Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

1991. novemßer 9. A 9(e[et-íMafjyarorszájj hétvégi meCCétrfete 9 Cudar elégiák Az ötvenes években jelentke­zett versekkel először Zs. Nagy Lajos, az 1958-as fiatal szlová­kiai magyar költők antológiájá­ban mutatkozott be verseivel. Önálló kötettel 1964-ben jelent­kezett, s az Ének a tisztaságról versei egy, a népi hagyományok­ból is táplálkozó, az elragadta- tottság érzését fölmutatni képes költő portréját rajzolják meg. Képeit elsősorban a természet­ből meríti, s egyfajta romanticiz- mus is jellemzi verseit. De az első könyv dalainak kötött formá­ját áttörni készül már egy újfajta verstechnika, a lélegzés ritmusá­ra emlékeztető szabadvers. E készülődés ellenére e versek még inkább a hagyományokból táplálkoznak, a forma kiürülését erős képekkel, személyes bele­éléssel ellensúlyozza: „Anyám, tarlón nőtt virág, / mikor hull már a könnyed? / Egyik fiad a férge­ké, / másik dalolva száll elé / önként a mennyköveknek.” Tériszony című 1968-as köte­te emeli őt a szlovákiai magyar líra élvonalába. A romantika mögött ő is fölfedezi a grotesz­ket, de nem fordít hátat költői múltjának, nem keres egészen új költői utat, inkább korábbi témáit, életérzését rajzolja át, színezi. Ugyanez, az ellenpontozó szán­dék fölleíhető az Üzenet a bar­langból verseiben is (1971), az ironikus szembehelyezkedés csak látszólag bontja föl korábbi versvilágát, az első korszak alapmotívümai föllelhetők ebben a könyvben is, a rétek, madarak, vihar, hegytető csak új, különös jelzőt kapnak, mint ahogyan a hóesés is elveszíti lágyságát, negatív előjelű lesz. Következő verseskönyvét csak 1977-ben adja közre Isapur dalai címmel. E versekkel mint­ha visszatérne a kezdetekhez, újból zártabbak lesznek a for­mák, s visszatér a tematika is. Ami mégis megkülönbözteti a pályakezdés eufóriájától, az ép­pen a megtapasztalt élet. Ezt követően egy válogatott kötet (Cudar elégia, 1981) fog­lalja össze a költői életművet, önálló verseskönyvet nem publi­kál Zs. Nagy Lajos. Műfajt váltva átköltözik a szatírába; egymás után jelennek meg ilyen jellegű könyvei. Novák Béla Dénes Varjaknak való ének Mit üzennek a fekete tollak? Hazudik múltunk, hazug a Holnap. Hová, merre osonnak az évek? Összekulcsolt perceink fene ségek. Nem örökéltű az ember. mert nem mer, nem mer. nem mer! Keletre, Nyugatra? Szállunk, mezőn koldulunk, de égi-úton járunk. Mit üzennek a fekete tollak? Hazudik múltunk, hazug a Holnap. Dr. Séra Gyula: Tél E RÁMÁK így öregedtek meg bánatban és szomorúságban, de büszke­ségük nem engedte meg, hogy leányuknak megbocsássanak. A rendszerváltozás azonban egy- csapásra meghozza lelki békéjü­ket; meglepetésükre kiderül, hogy a vő csak színlelt; keser­ves áldozatot hozott a megélhe­tésért. Bevallja, hogy papi gim­náziumban érettségizett (és nem menhelyi gyerek volt, mint élet­rajzában írtai), soha nem hitt a marxizmusban; senki sem sejt­hette, még a felesége sem, hogy lefekvés után minden este buz­gón imádkozott a sötétben a kommunizmus bukásáért, és így tovább. Amit pedig eddig, meg­játszott párthűsége miatt, fájda­lom, nem tehetett meg, kereszt­víz alá hajthatja kamasz fia fejét. A vígjáték családi vacsorával zárul, ahol is a vő megmutatja családja ősi címerét, amit az Országos Levéltárból bányászott elő. Finálé: zene, családi tánc­kar. Abszurd. Szoba-konyhás la­kásban tengődik a kisnyugdíjas házaspár. Egykor pesti bérház­tulajdonosok voltak, osztályide­geneknek bélyegezték őket, a ki­telepítés eltörlése után kerültek ebbe az ütött-kopott, józsefváro­si kaszárnyába. Akkoriban a fiu­kat, a matematikazsenit, mint burzsoá csemetét nem vették fel az egyetemre, csak segédmun­kásnak állhatott, de átképezte magát vasesztergályosnak, így később, mint idős szüleivel kom­fort nélküli odúban tengődő pro­letár, sztahanovista lett. Az öre­gek most beadták a kárpótlási kérelmet, szenvedéseikért vár­ják a jóvátételt. Mindenki örül a rendszerváltozásnak, csupán a valamikor sztahanovista immár meglett korú fia (az unoka) prüszköl, őt ugyanis a múlt re­zsim vasmunkás apja miatt fut­tatta (mérnöki diplomával egy nagyüzem élére került), és most éppen ezért esik ki a pikszisből, holott nagyon is benne lehetne, ha annak idején még reá is vo­natkozott volna származása miatt a hátrányos megkülönböz­tetés. Szomorújáték. Sajtómágnás nagy tőkével lapot indít. Óriási reklám, plakátok; hírverés a rá­dióban és a tévében, hogy csak ez az újság írja meg az igazat, ez az ön lapja, ezt kell olvasnia, meg ehhez hasonlók. Rikkan- csok felvétetnek. Fiatal fiúk és lányok jelentkeznek, de állásta­lan felnőttek is. Köztük egy véz­na, borostás állú, nyűtt ruhás álak; gyűrött inggallérja alatt zsírpecsétes csokornyakkendő. Könyörög, hogy munkához jut­hasson. A laptulajdonos végig­méri: -w- Maga ezt nem fogja bír­ni! Mikor evett utoljára? Itt van pár forint, menjen Isten hírével!... De a pasas kitartó, vegyék fel, még egy esélyt akar az életben, ne kergessék el, mindennek vége, ha innen elzavarják. — No, no, azért nem szabad ennyire elkeseredni! — vigasz­talja megrendültén a sajtómág­nás. — Barátom! Valamikor én is így kezdtem, ilyen nyomorul­tan, reménytelenül, és most, nézze, hol tartok! Mire vittem! Hát fel a fejjel! — Na ja! — néz fel rá csüg­gedten a szerencsétlen ember. — De az a helyzet, hogy én meg sajtómágnásként kezdtem!... — os^ ^ nyen N sok más efféle, persze kidolgo­zásukban bo­-----------------nyolultabb új magyar drámák kerülnek majd színre a tisztelt nézők környeze­teiben, mégpedig — és ez a leg­fontosabb! — önköltséggel, tehát sem az államnak, sem az önkor­mányzatoknak anyagi gondot nem okozva. Ezeknek a lakások­ban és egyéb helyszínekben megrendezett színjátékoknak — nem úgy, mint a kőszínháziak­nak — egyáltalán nem lesz kon­kurencia a televíziózás vagy a videózás; a szakértők vélemé­nye szerint az otthoni illetve a munkahelyi drámáktól semmi sem vonhatja el a résztvevők fi­gyelmét. * Szakonyi Károly írása III. díjat nyert az MTI-Press tárcapályá­zatán, amelyet a Magyar Hitel­bank Művészeti Kuratóriuma tá­mogatott. Gádor István emlékezete Száz éve született a magyar kerámia megteremtője Brestyánszky Ilona Ha élne, most lenne száz éves Gádor István kétszeres Kos- suth-díjas szobrász és kerami­kus, a modern magyar kerámia megteremtője. Színes, a külön­féle stílushatásokra fogékony, széles skálán mozgó egyéniség, örök kereső volt. Művészetében nem ismert megállást, haláláig az újat, a korszerűt kereste. 1891. november 11-én szüle­tett a Pest megyei Kókán. Érdek­lődése már ifjúkorában a művé­szet felé fordult. Szobrásznak indult, Maróti Géza, Teles Ede és Loránfi Antal tanítyápya volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedében tanulmányút­ja a Monarchia fővárosa, Bécs felé vezetett. Itt azonban az aka­démia helyett az új törekvések egyik európai központja, a Wie­ner Werstátte kiállítása ragadta meg fantáziáját, és adta meg számára az egész további életét meghatározó lökést. A Wiener Werstátte művészei a korszerű iparművészet megteremtésén fáradoztak. Gádor István ered­ményeik láttán végérvényesen a kerámia mellett kötött ki, amely az időben Magyarországon egyet jelentett az éhenhalással. 1914-ben, az első világháború kitörésének évében mutatkozott be a Műcsarnok kiállításán egy mázas, akkor még barokkosán mintázott kerámiafigurával. Az első világháború éveit szor­gos kísérletezésekkel töltötte, a különféle máztechnikákat tanul­mányozta, 1919 után baloldali nézetei miatt emigrálnia kellett. Bécsbe indult, ahol nagy sze­rencse érte, a Wiener Werstátte tagjai közé választotta. A műhely bukása után hazatért. Nagy nyo­morban kísérletezett tovább, cél­ját, a modern magyar kerámia megteremtését fel nem adva. A művészeti élet a vesztett háború után pangott. Egyedül az Iparművészeti Társulat küzdött a művészek érdekeiért tárlatain és karácsonyi vásárain. A fellendü­lés a húszas évek második felé­Egy Gádor kerámia falikép MTI-FELVÉTEL ben indult meg lassan a Kozma Lajos belsőépítész köré csopor­tosult művészek stílusmozgal­mával, akik a magyar díszít­ménykincsből kiindulva, a Bau­haus eredményeit felhasználva igyekeztek új stílust teremteni. Ez a mozgalom egész iparmű­vészeti életünket áthatotta egé­szen az ötvenes évekig. Legfőbb kerámikus képviselője Kovács Margit volt. Gádor István nem csatlakozott ugyan a csoporthoz, de később célkitűzéseit a maga módján beolvasztotta stílusába, mely ekkor is sajátosan egyéni volt. Egyedül ő készített konst­ruktív avantgárd kerámiákat, őskori afrikai művészeti emlé­keket idéző figurákkal, egymás­ba szerkesztett állatfigurákkal, élénk színű mázakkal. A húszas évek vége felé ér­deklődése a magyar népművé­szet felé fordult. A magyar népi hagyomány ornamentum- és for­makincsét, és a falusi élet jelleg­zetes alakjait fogalmazta áf sok humorral és nagy dekoratív fan­táziával. A különféle népi faze­kastechnikákat, például az íróká- zást is alkalmazta díszedényein és figuráin. A magyar népéletből vett megfigyeléseit csempeké­pein és figuráin hasznosította. (Falusi lakodalom, Noé bárkája). Első korszakának összefoglalá­sa az 1935-ben mintázott Debre­ceni vásár. Jellegzetes falusi alakjai, edé­nyei hazai és külföldi kiállításo­kon sikerrel szerepeltek. Közben kísérletezett a különféle mázak­kal és'technikákkal, melyek 1945 után hozták meg számára a nagy sikert. Az 1930-as években érdeklődése átmenetileg a szob­rászat felé vitte a Szocialista Képzőművészcsoport tagjaként. 1945 után az Iparművészeti Főiskola tanára lett. 1957-ig ke­rámikus nemzedékek sorát ve­zette be a szakma titkaiba. Az ország újjáépítése során monu­mentális feladatokra is nyílt módja. A dekoratív kerámia mel­lett (erkélykorlátok stb.) nagyobb méretű figurákat is alkotott a kor jellemző stílusában. (Sióagárdi lány). Az ötvenes években ő volt az első, aki felfigyelt az új konstruk­tív külföldi törekvésekre és a mázkonstrukciókra (különféle fémek és üvegdaraboknak a mázba való olvasztásával). Pi­casso, Henri Moore és kortársai ihlették. Új organikus periódusá­ban a természet formáit, köve­ket, kavicsokat alakított át a ke­rámia formanyelvén. Nagy sikert aratott, és sok követőre lelt erő­sen átírt, asszimmetrikus női test formájú idoljaival és vázáival 1963-ban a londoni Royal Festi­val Hallban, 1967-ben pedig a middelheimei biennálén bemuta­tott anyagával. Élete utolsó évtizedében mű­veit Siklósnak ajándékozta, ahol a várban nyílt meg múzeum 1984-ben, halála évében. Ha a kitelepített megtetszett. Egy negyvenéves jegyzőkönyvből Pók Judit Bár olvastam, hallottam, fil­met láttam a kitelepítésekről, mégis megdöbbentett a kiszol­gáltatottság, a megalázottság, mikor a levéltárban kezembe került egy vizsgálati jegyző­könyv. A személyiségi jogok védelme érdekében a neveket nem közlöm, még a kezdőbe­tűket is megváltoztattam. Az alábbi részlet X. rendőr főhad­nagy tanúvallomásából való. „Különösen nagy csoport kite­lepített került D. községbe, ahol a kitelepítés ideje alatt a munká­latokat Z. elvtárssal (járási ta­nácsi vezető) végeztük. A kitele­pítettek elhelyezése után több esetben gépkocsival Z. elvtárs­sal elmentünk ellenőrzést tartani, hogy meggyőződjünk arról, hogy a kitelepítettek nem-e hagyták el kényszertartózkodási helyüket. Különösen többször megfordul­tunk, kb. hat esetben, N. kitelepí­tett lakásán, ahová azért jártunk olyan sűrűn, mert Z. elvtársnak tetszett N... N. lakásán való tar­tózkodásunk ideje alatt a szobá­ban négyen tartózkodtunk, én, Z., N. és vele együtt a kitelepített M. Én láttam, hogy Z. elvtárs a kitelepített nő mellé ül, őt össze­vissza fogdosta, majd együtt hemperegtek, de én nem nagyon figyeltem oda, és nem tudom, hogy közösültek-e, de feltehető. Egy ilyen esetnél távozásunk után megkérdeztem Z. elvtársat, hogy volt-e valami. Erre Z. elv­társ azt felelte, hogy (próbálkoz­tam), de arra már pontosan nem emlékszem — hogy azt mondta, nem tudtam vagy nem engedte, hogy... Fél tíz és tíz óra tájban — vall­ja X. — utasítást adtam S. r. őrv. elvtársnőnek, hogy N-t kísérje át a szállodába, majd később én Z. elvtárssal együtt a szállodához mentem, ott mind a négyen be­mentünk a szállodába, majd N. szobájába, ahol akkor bent tar­tózkodott S. elvtársnő is. S. Z. elvtárssal ült és beszélgetett, Z. elvtárs kivette zsebéből a pálin­kás üveget, azt négyen elfo­gyasztottuk, Z. elvtárs S. elvtárs­nővel eltávozott. Z. elvtárs felhívott telefonon valamelyik nap és megkért, hogy menjek át hozzá, mert bizalma­san akar velem beszélni. Én át is mentem, Z. elvtárs közölte ve­lem, hogy egy bizalmas barátjá­tól nyert értesülése alapján tudja, hogy a megyei kapitányságon őrizetben lévő N-től egy levelet elfogtak, és vizsgálat indul a D-i ügyekért, valamint: fürdetése, szállodába való kísérése ügyé­ben. C. rendőr elvtársnő vallomásá­ban elmondja, hogy hallotta S. elvtársnőtől, hogy D. községben Z. és X. elvtársak kinn voltak N. lakásán, ahol N-t négykézlábra állították és... Z. elvtárs több esetben hejött irodánkba, helye­sebben a rádiószobába és úgy nekem mint S. elvtársnőnek tett olyan kijelentést, hogy öt évet odaadna az életéből, ha az övé lehetne. S. r. őrv. elvtársnő vallomásá­ból: január 8-án K. elvtárs átkül­dött Z. elvtárshoz azzal, hogy a postakönyvben lévő levelet kizá­rólag Z. elvtársnak adhatbm át. Amikor a levelet átadtam, Z. elv­társ közölte velem, hogy valószí­nű be fognak hívni engem a me­gyei kapitányságra N. N. ügyé­ben, nagyon vigyázzak, hogy mit fogok mondani, ekkor két elvtárs bejött Z. elvtárshoz, így nem tud­ta a beszélgetést tovább folytat­ni...” A megyei kapitányság X. ren­dőrfőhadnagyot állásából felfüg­gesztette, Z. járási tanácsi veze­tő ügyében a járási, majd a me­gyei pártbizottság is eljárt, per­sze nem hivatalosan. A kérdést „átbeszélték” a járási tanáccsal és megállapították, hogy Z. elv­társ hibát követett el, nem taná­csi funkcionáriushoz illő maga­tartást tanúsított, de figyelembe kell venni, hogy az egyik legjobb vezető „járása komoly eredmé­nyeket ért el a begyűjtés terüle­tén is”. Természetesen a párt szava határozta meg a nevetségesen enyhe büntetést, Z-t áthelyezték egy másik járásba, szintén veze­tő beosztásba, és egy félévre alacsonyabb kulcsszámba sorol­ták. Úgy gondolták, ezzel lehető­séget adnak arra, hogy az elkö­vetett hibát ki tudja javítani. Történt mindez 1951-ben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents