Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-10 / 289. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. december 10., kedd Tüskés sarok _____ Eltűnt akácok Cselényi György J ászai László nyíregyházi lakos, amikor legutóbb kiment a nyírszőlőst kertjébe, a döbbenettől szinte földbe gyökerezett a lába. Megdörzsölte a szemét, mert nem volt benne biztos, jól lát-e, vagy jó helyen jár-e? Történt, hogy a telkén lévő 8—10 gyönyörű akácfának hűlt helyét találta. Hollétükről dühösen érdeklődött, és a „nyomok” a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatalba vezettek. Mindezek előzménye, hogy Jászai László fái egy, a községben majdan megépítendő útnak voltak útjában, s a kivágásuk szükségességéről tudott. Tulajdonképpen a hivatal eljárását nehezményezi, hiszen a kitermelésükről öt nem értesítették. Emberünket nem is a több ezer forint kára idegesíti leginkább, hanem az, hogy az akácokból a kertjében nem tud kerítésoszlopokat készíteni. A sérelmeken könyebben túl tette volna magát, ha a hivatal illetékese részéről némi megértést, netán kártérítési hajlandóságot tapasztalt volna. Ehelyett csak egy elutasító, majdnem kioktató válaszban volt része, miszerint a fáit a kivágásuk költségeinek ellentételezéseként szállították el. Jászai László teljesen jogosan csupán annyit várt volna el, hogy az akácok kivágására vagy előzetesen felszólítják, vagy a munkák elvégzésének idejéről tájékoztatják. Sajnos, mindkettő elmaradt. A bosszúságát némiképpen enyhítené az, ha az utat már építenék, de sajnos egyelőre úgy látszik, csak a fakivágás volt fontos és sürgős. Mindenféle EGY ÓRA ROCK. A zenesorozat keretében „Hello good by John Lennon" címmel tart előadást a világhírű zenészről Farkas Tibor december 10-én 17 órától Nyíregyházán, a megyei könyvtár nagytermében. A KINCSKERESŐ KINCSEI. Ünnepi hangulatot áraszt a Kincskereső ifjúsági lap decemberi száma. Bella István „Érdi Betlehem” című versével nyit a folyóirat, majd Fekete István hangulatos novellája (Betlehem) következik. Nem hiányoznak a humoros írások sem, s a téli versek mellett megtalálhatók a fantasztikus regényrészietek is. ELŐADÁS NYELVÜNKRŐL. Dr. Deme László nyugalmazott egyetemi tanár tart előadást „Szólj, s ki vagy, elmondom” címmel december 10-én 14,30 órától Nyíregyházán a Társadalmi Egyesületek Szövetsége székházának nagytermében (Luther u. 4. sz.). A PAKSI ENERGETIKAI FŐISKOLA pályaválasztási nyílt napot tart december 13-án, 10 órától 14 óráig. A megyénkben kevésbé ismert felsőoktatási intézmény várja az idén érettségizőket. Tájékoztatójával az ő pályaválasztásukat szeretné megkönnyíteni. Gratulálunk A fehérgyarmati Városi Televízió és Kábelhálózat műszakijai — Tóth Antal mérnök vezetésével — hétvégi szabadidejük felhasználásával megteremtették annak lehetőségét, hogy a jövőben a betegek is nézhessék a műholdas, a magyar 1-es és a 2-es tv-programon túl a Városi Televízió hetenkénti 5 adását. A kórház karbantartói is segítettek, az anyagot a kórház gazdasági hivatala vásárolta meg. MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE Rendezvények Siínháx A Móricz Zsigmond Színházban 10,30 órától a Hamupipőke látható bérlet- szüneti előadásban. A Hüvelyk Matyi IV. bérlet tulajdonosai 14,30 órától tekinthetik meg ezt a darabot. Este 7 órától a színház művészei Sárospatakon mutatják be A kaktusz virágát. Mozi KRÚDY MOZI: Szerelem erejével. Előadás: 16, 18 és 20 órakor. BÉKE MOZI: Gondos bo- csok II. Előadás: 16 órakor. Országúti diszkó. Előadás: 18 órakor. Ghost. Előadás' 20 órakor. VIDEOMOZI: Irány Co- lorádó. Előadás: 9,30, 11,30, 14, 16, 18, 20 órakor. FEHÉRGYARMAT: Cadillac Man. KISVARDA: Halálcsók. MÁTÉSZALKA: Terminátor II. VÁSÁROSNAMÉNY: Kebelbarátok. Kiállítatok Nyíregyházán a Városi Galériában vendégkiállítás látható december 22-ig: a kijevi Pecserszki Lavra barlangkolostor kincsei láthatók hétfő kivételével 10— 18 óra között. A Jósa András Múzeumban Az ásványok világa kiállítás január közepéig látható. A nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Csontváry Kamaragalériájában (Nyíregyháza, Búza u. 1.) üvegtervező iparművészek tárlata tekinthető meg december 18-ig naponta 8—16 óra között. Vásárosnaményban a művelődési házban Kassay Márton kárpátaljai festőművész tárlata tekinthető meg. HAZAI HOL-MI Vigyázat, lélekvadászat! Torzító tükörben HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Nyitány Gyarmaton Budapest — Nyíregyháza (KM — BE) — Leszólítanak vagy nem? Számunkra, a nyíregyházi belvárosban dolgozók számára a kérdés nem feltűnő, már nem is csodálkozunk, az utca képéhez tartoznak a különféle szekták képviselői, akik könyvárusítás címén kére- getnek, szerzetesnek mondván magukat zaklatják a gyanútlan járókelőt. Bocsásson meg, hogy megszólítom ... és már mondják is térítő szövegüket. Rendszeresen megjelennek a zajosabb hitűek is a főtéren, a sétálóutcában, erőszakos és agresszív beatmiséik az üdvözülés általuk képviselt egyetlen útját hirdetik, a másként gondolkodókban félelmet keltenek. Miközben kisebb-nagvobb bosszúságot okoznak a közelben dolgozóknak, vagy az utca békés emberének. talán nem is gondolunk bele, mennyien vannak, akik vakon követik őket. Az egyik ilyen szekta a kaliforniai alapítású Hare Krisna, amely ma a legveszedelmesebbek közé tartozik. Veszélyes szekta Tevékenységéről ezekben a napokban az ország közvéleményét a sajtó segítségével kívánja informálni egy keresztény szervezet, amelynek központja a fővárosban működik. Lapunkhoz Németh Géza református lelkész juttatott el tájékoztatót, melyből egyebek között azt tudhatjuk meg: Hare Krisna követői a gyermekek és fiatalok körében alkalmaznak rafinált pszichológiai terrort. Ennek hatására a diákok abbahagyják iskolai tanulmányaikat, elköltöznek szüleiktől, kommunákban élnek, munkaerejüket a szekta könyveinek fordítására, szerkesztésére és árusítására használják. (Velük találkozhatunk a nyíregyházi belvárosban is.) A fiataloknak minden vagyonukat a szekta rendelkezésére kell bocsátani. Álcázott térítés A szekta különösen veszélyes azért is, mert kezdetben leplezi lélekhalász céljait, előadásokat hirdetnek meg az ősi indiai kultúráról, táncfesztiválnak álcázzák rendezvényeiket, különleges indiai ételek bemutatására hívogatnak. A budapesti keresztény közösségnek tudomására jutott, hogy a közeljövőben hasonló nyugati szekták megjelenése várható hazánkban, ezért felhívják az iskolák, a művelődési intézmények és az önkormányzati testületek figyelmét; rendkívül nagy felelősség terheli őket, amikor arról döntenek, milyen csoportokat fogadnak és milyen tevékenységet támogatnak. A fővárosban megalakult egy munkaközösség, amelynek tagjai azt kezdeményezik: Budapesten és az iskolavárosokban hozzanak létre tanácsadó köröket, amelyek pártközi és egyházközi összetételben, szakértő szinten informálhatnak a területen működő család- és kultúraellenes szektákról. Ezek a körök lelki gondozói, pszichológiai és pedagógiai segítséget is adhatnak, megelőző szerepet is betölthet- nek. Segítő Barát Többen úgy vélik, hogy a már áldozatul esett, de jó- akaratú fiatalokért felkészült és párbeszédre kész fiatalok tehetnek a legtöbbet szeretettel és türelmes felvilágosítással, hogy visszatérjenek családjukhoz, tanulmányaikhoz, a keresztény és európai értékekhez. A budapesti munkaközösség, melynek neve: Segítő Barát, a tolerancia alapján küzd a fiatal áldozatokért. Várják segíteni kész, vagy segítséget kérő szülők, fiatalok, iskolák, egyházak, önkormányzatok jelentkezését a következő címen: Németh Géza református lelkész 1146 Budapest, Thököly út 44. II. 4 a. T./ fax: 1416-602. A „Közéleti és kulturális napok” rendezvénysorozat nyitányára került sor december 9-én este 6 órakor a művelődési központ klubtermében. Másnap este 7 órától a „Ki mit tud?” győztes „Nyírség táncegyüttes” mutatja be mű sorát. Rá emlékezve — középis kolás fiatalok részvételéve — matematikavetélkedőre i sor kerül. A díjakat a „Sza mos” Közéleti és j Kulturáli Egyesület adja. Ki gazdálkodjon a vízzel? Nyíregyháza (KM) — Az önkormányzatokról szóló törvény a jogok és hatáskörök mellett jócskán szabott feladatokat is az önkormányzatok számára. Ez utóbbiak teljesítéséhez viszont bizonyos vagyoncsoportok tulajdonlására is szükség van. A va- gyontörvény éppen e jelentős tulajdonosi változásokat „vezényelné le” például a vízgazdálkodási ágazatban is. Arról, hogy pontosan mekkora is az a vagyon Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében, amelynek önkormányzati tulajdonba adásáról van szó, Barta István szakaszmérnököt, a Magyar Hidrológiai Társaság Területi Szervezetének elnökét kérdeztük, akit a vízügyi tárca szakértőként delegált a megyei Vagyonátadó Bizottságba. — A tulajdonváltozás érinti a SZAVICSAV teljes közel 6 milliárdos vagyonát, amelyben a víz- és csatorna- művek és a mintegy 15 ezer fő részére nyújtott fürdőszolgáltatás szerepel. Továbbá a vízgazdálkodási társulatok kezelésében lévő belvizleve- zető csatornákat, valamint a vízügyi igazgatóságnál lévő,. de kizárólag helyi érdekeket szolgáló csatornákat, töltéseket és három holtágat. Ezeken túlmenően egy másik vízmű vállalat, a szolnoki központú Tisza menti Regionális Vízművek kezelésében van a megyénkben — három települési körzetben — egy másfél milliárdot kitevő állami vagyontömeg. — Hogyan viszonyulnak az önkormányzatok a vízügyi vagyon átadásához, illetve megszerzéséhez? — Bár az utóbb említett állami vállalat kezelésében lévő vagyon nem tartozik az átadható vagyontárgyak köréhez, az érintett önkormányzatok döntő többsége szeretné azok tulajdonjogát megszerezni. Ennek alapvet oka, hogy. a jelenlegi két te üzemeltetés megszűnésével víztermelés és ezzel együtt vízszolgáltatás költségei i jelentős mértékben csökkeni hetők lennének. — A változások olya gyorsak és jelentősek, hog nem lehet csodálkozni azoi ha sok gondot jelentenek s érintettek számára: Neki először dönteni* kell arró hogy élnek-e a törvény adl vagyonszerzés lehetőségéve Amennyiben ez megtörténi! akkor kell. megszervezni tulajdon hatékony működtt tését, ami szintén nem lei könnyű. Ázrínyisek szupersztárja Nyíregyháza (KM — Bodnár) — Nincs karácsony a Zrínyi gimnázium nélkül — mondhatnánk némi túlzással. Ugyanis már neves hagyománynak számít, hogy a patinás nyíregyházi gimnázium diákjai koncerttel, ünnepi műsorral örvendeztetik meg a zenerajongókat, ismerőseiket a karácsony alkalmából. így lesz ez az idén is. A diákok Bánhidi Lászlóné énektanár vezetésével nagy vállalkozásba kezdtek, Webber híres művét, a Jézus Krisztus szupersztár című alkotásnak az átdolgozását mutatják be. Webber lassan már házi szerzőnek számít a Zrínyiben, hisz mint emlékezetes, a Macskák című musicaljét, a tehetséges diákok már több előadásban is bemutatták, nem kis sikert szerezve. A témájában a karácsonyhoz illő Jézus Krisztus szupersztár című musical most hasonlóan nehéz vállalkozásnak tűnik. Nem elsősorban a zenészek és a kórus számára, hanem a szólóénekesre ró tehetségpróbáló feladatot. Ezért is kérték fel a gimnázium egyik végzett hallgatóját, Pankotai Pétert — aki jelenleg a budapesti konzervatórium jazzszákán az előkészítő évfolyam hallgatója —, Júdás szerepének megjelenítésére. Jézust pedig egy 15 éves, elsős tanuló, Bartha Tibor alakítja. Természetesen nemcsak az ő. számukra szép, de nehéz feladat a produkció, hanem a további 75 tanuló számára is, akik szerepelnek a koncerten. Lesz egy amerikai zongorista vendége is a di- áktársulatnák. Jim Kraus személyében, aki egyébként angolt tanít a Zrínyiben. A díszletek szintén házon belül készülnek, Tökey Péter rajztanár műhelyében. A Nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központban rendezendő „zrínyis” karácsonyi koncertek iránt már előzetesen is nagy az érdeklődés, mind a négy, előadásra a jegyek nagy része már elfogyott. A bemutató napja, december 12, csütörtök, ekkor két előadás lesz. A műsor első részében ekkor a Zrínyi repertoárjából több szám is elhangzik, a további előadások pedig december 13-án és 14-én lesznek. Sürgős esetekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézet fogadja a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hétig a Bocskai u. 73. szám alatt. Az állatkórház Nyíregyháza, Keleti u. 1. hétfőtől péntekig 8—18, szombaton 8—12 óra között a rendelési időben; fogadja.a bevitt állatokat. Telefon: 14- 322. Este fél, kilenctől reggel fél nyolcig- Nyíregyházán a Szabadság tér I.1 szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet.