Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-07 / 287. szám
1991. december 7., szombat Filmcsere történt a Krúdy “r Mozi Műsorában. A ------- péntektől, esténként vetítésre beharangozott „Lányom nélkül soha” című amerikai film helyett hétfőtől már a Szerelem erejével című filmet játsszák 18 és 2(1 órától. A mozi vezetőjétől, Igaz Gézától érdeklődtünk, mi a filmcsere oka? — Mi is csak annyit tudunk, ami a forgalmazó Dunafilmtől kapott telexben áll. Azaz, hogy a Külügyminisztérium levélben felkérte a vállalatot, intézkedjen arról, hogy a kérdéses film ne kerüljön Magyarországon bemutatásra. Ezért a film kópiáját a Dunafilm raktárába visszaküldtük. Mik vannak... m Késsel daraboltak 2 föl ismeretlen tet_____itesek egy tíztagú parasztcsaládot a kolumbiai fővárostól, Bogotától háromszáz kilométerre fekvő San Andres de' Cuerquia egy távoleső farmján. Az áldozatok közt hat, 5 és 17 év közötti gyermek is van. A helység polgármestere bosszúból elkövetett családirtásra gyanakszik. A hét kezdete óta ez már a harmadik mészárlás volt a dél-amerikai országban. Hétfőn ugyanis szintén ismeretlen tettesek Cordoba tartományban négy embert gyilkoltak meg, kedden pedig álarcosok Medellin közelében öltek meg négy embert. Szó-tár Hepaj Az argóban (tolvajnyelv) és a diáknyelvben egyaránt gyakran előforduló, ismeretlen eredetű szavunk. Üjabban a kevésbé választékos köznyelvben (főként a társalgásban) is sokszor használjuk a szintén argó „banzáj” és „buli” szinonimájaként. Több jelen- tésámyalata ismeretes. A nagy ivászattal és tánccal „fűszerezett” mulatságra ugyanúgy szokás mondani, mint az ezzel majdnem ellentétes jelentésű veszekedésre, verekedésre. De a zűrzavar, az ösz- szevisszaság szavak helyett is hallható olykor a valamivel játékosabb hangulatú „hepaj.” És van még egy furcsa variánsa, igei alakban: aki „hepajkodik” az valójában „megjátssza magát”, kérkedik, hőzöng. SZÍNES OLDAL Kelet-Magyarország 15 Nyíregyháza (KM — K. J.) — A Kölcsey Társaság és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola közös szervezésében kerül sor december 9-én, 15 órától a »„Kárpátaljai Nap” elnevezésű rendezvényre. A programot Taxner-Tóth Ernő, irodalomtörténész nyitja meg, majd előadások hangzanak el „Sorskérdések és magyarságtudat Kárpátal* .ián” és „Kölcsey eszméi és Forró nyomon emlékei Kárpátalján” címmel. (Előadók: Födő Sándor és Gortvai Erzsébet.) Ezt követően Pál György irodalom- történész, főiskolai tanszék- vezető beszélget a kárpátaljai vendégekkel: Füzesi Magdával, Nagy Zoltán Mihály- lyal és Vári Fábián Lászlóval. A fórum helye: a tanárképző főiskola 2. sz. körelőadója. Termékbemutatóval egybekötött vásárt nyitottak pénteken Nyíregyházán az ITV NVTRINFO Irodatechnikai Kft.-nél. Az érdeklődők elsősorban az adóhatóságok által előírt pénztárgépek különböző típusai, fénymásológépek, árki- jelzős mérlegek közül választhatnak. ELEK EMIL FELVÉTELE Kiszorult a közönség Nyíregyháza (KM) — Sokaknak nem úgy sikerült a csütörtök esti nyíregyházi Mikulás-ünnep, ahogy eltervezték, és ahogy azt a rendezők, a Nyíregyházi Városi önkormányzat szerette volna. A rossz idő miatt a városháza dísztermében megtartott ünnepi műsorról számosán kiszorultak, és nem mindenki tudta megvárni a megismételt programot. A városháza mindazok elnézését kéri, akik számára csalódást jelentett az örömet szerezni szándékozó, ám részükre talán bosszúsággal járó, városi Mikulás-est. Remélhetőleg, a következő alkalommal már nem húzza keresztül a számításokat az időjárás, és mindenkiben csak szép élményeket hagy majd a városházi Mikulással történő találkozás. REMÉNYSUGÁR ELESETTEKNEK. A Nyugdíj- nélküli Időskorúak Országos Szervezete (6800 Hódmezővásárhely, Bercsényi u. 21., telefon: 62 42-387) saját érdekükben várja olyan idős korú személyek jelentkezését, akik önhibájukon kívül nem részesülnek nyugdíjellátásban. Akik tagjai kívánnak lenni a szervezetnek, levélben közöljék szándékukat, s a borítékba csupán egy 1*0 forintos levélbélyeget mellékeljenek tagdíj gyanánt. Egyúttal felkér a szervezet minden jogi- és magánszemélyt, hogy pénzfelajánlásaikkal segítsék a másokat segítő munkájukat (Számlaszám: OTP 289—98015 670— 000751—5). Csalót keresnek Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csalás bűntettének alapos gyanúja miatt fcrtytat eljárást: Hornok Ferenc (Debrecen, Csapó utca 78. sz.) Szeged-Szöreg, Makai utca 4. szám alatti lakos ellen, HornoTc Ferenc a Work Információs Közvetítő Iroda vezetője átvételi elismervény ellenében 2500 Ft-ot vett fel különböző személyektől azzal, hogy munkavállalási lehetőséghez juttatja Németországban, Ausztriában és Svájcban. A rendelkezésre álló adatok alapján a felvett összegeket saját céljaira fordította. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik Homok Ferencnek munka- vállalás címen pénzt fizettek be, vagy a fénykép alapján felismerik. Jelentkezni lehet munkaFOGADÓÓRA. Dr. Hajzer László rendőr alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, december 9-én 14— 17 óráig hivatali helyiségéidőben: Rendőrkapitányság Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. B. épület, I. emelet 16. számú hivatalos helyiségében személyesen, vagy telefonon a 12-988, 15-118/Í4-es melléken. Munkaidőn túl: Debreceni Rendőrkapitányság Budai Ézsaiás u. 4. szám alatti ügyeletén, vagy bármelyik rendőri szervnél. ben fogadóórát tart. Dr. Vasra László rendőr alezredes, a Kisvárdai Rendőrkapitányság vezetőjének fogadóórája december 10-én 10—12 óráig lesz. — Doktor úr, a kendermagos tyúkom csak exportra hajlandó tojni. VARRÓ SÁNDOR RAJZA Megjelent a Téli Magazin Következő számunkban: Arubőség és üres buksza Ne utazzon bárkivel, Önért megy a BÉKESSÉG FÖLDÖN AZ EMBERNEK jegyében hív aranyvasárnapon, december 22-én délután 5 órakor ökumenikus imádságra az Országház előtti térre az MDF, ahol ezer szál gyertyát gyújtanak egy karácsonyfa alatt azokért, akik nem ünnepelhetnek békében. Az MDF elnöksége arra kéri a városok és falvak vezetőit: kezdeményezzenek hasonló ünnepségeket településeiken. SEGÉLYKONCERT lesz december 8-án 18 órától Budapesten, a Petőfi Csarnokban a jugoszláviai menekültek javára. Fellép az Old Boys, Fenyő Miklós, Benkő László, a Roll stars, a Cadillac, Szandi, Viki, Gerendás Péter és a Lépcsőház Rock and Roll Band. A rendezvény fővédnöke a LUTRA. Nyíregyházán mától, a ’megye más településein pedig hétfőtől árusítják lapunk, a Kelet-Magyarország Téli Magazinját, amelyet karácsonyra készítettek munkatársaink. A száz oldalon mintegy negyven színes írás olvasható a Széchenvi-kul- tusztól a természetgyógyászatig sokféle témáról. Művészeket mutatunk be, egzotikus tájakon járt expedíciók beszámolóit közöljük. Megismerkedhetnek képviselő- feleségek hétköznapjaival, és a katonaélettel. Több írásban sportemberek vallomásait közöljük, s nemcsak labdarúgókét, hanem az úszósport, a kézilabda, a kerékpározás kiválóságaiét is. Több rejtvénypályázat van a magazinban, és — mint arról már több ízben beszámoltunk — száz gyermekfotót közlünk abból a hótszáz- ból, amelyet olvasóink küldtek pályázatunkra. A magazin a postahivatalokban és az újságárusoknál kapható. Ma jó formában van, lendületesen és önbizalommal végzi a munkáját és egyéb foglalatosságait. Eredményei örömmel töltik el. A magánéletében is jók önhöz a csillagok. A június 22. és július 1. között születetteknek olyanra kellene vállalkozniuk, amihez mások segítsége, jó szervezés, ötletesség kell. A többiek számára az átlagos nap harmonikus estével zárul. Az október 1—5. között születetteknek olyanra kellene vállalkozniuk, amihez fokozott önbizalom, taktikai képesség, szuggesztivitás kell. Sikeresek lesznek. A többiek számára is jót hoz a mai nap. A többség a közömbös csillaghatások miatt szokatlan eseményeket várhat. Az április 22—25. között születetteknek egy ideig nehézségekkel kell megküzdeniük a kedvezőtlen Venus-hatás miatt. A szerelem is gondterhes napokat fog okozni. A július 29. és augusztus 4. között születettek vállalkozhatnak olyasmire, amihez fokozott önbizalom és szuggesztivitás szükséges. Sikeresek lesznek a szerelemben is. A többieknek semmi izgalmasat nem hoz ez a nap. Az október 30. és november 3. között születetteknek olyan feladat kínálkozik, amit a mások jóindulatú támogatásával kedvező munkahelyi légkörben tudnak megoldani. A többség ma semmi rendkívülit nem várhat. A január 3—8. között születettek hajlamosak arra, hogy a Bak-természet valóságérzetével szemben eddigi életviszonyaikat megzavaró vágyálmoknak adják át magukat. A többiek számára a nap a szokásos módon telik el. A kedvezőtlen csillaghatások tovább tartanak, és ma különösen a június 4—16. között születetteket érintik. A mára tervezett megbeszéléseit keddre vagy szerdára kellene halasztania. Ne vállaljanak olyan feladatot, amihez több munkakedv, nagyobb rugalmasság és ügyesség kell, mert szétszórtságra, ingerlékenységre való hajlamukkal kell küszködniük. A mai nap jó a hobbija és egyéb tevékenységei számára, de csak akkor igazán, ha ön a. szerelmesek táborába tartozik. Ez fokozottan érvényes, ha az ön születésnapja december 6—18. között van. Ma hajlamosak arra, hogy képességeiket és pénzügyi lehetőségeiket túl rózsásan lássák, ez egészségileg is veszélyes hajszoltsághoz vezet és kellemetlen következményei lehetnek. Fegyelmezettség, óvatosság! Ambrus Azon nevek egyike mai Ambrus, amelyek a Dénes, Dömötör, Izidor, Mártonnal együtt az ókori istenek nevéből származnak. Eredeti görög alak ja az Ambrosios volt, aminek balhatatlan a jelentése. Ez a jelentés azonban az idők folyamán vált«' záson ment át, mert később, a görög istenhit szétfoszlása után csupán az istenek eledelére, az ambróziára korlátozódott. Ezt a nevet viselte a IV. században Milánó püspöke, a nyugati kereszténység híres szentje, akinek neve a katolikus templomi szertartásrendben is fennmaradt az abrozián liturgia, ambrózián < ének néven. 80 éve, e napon nyílt meg a Népopera, a mai Erkel Színház. Márkus Géza, Jakab Dezső és Ka mór Marcell tervei szerint épült, mint Magyarország legnagyobb befogadóképességű színháza. Megnyitásakor Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitánya csendült fel. Az épületben 1917-ben Vágó László vezetése alatt átépítették, s felvette a Városi Színház nevet. A II. világháború után egy ideig filmszínházként működött. 1953-ban Erkel Színház néven az Operaház társszínháza lett. 07.17 15.54 08.31 16.49 A TISZA Tiszabecsnél —180 cm, apad, 8%, 0,2 fok, Vásárosnaménynál 103 cm, apad, 11%, 0,8 fok, Záhonynál —182 cm, apad, 12%, 3,7 fok, Domb- rádnál 60 cm, apad, 24%, -. A SZAMOS Csengéméi ■31 cm, apad, 7%, 0,6 fok. A TŰR Garbóiénál 30 cm, árad, 15%, 1,8 fok. A KHASZNA Ager- dőnél 117 cm, árad, 21%, 2,0 fok. Megér egy mosolyt — Mi váltja ki az abszolúte vegyes érzelmeket? — Az, ha például az anyósod, a nemrégiben vásárolt vadonatúj kocsiddal száguldozva egy fának ütközik. Hírügyeletes: Galambos Béla Telefon: 11-JTT 17 óra után: 42/1S-124 Kárpátaljai Nap HOROSZKÓP Ma ne hagyatkozzanak másokra, a magánéletben és a munka területén is adódhatnak félreértések, nézetkülönbségek, amelyek konfliktusokhoz vezethetnek. Az este azonban szépnek ígérkezik. Téli idő várható. Változóan felhős lesz az ég, hózápor többször is kialakulhat. Gyakran erős lesz az északi szél. A legalacsonyabb hőmérséklet —12, a legmagasabb nappali hőmérséklet —2 fok körül alakul.