Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-23 / 300. szám

Keiet-Magyarorszäg 3 1991. december 23., hétfő HATTER Testületi ülések Luca-lakások t Igére! szép szó, megtartja-e Torgyán? Mátészalka—Nyírbátor (KM — Kovács Éva) — Decem­ber 13-ra, Luca napjára ígér­ték azt a tárgyalást, ame­lyen eldőlt volna, épülnek-e, s ha igen, milyen feltételek mellett Torgyán József által szervezett lakások Mátészal­kán, illetve Nyírbátorban. Hol tart a dolog, milyen új fejlemények vannak? — tettük fel a kérdést a két város polgármestereinek. Valami közbejött Dr. Szilágyi Dénes Máté­szalka: — Az urak nem jöt­tek, Debrecenből telefonál­tak, mondván, valami köz­bejött, így nem indulhatnak tovább. Azóta Cseh Sándor kisgazdapárti alelnök alá­írásával kaptunk üzenetet, amely arról szólt, hogy Torgyán József párizsi útja miatt egyelőre nem tudnak újabb időpontot adni. majd időben szólnak és egyeztet­nek. Nézze, mi a tárgyalá­si pozíciót változatlanul fenntartjuk, mert a lakások­ra nagy szükségünk lenne. Kiszolgáltatottak vagyunk, ennek a városnak eddig sen­ki nem ígért semmit, Tor- gyánékat kivéve. Annyi bi­zonyos, e pillanatban még semmi nem konkrét, január derekára talán többet tu­dunk. Átkozott telefon Petróczki Ferenc, Nyírbá­tor: — A megjelölt napon, december 13-án nem tud­tunk találkozni Torgyán Jó­zseffel és másokkal sem. Debrecenből telefonáltak, kérték. 16-án egy megadott telefonszámon hívjuk fel őket. hogy az újabb idő­pontot egyeztetni tudjuk. Mi egész nap próbálkoztunk, de sem Torgyánt, sem Cseh Sándort, sem Nikházi urak nem voltak elérhetőek. Mást nem tehetünk, várjuk, hogy ök jelentkezzenek. Persze, közben mi is kísérletezünk. Tudom, e tárgyban sok a bi­zonytalanság, de nekünk minden lehetőséget meg kell ragadnunk, ha az előbb reju- tás parányi szikráját is lát­juk. A tárgyalásokat meg­kezdtük, s folytatjuk, amíg a dolog ide vagy oda el nem mozdul, ez így tisztességes. Szeretnék dűlőre vinni Január 1-ig mindenképpen szeretnénk dűlőre vinni a a dolgot, ha azonban az em­lített urakkal addig sem tu­dunk kapcsolatot teremteni, úgy tekintjük, hogy a továb­bi próbálkozásoknak sincs értelme. Szálkán és Naményban Mátészalka (KM — K. D.) — A jelek szerint Mátészal­kának holland testvérvárosa lesz! Ez a legfrissebb hír, s a legérdekesebb, amelyet a helyi képviselő-testület pén­teki ülése után kaptunk. A Zevenaar nevű holland város küldöttsége már járt — egyhetes — tapasztalatszerző úton a szalkaiaknál, ekkor előzetesen megállapodtak a testvérvárosi kapcsolatfelvé­telről. Az ülésen döntöttek ingat­lanok tulajdonlásáról, s meg­vitatták a közterület-haszná- *lati díjra vonatkozó lakos­sági észrevételeket. A naményi képviselő-testü­let elé az iskolai testnevelés helyzetéről készült beszámoló került, amelyről a meghívott igazgatók és tanárok szóltak. Rendeletet alkottak a helyi népszavazásról és a népi kez- deményeáesről, valamint a helyi iparűzési adóról. Jóvá­hagyták az OTP-s garzonla­kások vevőkijelölési pótnév­jegyzékét, valamint elbírál­ták az első lakáshoz jutók támogatását. Ponty és bnsa az ünnepekre Tárca £+ötétedés után, kora este 9W furcsa kép tárul az álé, akik végigautóká- zik a Mátészalka melletti fa­lun. Majd’ mindenki tejes­kannát cipel, vagy üres tejes­kannával tér vissza otthoná­ba. Magas, báránybőr kucs­mát és surcot viselő bajuszos bácsik, fekete keszkenőt hor­dó nénik jönnek a tejbe­gyűjtőhöz. Egy fiatalember a Trabant csomagtartójában talán száz litert is hoz. Is­kolás fiú a rozsdás kerékpár kormányára akasztva tol két kannát. Megindul a pavlovi feltételes reflex: de jó lenne egy kannafedél meleg, habzó ‘ejet felhajtani! A falut elhagyva eszembe jut a mátészalkai piac, ahogy a hatvanas évek legvégén működött. Tele volt ez a piac akkoriban darabos, szinte gu­ruló finom túróval és sárgás- fehér sűrű tejfellel. Ebből a faluból hozták be az asszo­nyok. Vonattal. Egy vasutas a reggel érkező vonatot el is nevezte „túrós menetnek”. Az idilli kép felelevenítése után megint ez a fránya po­litika tolul a fejembe. Eszem­be jut, hogy nyár óta a tej­ipar csak korlátozott mérték­ben veszi át a tejet. A hagyo­mányosan „tejes faluban•'* azonban kitartóak az embe­rek. Ragaszkodnak teheneik­hez. Ahogy megállók Szál­kán, ezt erősíti meg egyik ismerősöm. Valahogy szóba kerül a tej, meg a hús. Va­lahogy ez mostanában min­den beszélgetésnél szóba ke­rül. Szóval mondja a szálkái, a szomszéd falu néhány élel­mes, vagy inkább az élethez igazodó tejesgazdája megint túrót és tejfelt készít és hoz­za be a szálkái piacra, egye­sek megadott háztömbbe jár­nak. Néhány idősebb asszony­ról van szó. De újabban egy 18—20 év körüli lány is le­száll a reggeli vonatról, s va­lami modern utazótáskában túrót és tejfelt visz a piacra. Azt mondják érettségizett és a státusza „pályakezdő mun­kanélküli”. Enyhén rúzsozza a száját, jó nagy karika lóg az egyik füléből, testhez álló fekete ruhát és térdig érő fe­kete csizmát visel. Inkább il­lik a diszkóba, mint a tejes­kofák közé. De azért mindig elfogy a portékája. / Stenern, de jó lenne, ha nekem is jutna belőle és karácsonykor a má­kos, diós beigli mellé csaholyi túróból készült friss-meleg túrósbéles kerülne az aszta­lomra! Ki fizeti a táppénzt? Nyíregyháza (KM — K. É.) — Számos hír, s legalább annyi rémhír kering a 25 ria- pos betegszabadság néven köztudatfoa átkerült témáról. Válaszért Mádi László képviselőhöz, a Parlament szociális, egészségügyi bi­zottságának tagjához for­dultunk. Az egyik válto­zat szerint naptári éven­ként összesen 25 nap­nyi betegszabadság illeti meg a munkavállalót. Ezt a huszonöt napot a munkálta­tó fizeti a dolgozónak, még­pedig -átlagkeresetének mi­nimum 75 százalékában. Ha valaki ezt követően is beteg, akkor már táppénzt kap. A másik variáció: a mosta­ni 43 százalék helyett 45,5 szá­zalékra emelkedik a társa­dalombiztosítási hozzájáru­lás. Ezt a munkáltatók csak igen nehezen tudják majd vállalni. Gyes-nemzedék Tóth Kornélia B üszkén veregettük a vállunkat, amikor két évtizede — világvi­szonylatban is az elsők közt — törvényt hoztunk: az édesanya a szülés után há­rom évig maradhat otthon a gyermekével, anélkül, hogy a munkaviszonyát meg kellene szakítania. Hamar megtanultuk a gyes rövidí­tését. Hihetetlen mérték­ben, talán a törvény előké­szítőit is meglepve éltek a fiatal nők a lehetőséggel. Közben felnőtt a gyes­nemzedék és soha nem lá­tott problémával kell szem­benézniük a 70-es évek ele­jén született fiataloknak. Mostanában érettségiznek, szakmunkásvizsgáznak és lépnek ki az életbe. De hogy milyen tapaszta­latokat gyűjtenek az első lépéseknél, az már koránt­sem mindegy. Sajnos, leg­többjüket már nem várja munkahely tárt karokkal, még a szülők is hiába sza­ladgálnak protekcióért. A villamossági szerelő, a ka­rosszériás, a kereskedelmis, de az érettségizett ifjú is kénytelen sorszámot váltani a munkaerőközpontba és még örülhet, ha mint pá­lyakezdő, igénybe veheti a munkanélküli-segélyt. Közben azért gondolko­dik, hiszen otthon és az is­kolában arra biztatták, ta­nuljon, mert akkor boldo­gul. Még arra is emlékszik — bár halványan —, hogy övé a jövő. De ebből sem­mit nem lát az életben. Nemhogy munkahelyet nem talál, az önálló élet alapja, a lakás legtöbbjüknek elér­hetetlen álom. Marad a semmittevés, az utca, a csa­vargás. Vajon a taxis életét kioltó fiatalokat nem gyö­törte az unalom? Tény, hogy rossz tanács­adó a feleslegesség érzete. Emberi jog, hogy ki-ki sze­retné megmutatni a kör­nyezetének, mire képes, mit tud. S ha nem nyílnak meg előtte a konszolidált cselek­vés ajtajai, vág egy oldal­ajtót magának. Átrendeződő társadal­munkban nincs olyan kor­osztály, amely gondtalanul élne. De a gyes-nemzedékre még nem fordított figyel­met a kormányzat. Jó len­ne, ha időben észlelnék a döntéshozók a döntésre érett gondokat. Köszönet az ajándékokért Hargitai Gyuláné írja Nyíregyházáról A 10-es számú óvoda (Nyíregy­háza, Sóstói u. 61.) testületé és óvodásai nevé­ben köszönetemet fejezem ki a szülőknek, Tóth Nán­dor tanár úrnak és zeneis­kolai növendékeinek, hogy szűkös anyagi helyzetünk mellett ajándékokkal és csodálatos karácsonyi mű­sorral meghitté, bensősé­gessé, szeretetteljessé tet­ték óvodásaink karácsonyi ünnepét. Hargitai Gyuláné óvodavezető Élim-segítség Az Élim Evangélikus Egészségügyi Gyermekotthon lakóinak életét ez évben is sokan kívánták könnyíteni adományaikkal, szeretetükkel és segítőkészségükkel. Több vállalat és intézmény hasz­nált postabélyegek öszegyűj­tésével járult hozzá az ott­honlakók foglalkoztatásához. A feldolgozott bélyegek to­vábbításával és értékesítésé­vel a leprások gyógyításához szükséges DAPSON pirulák megszerzéséhez tudtak segít­séget adni. Kommentár________________ Zokogás helyett Cselényi György 4 minap <a tévéhíradó­ban — ha jól emlék­szem, valamilyen el­lenőr — az alkalmi, illetve a KGST-piacokon besze­rezhető áruk minőségét bí­rálván próbálta az embere­ket jobb belátásra bírni, vagyis az ottani vásárlá­sokról lebeszélni. Tartok tőle: kevés sikerrel. Ugyanis a boltokban olyan drágaság van, hogy rengeteg embert még egy- egy riasztó KGST-piaci példa sem fog a magyar ál­lami és magánüzletekbe terelni. Hiszen miért virág­zik a KGST-piac? Minden bizonnyal azért, mert ott rengeteg áru jóval olcsób­ban beszerezhető, mint másutt. Egy nőismerősöm gyermekholmikat mindig ott vesz, még akkor is, ha a minőségük nem túl jó. Ugyanis fillérekbe kerül, s néhány mosás után úgy is el kell dobnia, mert a kis­fia kinövi. Akkor miért menjen az áruházba, szuper minőségű és szuper árú termékekért? Persze, megértem, sír a magyar kereskedelem, sír az ipar és sír az állam, mert a KGST-piacok, to­vábbá a zugárusítók miatt forintmilliárdoktól esik el. De ez az emberek szemébe aligha csal bánatkönnyet. Egyébként a nyugati or­szágok kereskedelmi vér­keringésébe való fokozot­tabb bekapcsolódásunk is tartogathat némi meglepe­tést. Ha jól hallottam, ha­zánk gazdaságának felzár­kózására öt évet adtak, s majd a mi piacainkat is meg kell nyitni a fejlett or­szágok termékei előtt. Ter­mészetesen a kölcsönösség e tekintetben is elkerülhe­tetlen. Akkor a hazai ipar­nak és kereskedelemnek nemcsak a keleti országok­ból származó, esetleg gyen­gébb minőségű, de valame­lyest olcsóbb árucikkekkel kell versenyeznie, hanem a nyugatról hozott, gondo­zóm, kitűnő minőségű, s még elfogadható árú ter­mékekkel is. Tehét jó, ha a magyar ipar, kereskedelem és egyáltalán az állam a zoko­gást abbahagyja, s fehérne­műjét alaposan felköti, hi­szen arra az elkövetkezen­dő években nagy szükség lesz. A zokogásra ma már egyre kevesebben érzéke­nyülnek el főként a világ­piacon. A NYÍREGYHÁZI halászati közös vállalat kemecsei telelőjéből az ÜNNEPEKRE 6 TONNA PONTYOT ÉS BU­SÁT halasznak megyei fogyasz­tásra. HARASZTOSI PÁL FELVITELE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents