Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-04 / 258. szám
2. oldal Mosómedvét vegyenek! 3. oldal Falu a város szivében 4L oldal Libamáj-illúzió XI,VII!. évfolyam. 458. szám ARA: 7.M FORINT 1991. november 4., hétfő Gelénesi főutca. elek emti. felvetem: Moszkva Egymástól eltérő nézeteket vall az orosz orthodox egyház és az illetékes múzeumi hatóság abban a kérdésben, hogy mi legyen a moszkvai Kreml kátéd- ralisaival. A Kathpres9 osztrák hírügynökség moszkvai jelentése szerint ugyanis II. Alekszíj pátriárka úgy véli, hogy a templomokat ismét át kell adni egyházi célokra, míg Irina Rodimzeva, a Kreml állami múzeumainak igazgatónője ezáltal ^.veszélyeztetve látja a nemzeti és világkultúra kincseit”. Bonn Európai háború kirobbanásától óvott vasárnap Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter pártja suhli kongresszusán. Az FDP tanácskozásán leszögezte: az, aki az európai határokat erőszakkal meg akarja változtatni, olyan fejlemények előtt nyitja meg az utat, „amelyek egész kontinensünkön új háborút eredményezhetnek”. Pozsony Ne léphessenek be az EK-ba azok az országok, amelyek nem tartják be a nemzetiségi kisebbségeket védő érvényes nemzetközi egyezményeket — szögezi le az európai kereszténydemokrata pártok és mozgalmak szombaton befejeződött pozsonyi tanácskozásának záródokumentuma. Megbékélés Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai, áldozatai majdani emlékművének alapkövét helyezték el a Köztársaság téren szombaton a Megbékélés Emlékmű Alapítvány tagjai. Politikai pártok és szervezetek képviselői kezdeményezték: állítsanak emléket a forradalom valamennyi áldozatának, függetlenül attól, hogy azok melyik oldalon álltak. Történelmi szükséglet, hogy gyermekeink jövőjére gondoljunk és ne a múltbeli haragot tápláljuk — hangsúlyozta Nagy Attila országgyűlési képviselő az alapkő avatásánál. Alkotmánybíróság Az Alkotmány áíróság hétfőn és kedden teljes ülést tart. Hétfőn várhatóan dönt arról az indítványról, amely szerint alkotmányellenes, hogy a családjogi törvény alapján a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága végérvényesen elvonhatja a gyermek jogát vérségi származása kiderítéséhez. Az Alkotmány- bíróság kedden foly'atja a tanácskozást az abortuszról szóló jogszabályok alkotmányosságáról. Kulfúra A hologrammok csodáját igazán csak a helyszínen lehet élvezni, amikor a síkból — a lézer segítségével — „kilépnek” a tárgyak. a szerző felvEtele Nyíregyháza (KM Kállai) Valóban nem mindennapi vizuális élményeket kínáló kiállítás nyílik nov. 4-én a nyíregyházi városi művelődési központ Ifjúsági centrumában. A rendhagyó módon készült műtárgyak, a hologramok igazán csak lézerfény „közreműködésével” válnak élvezhetővé. A nemzetközi tárlaton angol, amerikai, német és orosz alkotók mutatkoznak be, s ott lesznek a legjobb magyar holografus, Varga Miklós művei is. Megtekinthetik a térhatású Szent Koronát, állatfigurákat, kőzetcsoportokat, régi fegyvereket, valamint sokféle, különleges térkompozíciót. Meggyőződhetnek arról is: mire képes a lézer! A november 4-től 13-ig (naponta 10,00-tői 18,00 óráig) látogatható kiállítás különösképpen ajánlható a tanulóifjúságnak és a tanároknak. Az irányítástechnikai rendszer műszaki átadásával e hó közepén adják át a Tisza Menti Regionális Vízművek Tisza- berceli Víztisztító Telepét. A próba jelleggel már áprilistól működi víztisztító négy község és Nyíregyháza vizének egyharmadát tisztítja meg. balazs attila felvételt? Tiszta víz a pohárba „leitestvérek” Filmcsemegék — ínyenceknek Nyíregyháza (KM) — A tejtermelők, feldolgozók, kereskedők és fogyasztók érdekegyeztető fórumaként a Szín bolcs-Sza t,már- Bert g Megyei Agrárkamara szervezői segédletével megyei Tej Terméktanácsot alakítanak a tejágazat képviselői. A november 6-i alakuló ülésen, amelyre az Agrárkamara Nyíregyháza, Dózsa György út 33. sz. alatti irodájának szomszédságában lévő tanácsteremben kerül sor, a tejtanács működésével kapcsolatos ügyrendi kérdéseken túl megkezdik a biztonságos, kiegyenlített termelés, feldolgozás és értékesítés érdekében egyre inkább elengedhetetlen, ellentéteket feloldó, összehangolt munkát. Nyíregyháza (KM—BE) — Egy új kezdoményezés- sel ismét újabb közönség- réteghez szeretnének eljutni a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központ munkatársai. A Filmpremier-sorozatot olyan igényes mozirajongóknak szánják, akik szívesen megnéznék a filmművészek legújabb, nagy port kavaró alkotásait, ha azt megfelelő környezetben és társaságban tehetnék meg, de a mozikban arra nem mindig van lehetőség. Tizenhárom Oscar-díj és egy gyönyörű hang egy csapatban — így hirdetik Szabó István új Oscar-dí- jas filmjét, a Találkozás Vénusszal-1, melyet Wagner: Tannhauser című operájára alapozva, nagy létszámú nemzetközi stábbal készitett. Főszereplői Glenn Close, a szakirodalom szerint a mozi legünnepeltebb tehetségeinek egyike és Niels Arestrup, akit többek között Lelouch és Resnais filmjeiből ismerhetünk. A film sztorija — játék a játékban — a Wagner-ope- ra színpadra állításának története, középpontjában egy magyar karmesterrel. Az országos bemutatót november 4-én este fél 8-kor tartják a művelődési központban. A továbbiakban hétfőn esténként folytatódik a sorozat. November 11-é» Chabrol filmjét, a Női ügyet vetítik, Isabelle Hupert-rel a főszerepben, 18-án Joel Schumacher alkotását, A szerelem erejével címűt tűzik műsorra, a főszerepben Julie Roberts és Campbell Scott, majd a sort 25-én A nagy durranás című akcióvígjáték zárja. A Filmpremier szervezőinek az a törekvése, hogy a nyíregyháziak még az országos bemutató előtt álló filmeket nézhessenek meg, illetve olyan alkotásokat, melyeket valamilyen ok miatt Nyíregyházán nem mutattak be. Ebben a szándékukban most az Intercom és a Budapest Film segíti a művelődési központot, e cégek közreműködésével tudják a filmeket kölcsönözni. Kollégiim helyett középiskola Tisztjelöltök újszerű képzése Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — A honvédkollégiumok megszűnnek es ezentúl katonai középiskolában képezik a tiszti, tiszthelyettesi pályára készülő fiatalokat. A részletekről Pataki Tibor őrnagyot, a megyei hadkiegészítő parancsnokság pályára irányító szolgálatának vezetőjét kérdeztük. Korábban a katonai pálya iránt elhivatottságot érző fiatalok négy évre beköltöztek egy hovédkollégiumba — ilyen található Nyíregyházán is — és közben nappali tagozatos diákjai voltak egy gimnáziumnak — megyénkben a Vasvári Gimnáziumban tanulnak a honvédkollé- gisták. Ám a jövőben a honvédség létszámának csökkentése miatt kevesebb, de már az alapokat is jobban ismerő tisztjelölteket szeretnének képezni. Ezért az országban három városban, Szegeden, Győrött és Egerben indítják a katonai középiskolai osztályokat, s ezzel párhuzamosan Nyíregyházán már nem iskoláznak be senkit. A katonai középiskolába úgynevezett nulladik jelentkezéssel kerülhetnek be a tanulók, tehát az esetleges elutasítás sem veszélyezteti a más típusú középiskola választását. Január 10-ig kell eljuttatni a jelentkezési lapokat a megyei hadkiegészítő parancsnokság pályára irányítási szolgálatára azoknak a fiataloknak, akik hat tantárgyból (magyar nyelv és irodalomból a jobb osztályzatot veszik figyelembe, matematika, fizika, idegennyelv, történelem és testnevelés) legalább négyes szintet érnek el. A már most a honvédkollégiumban tanuló fiatalok további sorsáról egyelőre nem született döntés: Nyíregyházán fejezik-e be tanulmányaikat, vagy ők is valamelyik katonai középiskolában érettségiznek. Dr. Seregély István egri érsek szentelte fel Sóstóhegyen vasárnap délután az új ökumenikus használatú római katolikus templomot. Képünkön, szentelés közben helyére kerül a harang. harasztosi pAl felvétele ItmplomszeÉlts Sosticp