Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-05 / 234. szám
1991. október 5. A 9(det-íMqgyarország hétvégi metfékíete 1 1 Kovács Éva kárcsak a nyár, A Nyírmeggyes is a végsőkig kitart, harcol, amíg lehet, s csak akkor mond majd nemet, fúj végképp takaródét, ha más választása semmiképp nem marad... — Kutyadolog ez a politika — mondja az idős, ősz hajú ember, a déli napsütésben szomszédja kapujára támaszkodva. Ő beszélget, a szomszéd meg dolgozik. Hordja a téglát, sepri a járdát, s közben homlokára kiül a veríték. Az öreg csak nézi a szorgoskodót, szóval tartja a férfit. Látszik, szeret beszélgetni, könnyen szóba áll az idegennel is. — Itt van, most visszakaphatná az egyház az épületet, lehetne benne iskola. De mondja már meg kedves, ugyan miből fizetnék a reformátusok a tanítókat? Miből vennék a fát vagy a szenet? A templomot — tetszik látni, szépen rendbehozták, rendszeresen segítik a szeretetotthonokat is. Mint kiderül, így ősz táján megrakott teherautók viszik a krumplit, a zöldséget, gyümölcsöt a rászorulóknak, a téli estéken pedig szorgos kezű asszonyok gyúrják a tésztát, csinálják a csigát, hogy az öregeknek, a betegeknek is legyen a levesbe, vagy túrós és káposztás kockának való. Pető Endre nyugdíjas kőműves láthatóan nemcsak az egyház, a falu dolgában is jól tájékozott. Látszik rajta, a nyugdíjba vonulással nem zárta be maga mögött a kaput, érdekli minden, ami körülötte történik. Mondhatnánk, van is rá ideje, hiszen már nyugdíj előtt is pihent, mivel leszázalékolták. — Mondta is a bizottsági doktor, a fene látott még ilyet! Az igazi betegek dolgozni, a munkakerülők meg leszázalékoltatni akarják magukat! — Járok-e gyakran templomba, kapja fel a fejét, s bazsalyog a bajusza alatt Endre bácsi. — Én ugyan nem, de az asszony szinte minden vasárnap ott van. Ezentúl gyakrabban megyek majd magam is — ígéri csendesen, mert mint mondja, a meggyesiek között is egyre több az istenhívő. Sokan utólag kereszteltetik meg a gyermeket, s ma már azok is imádkoznak, akik eddig a pártgyűlésre jártak — csippent a szemével huncutul, majd hozzáteszi: Nagy az Isten nyája, nekik is helyük lehet benne... A múltról, meg a jelenről már tudunk, de milyen vajon a meggyesi jövő? Hogyan élte meg a változásokat a falu, s mire számítanak lakói az elkövetkezőkben? Nyírmeggyes soha nem tartozott a siránkozók közé, lakói a kesergés helyett többnyire a munkát, a tetteket választották, s ha tehették, bátran belevágtak az újba is. A takaros, divatos házak, a rangos udvarok, az autók és pénzbetétek sokasága bizonyítja, nincs ez másképp ma sem. Bár adatokkal nem szolgálhatunk, bizton mondható, az ,,egy főre jutó” vállalkozók száma talán itt a legmagasabb. Közéjük, a többre vágyók, az újat akarók közé tartozik a szőke, kövérkés fiatalember, Éles Tibor is. Pár évvel ezelőtt a Tornádó Autóügynökséget indította útjára, felismerve, hogy a pénzes emberek szívesen áldoznak megbízható, nyugati autókra is. Igaz, az üzlet nem sokáig virágzott, mert a fővárosi partner — Meggyesen sincs új a nap alatt! — irreálisan magas részesedést szabott meg magának, s amíg Éles dolgozott, addig ő levette a hasznot. Nem kell persze azt hinni, hogy a meggyesi vállalkozónak semmi nem maradt, mint ahogy azt sem, hogy a bezárt bolt után keseregni kezdett. Egészen mást tett. Körülnézett, kutatott, arra volt kíváncsi, hogyan léphet tovább. — Aki ma vállalkozni akar, annak egy pillanatra sem szabad leállnia — ismerteti a filozófiát. — Eredetileg asztalos vagyok, de elvégeztem a kereskedelmit, meg a marxista egyetemet is. Valójában nem vállalkozó, hanem nyomozó akartam lenni, de másképp alakult a dolog. — Most szegények az emberek, kettészakadt a piac. Aki gazdag, jó kocsit vesz, aki szegény, az meg nagyon olcsót. Autóbontót nyitottam, használt alkatrészeket árulok. Ez sem ígérkezik köny- nyűnek. Odafenn olyan szigorú szabályokat állítanak, amit még tán nyugaton sem szoktak megkövetelni. Azt akarják, vegyek egy olyan műszert, amivel* az alkatrészeket átröntgenezem, s megtudom, használthatók-e még. Micsoda kiadás ez! Ráadásul előírták, hogy az egész bontó fedett legyen, hogy az autók ne rozsdásodjanak. Higgye el nekem, minden arra megy, hogy megfojtsák a vállalkozókat! De nem tehetek mást, fel kell venni a harcot. Ezért most befektetek, pedig nem tudom előre, mikorra térül meg. Megnyitottam a hasz- náltcipő-boltot is, ahol ha kell, hitelre is árulok. Szezonként meg zöldséget, gyümölcsöt vásárolok, s adom tovább a piacon. Éles Tibor igazi mai vállalkozó, olyan ember, akiből az élet, a gyakorlat csinált menedzsert. Anyagi helyzetére nem panaszkodik, szép háza, nyugati autója, vagyon van, csak éppen nyugalma nincs. Leginkább az bántja, hogy ha lecsúszni nem akar, egész nap dolgozni, lótni-fut- ni kell. Ha egy üzlet kínálkozik, akkor mindegy, hogy éjjel vagy nappal, indítja az autót. S erre olykor rámegy az egészség, megsínyli a család, válságba juthat a házasság... Lenne néhány ötletem — mondja határozottan, amikor a — hogyan csinálná, ha odafönn lenne? — kérdése szóba kerül. — Először is nem nyomorítanám így a vállalkozókat, hagynám, hogy boldoguljanak. Nem sorolom fel, hány helyre fizetek, inkább elmondom, ami mostanában a legjobban bosszant: tőlem a munkanélküliek támogatására vonják a százalékot, miközben a munkanélküliek nemigen akarnak dolgozni. Ha valakit ma hívok, jó előre megmondom, hogy tisztességesen megfizetem, kiröhög, mert neki akkor is megvan a havi nyolcezer, ha csak a hasát sütteti... A több lábon állás nemcsak teória, de Éles Tibor, s a meggyesi vállalkozók esetében alapvető követelmény is. Mindezt bizonyítja, hogy a polgármesteri hivatal adatai szerint az utóbbi időben rohamosan nőtt a helyi vállalkozók száma, s közöttük a teherfuvarozótól kezdve a kereskedőkön át a kertésze- tianyag-szaporítóig szinte minden szakma képviselve van. Itt nyílott a megye első maszek gyógyszertára is. Szondi Ferencné, a vállalkozás vezetője nem a forgalomra, hanem az időhiányra panaszkodik. Annak idején, alig egy éve háromszázezres havi forgalmat tervezett, most egymillió-háromszázezernél tart, de a népszerűségért, a pénzért cserébe nyugalmát, a családjának békéjét kellett feladnia... eggelenként R már a fákra, virágokra is kiül a harmat, de a déli napsütésre minden növény megszárítkozik. Valahol Meggyes is ilyen. Lakói időnként elfáradnak, időnként megrogynak, de nem adják fel, mindig újra kezdik. Nem fogadják el, inkább megváltoztatni akarják a körülményeket. Hogy éljenek, hogy mind jobban élhessenek... SI Meggyesi utakon *
