Kelet-Magyarország, 1992. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-07 / 5. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYEN 1992. január 7., kedd Külpolitikai jegyzet Erős egyetértés mjm agyarország és Norvé- JwM gia számára egyaránt fontos, hogy intenzí­vebbé váljon a kétoldalú párbeszéd. Magyar résztől elsősorban azt emelik ki, hogy a kis európai államok is hallathatják hangjukat a nemzetközi politikai színté­ren; Norvégia pedig a mo­dern külpolitika alakításá­nak jegyében a kelet—nyu­gati információáramlás ja­vulását várja a párbeszéd elmélyítésétől — többek kö­zött ez fogalmazódott meg Jeszenszky Géza és Thor- vald Stoltenberg sajtókon­ferenciáján. A magyar és a norvég külügyminiszter a hétfőn megtartott hivata­los tárgyalások után talál­kozott a sajtó képviselőivel. Alkalom nyílott ezúttal számos olyan külpolitikai kérdés megvitatására; amely Magyarországot és Norvégiát egyaránt foglal­koztatja, például a volt Szovjetunió utódállamaihoz fűződő viszony kezeléséről. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy az utódállamoknak helyet kell biztosítani a helsinki folya­matban. Az EBEÉ-hez csat­lakozás joga megilleti az Európán kívüli államokat is, ami az európai, az eura- zsiai és az atlanti térség biztonsága szempontjából egyaránt elengedhetetlen. Stoltenberg külügyminisz­ter hangsúlyozta; napjaink változásai nyomán átalakul a biztonság értelmezése is; annak katonai tartalmát mindinkább olyan globális problémák váltják fel, mint a környezet védelme, illet­ve a szegénység felszámo­lása. A külügyminiszterek megbeszélésén szó esett a jugoszláviai helyzetről is, és a krízis kezelésének ügyében a magyar diplomá­cia irányítójának megfogal­mazása szerint „erős egyet­értés” mutatkozott a ma­gyar és a norvég álláspont között. Stoltenberg elmond­ta; Norvégia tradicionális politikájával összhangban felkérés esetén bizonyos határok között kész lenne részt vállalni az ENSZ bé­kefenntartók jugoszláviai missziójában. A krízis eny­hítését célzó magyar kez­deményezésekre déli szom­szédaink nemigen reagáltak — hangzott el magyar rész­ről. Magyarország olyan megoldásokat szeretne, amelyek mindkét fél támo­gatását élvezik. Aranytartalék Örményország — egy or­szágtól kapott 13 kilós kez­dő mennyiséggel — áaját aranytartalék képzését kezd­te meg, amelynek elsődleges célja a saját pénz fedezeté­nek biztosítása. Örményor­szágnak van saját aranyter­melése, ám a nemesfém ez idáig a volt Szovjetunió költ­ségvetését duzzasztotta. A jövőben évi 3,5—4 tonnával is növekedhet a köztársaság aranytartaléka. Kevés a benzin Kubában az üzemanyaghi­ány következtében február 9-éig fokozatosan mintegy 30 százalékkal csökkentik a főváros autóbuszjáratainak számát. Csökkentették a ku­bai főváros 164 mozijának műsoridejét is, és a televízió sokkal rövidebb műsort su­gároz majd. A szovjet kő- olajszállítások elmaradása miatt az országban teljes lendülettel folyik az üzem­anyag pótlására szolgáló megoldások keresésének kampánya. Havannában az utcákon már félmillió ke­rékpáros közlekedik, az ál­lami szektor gépkocsijait, úgy hírlik, hamarosan fel­váltják a triciklik. A földe­ken több mint 100 ezer ökör dolgozik, és náhány halász­hajó már vitorlákat kapott az üzemanyag-felhasználás csökkentése érdekében. Elmenekült az elnök További harcok Grúziában Moszkva (MTI) — A fegy­veres ellenzéke által már he­tek óta szorongatott Zviad Gamszahurdxa grúz elnök hétfőn Azerbajdzsánba me­nekült. Távozásával Tbili­sziben, amelynek belső ré­szeit a polgárháború során rommá lőtték, megszűntek az összecsapások. A kormány­székházat súlyos károsodások érték, az épület egyik szár­nya hétfőn lángokban állt. A Tbiliszi központján átve­zető Rusztaveli sugárutat el­lenzéki fegyveresek árasztot­ták el; közülük sokan a le­vegőbe lövöldöztek, mások konyakkal koccintva ünne­pelték az elnök távozását. Egyelőre nem világos, hogy Zviad Gamszahurdia lemon- dott-e a hatalomról, vagy az ellenállás új központjának kiépítésével próbálkozik. Az azeri hírügynökség azt közöl­te, hogy külföldre készül, de ez a hír még nem nyert meg­erősítést. Az elnök legköze­lebbi családtagjaival és hí­veinek egy csoportjával két hétig a parlament bunkeré­Inflácié leliiliézetken I pénzügyi tárca túlságosan optimista Budapest (ISB — R. S.) — Az elmúlt esztendő költség­vetési kiadásai mintegy 20 milliárd forinttal voltak ki­sebbek a tervezettnél, ugyan­akkor azonban 56 milliárd- dal a bevételek is elmarad­tak a várttól. A költségvetés összesen 111,2 milliárdos hiánya azonban közvetlenül nem gyakorolt inflációs nyo­mást a gazdaságra, s nem okozott importnövekedést sem. Sőt a folyó fizetési mérlegünket sem rontotta, hiszen a hiányt a 180 mil­liárdos lakossági megtakarí­tás bőven fedezte — hang­zott el azon a hétfői sajtó- tájékoztatón, amelyen az el­múlt esztendő és az idei év gazdasági folyamatairól egy­formán szóltak a Pénzügy­minisztérium vezetői. A tárca' vezetője a bevé­telek alakulásából, a vállal­kozásokból illetve a fogyasz­tásból származó adók elma­radását, s az állami Vagyon utáni részesedés alacsony voltát említette meg. Ezek tehát a közvetlen okai an­nak, hogy 36,2 milliárd fo­rinttal nagyobbak lettek a tervezettnél a költségvetés kiadásai. Az összefüggéseket elemezve Kupa Mihály rá­mutatott arra is, hogy mind­ennek a hátterében a bruttó hazai termék (GDP) 7—9 szá­zalékos csökkenése áll, s így tavaly, az állami vállalatok egy része nem nyereségesen, hanem veszteségesen zárta az évet. A gazdasági telje­sítmények romlása mellett azonban más okai is voltak az állami bevételek elmara­dásának. A miniszter ezzel összefüggésben megemlítet­te, hogy az adóigazgatási és vámeljárásokat az illetéke­sek nem tartották be kellő szigorral az adóalanyokkal és a határokon átkelőkkel. Mindezekkel szemben a la­kosságtól származó állami adójövedelmek, valamint az illetékből származó jövedel­mek a tervezettnek megfele­lően folytak be a költségve­tés pénztárába. A tárca vezetői, szerint az idei költségvetés bevételeit reálisan tervezték és hatá­rozták meg a törvényben, s ebben az esztendőben kiala­kul a gazdaság alapvető in­tézményi rendszere is. így a még hátralévő alapvető gaz­dasági törvények meghozata­lával, valamint a különböző hitelintézmények felállításá­val, illetve a vállalkozások és a privatizáció élénkítését elősegítő garanciaalapok lét­rehozásával megteremtődnek a piacgazdaság keretei. Az idei év egyik legfontosabb feladata az elosztási rendsze­rek,, , így a társadalombizto­sítás reformjának és a keres­kedelmi bankok privatizá­ciójának a megkezdése, va­lamint az egyébként jó ex­porteredményeket felmuta­tó agrárszféra átalakítása. Kupa Mihály reményei sze­rint az államháztartásra és az emberek szociális viszo­nyaira vonatkozó törvényt még az első negyedévben megalkotja a parlament. ben húzta meg magát. Rej­tekhelyéről adott nyilatkoza­taiban kijelentette, hogy nem mond le a hatalomról, és az ellenzéket azzal - vádolta, hogy a törvényesen válasz­tott vezetést államcsínnyel próbálja eltávolítani. Hétfőn a fővárostól délke­letre Rusztaviban heves ösz- szetűzések történtek. Az orosz televízió szerint a Gamszahurdiával szemben álló fegyveres erők rövid küzdelem után elfoglalták Rusztavi prefektúráját. Atomfegyver Ukrajna semleges és atom­fegyvermentes állam akar lenni — jelentette ki hétfőn Salzburgban Dmitrij Pav- licsko, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnö­ke. Pavlicsko, aki az Oszt­rák Néppárt (ÖVP) találko­zóján vett részt, úgy nyilat­kozott, hogy Ukrajna a volt Szovjetunió valamennyi uk­rán területen maradt atom­fegyverét meg akarja sem­misíteni. Tájékoztatása sze­rint 1992 közepéig — meg­semmisítés céljából — Orosz­országba szállítják a taktikai atom fegyvereket. A megszelídített Vadnyugat Égik Sándor a móri kai útibotxámolója (1.) A FÉL VILÁG FELHŐT­LEN — adhattam volna ha­za egy exkluzív időjárás­jelentést. Úszott velem lus­tán a böhöm nagy gépma­dár a magas levegőégben. Ritka szerencse, hogy lát­tam Grönlandból egy dara­bot, és figyelemmel kísér­hettem az ugyancsak hóbo­rította Labradort. A pilóta a szokottnál is közléke­nyebb módon kommentálta, merre járunk. Amerika ... Ismét Amerika. Korábbi utamon — fentről legalább­is semmit sem láttam belő­le, most azonban ... New Yorkot egy végelát- hatatlanul hosszú, övszerű partmenti sziget fölött re­pülve közelítette meg a Jumbó. Már egészen ala­csonyan szállva tett egy kört Manhattan fölött. A valószínűtlenül kicsiny szi­geten a belváros felhőkar­colói úgy álltak ki a föld­ből, mint egy súrolókeféből a vastag cirokszálak. A John Fitzgerald Kennedy­ről elnevezett nemzetközi repülőtér utas- és jármű- forgalma leginkább a mi fővárosi központi buszpá­lyaudvarunkéra emlékez­tet. Innen repültem tovább Los Angelesbe. Szovjet zsi­dókkal volt tele a fogadó- épület. Talán a szakállam miatt egy termetes néger tisztviselő erőszakkal kö­zéjük akart „csoportosíta­ni”. Megúszva a szigorú be- bocsátási procedúrát, ismét egy nagy gép gyomra nyelt el. Elképesztő, ahogy ezek a monstrumok sorba állnak a gurulóúton, felszállási en­gedélyre várva. Amint egy elemelkedett, már startol a másik. Tovább gyűrtük ma­gunk alá az időzónákat, változatlanul pazar, jó idő­ben. Ezen a vidéken még könnyen haladhattak a te­lepesek — idéztem fel ma­gamban gyermekkorom könnyedebb olvasmányait. A gép ablakából csak sze- lídebb dombságokat lehe­tett látni. Ám a repülőút felétől már zord hegyek hú­zódtak alattunk. Egy vége- láthatatlanul hosszú nap­lemente volt a kontinens átrepülése, hiszen a gép követte a nyugalomra ké­szülő égitestet. A HÍRES VADNYUGAT parti hegységei azonban már sötétségbe burkolóz­tak, amikor feltűntek Los Angeles fényei. Az itt is nagyon forgalmas légtérben eltelt kis idő, amíg végre betont értünk, és kiléphet­tem a világvárosi éjszaká­ba. A légikikötő közelebb van a Csendes-óceán part­jához, mint a belvároshoz, amúgy pedig mindentől elég messze esik. Futólag tűntek ísak fel a méltóság- teljes felhőkarcolók fényei. Ismerősöm csendes Ford Los Angeles belvárosa, a Downtown, szürkületkor. A SZERZŐ FELVÉTELE Taurusán — nem tévesz­tendő össze a Taunus-szal — máris az autópályán su­hantunk. Neki este nyolc óra volt, nekem reggel öt. Ö friss volt és üde, én fá­radt és félájult az álmos­ságtól. Nem tudom, miként si­került, de ellentétben ko­rábbi utammal, amikor na­pokig tartott az átállás, egy kiadós alvással sikerült túl­tennem magamat az idő­zónák okozta biológiai bo­nyodalmakon. Megkönnyí­ti az ember dolgát Kali­fornia csodálatos időjárása. A klasszikus rock egyik hí­res dala is megemlékezik róla, hogy itt sohasem esik az eső, én pedig tanúsítha­tom: két hónap alatt egyet­len egyszer volt egy kis szi tálás, különben pedig napfény és napfény. Ezért települt ide Hollywood, a filmipar óriása, ezért" köl­tözik délre minden nyugdí­jas — ha van elég pénze, de erről majd később. Idő­járási front sehol... Talán ennek tudható be, hogy az itteni híradókban az „ajg- nerszilárd”-nak mindig fü­lig ér a szája és örökké jó­kat jósol, ráadásul mindig bejön neki. AZÉRT PERSZE, NEM FENÉKIG TEJFEL. A szá­raz idő miatt a víz drá­gább, mint a benzin, ez utóbbi pedig — sajogj ma­gyar szív — nem jön töb­be húsz forintnál, ha át­számoljuk. A mosolygós időjós előtt pedig gyakori a híradás a nagy tüzekröl. Októberben éppen San Francisco állt napokig lángokban, és Berkeley-t, a híres egyetemvárost alig tudták megmenteni a tűz továbbterjedésétől. Két ki­sebb földmozgásnak is ta­núja — lehettem volna, de nekem, az ideszakadt ide­gennek nem voltak meg hozzá a szenzoraim. A há­zinéni egy reggel úgy ta­lálta: nehezebben nyílik az ajtó, egyszer pedig minden bevezetés nélkül megcsör­rent az üveg az ablakke­retben. Néhány mérföldre a Szent András-törésvonai- tól a szeizmográfusok sze­rint az emberek állandó veszélyben vannak, az it­teniek élete viszont a leg­több tekintetben ellent­mond ennek. Következik: A pénzt csi­nálják, nem keresik Drágul a vasút, a busz Nyíregyháza (KM — D. M.) — Igen elkeseredett a taxisok hangulata az üzem­anyag fogyasztói adójának újabb nagyarányú emelése miatt. A Főtaxi, a City és a Korona taxi járművei — az országos felhívásra — kék szalaggal közlekednek. (A Vikingasek hétfőn délig még nem döntöttek, hogy tilta- koznák-e így, vagy sem.) Megtudtuk azt is, hogy a taxistársaságok egyelőre nem emelik a viteldíjat, de valószínű, rövidesen sor ke­rül erre is. Mint ismeretes, a vasút és a távolsági autóbuszok me­netdíja február elsejétől vál­tozik. Emelkedik a Szabolcs Volán helyi járatainak is a viteldíja. Nyíregyházán en­nek mértékéről és a beveze­tésének időpontjáról, — a bizottságok véleményét meg­hallgatva — a január 27-i városi önkormányzati köz­gyűlés dönt. Önállóan, nyereséggel Francia gépsor Demecserben Japán jogsértés A japán Nemzetközi Ke­reskedelmi és Ipari Minisz­térium (MITI) a kliensek egyre szaporodó panaszai miatt vizsgálatokat kezdett a házasságközvetítő cégeknél. Az országban működő mint­egy ötezer ilyen vállalkozás évi forgalma 2,5 milliárd dol­lár. Emberek tízezreivel lé­tesítenek kapcsolatokat, fel­használva a legkorszerűbb számítástechnikai módszere­ket — közben azonban gyak- ran megsértik a személyiségi jogokat. Demecser (KM — N L.) — Most egy éve „vált el” a Kis- várdai Szeszipari Vállalattól a demecseri gyáregység, amely 1991-től önálló terme­lő egységként működik De­mecseri Élelmiszeripari Vál­lalat néven. Igen eredménye­sen telt el az első esztendő és az idei kilátások is bizta­tóak — tájékoztatta lapun­kat Lőrincz Imre főkönyve­lő. Az önálló vállalat megtar­totta korábbi létszámát, s ösztönzőbb bérezéssel sike­rült nagyobb termelést pro­dukálnia. Azonos létszám mellett tavaly 30 százalékkal nőtt a termelési érték. Az itt dolgozók átlagosan 24 százalék béremelést kaptak. A termékeknek sikerült pia­cot találni, így a múlt évi teljesítmény után várhatóan tízmillió forint nyereséget könyvelhet el a kisvállalat. A múlt évben a hagyomá­nyos keményítő és szőlőcu­kor mellett elkezdték gyár­tani a Bázis szörpöt és az egy literes kiszerelésben megjelent Sztár üdítőcsalá­dot. Új termékük volt a pu­dingpor, amelyet a múlt év­ben csak román megrende­lésre gyártottak. Idén már a hazai piacon is megjelen­nek a pudingporral. . Ez év januárjának végén - új ter­mékként égetett szeszt fog­nak paíacíkozni. Már Megér­kezett Demecserbe az V fran­cia gépsor, amelyet február­tól lízing formájában' üze­meltetnek. Újfajta dobozos üdítőital készül majd k’gép­soron.

Next

/
Thumbnails
Contents