Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-04 / 284. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL Á MEGYÉN m 1991. december 4., szerda Kritikus helyzetben az élelmiszeripar Növekvő kamatterhek, csökkenő jövedelmezőség Budapest (ISB — R. S.) — Csőd előtt áll az ágazat — hangzott el az Élelmiszer- ipari Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetségének kedd dél­előtti sajtótájékoztatóján. Vanek Béla főtitkár elmond­ta, hogy az infláció, a bel­földi fogyasztás csökkenése, a tőkehiány és a keleti ex­portpiacok nagyarányú el­vesztése nehéz helyzetbe hozta az ágazatot. Súlyosbítja a gondokat, hogy a kormánynak és a földművelésügyi tárcának nincs megalapozott agrár- koncepciója, s így a terme­lők és feldolgozók nem tud­ják, mit hoz a jövő. Annál inkább tisztában vannak azonban a jelen gondjaival. Megtudtuk, hogy a baromfi-, a konzerv-, a bor-, a nö­vényolajipar, illetve a tej­és a húsipar már a működő- képességének a határán van. A gazdálkodási körülmé­nyek súlyosbodása miatt erő­sen csökken a foglalkozta­tottak száma: egy évvel ez­előtt még 195 ezer munkást alkalmaztak az ágazatban, idén decemberben már csak 177 ezret. Követeléseik között meg­fogalmazták, hogy a kor­mány és az illetékes tárcák mihamarabb dolgozzák ki egységes agrárkoncepcióju­kat, illetve a mezőgazdaság, valamint az export támoga­tási rendszerét. Gondolják át az ágazatra vonatkozó adó­politikájukat, a jövő évi költségvetést, s hosszabb tá­von azt, hogy a 0 kulcsos áfa eltörlése milyen nagy terhet róna a mezőgazdaságból élőkre. ABU DABI: Az Egyesült Arab Emirátusok határőrei dec 3-án díszszemlére készülnek az emirátusok felszaba­dulásának 20. évfordulója alkalmából. MTI — TELEFOTÖ Expo *96 Budapest Egy hosszú huzavona vége Budapest (MTI) — Az Or­szággyűlés kedden este ne­gyed hétkor 190 szavazattal, 89 ellenszavazattal és 7 tar­tózkodás mellett elfogadta az 1998. évben megrendezendő világkiállításról szóló tör­vényt, a hozzá tartozó mel­lékletekkel. Eszerint a világ- kiállítás időtartama 1996. május 11-e, lezárásának idő­pontja pedig október 4-e. A rendezvény neve: „Expo ’96 Budapest”. A nemzetközi szakkiállítás megrendezésére a kormány — 1990-es áron számolva — 17 milliárd fo­rintot fordít. Az Országgyűlés megkezd­te a személyi jövedelemadó­ról szóló törvénytervezet ál­talános vitáját. Hz flarárszövetség törvényekre vár 1 mezőgazdaság katasztrofális jövedelmi helyzete Belgrád, (MTI) — A nyugat-európai megfi­gyelők brutális terrorak­ciókkal, a polgári lakos­ság elüldözésével vádol­ták a jugoszláv hadsere­get. Szorgalmazták, hogy kiterjedt katonai intei- vencióval, légi és tengeri akciókkal gyakoroljanak nyomást a jugoszláv had­erőre. A megfigyelők fel­hívták a figyelmet arra is, hogy a hadsereg pol­gári célpontokat támad tüzérségi erőkkel, falva­kat pusztít el és menekü­lésre kényszeríti a hor- vát lakosságot. — A katonai akciók so­rán szükségtelen és meg nem engedett kegyetlen módszereket alkalmaznak — mondták az „európai” megfigyelők. A hadsereg­gel kapcsolatos áLlásfog- lalást Cyrus Vance ENSZ- megbízott eszéki látoga­tásával egy időben hozták nyilvánosságra. Budapest (ISB) — A me­zőgazdaság idei évét, s a jö­vő kilátásait elemezve Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke olyan adatokat is­mertetett keddi sajtótájékoz­tatóján, amelyek — mint mondotta — „ma még csak számok, de nemsokára poli­tikai vetületet kaphatnak. Azért hívjuk fel rájuk a fi­gyelmet, mert szeretnénk a további politikai feszültsé­gektől megkímélni az orszá­got.” Az Agrárszövetség adatai szerint a mezőgazdaság idei termelési szintje körülbelül megegyezett a tavalyival. Az élelmiszerexport az év vé­géig várhatóan 2,6—2,8 mil­liárd dollár körül alakul, ezen belül a nettó export el­éri az 1,8 milliárd dollárt, ami nagyjából megegyezik az ország külföldi adósság- állományának ez évre esedé­kes kamatterheivel. Ennek ellenére a mezőgaz­daság katasztrofális jövedel­mi helyzetbe került — mondta Nagy Husszein Ti­bor, a szövetség főtitkára. A termelői árak összességében a tavalyi szinten maradtak, míg az ágazat számára nél­külözhetetlen energiahordo­zók és ipari eredetű alap­anyagok árai 40 százalékkal emelkedtek. A szövetkezetek egynegyedénél várható 10 százalékot meghaladó va­gyonvesztés, több tíz ezer kistermelő tönkrement. A szövetkezetek hitelkamat­költségei meghaladják a 15 milliárd forintot. A sorban állások következ­tében fellépő pénzhiány mi­att sok termelő nem tudja folytatni az őszi betakarítást és nem kezdhet hozzá a ta­vaszi munkák előkészítésé­hez. November közepén a kukoricának a 40 százaléka, a cukorrépának a 30 százalé­ka még a földben volt, s csak 650 ezer hektáron ve­tettek búzát, a tavalyi vetés- terület alig több mint felén. Az Agrárszövetség az ége­tő gazdasági problémák megoldásának előfeltétele­ként a megfelelő törvények megszületését jelöli meg. „Abszurdum, amit a magyar parlament ezekben a kérdé­sekben tesz — jelentette ki Nagy Tamás. — Kalandor- politika a kárpótlással, vál­lalkozásokkal kecsegtetni, anélkül, hogy a feltételrend­szert biztosítanák-” A be­terjesztett adótörvényekkel kapcsolatban gazdaságilag megalapozatlannak nevezte a szerinte túlzottan progresszív mértékű földadó bevezetését. Végül beszámoltak arról, hogy ebben az évben több mint másfél millió forinttal támogattak különböző ala­pítványokat, népi együttese­ket, akciókat. A bihari te­rületek jégkárosultjainak szerveztek társadalmi gyűj­tést — 850 ezer forint ér­tékben —, Szabolcsban a „Magyar fiatalok határon innen és túl” alapítvány lét­rejöttét segítették, illetve anyagiakkal támogatták a Nyírségi Ősz rendezvényso­rozatot is. Közélet Levél dr. Hajzer László megyei rendőrfőkapitány Úrhoz Főkapitány Ür! ön nemrégiben sajtótájé­koztatón ismertette, hogy rendőrségi vizsgálat folyik néhány, ez idő szerint közhi­vatalt viselő személy ügyé­ben. Részletekkel szolgált a gyanúsítás tárgyát és az el­járás módját (házkutatás) illetően. Tisztelettel megkérdezem: Tudhatja-e egy közönséges állampolgár, hogy milyen bejelentésre kezdeményez ön eljárást általában, s hogy milyen indíték játszott köz­re a fenti esetben? Névte­len feljelentés, magát megne­vező magánszemély vagy szervezet, esetleg valamely közjogi méltóság közbenjá­rására? Érvényes-e ma Magyaror­szágon az ártatlanság vélel­mének jogelve? Ha igen, nem tekinthető-e hitelrontásnak az ön sajtó- tájékoztatója? Különös te­kintettel arra, hogy az ügy nyomozati szakaszban van, vizsgálódásuk nem fejező­dött be, vádemelési javaslat­tal még nem éltek. Nem vétett-e ön az ilyen esetekre vonatkozó formális előírások ellen? Végül: Milyen összefüggést lát ön saját eljárása és dr. Horváth Balázs ügyvéd, ez idő szerint tárca nélküli mi­niszter, az MDF ügyvezető alelnökének Kaposváron no­vember 16-án elhangzott ki­jelentése között, . miszerint: „A Nyírségben példaértékű folyamat zajlik. Ott már el­kapták a gazdasági bűnösö­ket is.” Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy semmilyen Tisztelt Elnök Ür! A helyi sajtóban is közölt nyílt levelét megkaptam, il­letve olvastam, és erre az alábbiakat válaszolom: formában, sem pozitív, sem negatív értelemben nem pre- judikálok. Meggyőződéssel vallom, hogy a bizonyítottan törvénybe ütköző cselekede­tek elkövetői ellen el kell járni. Ez azonban nem sért­heti az állampolgári jogokat — beleértve a köztisztviselő­két is. Válaszát azért kérem a nyilvánosság előtt, mert an­nak tartalma éppen úgy, mint a nevezett sajtóérte­kezleten elhangzott közlen­dője, mindenki számára ön­álló következtetések levoná­sát teszi lehetővé. S egy ál­lampolgár ilyen autonómia nélkül nem létezhet. Dr. Kiss Gábor úgy is mint a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke 1991. november 15-én munkatársaimmal tájékoztat­tuk a sajtó képviselőit arról, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrség több gazdasági bűncselekmény miatt eljárást folytat külön­böző személyek ellen. Mind­ezeket akkor azért tettük közzé, mert a közvélemény fokozott figyelemmel kíséri a megyében zajló bűnüldözé­si munkát. Az elmúlt rendszerben — a már mindenki által ismert okokból — nem volt lehető­ség a közvélemény sajtó út­ján történő korrekt informá­lására. A rendőrség feladata a bűncselekmény elkövetőinek a következetes üldözése, gyors és szakszerű felderíté­se. E munka végzése közben a rendőrség nincs és nem is lehet tekintettel senki beosz­tására, pártállására, vagy közjogi méltóságára. A rendőrség a büntető törvénykönyvben meghatá­rozott bűncselekmények elkö­vetőit a büntetőeljárás sza­bályainak szigorú betartása mellett üldözi, mindenkor szem előtt tartva a gyanúsí­tottak személyiségi jogait. A rendőrség mentes minden politikai befolyástól, és mi­vel ön, mint a Magyar Szo­cialista Párt megyei elnö­ke fordult hozzám levelével, így nem áll módomban poli­tikai vitába bocsátkozni sem önnel, sem más politikai erőkkel a megyében folyó bűnüldözési munkáról. Dr. Hajzer László r. alezredes, főkapitány Dr. Kiss Gábor Urnák úgy is mint a Magyar Szocialista Párt magyei elnökének ..Keleten is nyugati línnsn határokat! “ A magyar-—román kapcsolatok javításáért Budapest (ISB — D. A.) — Tett-e kezdeményezése­ket a kormányzat a román fél irányába a két ország ha­tárán kialakult áldatlan ál­lapotok megszüntetésére, s van-e bármilyen román rea­gálás — kérdezte Gáli Ákos a külügyminisztertől kedden elhangzott parlamenti inter­pellációjában. A független képviselő arra utált, hogy á hatátoön való átkelés az utóbbi időben megnehezült, többórás vára­kozásra kényszerülnek a ma­gyar állampolgárok. Kérdése azonban e konkrétumon túl­mutatott: arra is választ kért, hogy összességében mit tett és mit szándékozik ten­ni kormányunk a magyar— román kapcsolatok javításá­ért. A külügyminisztériumot képviselő politikai államtit­kár, Katona Tamás válaszá­ban leszögezte, hogy új ha­tárátkelőhelyek megnyitá­sára szükség van. A minisz­térium szándéka, hogy hatá­rainkat minden irányban a lehető legnagyobb mérték­ben megnyissuk. • Keleten is nyugati típusú határokat akarunk. Tíz határátkelő- helyre tettünk javaslatot a román félnek. Szeptember 13-án érkezett meg a válasz, amelyben két határátkelő- hely vonatkozásában konk­rét román tárgyalási szán­dékról volt szó. November 18-án konzuli egyeztetésre is sor került, de nem sikerült előbbre lépni. A magyar—román kapcso­latokról szólva Katona Ta­más elmondta: sok az előíté­let, megmerevedtek a tár­gyalási pozíciók. Mi a ma­gunk részéről megpróbálunk közeledni. Szükségesnek tartjuk, hogy ne pusztán kormányközi kapcsolatok le­gyenek, hanem az együtt­működés terjedjen ki az ön- kormányzatok, a gazdálkodó intézmények és szervek ter­mészetes kapcsolatára, illet­ve a parlamentek kapcsola­tára. Éppen most van az Or­szággyűlés külügyi bizottsá­gának hatpárti delegációja Bukarestben — azért, hogy kapukat, határokat nyitogas- sunk. Csak egy bonyolult, egy teljes, összefüggő rend­szerben lehet eredményre jutni, csak így lehet ezt a megmerevedett tárgyalási pozíciót egy kicsit mozgásba hozni. Mi érdekeltek va­gyunk egy ilyen új tárgyalá­si megközelítésben. A román fél mindig azt kezdeményezi, hogy tartsunk egy lehető legmagasabb szin­tű találkozást. Ez azzal a ve­széllyel jár, hogy ha nincse­nek előkészítve, akkor ered­ménytelenek lehetnek. Mint a Ceausescu—Kádár-, illetve1 a Ceausescu—Grósz-találko- zó. S ez esetben nincs to­vább hová föllebbezni. Ä magyar tárgyalási pozíció midig az, hogy úgy tegyünk gyakorlati lépéseket, hogy amint eljutunk valahova, le­hessen emelni a tárgyalási szinteket, s így inkább meg­van a siker reménye. A parlament szokatlanul magas: 90 százalékos „igen” szavazataránnyal, összesen két ellenszavazattal fogadta el Katona Tamás válaszát. HORVÁTORSZÁGBÓL MENEKÜLTEK... A fegyvert bíró férfiakat hátrahagyva ismét egyre több horvátor­szági idős ember, asszony és kisgyermek kér menedéket hazánkban, az átmeneti táborokban. Képünk a mohácsi menekülttáborban készült. mti — telefotö UV NVIMNFO mODflGCPTCCHNIKM KFT. Nyíregyháza. Árok u. 13. sz. alatti Műszaki Üzletében november 27-töl december 20-lg. Munkanapokon: 8-15 óráig. teóféPéX. s&hH£>jió$éPS?: ROBOTROn 6120. 6125. 6130 CONDOR 208 ( 8 KB memóriával) BROTHER AX 110 SHARP - SANYO NCR 2190. OP1RON RS 11 SAMSUNQ 2610. BECO - CASIO 109 SR Szálloda - és vendéglátóegységek részére HEAT ECR 400 P éttermi pénztárgép ‘7K/4SO£d$éPZ'K és T&jLté-ZZT: RICOH LRi, M5, M100, 2260. 3320 SELEX - CANON

Next

/
Thumbnails
Contents