Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-30 / 254. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT 1991. október 30., szerda LELÁTÓ __________________ Bokszkesztyű Mán László M ilyen egyszerű lenne a megoldás — ez fogal­mazódott meg ben­nem, amikor ismerősöm sztoriját hallgattam. Nem­régiben Szegeden járt, és bevetődött egy szórakozó­helyre. Pontosabban ez a definíció nem igazán takar­ja azt, ahol ő járt. Nem akarom ecsetelni a környe­zet leírását, bár az is érde­kes lenne. Ám ettől is ér­dekesebb volt az, amit ott látott. A terem egyik sar­kában ugyanis egy ring volt felállítva, és volt ott két pár kesztyű is. Miért? Mert ha valakiknek afférja támadt, nem kellett egy­mást kihívni az utcára szó­lózni, hanem felhúzták a kesztyűket, és az alkalmi bokszmeccs alatt lovagias módon, amolyan sportszerű keretek között elintézték ügyes-bajos dolgaikat. Az ötlet jó, csak úgy vé­lem nagyon sok ringre, és még több kesztyűre lenne szükség, hogy mindennapi problémáinkat ilyen módon oldjuk meg. Bizonyára sok elférne a sportpályák, sport- csarnokok környékén. A két szurkolótábor tagjai, vagy csak néhányan bele­Karate Nemrégiben az Újpest sportcsarnokában rendez­ték a Budapest Bank Kupa országos pontozásos ver­senyt. A Nyíregyházi Kyo­kushinkai Szabadidő SE eredményesen szerepelt, hi­szen két kategóriában in­dultak versenyzői, és mind­kettőben sikerrel. A felnőt­teknél a nő mezőnyben Kondorost it itta, a férfiak­nál a hosszú idő után is­mét versem /.("> Bódi István végzett az élen. Kézilabda A Kisvárdai SE NB I B-s női kézilabda-szakosztálya október 31-én 18 órától a Móré Vigadóba várja a szurkolókat. A listavezető­csapat vezetőivel, és játé­kosaival találkozhatnak ba­ráti beszélgetésen az érdek­lődők. ugranának e kesztyűkbe, és lerendezhetnék egymás kö­zött boxer, lánc, gázspré, vagy éppen gázpisztoly nél­kül a dolgot. A játékveze­tőket nem kellene „anyáz­ni", a meccs végén meg le­hetne invitálni őket egy ki- hívásosra, és akkor belead­ni apait-anyait. Az ellenfél játékosát sem úgy kellene inzultálni, miként a sényői Kisst legutóbb Csengerben. Az a bátor szurkoló, aki csak így tud elégtételt ven­ni, legyen olyan fair, hogy húzzon kesztyűt, és ha a ki­hívott vállalja, akkor uccu neki. Lehet, hogy meggondolom az egészet, és másodállás­ban ring- és kesztyűköl­csönzőt nyitok. Am amed­dig erre nincs mód. kérem a „szurkolókat”, bírjanak magukkal. A meccsekre szórakozni járjanak, ne má­sokat szidni, netán vere­kedni. Mert ez sem hiány­zik a mai magyar sportélet­nek. Ha pedig a hazai csa­pat nagyon gyengécske, nem érdemli meg azt, hogy ki­menjenek a meccsre, akkor inkább otthon olvasgassa­nak, segítsenek a fonal- gombolyításban, vagy bár­mit tegyenek. Csak azt ne, amit nem kell, a balhét! Kosárlabda NB Il-es női mérkőzés: Kisújszállás—Nyh. Tanár­képző 43:117 (15:57). Ld.: Csoó 25. Fignár 20. Takács, Vizi 19—19. Biztos idegen beli győzelem. Röplabda A hél végén Miskolcon rendeztek a Bükk Kupa utánpótlástornát. A mini­sek mezőnyében a,nyíregy­házi Bem DSE leánycsapa ta végzett az élen. az Arany DSE előtt. A diákkorosztá- lyúaknál. szintén a lányok­nál a Bem DSE a negyedik lett. Teke NB II, férfiak: SZESE- Eger 6:2 (2572:2395). P$z.. ifj. Hetei 455. Kerényi 450 Kosa 436, Mártonfaivi 431 A szabolcsiak győzelmük­kel továbbra is a tabella élén tanyáznak. Befűtenek a Csarnokban Nyíregyháza (KM — mán) — A gyönyörű bujtosi csar­nok az utóbbi időben igen hidegen fogadta a sportbará­tokat. Nem volt fűtés, így a nézőtéren bizony elkelt a nagykabát. A játéktéren még nagyobb volt a hideg, a va­sárnapi röplabdamérkőzés résztvevői fagyos körülmé­nyek között játszottak. Miért van és meddig lesz hideg a csarnokban? — kérdeztük Marton Tibortól, a Bujtosi Szabadidő Csarnok műszaki vezetőjétől. — Még nyáron megrendel­tük a hőmennyiségmérő mű­szer beszerelését. A távhő - szolgáltató október 15-én, a fűtési szezon indításakor kezdte meg a munkát, ezért nem volt fűtés. Remélhető­leg kedden már indulhat a fűtés, hiszen szerdán lesz a műszer műszaki átadása. Bí­zom benne, hogy a hétvégén már kellemes körülmények között várhatjuk a szurkoló­kat — hangzott a válasz. Petrikovics bronzérmes Nyíregyháza (KM) — Az OB I-es salakmotoros baj­nokság végeredménye. Az első osztályú egyéni bajnok: 1 Adorján Zoltán (Adorján Speedway Club) 41, 2. Tihanyi Sándor (Hajdú Volán) 37, 3. Petrikovics Jó­zsef (Nyíregyházi Volán) 35. . . . 7. Kovács Zoltán (Nyír­egyházi Volán) 25. ... 12. Kovács Zsolt (Nyíregyházi Volán) 16, 13. Csobán Csaba (Nyíregyházi Volán) 12, . . . 15. Kovács Attila (Nyíregy­házi Volán) 6. A csepeli játék eredményes lehel Szombaton KEK-meecs Craiovában Nyíregyháza (KM — Mán László) — Nevezetes szom­bat vár az NYVSC BIM Trade férfi röplabdázóira, hiszen ekkor játssza a csapat első mérkő­zését a Kupagyőztesek Euró­pa Kupáján. Az már régóta ismeretes, hogy az ellenfél a román bajnoki ezüstérmes, és a kupagyőztes Universi- tate Craiova. Az első mérkő­zés szombaton Craiovában lesz, a visszavágó pedig azt követően egy hét múlva Nyíregyházán. Balázs István­nal, a nyíregyháziak edzőjé­vel a kupaesélyekről beszél­gettünk. — Nem ismeretlen ön előtt a román röplabda, hiszen jó a kapcsolatunk romániai együttesekkel, a Nagybánya és a Steaua Bukarest több­ször is játszott Nyíregyhá­zán;- illetve a nyíregyháziak voltak odaát. A Craiova együtteséről milyen infor­mációkat gyűjtöttek be? Hétfőn sikerül megszerez­ni a Craiova legutóbbi baj­noki videófelvételét. Ezen hazai pályán a Nagybánya ellen játszottak, és 3:2-re nyertek. A felvétel alapo­sabb elemzése még hátra van, de az már látszik, hogy igen jó fizikai adottságú já­tékosok alkotják az együtt lévő csapatot. Függetlenül attól, hogy a bajnokság vé­gén cserélődtek a játéko­sok, a román ezüstérmes csa­pat nem könnyű ellenfél. — Csapata eddig felemá­san szerepelt a bajnokság­ban, főként idegenben vol­tak nagyon jó meccsek, ide­haza pedig gyengécske pro­dukció. Milyen játékot kép­zelt el a szombati első talál­kozóra? Felemás szereplésünk tük­rözi a bajnokság előtti felké­szülés bizonytalanságát. Az­zal együtt, hogy itthon ki­kaptunk a Kaposvártól, ide­genben az Újpest, és főleg a Csepel ellen jól játszottunk. Ami a szombati találkozót illeti, megpróbáljuk a saját játékunkat érvényesíteni. Mivel a craiovaiak nem is­mernek bennünket, nem tud­nak ellenünk készülni, így azt játszhatjuk, amit a leg­inkább tudunk, amit például Csepelen meg tudtunk való­sítani. — Drotár még sérült, ö nem játszhat, kik utaznak Craiovába? — A vasárnapi kezdőha­tos, Nagypál, Szilágyi L, Styepanok, Nagy, Batai, va­lamint Nyúl mellett Varga, Zajácz és Kánya léphetnek pályára. Szilágyi Bencének még hiányzik a nemzetközi licensze, ám a román szö­vetség engedélye megvan, a kétezer svájci frankot át­utaltuk, így bármelyik pilla­natban megjöhet az enge­dély. Mezey ügyében még nem született meg a végle­ges döntés, így ő nem utazik. — Mi lesz a program a szombati mérkőzésig? Szerdán délben itthon ját­szunk a Nagybánya ellen ed­zőmeccset, utána busszal Szegedre indulunk. Ott csü­törtökön délelőtt lesz egy ed­zőmeccs a Szeged ellen, azt követően ismét buszozás, Craiovába. Pénteken a mér­kőzés helyszínén, és időpont­jában edzünk, szombaton pe­dig délelőtt tizenegykor kez­dődik a mérkőzés. Utána egyből indulunk haza. — Milyen eredmény vár­ható az első meccsen, mivel lenne elégedett a hazai visz- szavágó előtt? Minden csapatnak játsz­ma, vagy játszmák nyerése lehet a cél egy ilyen idegen­beli kupameccsen. Amennyi­ben lehetőségünk lesz a győ­zelemre, mindent megte­szünk majd ezért. Nagy eredmény lenne a továbbju­tás, hiszen a következő kör­ben már gyengébb csapat kö­vetkezne, a luxemburgi, és andorrai kupagyőztes össze­csapásainak győztese. , II Hifiid! is ellik I —! Csenger város | sportszerető kö- “ | zönsége, a futball­Jq 1 szakosztály teljes ----------— mértékben elhatá­rolja magát az 1991. október 27-i Csenger—Sényő labda­rúgó-mérkőzésen történt bot­rány okozóitól. Tettüket mélységesen elítéli, és Csen­ger nevében is elnézést ké­rünk az emberi mivoltukból kivetkőzött „szurkolóknak” nevezett egyének viselkedése miatt, ellenük a sportvezető­ség eljárást indít. Külön is sajnálatunkat fejezzük ki Kiss Miklós sényői játékos­nak, az eléggé elítélhető tör­téntek miatt. Szeretnénk, hogy az ország legkeletibb része nem bot­rányokozásokról lenne híres, hanem a sportszerű maga­tartásról és viselkedésről, en­nek érdekében a jövőben is mindent el fogunk követni. Csenger város vezetősége és sportszerető közönsége ne­vében" dr. Bokor Gúla. ügy­vezető elnök. Mai műsor LABDARÚGÁS: NYVSC- Jánkmajtis, Városi Stadion, 13,00. Gerendán BALÄZS ATTILA ^ELVÉTELE Szlovákiában a kézisek Ma Szombathelyen: Magyarország—Norvégia Nyíregyháza (KM) — A hét végén szünet volt az NB I-es férfi kézilab- da-bajnoKságban. Az NYVSC-BIM Trade együttes a kimaradt játékot edzőmeccsekkel pótolja. A csapat kedden Szlovákiába buszozott. A nyíregyháziak tegnap délután Nagymihály- ban, a házigazdák második ligás csapata ellen léptek pá­lyára. Szerdán Eperjesen, az első osztályú csapatnál ven­dégeskednek. utána pedig indulnak haza. A derekát fájlaló Boczák kapus itthon maradt, Krasznij viszont utazott, holott az ő háta sincs teljesen rendben. Budapest (MTI) — Szerdán 20 órakor — Szombathelyen — játssza idei utolsó tétmérkő­zését a magyar labdarúgó­válogatott, amely Norvégia legjobbjai ellen lép pályára. (Az összecsapást a francia Biguet vezeti.) A kerettagok kedden délelőtt Kőszegen ed­zettek, majd ezt követően Glázer Róbert megbízott szö­vetségi kapitány kihirdette kezdőcsapatát. A szakvezető végül is Pisont Istvánnak, a Kispest-Honvéd középpályá­sának szavazott bizalmat klubtársával, Kovács Ervin­nel szemben. — Az döntött, hogy Pisont támadóbb szellemű játékos, riűnt Kovács Ervin — mond­ta a kapitány. — Meg aztán a sérüléssorozat miatt nem maradt olyan tartalék, aki a védelemben bevethető lenne, ha valami közbejön, Kovács viszont a hátvédsorban is megállja a helyét. Ami a má­sik kérdőjelet illeti: Fischer lábsérülése rendbe jött, ked­den együtt edzett a társak­kal. így az ő szerepeltetésé­nek nincs akadálya. A magyarok kezdő tizen­egye (zárójelben a váloga­tottságszámok) : Petry Zsolt (14) — Pintér Attila (19) — Urbán Flórián (1), Lőrmez Emil (11) — Nagy Tibor (4), Pisont István (1), Lipcsei Pe­ter (3), Duró József (8) — Détán Lajos (46) — Fischer Pál (16), Kovács Kálmán (40). Tartalékként a kapus Brockhauser István (4), va­lamint a mezőnyjátékosok közül Kovács Ervin (17), Illés Béla (0), Balog Tibor (9) és Eszenyi Dénes (3) áll készenlétben. A válogatott négy helyen változik a legutóbbi, Belgi­um elleni mérkőzéshez ké­pest. Disztl László sérülése, Mónos Tamás, Kozma István és Szalma József pedig gyen ­gébb formája miatt került ki á kezdőcsapatból. Helyüket Pintér Attila. Nagy Tibor, Pisont István és Duró József foglalja el. Közülük Pintér és Pisont február óta nem ka pott lehetőséget a legjobb között, mindketten az a gentína elleni találkozón ju­tottak szóhoz utoljára. Pi­sont csereként akkor mutat­kozott be a címeres mezesek között, így most először lesz kezdőjátékos a nagyváloga­tottban. — Bár sérüléshullám tize­delte meg a csapatot, nincs okom változtatni a célkitűzé­sen: jó lenne győzelemmel búcsúzni az EB-selejtezőktől — nyilatkozta Glázer Róbert. — Remélem, hogy a rutinos, összeszokott norvég együttes ellen mindenki megkettőzött erővel fog küzdeni, s diadal­maskodik a fiatalos hév. Ab­ban is bízom, hogy a i szom­bathelyi közönségtől meg­kapjuk a várt támogatást. Jan Egil Olsen, a norvé­gok szövetségi kapitánya kedden délután nyilvános­ságra hozta kezdőcsapatát, amely így fest: Frode Grodas — Tore Pe­dersen, Rune Bratseth, Per Egil Ahlsen, Stig Inge Björ- nebye — Karl Patter Lökén, Lars Bobinen, Kjetil Rekdal, öyvind Leonhardsen, Jahn Ivar Jakobsen —- Göran Sör- loth. A szakvezető, aki tizen­egyedszer vezeti csatába ta­nítványait, kollégájához, Glá­zer Róberthez hasonlóan győzelmet vár csapatától, s úgy véli, hogy a két gárda esélyei egyformák. Ami a norvégok összeállí­tását illeti, az együttes ala­posan kicserélődött a leg­utóbbi, augusztusi, Szovjet­unió elleni EB-selejíezöhöz képest, az akkori kezdő ti­zenegyből kimaradt a kapus Erik Thorstvedt, a mezőny- játékosok közül pedig Pál Lydersen, Roger Nilsen, Gun- nar Halle és Jan Age Fjór- toft. Helyükre a kapitány Grodast, Ahlsent, Björne- bye-t, Bohinent és Rekdalt nevezte. Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Ktt. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Pisaal topott bizalmat

Next

/
Thumbnails
Contents