Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-23 / 275. szám
Malii kérdések Máthé Csaba December 20-án zárul a Szabolcs Szatmár Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál az előprivatizáció. Karácsony előtt még hat boltra lehet licitálni, ezzel összesen 28 ipar- cikkes egységnek változik, illetve változott a gazdája. Január elsejétől a vállalat részvénytársasággá alakul, és a következő esztendőtől a tényleges privatizáció szervezését kezdi meg. Az előprivatizáció buktatóiról, szervezéséről és a vállalat terveiről Váradi István igazgatót kérdeztük. > A májusban megkezdett vállalati előprivatizáció várhatóan egy hónapon belül befejeződik. Több millióért keltek el a boltok, és ezt olvasva sokaknak eszébe jut: most óriási bevételre tett szert az iparcikk. Mi lett ezzel a pénzzel? — Ebből a vállalatnak semmilyen anyagi haszna nem származott. Az Állami Vagyonügynökség az előprivatizáció lebonyolításáért díjat fizet. Az eladáskor befolyt összeg fele az ÁVÜ-t, fele alapítónkat, a megyei önkormányzatot illeti. Az egzisztenciahitel felvételekor a törlesztés arányában utalják át például a pénzt a megyei önkormányzatnak. Az előprivatizáció után 18 egységünk (közöttük a Nyírfa és a Domus) marad a vállalatnál, árbevételünk 20, nyereségünk 16 százalékkal csökkent a boltok eladásával. A létszámunk pedig kétharmadára olvadt. > Az előprivatizáció során a 10 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató boltokat kínálták. A nem titkolt cél az volt, hogy a kereskedelmi dolgozók az ágazatban maradhassanak, az állami szektorból átkerüljenek a magánba, felveszik az E-hi- telt, a tulajdonjogot pedig megkapják. Valóban ilyen egyszerűen történt minden? — A kereskedelmi dolgozók minimális része maradt annál a boltnál, amelyet előprivatizált az ÁVÜ. Bár a jogszabály lehetővé tette, hogy ha a licitáláskor fi privatizáció baktatói — Nyíregyházán a munkaruházati, a faáru, az üvegezőrészleg nem kelt el. A jogszabály szerint kikiáltási áron a licitálás kitűzött időpontjától számítva hat hónapon belül bárkivel lehet szerződést kötni. Néhány boltunkat csak a második meghirdetéskor sikerült eladni. Legjobban a nyíregyházi belvárosi üzletek keltek el, a legtöbbet, közel 20 millió forintot is fizettek. Ezután azokra a boltokra licitáltak, amelyeknél a tulajdonjogot is meg lehet szerezni. A nem város központjában lévő és nagy alapterületű üzletek csak nehezen keltek el. ugyanannyit kínálnak a bolti dolgozók, mint egy külső személy, akkor előbbiek nyerik a licitet, de ilyen nem volt. Nem vettek részt a pályázaton az alkalmazottak. Egyetlen helyen licitált a bolti vezető, a nyíregyházi zár-lakat boltnál, meg is nyerte. A másik buktatója a folyamatnak, hogy hiába kedvezményes az E-hitel, csakhogy a hitelrészre ugyanakkora garanciát kell adni, ami rendkívül nehéz. Illetve 5 millió forintos vételárnál az 5 százalék saját erő annyira minimális, hogy a hitelkamatok mellett szinte lehetetlen talpon maradni. Ráadásul sokszor csak a bérleti jogot és nem a tulajdonjogot szerezték meg az új tulajdonosok, ami szintén nem kedvező. Az'egész előprivatizáció pedig abban az időszakban zajlik, amikor alig van fizetőképes kereslet. >• Figyelembe vették-e az előprivatizációnál, hogy az a bolt mennyire jövedelmező, milyen forgalmat bonyolít le és mi a profilja? — Nem, ilyen megkötés, kivételezés nem volt. Ebbe a körbe ugyanúgy belekerült a vállalat egyik legjobban prosperáló boltja, mint az, amelyik sokkal kevesebb nyereséget hozott. > Gondolom, a dolgozók nem könnyen fogadták el az előprivatizáció tényét, hiszen ha nem pályáztak, nem licitáltak, akkor az utcára kerültek. Milyen konfliktusaik adódtak emiatt Önnek a dolgozókkal? — Nagyobb konfliktusok nélkül elfogadták dolgozóink a törvény passzusait. Tájékoztattuk őket időben, igyekeztünk egy részüket elhelyezni, de ez nem sikerült teljesen. Az elbocsátásnál, bár a jogszabály nem írta elő, végkielégítést fizettünk. Az már más kérdés, hogy a végkielégítés kézhezvétele és munkanélküli-segélyre kerülése után az illető dolgozó megjelent az új tulajdonosnál eladóként. Akkor volt igazán konfliktus, amikor az egyik boltnál egy vállalkozó megnyerte a licitet, de szerződéskötéskor bejelentette, nem jött össze annyi pénze, így eláll a vételtől. Ezzel elveszítette a bánatpénzt, de akkorra mi már leltároztunk, kiürítettük a boltot, viszont utána nekünk kellett fizetni a bérletet, az energiát. >• Vannak-e még el nem kelt boltjaik, és mekkora volt a csúcsösszeg az eladásnál? > Maradt olyan boltjuk is, amelyet ugyan bérletbe kiadtak, de 10 fő alatti a létszám. Ezeket miért nem előprivatizálták? — Ameddig a korábban kötött bérleti szerződés érvényes, addig ez a jogviszony változatlan, így néhány boltnál 1994-ig marad. Ha a vállalkozó kéri, hogy a boltot hirdessék meg, akkor ennek nincs akadálya. Egy volt ilyen, de végül nem ő nyert. Háromnál pedig mi bontottunk szerződést, mert nem fizették a bérleti díjat. > Holding, vagyonkezelő központ, részvénytársaság. Ezek szerepeltek a korábbi elképzelésekben. A vállalat ezek közül melyiket választja? — A vállalati tanács november 15-i döntése alapján január elsejétől részvénytársasággá alakulunk át. Az rt.-be azokat a vagyontárgyakat vonjuk be, amelyek az előprivatizáció után megmaradtak, ugyanakkor néhány külső nagyobb szállítónk alapítóként tőkével lép be a társaságba. A vállalati dolgozók is kapnak részvényeket. A részvénytársasággá alakulás a privatizáció induló lépése lesz. A későbbi tervek szerint az állami részt lehet majd kivásárolni, ennek egyik lehetséges módja például — néhány év múlva — a tőzsdézés. Arról is döntés született, hogy a Nyírfa Áruházat működtető leányvállalatunk kft-vé alakul át, a tulajdonrészből a nagyobbik szelet a mai állami vállalaté, január elsejétől a részvénytársaságé lesz. Ebbe a kft.-be dolgozók is belépnek tőkével. Az átalakulás koncepcióját az Állami Vagyonügynökség elfogadta. A TARTALOMBÓL: • „Mondj három igent!” • Ősi-modern varázslat • „...él még Bánk”?! • Milyen is magyarnak lenni? Utca túloldala ELEK EMIL FELVETELE ajócz ‘Tamás Tiszaújvárosöan élő és alkotó bőr- r^f műves iparművész. Matematika—technika sza- / 4 kos tanári diplomáját a nyíregyházi 'Bessenyei m* György 'Tanárképző főiskolán szerezte. Tíitval- lása, hogy a bőr nemes anyag. “Előbb volt az ember szolgálója, dísze, rangjánakjelképe, mint a textília, a bronz, a vas vagy a márvány. Talán ezért is ez az anyag lett hivatása, hitvallása, alkotó eleme. Munkái között megtalálható a portré, falikép, falidísz, díszdobozok, s a legújabb, az életmenet sorozat. %ed- velt bőranyaga a kecske, borjú, juh és sertés. Legutóbbi alkotásaiból a közelmúltban Mátészalkán rendeztek, látványos, nagyszabású kiállítást. Mai mellékletünket az itt kiállított művekről készített felvételekkel illusztráljuk■ NINCS „JEL” A HOMLOKUKON Kállai János S zeretjük hallani és hangoztatni is: tehetséges, ötletekben, szellemi sziporkákban, tudományos szenzációk világa elé tárásábah jeleskedő nép a magyar. Tényleg nem kell szégyenkeznünk, leg■ alábbis a „mennyiségi mutatók" dolgában, és nincs baj a minőséggel sem. Valahol, valamivel azonban mégis elhibázzuk az egészet, leromboljuk a lényeget. Talán ezért is tartunk ott, ahol... Pedig: szinte nincs az életnek- munkának, a művészeteknek, a sportnak, a tudásnak, a históriának és a politikának egyetlen olyan területe sem, ahol ne prezentáltunk volna néhány világnagyságot, ahol ne villant volna meg egy-egy kiváltságos pillanatában a létezésnek az a „gyémántszikrája", amiről az igazi tehetség, a kiváltságos kvalitás 1 rpégismerszik. Vajon mindig meglátjuk, ész- reyesszijkiezt a tüneményt? Vajon" a hétköznapokba fásuló átlaggondolatainkkal elfoglalva megértjük-e, támogatjuk-e őket, akik ugyan nem szorulnak a'mi vállveregetésünkre, de mégis: gyötri őket a semmibevevés közönye, a tudomásulvétel langyossága, a gáncsoskodó, a kibontakozásuk elé akadályokat gördítő kisszerűség, az irigység. Mert a „jel" nekik sincs a homlokukon, tetteikből, produktumaikból kell nekünk felismerni igazi arcukat, géniuszuk megkérdőjelezhetetlen és nekünk fontos értékeit. És ez megy nehezebben! Maradjunk most csupán a művészetek világában. Adyt már a „Ki látott engem?"-ben is az izgatja, foglalkoztatja: vajon mit értettek/ fogtak fel olvasói, ismerői, ellenségei, rajongói és utalói az ő teljességéből. Mert az ő zsenitudata, vagy ahogyan kissé félreértelmezve mondani szokták, zsenigőgje a pöffeszkedés, az önimádat undort keltő „felhangjai" helyett inkább egy védekezőmenekülő magatartás maga választotta reakciói. Innen pedig már logikusan vezet az út az önpusztításhoz, a kesztyű felvétele helyett a gyeplőszár lovak közé vágásához: hadd robogjon az a szekér a szakadék felé! Baudelaire-ék vagy Salvador Dali vagy Sós Imre, Latinovits Zoltán, korábban Csáth Géza, még korábban vitézlő csillag Balassi Bálint! Belecsapódtak az ellenfelek arcába, de, mint kóbor Csokonaiak, rútúl-keservesen bele is pusztultak az értelmetlen küzdelembe! Kazalba hordott emlékezés-virágainkkal vajon kiengesztelhetjük-e őket? „Soha már!" — E. A. Poe mondja, mindannyiunk nevében. Iskoláinkban unásig emlegetjük a tehetséggondozást — megpróbáljuk cselekedni is —, jóllehet „gondozottjaink” rövid időn belül fölénőhetnek alakítgató-be- folyásoló szándékainknak. A felfedezés, a ráismerés ennél sokkal fontosabb. Ezt követően az együttmunkálkodási szakasznak a tartama viszonylag rövid, a mester—tanítvány reláció gyorsan válhat fordítottá. Ezután úgy jó, ha az elfogadás, az elismerés, az értékmenedzselés következik. A valóságos értékeké, nem a mondvacsináltaké! És semmiképpen sem a szembefordulásba visszaszorítás (-rettentés), a lejáratás rafináltan elhelyezett csapdái! Nem mindegy, hogy kit támogatunk, kinek az útját egyengetjük, jó szóval, szemet-fület rányitó hírveréssel és pénzzel, a fogyatkozó, a mind nehezebben előteremthető anyagiakkal. Mert ez már manipulálható. Mögöttes, nem a valódi értékekre irányuló céloknak is alárendelhető, mondjuk ki: diszkriminatív lehet. Ugye, emlékszünk még a nem olyan régi elvrendszerre, mondjuk csak egy „szimpla” egyetemifőiskolai felvételinél? Származás („F" a nevük mellett), politikai megbízhatóság (!?), mozgalmi munka, a szülők érdemei-kitün- tetései (nem a vizsgázókéi), és a „zöld út”... Mennyi másodlagos, a tehetség kiválasztásához igenigen lazán hozzárendelhető szempont, és ezzel együtt: mennyi kirekesztési, háttérbe szorítási lehetőség a sokszor arra érdemtelen középszer felfuttatására, élre engedése érdekében! Nemrég olvastam egy idevágó, kételyeimet-aggodalmaimat valamelyest csillapító gondolatot: „A tehetséget nem lehet patikamérlegen mérni, de azért, ha valaki háromszor olyan tehetséges, mint a többiek, azt mindig észre lehet venni." Egyszerű és vélhetően igaz megállapítás. Csak az „észrevevés” időtartamával, annak a bizonyos,,patikamérlegnek” a mutatójára figyelő szemünk érzékenységével, a rádöbbenés gyorsaságával lehet baj néha, azt hiszem. Pedig ebben a dologban tényleg nem szabad tétováznunk, késlekednünk, tévednünk. M ert a korrekciót (kéretlenül is!) vilfámsebe- sen elvégzik helyettünk mások. De nem biztos, hogy a mi hasznunkra, a mi javun kral Nekünk, magyaroknak, mostanában egyre több szükségünk lenne „a jó emberi kondícióban működő értékre". Ne hagyjuk hát ismeretlenségbe, meg nem értésbe, felfedezetlenségbe veszni őket! !■ . i A bőrművészt Váradi István ELEK EMIL FELVÉTELE
