Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT 1/992. február 1L, kedd LELÁTÓ Gólvonal Mán László y%ól, vagy nem gól? Ez Mm volt a nagy kérdés vasárnap este a buj- tosi csarnokban. A férfi kézilabda-mérkőzés utolsó másodperceiben Kraszni) lövése nyomán a labda a gólvonal környékén pat­tant le. A hazaiak, és a szurkolók örültek, ám a játékvezető döntése alapján maradt az eredmény, egy góllal nyert a vendég, Elektromos. En abban a pillanatban úgy láttam, hogy nem volt benn a labda teljes terje­delmével. Ám mivel nem tarthatom magam tévedhe­tetlennek, alig vártam a hétfő délelőttöt, hogy vide­ón visszanézhessem az ese­tet. Ez megtörtént, de száz százalékig nem győzött meg a felvétel. Tucatnyiszor visszapergettük azt a pár másodpercet, lassítottunk, kimerevítettünk, ám ez alapján is csak úgy véle- kedhetem: nagy valószínű­séggel túlment a labda a gólvonalon. Volt aki ezt meggyőződéssel állította, én erre nem mertem vállal­kozni. Volt egy hasonlóan kétséges szituáció, még a második félidő elején, ami­kor Jankovics lövése után Zsembery „ kapus hátra- nyúlva kanalazta ki a lab­dát. Akkor a játékvezető középre mutatott. Erről sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy benn volt a labda, vagy sem. Az viszont ez alatt a videózás alatt megerősödött, hogy ilyen esetekben óriási fele­lősség hárul a játékveze­tőkre. Akik nincsenek könnyű helyzetben, hiszen nekik akkor tizedmásod- percek alatt kell dönteniük. Es ők is tévedhetnek, mint ahogyan ez a mérkőzésen többször is előfordult. M+égül, ha nagyon lesar- kitjuk a vasárnap es­tét, az a bizonyos utolsó lövés pontok sorsát döntötte el. Ám az is igaz, hogy nem lenne szerencsés csak ezzel magyarázni a vereséget, hiszen a találko­zó hatvan percig tartott. Ennek részletes elemzése adhat tárgyilagos képet a meccsről, és a jövőre nézve ez lehet csak a mérvadó. Győzelem Kecskeméten ■ L» Nyíregyháza Eper-"! (KM) — Vasár- — nap Kecskémé­iül ten játszotta so­----------^ ron következő bajnoki mérkőzését az NB I- es nyíregyházi férfi röplab­daegyüttes. A mieink egy pénteki, hazai vereséget kö­vetően utaztak a még nyeret­len kecskemétiekhez. Kecskeméti SC—NYVSC- BIM Trade 0:3 (—3, —6, —9). Kecskemét, v.: Policsányi, Zach. NYVSC: Nagypál, Ba- tai, Sztyepanok, Lukács, Dro- tár. Nyúl. Csere: Szilágyi, Mezei. Edző: Balázs István. Szerencsére a hazai veresé­gen túltette magát a nyíregy­házi együttes, és magabizto­san verte a vendéglátókat. A győzelemmel — és a Tungs­ram vereségével — a harma­dik helyen áll az NYVSC, pénteken éppen a rivális Tungsram otthonában lép majd pályára. További eredmények: Csepel—Tungsram 3:1, Sze­ged—Fabulon-Vasas 3:2, Új­pest—Malév 3:0, Kaposvár— Kazincbarcika 3:0. A bajnokság állása: 1. Kaposvár 2. Szeged 3. NYVSC 4. Tungsram 5. F.-Vasas 6. Csepel 7. Malév 8. Üjpest 9. K.-barcika 10. Kecskemét 16 14 2 44:13 30 16 11 5 38:21 27 16 10 6 32:24 26 16 10 6 35;27 26 16 9 7 38:26 25 16 7 9 31:30 25 16 7 9 26:29 23 16 5 11 26:36 21 16 5 11 19:37 21 16 — 16 2:48 16 JVB I-es az NYVSC —legalábbis Burcsa szerint Nyíregyháza (KM — KGy) — Szombaton, az NYVSC— Videoton előkészületi mér­kőzés előtt beszélgettünk Burcsa Győzővel, a fehérvá­riak 38 esztendős edzőjével, aki szívesen válaszolt a Ke- let-Magyarország kérdései­re. Tulajdonképpen, hogyan is jött létre az a találkozó? — tettük fel az első kérdést. — Mi is a tavaszi nyitány­ra készülünk, Hajdúszobosz­lón vagyunk. Előzőén fel­térképeztük, hogy ezen a vi­déken kik lehetnek ellenfe­leink, így esett a választás, az NB II második helyén lévő Nyíregyházára. O Fehérvár messze van, milyen információja van a szabolcsiakról? — Tudom, hogy az NYV­SC nem NB Il-es képessé­gű együttes — jobb annál — tette hozzá. — Csapatrészei olyanok, hogy akár az NB I-iben is szerepelhetnek. Ne vegye ezeket dicséretnek, szerény meghatározásom, a realitást tükrözi. O Ragyogó őszt zártak! A kezdeti botladozás után az NB I negyedik helyén vár­ják a folytatást, két ponttal vannak lemaradva az éllovas Váctól. Mi az ereje a Video­ton jelenlegi csapatának? — Talán a fiatalság, hiszen az együttes korátlaga alig 22 esztendő! Lendületes, gólra- törő játék jelenti az erőnket, ez eredményezte, hogy az őszi bajnoki mérkőzéseken, a nagyok ellen, rendre jól sze­repeltünk. O Milyen eredményt vár a Nyíregyháza ellen? — A felkészülés nagyon nehéz időszakát éljük, így egyáltalán nem biztos, hogy nyerni fogunk az NYVSC el­len. Persze mindenki megkap­ta a maga feladatát, remé­lem, hogy jó mérkőzést lá­tunk. A továbbiakban még két előkészületi mérkőzést ví­vunk: pályára lépünk a Ka- ba és a DVSC csapata ellen. Burcsa Győző HARASZTOSI PÄL FELVÉTELE O Mikor járt utoljára a Nyírségben? — Hadd beszéljek inkább arról, hogy Nyíregyháza ked­ves város marad életemben, hiszen itt voltam először vá­logatott, pontosan 1979-ben a csehszlovák csapat ellen, amikor 2:l-re nyertünk. O Láttam, megérkezésük után azonnal az edzőpálya talaját kémlelték. — Nagyon jó talajú pályá­val rendelkeznek itt a váro­si stadionban. Ha nekünk ilyen lehetőség kínálkozna, talán ki sem tettük volna a lábunkat Székesfehérvárról. Kérdés, a mérkőzés vé­gén: O Miként értékeli a ta­lálkozót? — Ahogy azt előre meg­jósoltam, igen jó mérkőzést vívott egymással a két csa­pat. Jól szórakozott a közön­ség, a lendület, az iram jót tett a pályán lévőknek. Az el­telt kilencven perc előnyére vált a csapatok felkészülésé­nek. Döntetlen a rivális ellen Elmarad! Záhony (KM) — A ver­senynaptár szerint febru­ár 11-én, kedden megyei gyorskorcsolyaversenyt rendeztek volna a határ­széli Záhonyban. A ver­seny azonban elmarad. Amint arról Erdei Árpád, a Záhonyi VSC ügyvezető elnöke értesítette lapun­kat, az enyhe időjárás következtében a jégfelület olvadásnak indult, alkal­matlan ilyen verseny ren­dezésére. A sportvezető ezúton is kéri az érdeklő­dőket, kedden ne utazza­nak el Záhonyba! Mai műsor Labdarúgás. Kelet-Ma­gyarországi Kupa: Rakamaz —Baktalórántháza, 14 (Ti- sza-parti pálya). m Nyírbátor (KM — KGy) — Nagy Ok várakozás előzte y 1 meg a nyírbáto­“ * ri sportcsarnok­ban szombaton a NYSE és az NB II 4. helyén álló Haj­dúszoboszló találkozóját. Ez köszönhető volt egyrészt an­nak, hogy több évi kihagyás után újra asztalhoz állt Ger­gely Gábor világbajnok —, ezúttal a bátoriak csapatá­ban. Másrészt ebben az idő­pontban a helyszínen labda­rúgó teremtorna zajlott, így a fociszurkolök is szemtanúi lehettek egy küzdelmes és fordulatokban gazdag mér­kőzésnek. A találkozó papri­kás hangulatban kezdődött, mert bár az ellenfél előzete­sen beleegyezett a félórás csúszásba, a helyszínen már ragaszkodtak a 11 órai kez­déshez. A bátori labdarúgók példát mutatva sportszerű­ségből átengedték a játékte­ret... A szoboszló 3:0-ás vezetést szerzett, de a hazai gárda 7:4-re fordítani tudott. Eb­ben a körben kiemelkedett a Szőlősi—Horovitz és a Csekő B.—Kígyós mérkőzés, ami­kor a félezres nézősereg vastapssal jutalmazta a szín­vonalas játékot. Kár, hogy Csekő mérkőzéslabdáról vesztett.. . Fordulat követ­kezett, 9:7-re ismét -a vendé­gek vezettek, de a végén a két bátori fiúnak helyén volta szíve. Gergely játékán látszott a hosszabb kihagyás, így nőm tudott csapata hú­zóembere lenni. Ismerve azonban az ő képességeit, ez rövid idő kérdése. NB II férfiak: Nyírbátori ASE—Hajdúszoboszló 9:9. A hazai csapat győzelmeit Cse­kő Balázs 3, Gergely Gábor 2, Csonka László 2, Szőllősi Tamás 2 szerezték. Nyíregyháza (KM) — A Budapesti Sportcsarnokban kedden és szerdán rendezik az atlétikai fedettpályás or­szágos bajnokságot, amely­nek keretében a TRICOTEX Kupáért is küzdenek majd a versenyzők. Nyíregyházi szí­nekben rajthoz állnak: Zu­dor, Ficsor, Kerekes, 4x100 m-es férfi váltócsapat (Mecz- ner, Széles, Borszéki, Ko­vács, Téglási) 4x100 m-es női váltó (Todorán, Fogarassy, Benes, Gönczi). 55 TOTÓ 2 -----------------------­Budapest (MTI) — A Totó 6. fogadási hetének nyere­ményei: 13 plusz egy talála- tos szelvény 1 darab, nyere­ménye 5 091 140 forint, 13 ta- lálatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 518 410 forint, 12 találatos szelvény 69 darab, nyeremé­nyük egyenként 58 683 fo­rint, 11 találatos szelvény 1037 darab, nyereményük egyenként 3905 forint, 10 ta­lálatos szelvény 8980 darab, nyereményük egyenként 676 forint. XTL Téli Olimpia Norvégmintás «r dobogó Les Saisies (Reuter) — Bármennyire is furcsán hangzik: hiába kiemelkedő tudásúak az északi számok­ban, norvég sportoló még sem olimpián, sem világbaj­nokságon nem győzött a 30 kilométeres férfi sífutásban. Hétfőn Les Saisies-ben meg­szakadt a sorozat, Vegaard Ulvang nyerte a szám olim­piai aranyérmét, megelőzve két honfitársát, Björn Dählie-t és Terje Langlit. A jelentések ugyanakkor meg­említik : nem ez az első nor­vég hármas siker sífutásban, 1924-ben az 50 kilométeren, rá négy évre pedig a 15 ki­lométeren bérelték ki a do­bogó mindhárom fokát. Érmesek A 30 km-es klasszikus stílusú férfi sífutás, olim­piai bajnok: Vegaard Ul­vang (Norvégia) 1:22,27,8 ó, 2. Björn Dählie (Norvé­gia) 1:23,14,0, 3. Terje Langli (Norvégia) 1:23,42,5. Férfi együléses szánkó, olimpiai bajnok: Georg Hackl (Németor­szág) 3:02,363 p, 2. Markus Prock (Ausztria) 3:02,669, 3. Markus Schmidt (Ausztria) 3:02,942. A hétfői időjárás min- ijc den prognózist megcá- folt, s nagy gondot okozott az olimpia rendező­inek. Az alacsonyabb helye­ken esett az eső, a hegyek- „ben folytatódott az éjszaka kezdődött havazás, így pél­dául az alpesi síelők pályáit is friss fehér takaró borítot­ta be. A rendezőknek három­száz pályamuinkást kellett beállítani, hogy ne legyen fennakadás. A férfi alpesi összetett versenyt és a női le- siklók edzését két órával el kellett halasztani. Igaz, hogy felhős, ködös időben, de mégis meg tudták tartani az ugrók edzését. Nagy izgalom lett úr- rjc rá vasárnap este a Val d’ Isére-ben lévő Ho­tel Grand Paradis-ben, aho­vá helikopteren érkezett meg Jean-Pierre Papin, az Olym- pique Marseille labdarúgó­sztárja. Itt tartózkodott az újdonsült lesikló olimpiai bajnok Patrick Ortlieb, akit arra kértek a fotósok, hogy szorítson kezet a futballpá- lyák csillagával, s ők ezt megörökítik. Ortlieb értetle­nül állt a kérés előtt, mert A norvégok remek szerep­lését jelzi, hogy az első há­rom mellett Erling Jevne ré­vén az ötödik helyet is meg­szerezték. Ami pedig a cím­védőket illeti: az olimpiai bajnok Alekszej Prokurorov (Független Államok Közös­sége) csak a 21. helyen vég­zett, míg a világbajnok Gunde Svan (Svédország) nem volt ott a 87 versenyzőt számláló mezőnyben. Bár eredetileg úgy volt, hogy Oláh István révén ma­gyar induló is lesz, a szak­vezetők a rajt előtt meggon­dolták magúkat, visszalép­tették a 20 esztendős sífutót, hogy összpontosítsa erejét a számára jobban fekvő 15 ki­lométeres versenyre. nem tudta, ki az a kis fran­cia mellette. „Én nem érdek­lődöm túlzottan a futball iránt, ezért őt nem is ismer­tem, csak a nevét hallottam, miután kitűnő játékosnak tartják” — magyarázkodott laz osztrák. Alit Sokan nem tartják aJJiL véletlennek, hogy a négyszeres olimpiai bajnok, de a finn csapatban már nem szereplő Matti Ny- känen síugró az olimpia idejére tervezte* és valósítot­ta is meg bemutatkozását új minőségében. A 28 éves spor­toló vasárnap mutatkozott be a finn televízióban, mint popénekes, s lejátszották el­ső hanglemezét is. Zenei kritikusok szerint Nykänen- nek ezen a pályán is lehet­nek sikerei. ^ A Nemzetközi öttusa WS és Biatlon Szövetség ^ úgy döntött, hogy 50 ezer márka gyorssegélyt ad a FÁK szövetségének. Ezt vi­szont csak kölcsönnek szán­ják. Miként azt az osztrák Günther Zwatz, a szövetség szóvivője elmondta, a FÁK egy olasz sonkagyár szponzo­rálása jóvoltából 150 ezer márka összeghez jut. Mai program Alpesi sí, összetett, férfi műlesiklás (Bónis, Kőszáli, Kristály). Női együléses szán­kó (1. és 2. futam). Északi összetett (ugrás, 90 m-es sánc). Sílövészet, női 7,5 km (Bereczky, Cziffra, Holéczy). Páros műkorcsolyázás, kűr. Jégkorongmérkőzések: Finn­ország—Lengyelország, Egye­sült Államok—Németország, Svédország—Olaszország. TV 1: 13,00—17,55, 20,25—20,30, 21,45—24,00. LA PLACNE, FRANCIAOR­SZÁG. Az Al- bertville-i olim­pián a férfi együléses szán­kóversenyben a német Georg Hackl győzött február 10-én, két osztrák Markus Prock és Markus Schmidt előtt. MTI — FOTO |lilKéletjBp Imaayarorszáal S?AJBOLCS-SZATVAä 8EREG FÜGGETLEN NAPíiAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszá- mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-15P. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint negyedévre 747 forint fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents