Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1N2. február II., kedd Tüskés sarok UTAT! M. Magyar László g galahányszor felvisit IM élesen egy mentő w szirénája, jeges féle­lem szorítja össze a szí­vem: vajon megérkezik-e az autó időben a kórházba, van-e még esély az élet- benmaradásra? S az elsu­hanó jármű ablakán bepil­lantva próbálom elképzel­ni, kit is szállíthat: talán első gyermekét váró vajú­dó édesanyát, egy közleke­dési baleset súlyos sérült­jét, vagy egy agyvérzéses beteget? Száguld a mentő, miköz­ben a messzire elhatoló „ninó-ninó” szirenahang előre figyelmeztet minden­kit a szabad út fontosságá­ra. Meg is hallják minden esetben a felhívást a gép­kocsivezetők, azonban — egyre gyakoribb a példa — mivel a mentőt még nem látják, s éppen zöld lámpát kaptak, elindulnak arra gondolva, hogy pár méter után majd félrehúzódnak. Az első autót olykor-olykor a többi is követi, s bizony sokszor csak a mentővezetö óvatosságán, figyelmessé­gén múlik, hogy nem lesz baleset. A mentőnek fé­keznie kell, várnia, míg az útjából elmennek, s ezzel értékes másodpercek vesz­nek el. Elég csak arra gon­dolni, mennyi útkeresztező­dés, közlekedési lámpa van például a megyeszékhelyen. Ha csak mindenhol néhány másodpercet vesztegel a mentő a járművezetők fi­gyelmetlensége, türelmet- • lensége miatt, épp elég ahhoz, hogy késve ér­kezzen a segítségnyújtás. Sajnos, a sors útjai kifür- készhetetlenek, így mahol­nap bármelyik gépkocsive­zetővel roboghat a roham­kocsi. S vajon belegon­dolt-e már mindenki, mi történne akkor, ha pont az őt szállító mentő érkezne késve a kórházba csak azért, mert egy-két nemtörődöm autós akadályozza útját... Mindenféle AZ ALKOTÓ PEDAGÓ­GUSOK KLUBJA követ­kező foglalkozása február 12-én, 10 órakor kezdődik a Megyei.».,Pedagógiai In­tézet stúdiójában. A ta- nácskózás témája: A Köz­oktatás Fejlesztési Alap (KFA) 1992. évi pályázatai. A foglalkozást Káder Fe­rencire vezeti. A szervezők az eseményre nemcsak a klubtagokat várják! A MEGYEI TÁRSADA­LOMBIZTOSÍTÁSI Igaz­gatóság nyugdíj, családi pótlék, betegségi-anyasági ellátási és egyéb társada­lombiztosítási kérdésekről tájékoztatja az érdeklőket — kihelyezett ugyfélszol- gálát keretében— kedden­ként, Mátészalkán, á Csa­ládsegítő Központban. FOGADÓÓRA. A Sza- bolcs-Szatmár-bereg me­gyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság városi kato­nai főelőadói fogadóórát tartanak — keddeníként — Csengerben 9-től 12 óráig és Tiszavasváriban 10-től 14 óráig a polgármesteri hi­vatalban. AZ ADÓKRÓL, a költség- vetésről és a szövetkezetek átalakulási törvényéről tart képviselői beszámolót Kól- lay Kristóf, országgyűlési képviselő február 13-án, 18 órától, Biriben, a művelő­dési házban. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt megyei veze­tőségé február 11-én Vaján és Gérgelyiugomyán szer­vez önkéntes véradást. Gratulálunk Petőfi szelle­miségét idéz­ték február 8- án a nyíregy­házi Kölcsey Gimnáziumban megren­dezett szavalóversenyen. A megye szinte minden középiskolájából összesen negyvenöt diák vett részt a versengésben. A jól fel­készült előadók igyekeztek tehetségük legjavát nyújta­ni. A zsűri döntése: az első helyen Nyilas Orsolya köl- cseys diák végzett. Máso­dik lett Béliéi Bernadett Nyírbátorból, harmadik Simon Judit a Krúdyból, negyedik Antal József Ti- szavasváriból, míg az ötö­dik helyet szintén egy kölcseys diák, Márföldi Erika szerezte meg. Ók öten képviselik megyénket február 29-én, a Debrecen­ben megrendezendő területi döntőn. Rendezvények Mozi Krúdy mozi: A vadak ura — Kard és varázs. Elő­adás: 16, 18 és 20 óra. Béke mozi: Esernyő­trükk. Előadás: 16, 18 és 20 óra. Videomozi: Intruderek támadása. Előadás: dél­előtt 9,30, 11,30 és 14 óra; délután 16, 18 és 20 óra. Vásárosnamény: Veled akarok járni. Kisvárda: Visszatérés a kék lagúnába. Mátészalka: Csupasz pisz­tolyt Vs­Kiállítások A nyíregyházi Városi Ga­lériában Gisbert Körner, iserlohni fotóművész kiállí­tása látható. A tárlat meg­tekinthető — hétfő kivéte­lével — naponta 10-től 18 óráig. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban Krúdy GyuZa-emlékkiállítás, Nyír­egyháza története a közép­kortól napjainkig és a Nyíregyházi huszárok c. kiállítások láthatók. Idő­szaki kiállítások: A Felső- Tisza-vidék vízügyi múlt­ja, Setényi Károly kép­zőművész tárlata és restau­rált festmények. A nyírbátori Báthori Ist­ván Múzeumban a magyar festett kazettás templomi mennyezetek művészetét bemutató tárlat tekinthető meg. A nagykállói könyvtár kiállítótermében az Ámos Imre és Ratkó József em­lékének tisztelgő kiállítás várja az érdeklődőket. A Magyar Honvédség Nyíregyházi Helyőrségi Klubjában: amatőr kép­zőművészeti csoport kiál­lítása. Megtekinthető feb­ruár 25-ig. Vásárosnaményban, a városi művelődési köz­pontban Rohály Mária tűzzománc alkotásait lát­hatják az érdeklődők, feb­ruár 29-ig. Épül a tornacsarnok Cj tMDMsanuk épül KJs- Tirdia u Altern Kör- mű- és Mélyépítő Válla­lat kivitelexésébm. A közel 1SÖ milliós bern­it ázás — melyre céltámo­gatást is elnyert a város — a szerződés szerint az év vécére elkészül, így jö­vő év elejétől nemcsak az 1. számú általános isko­la diákjai, de a tömeg­sport kedvelői, és a ver­senyszerűen sportolók is otthonra leknek benne. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Ajándékok Andinak Nyíregyháza (KM — Ko­vács Éva) — Többször is be­számoltunk már arról, hogy a sajnálatos megyei kórházi infúziócsere miatt súlyos, maradandó károsodást szen­vedett Jávori Andrea, hat és fél éves kislány. Állapota sajnos nem sokat javult, bár a megyei kórház gyermek- osztályának orvosai, vala­mint a miskolci kórház re­habilitációs részlegének szakemberei mindent elkö­vettek ezért. Andrea jelenleg is kezelés alatt áll, a budapesti, világhí­rű Pethő Intézetben a leg­jobb szakemberek kezé­ben van. Újra tanítják járni, beszélni, próbálják őt a lehető legnagyobb mérték­ben meggyógyítani. Szerencsére nem csak a család és az orvosok figyel­nek Jávori Andreára. A Nyírség Konzervipari Válla­lat rendszeresen támogatja őt. Olyan üdítőitalokat, kon- zerveket, gyümölcsleveket ajándékoznak neki, amely­ben számos vitamin is meg­található. A karácsonyi cso­mag még ennél is gazdagabb volt: a kislány kedvencei­nek legtöbbjét tartalmazta. S hogy miért írjuk meg mindezeket? Azért, mert jó tudni, hogy oly sok pesszimista híreszte­lés ellenére sem veszett el minden: akadnak még, akik önzetlenül, másoknak segíte­ni képesek! Köszönet érte a konzerv­gyáriaknak! Szakmai tanácskozás Nyíregyháza (KM) — A Shell növényvédő sze­rekkel kapcsolatos szak­mai tanácskozást tartanak — elsősorban növényvé­delmi szakemberek szá­mára — február 12-én,10 órai kezdettel Nyíregyhá­zán, a Szakszervezetek Székházában (Szabadság tér 11.). A különböző Sheli-termékek alkalma­zásának lehetőségeiről és módszereiről elhangzó előadásokon kívül az ér­deklődőket tájékoztatják a növény védőszer-forgal­mazás aktuális kérdései­ről. Bon giorno, műveltség! Nemzetközi oktatási bázis a tanárképzőn? Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Mint arról beszá­moltunk, a közelmúltban a Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola vendégeként Nyíregyházán járt a trieszti egyetem küldöttsége. A meg­beszélésekről Székely Gábor főigazgatótól kértünk tájé­koztatást — Felmerült annak gon­dolata, hogy az olaszországi­hoz hasonló nemzetközi köz- igazgatási képzést nálunk is jó lenne megvalósítani. Eb­ben a megyei közgyűlés és a városi önkormányzat is támogat bennünket. Gnrizia követei — Ezután a trieszti egye­tem goriziai fakultásának képviselőit meghívtuk, akik annak szívesen tettek eleget., örvendetes, hogy a delegá­ció elhozta Gorizia város és bizonyos gazdasági vezető körök üdvözletét is. — A képzést illetően mi­lyen elképzeléseik vannak? — Kétéves, levelező, ön­költséges képzés keretében, vagy angolul, vagy franciá­ul, illetve olaszul beszélő diplomás szakemberek nem­zetközi szervezőképzést kapnának, melynek révén egy város, vagy egy nagyobb vállalat külföldi ügyeinek intézésére válnak alkalmas­sá. Ez gyakorlatilag a diplo­máciai munka bizonyos ré­szét képezheti, de természe­tesen nem országos, hanem városi, vagy vállalati szint­re gondolunk. A goriziai egyetem az olasz Külügymi­nisztériummal eleven kap­csolatot tart fenn. Olaszor­szágból évente 100, külföld­ről pedig 30 hallgatót vesz­nek fel. Nyelvtudás szíksóges — Nyíregyházára kik je­lentkezhetnek? — Azok, akik vagy angol, vagy francia nyelvtudással rendelkeznek, vagy szakos tanárok, esetleg minimum középfokú nyelvvizsgájuk van, és vállalják azt, hogy a kétéves tanulmányuk során az olasz nyelvet is elsajátít­ják. Az oktatás egy hónapig bentlakásos (annak költsé­geit a hallgatók fedezik), s ez idő alatt a goriziai egye­tem tanárai francia, vagy angol, később pedig olasz nyelven tartanak előadáso­kat. Ezt majdan magyar nyelvű tanítás is kiegészíte­né. Az egy hónap eltelte után pedig a hallgatóknak konzultációk lennének. Az első évfolyam végén vagy angol, vagy francia nyelven kellene vizsgát tenni. A má­sodik év végén a goriziai egyetem egyhetes olasz ta­nulmányutat biztosít. — Az oktatás mikor kez­dődhet? — Az említett tervek egy része talán már 1992 szep­temberében megvalósítható. Megtörténhet, hogy távlat­ban az oktatást nappali ta­gozaton is megszervezzük, de arról még további tárgyalá­Megtartani a sikereseket Kisvárda (KM — N. I. A.) — Vajon mit lehet tenni azokkal a tanulókkal, akik jó képességeiket bizonyí­tották, de egy-két ponttal kiszorultak a legjobbak ver­senyéből? Ez foglalkoztatja most leginkább Sárossi Zol­tánt, a Bessenyei Gimnázium igazgatóját. Januárban lezajlottak a felvételi vizsgák. A speciális osztályokba (ének—rajz, an­gol—német, angol—francia, matematika. testnevelés) több mint százzal jelentkez­tek többen a felvehetőknél. A 18 német helyre például A tárgyalóteremből Visszajáró betörők Nyíregyháza (KM) — A nagy cserkészi „négyek” egy közeli tanyán lévő hétvégi házba egymás után háromszor is betörtek. Valószínű, mindaddig jár­tak volna az épületbe, amíg ki nem rámolják teljesen ... Az első betörésük alkal­mával 21 ezer forint értékű használati tárggyal távoztak. Másodszor 16 ezer forint ér­tékűt tulajdonítottak el, de a betöréssel járó rongálással 2500 forint kárt okoztak. A második betörés után még ki sem hűlt a lábnyomuk, amikor harmadszor is visz- szamentek a berendezett, de a forgalomtól félreeső ház­ba és magukkal vitték a szí­nes tévét. Ezt azonban a sok folytatandók. A goriziai egyetem a nyíregyházihoz hasonló ügyben Ungvár, Kassa és Eperjes felé is nyitni akar, esetleg nyír­egyházi bázissal. Az utóbbi­val kapcsolatban a trieszti delegáció idén májusban új­ra ellátogat hozzánk. — Mi a helyzet az olasz tanszék indításával? ,■>'* kilencvenen. Mit lehet velük tenni? Az iskola nem szíve­sen veszítené el őket, ezért a vezetés azt tervezi, hogy az általános tantervű osztályok­ban megpróbálnak matema­tikából. idegen nyelvből va­lami pluszt nyújtani, hogy legalább részben kárpótolják a speciális osztályokból ki­maradottakat. Az idegen nyelv egyébként is nagyon népszerű a Besse­nyeiben. A múlt tanévben több mint hetvenen tettek nyelvvizsgát, ketten franciá­ból bekerültek az OKTV or­szágos döntőjébe. — Ez ügyben is folytat­tunk megbeszéléseket, ami már főként a trieszti egye­tem ügye. A küldöttség biz­tosított bennünket arról, hogy az olasz nyelv és iro­dalom tanszék Nyíregyházi létesítése tárgyában beszél­nek a trieszti egyetem olasz tanszékének vezetőjével, s valószínű, hogy ebben is szá­míthatunk a segítségükre. Tiaaiatást várnak — De természetesen mind­ehhez pénzügyi támogatás is szükséges, aztán meg kell szerezni a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyét. Az anyagi támo- tás elnyerése érdekében több pályázatot nyújtottunk be. Hogy a képzést mikor indít­hatjuk, az még nem dőlt' el. Reméljük, a trieszti* ' egye­tem; a goriziai fakultás, va­lamint a tanárképző főisko­la között még több területen közvetlen kapcsolat jöhet létre. Egyéb konkrétumokról a főiskola idén február 25-i tanácsülése után nyilatkoz­hatok — fejezte be Székely Gábor, a BGYTF főigazga­tója. Vállalkozói esték Nyíregyháza (KM) — Foly­tatódnak a Primom Vállal­kozásélénkítő Alapítvány „Vállalkozói estek" előadás- sorozatának rendezvényei. „Termék és szolgáltatásérté­kesítési technikák” címmel február 11-én, 18 órától Má­tészalkán, a polgármesteri hivatalban hallhatnak elő­adásokat az érdeklődők az eladó-vevő kapcsolatokról, az értékesítés művészetéről. rendőrök megtalálták ná­luk, így ez a kár a károsult­nak megtérült. A Nyíregyházi Városi Bí­róság B. Andrást ggy év bör­tönre ítélte. M. Piroska és B.-né Á. Elvira egy-egy év felfüggesztett börtönbünte­tést kapott. M. Pétert a bíró­ság egy év próbára bocsá­totta. Ügyeletek Sürgős esetekben a me­gyei rendelőintézetben — Nyíregyházán, a Bocskai u. 73-ban — fogadják a felnőtt és gyermekbetege­ket. este 7-től reggel 7-ig. Az ügyeletes gyógyszertá­rat este 9-től reggel fél 8- ig kereshetik fel Nyíregy­házán, a Szabadság tér 1. szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents