Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-13 / 292. szám

A méterenkénti 250 forintos ár terhe alatt kissé össze­ment fákkal nyitott az idei fenyővásár. BALÄZS ATTILA FELVÉTEL« Moszkva A sarokba szorított Mi­hail Gorbacsov az utóbbi napokban adott interjú után a RIA orosz hírügy­nökség szierint csütörtökön először mondta ki: ha még­sem valósul meg a konfö- deratív állam, akkor le­mond elnöki tisztéről. A szövetségi elnök szovjet új­ságírók egy csoportját fo­gadta csütörtök délben a Kremlben. Gorbacsov tisz­teletben tartja a breszti egyezményt és a három aláíró állam törvényhozá­sának határozatát, de nem kíván részt venni a szerin­te az ország szétesését elő­segítő folyamatban, inkább leköszön. Bonn Amint az csütörtökön délután Bonnban ismere­tessé vált, Chile moszkvai nagykövetsége megerősítet­te, hogy Erich Honekker, a volt NDK volt vezetője a szovjet fővárosban ehilei felségterületen tartózkodik. Az egymondatos közlemény | így hangzott: Honecker vendégként a nagykövet rezidenciáján tartózkodik. Varsó Még meg sem alakult az új lengyél kormány, de a politikai hátteret adó öt párt egyike máris a kor­mánykoalícióból való kivá­lás gondolatával foglalko­zik. Mint Donald Tusk, a Liberális Demokrata Kong­resszus vezetője közölte szerdán este: eddig is cso­dával volt határos, hogy ennyire eltérő ideológiá- jú és programú pártokat sikerült együtt tartani. Zágráb Súlyos harcok folynak a horvátországi frontok leg­többjén. A zágrábi rádió jelentése szerint Nyugat- Szlavóniában a horvát erők sikeres offenzivába kezd­tek. A szövetségi alakula­tok és a szerb szabadcsa­patok Űjgradiskánál és Li- piknél visszavonulni kény­szerültek. A lakosság tö­megesen menekül erről a vidékről, a szerbek főleg Bosznia irányába, míg a horvátok Horvátország bé­késebb részeire. A zágrábi rádió arról számol be, hogy rohamosan romlik a szö­vetségi egységek harci er­kölcse, míg Belgrádban azt állítják, hogy összetűzésre került sor a gárdisták és más horvát félkatonai ala­kulatok között. Tokiá A japán kormány hajlan­dó külön is foglalkozni a második világháború idején prostitúcióra kényszerített koreai nők ügyével. Mint­egy 100—200 ezer nőt hur­coltak el a japánok a má­sodik világháBorú idején, hogy katonáik szexuális vá­gyait kielégítsék. Gázolaj Van realitása annak, hogy a gázolaj árából ki­vonják az útalapot, ameny- nyiben az üzemanyagot a mezőgazdaságban használ­ják fel. A gyakorlati megvalósítás­ra egyelőre — nincsenek elképzelések, megoldás le­het például, hogy újabb színezőanyagot alkalmaz­nak a mezőgazdaság: célú gázolajok esetében. Mint ismeretes, jelenleg is kétfé­le fogyasztói ára van a gáz­olajnak, és színük is eltérő attól függően, hogy a la­kosság fűtőolajként, illető­leg üzemanyagként hasz­nálja. Cégkódex Az Adatbank Kft. kiadá­sában, az Állami Biztosító Rt. anyagi támogatásával megjelent a Cégkódex cí­mű 744 oldalas kiadvány, az üzletemberek ábécéje. A kötet különböző cégek, vál­lalatok, intézmények alap- információi mellett a gaz­dasági egységek vezetőit, kulcsembereit mutatja be. Elnökválasztás Az Országgyűlés Gazda­sági Bizottsága csütörtöki ülésén a tagsági jogáról le­mondó Szabó Iván helyére a bizottsági elnöki posztra megválasztotta Takácsy Gyula MDF-es képviselőt. A bizottság napirendjéről lekerültek a szövetkezeti törvényhez benyújtott mó­dosító indítványok, így a képviselők a gépjármű­adóval és a földadóval kapcsolatos módosító ja­vaslatokat vitatták meg. Úttörők Első országos konferen­ciáját rendezi Dunaújváros­ban a Magyar Üttörők Szö­vetsége, december 13—15. között. A mintegy 90 ezer tagot számláló szövetség küldöttközgyűlésén kísér­letet tesznek arra, hogy markánsan megfogalmaz­zák az úttörőmozgalom ér­tékeit, illetve tevékenysé­gét. Emellett szervezeti kérdésekkel is foglalkoznak. Világ­szövetség — Tizenhat-tizenhét mil­lió magyar képviseletében jöttünk itt most össze, hogy egységes világszervezetet alakítsunk ki.' A jövendő próbatételeire együttesen kell felkészülni— mondotta Czine Mihály, a Magyarok Világszövetségének alelnö- ke, az r MVSZ rendkívüli tisztújító közgyűlését meg­nyitó beszédében csütörtö­kön az Agro Hotelben. Átmeneti szállás, házi gondozás Nyíregyháza (KM — CS. K.) — Összesen húszmillió forint támogatásban része­sült tegnap a megye csak­nem húsz települése. A pénz a Népjóléti Minisztérium Szociális Válságkezelő Prog­ramok Irodájától érkezett azzal a céllal, hogy a térség szociális problémáit, feszült­ségeit enyhítsék. (Egyébként nemcsak a mi megyénk ré­szesült a támogatásban.) Vállaj távhívással A Debreceni Távközlési Igazgatóság 1991. december 13-án 12 órakor Vállajon új, belföldi és nemzetközi távhí­vásra alkalmas crossbar rendszerű távbeszélőköz­pontot helyez üzembe — tud­tuk meg a Magyar Távköz­lési Vállalat Debreceni Igazgatóságán. Ezzel egy időben Mérk és Tiborszállás távbeszélő-elő­fizetői is az új központba ke­rülnek átkapcsolásra, s így egységes helyi hálózatba ke­rülnek a vállaj i előfizetők­kel. Az egyazon központba bekapcsolt előfizetők egy­mást közvetlenül, helyi tari­fával hívhatják. Vállaj, Mérk és Tiborszállás körzetszáma: 44. Az automatizálás követ­keztében a fent említett tele­pülések távbeszélő-előfizető­jének kapcsolási számai öt­jegyűre változnak. Mint azt dr. Czap Lajos főjegyzőtől megtudtuk, a me­gyei önkormányzat több te­lepülést is megkeresett, s azután választották ki azo­kat, amelyek az elképzelé­seket a legrövidebb időn be­lül meg tudják valósítani. A támogatás csak a beruházá­sokra vonatkozik, a további működtetést saját erőből kell megdldaniulk az önkormány­zatoknak. Idősek klubjának átmeneti szállássá alakításá­ra összesen 9,1 millió forint támogatás érkezik, ebből há­rommilliót kap Kisvárda, kétmilliót közösen Tarpa, Gulács, Tivadar, Márokpapi és Beregsurány. Gépkocsi vásárlásra, felújításra össze­sen 4,8 millió jut, míg nép­konyha, családi tűzhely fel­állítására 3,3 millió, amelyen Tiszavasvári, Gelénes, Vá­mosatya, Mátyus és Fehér- gyarmat osztozik. Félmillió forintot kap Dombrád a gon­dozási központ mosókonyhá­jának kialakítására és 200 ezret cigánycsalád-gondozás­ra. Tiszavasvári további egy­milliót kap családsegítésre, s összesen öt község, több mint egymillió forintot for­díthat házi gondozásra. A szerződéseket tegnap ír­ták alá a megyeházán az érintett települések képvise­lői, s ekkor a megyei főjegy­ző ismét felhívta a figyelmet a pályázati lehetőségekre, amelyek a pénzszerzés új formái, csatornái. Sütödét létesített a VELA Kft. Nyíregyházán. A Kelet Aruház pincehelyiségében egy Sveba svéd típusú sütőgépet helyeztek üzembe, amellyel 15 féle finomabbnál finomabb péksüteményt készítenek. Képünkön Racskó András szakmunkás, a Baguette-süteményt készíti. . ELEK EMU. FELVÉTELE Az egyházi ingatlanokról Nyíregyháza (KM — CS. K.) — Az egyházi ingatlanok visszaadásáról, annak ügy­menetéről tartott tájékozta­tót tegnap a nyíregyházi vá­rosházán Platty Iván, minisz­tériumi főtanácsos, az egyhá­zi főosztály vezetője. A tájé­koztatón részt vett Kisvárda, Nyírbátor, Mátészalka és a megyeszékhely polgármeste­re, továbbá az egyházügyi ad hoc bizottság tagjai. A megbeszélésen élénk vi­ta bontakozott ki arról, ho­gyan fogják kártalanítani az önkormányzatokat. Erről ugyanis eddig még nemigen esett szó. Most megtudhat­tuk, jövőre országosan öt- százmillió forint áll majd ren­delkezésre erre a célra előre­láthatólag. A főtanácsos szólt arról is, hogy példa értékűnek tartja, ahogy Nyíregyháza önkor­mányzata keresi a megegye­zést az egyházakkal, s java­solta a többieknek is, hogy hasonló utat keressenek. Platty Iván a délután folya­mán Barta Lászlóval, az ad hoc bizottság vezetőjével részt vett a 12. számú általá­nos iskola tantestületével tör­ténő megbeszélésen is. Lapunk mai száma 87 840 példányban jelent meg Csúcs a vágóhídon Mátészalkán a közelmúltban felavatott korszerű mar- havágóhídon a jövő évtől 27 ezer darab szarvasmar­hát vágnak. Bíróság előtt a postarablók Egymásra mutogatnak a vádlottak • Érdeklődő Hálálok • Előbb a bank, utána a posta • „Bűnösnek érzem magam” XLVIIL évfolyam, 292. szám ARA: 7,80 FORINT 1991. december 13., péntek MA: 8 oldalon Húszmillió szociális célokra kihallgatta a bűncselek- mény elkövetésével vádolt feal^lll két fiatalembert, az ügyész ismertette a vádiratot. A pSlligl nyilvános tárgyalásról ké- szült beszámolónkat la- |»iöl|| punk negyedik oldalán kö- | zöljük. -i.-iÉf 2? Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön Nyíregyházán a megyei bíróság nagyter­mében megkezdték a nyír­egyházi postarablók ügyé­nek tárgyalását. A bíróság

Next

/
Thumbnails
Contents