Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-08 / 236. szám
6 Kelet-Magyarország CSUPA ERDEKES 1991. október 8., kedd A japán Jézus Krisztus Szupersztár. London (Reuter) — A tokiói Siki társulat szereplői a Dominion Színház színpadán a Jézus Krisztus Szupersztár Webber-rockopera szeptember 23-i főpróbáján. Középen a Jézust játszó Joicsiro, balról Csizu Hoszaka, aki Mária Magdalénát személyesíti meg Röfögő vesék Budapest (MTI-Press) — Az emberi szervátültetés óriási léptekkel halad előre. Szinte alig van már sebészileg, technikailag megoldatlan probléma az orvosok előtt. Mégis nagyon sokan várnak ilyen műtétre szerte a világon, hiszen a beültethető szervek száma kevés (gondoljunk arra, hogy a szerv gyakran csak egy másik ember halála árán lesz hozzáférhető), és csak ritkán sikerül immunológiailag megfelelő szervet találni. Marad tehát a hosszú, sokszor évekig tartó várakozás. Nemrégiben a tudományosfantasztikus könyvek világába illő ötlettel állt elő egy amerikai orvos. Az emberi szervekhez méretben, felépítésben nagyon hasonlítanak a sertés szervei. Mi lenne, ha ezeket próbálnánk beültetni? Természetesen az emberi szervezet kilökné magából a számára idegen szerveket. És itt következik a kutatók ötlete: a sertésembriókba biotechnológiai, génsebészeti módszerekkel be kellene ültetni a szervekre váró betegek immunrendszerének jellemző génjeit. Ha ez sikerülne, akkor a beteg szervezete sajátjának fogadná el a sertésből származó sejteket. Ilyen egyszerű lenne? Sajnos nem. Az emberi génkészlet olyan hatalmas, hogy ebben néhány gént megtalálni sokkal nehezebb, mint tűt a szénakazalban. Ráadásul az ilyen kutatások nagyon drágák. Ennek ellenére már régóta folynak ilyen vizsgálatok, és néhány gént már sikerült is megtalálni. Az ötlet mindenesetre érdekes, és reméljük előbb-utóbb megvalósítható lesz. KitekintŐHHMHaHHMi A Mona Lisa látlelete Mi van a Gioconda rejtélyes mosolya mögött? Költők, filozófusok és művészettörténészek a 16. század óta adták a maguk magyarázatát. Mona Lisa mosolyának — nem számítva a fantaszták véleményét — többé kevésbé elfogadottan négyféle okát tudták eddig. Az első szerint a terhes anya bölcs nyugalma sugárzik róla. A második azt állítja, hogy skizofrén volt a modell. A harmadik leleplező szerint a kép férfit ábrázol. A negyedik magát a festőt, Leonardo da Vincit véli felfedezni benne. És most itt az ötödik, gondosan kiállított látlelet két lioni orvosprofesszortól. A derék doktorok — Jean Jacques Comtet kézsebész és Henri Greppo ízületspecialista — Alain Roche szobrász közreműködésével, április végén sajtóértekezletet tartottak Párizsban, ahol is bejelentették, hogy megoldották a rejtélyt. Méghozzá látványosan. Elkészítették ugyanis a képen látható személy életnagyságé márványportréját, azaz Francesco Gherardini del Giocondo feleségéét, vagyis a Giocondáét. Az immár kitapintható alak gondos vizsgálata után közölték: a hölgy kézfejét merevgörcs bénította. Erre utal a jobb kar támaszkodása a bal csuklóra. Az orvosprofesszorok szerint a Mona Lisa valószínű veleszületett bénultságban szenvedett, s a rejtélyes mosoly oka is betegség: jobboldali arcizomsorvadás. A képet, úgy tudják, 4 ezer tallérért adta el a Mester I. Ferencnek. Ha igaz a mostani lelet, azzal kell teljessé tenni, hogy az üzlet nyélbe üttetése óta —1516 — nincs még egy izomsorvadá- sos nő Párizsban, aki ennyire vonzó tudott volna maradni... Kormányfőnek tilos London (MTI-Panoráma) — Ha reggel borús az idő, az ember ernyőt vesz magához. Ha már elállt és nincs rá szükség — ottfelejti boltban, munkahelyen, vendégségben. így van ez már jó ideje. Mióta is? Jonas Hanway a ■heve annak a természetesen angol úriembernek, aki 1752-ben Londonban előállította ezt a hasznos holmit. Igaz, nem volt éppen csekélység cipelni: 5 kilogrammot nyomott az első, halcsontból és bőrből szerkesztett változat. Amit azután mellesleg Mr. Hanway 30 éven át egyetlen egyszer sem hagyott otthon, s ezzel nemcsak az esernyőt alkotta meg, hanem a jelképet is: angol úriember igazán nem képzelhető el ernyő, (és keménykalap) nélkül. Anglia magától értetődően azóta is világelső az ernyőviselés gyakoriságában. A szigetország lakosainak 92 százaléka esernyőtulajdonos, míg ugyanez az arány Közép-Európában alig 42 százalék. S mivel Anglia éghajlata valóban nélkülözhetetlenné tette az esernyőt, azon sem lehet csodálkozni, hogy a köny- nyebben kezelhető változat is innen származik. Igaz, éppen száz évvel későbbről. 1852-ben Samuel Foxnak sikerült egy immár alig egykilogrammos ernyőt szerkesztenie, mégpedig acélvázzal, ami azután olyan népszerű lett, hogy a feltalálót hatszoros milliomossá tette. Esztelen Sokáig minden maradt a régiben, s csak e század közepén kezdtek divatos és sokszor bolondos változatok elterjedni. Az sem csoda, hogy ezek már nem a szigetországhoz fűződnek, hanem például Párizshoz. Itt tűnt fel egy 1953-as divatbemutatón az a változat, amely az elegáns hölgy kosztümjére felszerelhető, nem kell tartani, csak úgy lebeg a fej felett. Mondani sem kell, hogy csak a divatbemutatón, a hétköznapi életben meg sem jelent. Nem sokkal később „kétszemélyes" ernyőt kezdtek árulni, aztán különböző formájúakat, és olyat is, amin kis átlátszó ablakocska biztosított „kilátást” a világra. Elegáns nő ad arra, hogy a szín ne üsse ruháját, kosztümjét, kabátját, és nem mindegy, miből készül a nyele. Jobb ha több van, nemcsak mert amúgy is hajlamosak az eltűnésre, hanem a divat okán is. A legpraktikusabb persze az összecsukható változat, nőknek, férfiaknak egyaránt, legalábbis azért, mert nem foglal el helyet. Persze, ha hirtelen támadt zivatarban elnézzük a kínlódást, amíg az éppen bőrig ázók megbirkóznak az ernyőnyitás nem mindig egyszerű feladatával, akkor kezdünk hinni a reklámnak: ebből sem az olcsó változat a legjobb. Merthogy léteznek automata és félautomata esernyők — ezekkel tényleg könnyebb bánni. Alig lépett hivatalába az új svéd miniszterelnök, máris kifogás érte életstílusát, méghozzá hivatalos helyről. A Svenska Dagbladet című, jól értesült újság szerint maga a titkosszolgálat főnöke figyelmeztette, hogy hagyjon fel kedvenc hobbijával. Tegye le a kerékpárját, állítsa be a garázsba, vagy ajándékozza el. A testőrség ugyanis nem vállalkozhat arra, hogy biciklivel követi magánútjain a kormányfőt. Az pedig képtelenség, hogy míg a politikus kerekezik, a civilruhás biztonsági szolgálat gyalogosan trappol mellette vagy mögötte. Mert mi van, ha például gyorsabban hajt, mint ahogy a kísérők futnak? Ha pedig szolgálati kocsin követnék, hogyan venné ki magát, hogy a testőrök az adófizetők pénzén autóznak, a miniszterelnök meg a pedált tekeri?! így tehát Paul Bildt, aki a legutóbbi választáson megverte a szociáldemokratákat, máris megkapta az első ultimátumot. A biztonsági főnök szavait nyomatékosítja, hogy Olaf Palme, egykori miniszterelnök is azért esett a máig ismeretlen merénylő áldozatául, mert nem használta a hivatalból rendelkezésre bocsátott páncélozott autót. Volga-sirató Abonyi István H ol van már a Volga- anyácska? Hol van már az a Volga, amelyet neves és kevésbé neves költők tucatja megénekelt, amelyet sok ismert és alig ismert festő vászonra álmodott? Hol van már az a Volga, amelyben ívás idején tokhalak sokasága hemzsegett, igyekezett fel a messzi északnak, hogy a természet parancsának eleget téve utódairól gondoskodjon? Ez a Volga sajnos már nincs. Legalábbis nincs Vol- gográdnál, vagy ha úgy jobban tetszik Sztálingrádnál. (Bár egyáltalán nem valószínű, hogy a Szovjetunióban most oly divatos városvisszakeresz- telések sorában ez a város újra felvegye korábbi nevét, miként azt tette például Gorkij városa és lett újra Nyizsnyij- Novgorod. Akkor már több esélye lenne az ősi névnek, Cári-Cinnek, annál is inkább, mert ez a városon átfolyó folyócska neve, így nemigen lehetne történelmi aspektust belemagyarázni. Ám ottjártamkor ez a variáció sem szerepelt napirenden.) Szóval a régi Volga nincs, megszűnt, átalakult. Van helyette végeláthatatlan víztározó, innen Volgográdtól Szara- tovon át fel egészen Kujbise- vig, illetve régi-új nevén Szamaráig. A város északi részén elterülő, majd’ két kilométer széles vízlépcsővel munkába fogták a hatalmas folyamot. Ám az erőmű turbináin keresztülrobogó sárgásbarnái?), piszkosszűr- ke(?), irdatlan víztömeget csak nagyon nagy jóindulattal merném folyónak nevezni. A vízlépcső másik oldalán felbukkanó kavargó-hullámzó áradat százmétereken át úgy habzik, mint a nagymosás idején a mosógépből előkerülő mosóié... Ezért aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy a víztárolóban nemigen lehet halat találni. És bár az alsó szakasz gazdagabb halfélében, az erőmű turbináin át természetesen képtelenek feljutni a felső szakaszba. Hiába készítettek a bölcs tudósok elmés emelő- szerkezetet, a halakat elfelejtették tájékoztatni mindenről... Az egykori Caricin-Sztálin- grád, a ma már egymilliós Vol- gográd, a Volga mellett majdnem 80 kilométer hosszan elnyúló város a szovjet nehézipar egyik fellegvára. Csak egyedül a híres traktorgyárban (hírnevét a T-34-es tankok gyártásának köszönheti) negyvenezren dolgoznak, és akkor még nem esett szó a fémkohászatról, az alumíniumkohókról, a furógépgyárról vagy a vegyipari üzemekről. Mindenesetre, amikor a folyó és a város közé ékelődött gyárkémények nem okádják a különböző színű füstöket, a híres Mamajev Kurganról, a város legmagasabb pontjáról, feltárulkozik a végeláthatatlan orosz sztyeppe. E dombon magasodik a város jelképe, a Hős anya szobra, amely a talapzattal együtt 83 méter magas vasbeton építmény, és az itt megszokott megalománia jegyében emlékeztet a sztálingrádi ütközet hőseire és áldozataira. A mai valóság jelképe /I számomra mégis in- f 1 kább a város határában álló szocreál építőmunkásszobor. Kitárt kezével a szemben elterülő új városra mutat, másik kezét maga mellett leengedve tartja. A népnyelv szerint a kézjeleket emi- gyen kell értelmezni: — „íme, mit építettem nektek!" — mondja a kitárt kéz. — „És milyen üres lett a zsebem ettől!" — jelzi a nadrágzsebre mutató kéz. Ma ez a jelképes és valóságos „üres zseb“ mérhetetlen gondokat okoz e kétföldrésznyi országban — ahol már a Vol- ga-anyácska sem a régi. Számítógép kisgazdáknak Újszerű, a kisgazdaságokban és a farmergazdaságokban is jól alkalmazható számítógépet és szolgáltató hálózatot fejlesztettek ki a MÜSZI kutatói. A rendszer segítségével megtudhatja a gazdálkodó, hogy a termeléshez szükséges anyagok, eszközök hol és mennyiért vásárolhatók meg. A központtól akár szaktanácsot is kérhetnek a felhasználók, például ha valamely növényen betegség mutatkozik, ha az állatok nem gyarapodnak kellően, vagy ha értékesítési gondok vannak. Hasonló számítógéprendszert a MÜSZI munkatársai az ipar számára is kidolgoztak, amely szintén működik már a gyakorlatban is. papírpocsékolás Ausztriában évente 35 milliárd schillinget emészt fel a reklámozás, s kétszer annyit költenek erre, mint az áruk csomagolására. Szomszédaink közül egyre többen berzenkednek a túlburjánzott reklámhadjáratok ellen. A megkérdezetteknek több mint 70 százaléka szerint fel kellene hagyni ezzel az esztelen gyakorlattal. 80 százalékuk szerint a reklámokat tájékoztatóbb jellegűvé és tisztességesebbé kellene tenni. A reklámhadjáratok tetemes papírigénye miatt óriási mennyiségben van szükség cellulózra, a cellulózgyártás viszont rendkívül vízigényes. A hazai papírigénynek csupán egyhar- madát fedezik hulladékpapír begyűjtéséből, a reklámanyag túlnyomó része dolgavégezetlenül szeméthalmokba kerül, tovább duzzasztva azokat. Baleczky Annamária otthon Budapest (MTI-Press) — Majdnem két évtizede ismerjük a képernyőről. Kedves, könnyen mosolygó arcával, szépen artikulált beszédével sokak kedvencévé lett. Hogyan él, mit csinál otthon? Negyedik éve él egy Pozsonyi úti tágas, szépen berendezett lakásban. Vastag rács és zárak védik az ajtót. A magyarázat? Éppen tizedik napja költözött be, amikor egy kora reggeli órán két hívatlan vendég szerette volna „meglátogatni”. Már az ajtót feszegették, amikor Annamária felébredt, és erejét összeszedve rájuk kiáltott... Szerencsére elfutottak... — Rendszertelen és idegileg igen kimerítő a munkám — mondja —, ezért örülök, ha itthon „ejtőzhetek”, nyugodtan pihenhetek. Kényelmes, lezser öltözékben, egy kávé mellett — a cigarettát mindig utáltam, soha egy szálat sem szívtam — olvasgatok legszívesebben. — Miféléket? — Elsősorban újságokat. Régebben pontosan tudtam, hogy melyiket vegyem, de manapság alig tudok választani. Lemegyek az újságoshoz, aztán ott a standon kinézem, hogy melyiket is vegyem meg. Sok könyvet is olvasok, elsősorban a szép, romantikus regényeket szeretem, például Stendhal egyes műveit többször is újraolvasom. Pár éve a zene is fontos része lett az életemnek, főleg a klasszikusokat kedvelem, szívesen hallgatom akár órákon át. Rajzolni, festeni is szoktam. Bár szeretem az állatokat, nincs se kutyám, se macskám. Elárulom, tiogy írni is szoktam. Gondolatokat, feljegyzéseket, novellákat... Ha egyszer úgy érzem majd, hogy érdekes lehet mások számára is, akkor talán írok egy könyvet, bár nagyon nem szeretek kitárulkozni. — Miért? — Hazudni nem vagyok hajlandó, őszintének lenni meg talán nem mindig hasznos. — Milyen ruhákat visel szívesen? — Csak az egyszerű, kényelmes ruhákat szeretem. A szinem a fekete —, sajnos ezt a tévében nemigen hordhatom. Aztán szeretem a szürkét, a fehéret, s olykor ellenpontként felveszek egy vadító tűzpiros blúzt vagy ruhát. — A frizurája is nagyon egyszerű. — Igen. A rövid hajat kedvelem, és ez a természetes hajszínem. Bár a bemondóságom kezdetén, amikor mindenki beleszólt mindenbe, voltam platinaszőke is... Szörnyű volt. Most már vállalom önmagamat minden vonatkozásban, nem akarok másnak látszani. * Állati, hogy mik vannak! Tudományos laboratóriumban az egyik kísérleti egér így szól a másikhoz: — Úgy látom, meghíztál. Jól élsz? — Remekül. Sikerült beidomítanom azt a tudóst, aki velem foglalkozik. Valahányszor felszaladok ezen a létrán, mindig kapok tőle egy darab sajtot. ♦ ♦ ♦ Egy patkány bemegy a Kera- vill-üzletbe. — Mit óhajt? — kérdi tőle az alkalmazott. — Egy tévét kérek. — De mégis, milyet? Színeset? Nagyképernyőset? — Teljesen mindegy, csak sok csatorna legyen benne! ♦ ♦ ♦ Az elefánt és az egér megjelennek az anyakönyvvezető előtt. — Micsoda? Ti össze akartok házasodni? — kérdi meglepetten a hivatalnok. — Mi az hogy akarunk? — vág vissza az egér, majd szégyenlősen hozzáteszi: — Muszáj! Ernyőtörténelem
