély, hogy napjainkban nyelvünk megmaradásáért kellene küzdenünk, hanem a kérdés inkább azon van, hogy megmarad-e nyelvünk olyan dallamosnak, tömörnek, kifejezőnek, mint volt. Ugyanis felerősödni látszanak benne a hadarás, az éneklő hanglejtés és az általános ház életében az 1934—37 között lezajlott zsinaton. Irodalmi tevékenységéért a szegedi egyetem „honoris causa” díszdoktorává avatta. Amikor meghalt, az evangélikus elemi iskola dísztermében ravatalozták fel. Kiscser- készként én is őrt álltam a koporsójánál. Temetése az evangélikus templomban volt. Sírja az Északi temetőben a ravatalozó mögötti sétányon található. Emlékművében márvány mellszobra látható. Nyíregyházán az evangélikus gimnázium már 1861-ben kezdte meg működését, amelyben csak fiúk tanulhattak. 80 évvel ezelőtt, 1912-ben vettek fel először lányokat magántanulóként, akik év közben rendesen bejártak az iskolába, de év végén vizsgáztak. Számuk 1917-re már nyolcvanra emelkedett. Ekkor, 1917-ben határozta el Geduly Henrik, hogy a reformáció 400. évfordulóján leánygimnáziumot alapít. A tanítás 1917. szeptember 15-én indult meg az evangélikus elemi iskola (ma 4. sz. ált. isk.) és a püspökség tanteremnek átengedett helyiségeiben. Ezek rövidesen szűknek bizonyultak. 1925-ben Nyíregyháza város a Széchenyi utca végén lévő Huszár-féle házat engedte át a gimnázium céljára. 1935-ben új fejezet nyílt az evangélikus leánygimnázium történetében. A Jósa András utca 2—4—6. számú telkén megépült az új, egyemeletes gimnáziumi épület, amelyben méltó otthonra talált és felvette alapítója, Geduly Henrik nevét. 1939-ben tornaterem és 1941-ben a mellette lévő két házban leányinternátus is létesült. Személyes élményem is fűződik a Jósa András utcai gimnáigénytelenség tünetei. Minderről Grétsy László szólt az Anyanyelvápolók Szövetségének október 19-i, soron következő ülésén, melyet azért mondhatunk rendhagyónak, sőt ünnepélyesnek, mert ekkor tették közzé a Szép Magyar Nyelvért alapítványt. Igaz, van már ilyen jellegű alapítvány, „A Magyar Nyelvért”, „Anyanylevünkért”, „Déry Tibor”, azonban míg ezek személyekre irányulnak, tehát ösztöndíjat adnak, továbbtanulást támogatnak, addig ez a legújabb az itthoni és a határainkon kívüli magyarság anyanyelvi művelődését, a magyar nyelvészeti tudományok kutatását, valamint a nyelvtudomány és nyelvművelés folyóiratait kívánja támogatni. Ez zium épületéhez. Mind az alapkőletételkor, mind az épület átadásakor gyermekként jelen voltam. Amikor a háború alatt a Kossuth Gimnázium épületét a honvédség hadikórháznak foglalta le, akkor a testvériskolánkba, a Geduly Gimnáziumba jártunk délután. A húgom is ebben az iskolában kezdte meg gimnáziumi tanulmányait. Az iskola egyházi főhatóságai a nyíregyházi evangélikus püspökök voltak az államosításig: dr. Geduly Henrik, dr. Dómján Elek, Turóczy Zoltán. Felügyelők: dr. Meskó László, dr. Buttler Sándor, dr. Prok Gyula, dr. Sim- kó Endre, Szohor Pál. Igazgatók: dr. Popini Albert, Adorján Ferenc, Weiszer Gyula, Lábossá Lajos. Az államosításkor az iskola Zrínyi Hona nevét vette fel. Amikor a Széchenyi utcán, a Júlia- malom helyén szép, új iskola épült, ide költözött át, és a Jósa András utcai gimnázium épületét átadta a Vasvári Pál Gimnáziumnak. A növendékek hűségének szép példája, hogy a Széchenyi utcán a Zrínyi Ilona Gimnázium előtt álló Zrínyi llona-szobrot az a szobrászművésznő alkotta, aki az iskola jogelődjében, az Evangélikus Geduly Henrik Leánygimnáziumban érettségizett 1942- ben. Geduly Henrik püspökre, mint magvetőre emlékezem, mert a tudás magját vetette el akkor, amikor leánygimnáziumot alapított. Ezzel megnyitotta a kaput a lányok előtt a: gimnáziumi, érettségi megszerzéséhez. Ez pedig utat jelentett az egyetemi, főiskolai diplomák felé. Azóta is sok nő lett ezáltal orvos, mérnök, tanár és művész, akik mind értékes tagjai társadalmunknak. utóbbira különösképpen szükség van, ugyanis a Magyar Nyelvőr legutóbbi két száma csak cson- kítottan jelent meg, az Édes Anyanyelvűnk ez évi utolsó száma pedig meg sem jelenik. Bár ma szinte minden eseménynek van politikai vonzata, ez az ügy csak nemzeti ügyet szolgál, nyelvünk jövőjét. Mert — Széchenyi István szavaival — „Ki magyar nyelvünk kifejlését hátráltatni akarja, egyenesen a hon a legbecsesebb javát gátolja.” És természetesen ez igaz megfordítva is: aki ezt támogatja, az a legbecsesebb javát szolgálja. Az alapítvány számlaszáma: MHB 314-12201. Devizaszámlaszám: 401 -5390-9141 -31. Városokkal álmodó Szokolay Örs A SZERZŐ FELVETELE vesszük, hogy óraadóként változatlanul tanítok az Ybl Miklós Építőipari Főiskolán. Igen, az építész fia, hivatása szerint építész lett. Ahogy elmesélte, még az egyetemen is tanulta a kor kevés igazán pozitív példáinak egyikét, az egyöntetű városi közakarat és Szokolay Örs közös alkotását, a 70-es évek Mátészalkáját. — Nálunk családi tradíció, hogy mindenki építész. Mielőtt ide kerültem a városházára, apósommal — aki mondanom sem kell: építész — alapítottunk egy magán tervezőirodát, amiből azóta természetesen kiléptem. Azt megelőzően édesapám volt cégénél, a Kelettervnél településfejlesztéssel foglalkoztam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a munka nem az a munka, amire én gondoltam. Messze nem úgy mentek, illetve mehettek a dolgok azon a területen se, ahogy azt az egyetemen tanultuk: még azt is előírták központilag, hogy hány méteres telekosztásokat csináljunk. Arról nem beszélve, hogy milyen kompromisszumokba kellett belemennünk egy-két vezető kívánságára, hogy a telkét kikerüljük, vagy épp kisajátíttassuk jó pénzért. Ehhez nem akartam asszisztálni tovább, és úgy döntöttem, hogy eljövök. Akkor kezdtem másodállásban tanítani a főiskolán, és nincs kizárva, hogy egyszer, ha úgy adódik, odamegyek esetleg főállásba is. Az új és szabad demokratikus berendezkedés valóban nem kecsegteti nyugdíjig érvényes funkciókkal a politikusokat. Ezzel, azt hiszem, mindegyikük számot vetett, különösen azok, akik e forradalmi forgószél száguldásának első szakaszában vállaltak feladatot. — Az építész és a politikus egyaránt azzal a kétséggel és felelősséggel találja magát napról napra szemben, hogy vajon az, amit tervezett, a folyamat, amit beindított, kiállja-e az idő próbáját. Mindig is szerettem közösségek életét érintő dolgokkal foglalkozni, ezért vállaltam először a képviselőséget. Miután lezárultak a pártegyeztetések, felkértek arra, vállaljam el az alpolgármesteri tisztséget. Ismerőseim körében természetesen alaposan megoszlottak a vélemények, de én úgy éreztem, kibontakoztathatom mindazt, amit tanultam, és ami a család mellett értelmet ad az életemnek. — A várostervezéshez annak idején igyekeztem elsajátítani pszichológiai, szociológiai és egyéb ismereteket a konkrét műszaki megoldások mellett. Mindez most segít a problémák lehető legkörültekintőbb megközelítésében. Mint építész, nem tudom, hogy találkozom-e olyan megbízással, mint amilyen édesapámnak volt Mátészalka, de nagyobb megmérettetéssel, nagyobb kihívással, mint Debrecen irányításában való részvétel jelent, aligha találkozom az életben. A várospolitika és a város- tervezés abban is hasonlatos egymáshoz, hogy egyik sem tekinthető soha végérvényesen befejezettnek. \’^PÖ'L CUNKk s Kós Károly: Életrajz A Hold hangja. Színes olasz film. Rendezte: Federico Fellini
