Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
A %eUt-cMagyarorsz0ß hétvégi mettékCete 1991. ofcjtóber 26. Emlékezés és biztatás Egy házsongárdi sírnál Magyari Barna Tizenöt esztendeje, ezerki- lencszázhet- venhat október huszonhetedi- kén ködös őszi nap volt Ko- lozsváron. Szürkeségével mintha a természet is nyomatékosítani próbálta volna azt a sajnálatosan szomorú tényt, mely szerint az erdélyi magyar líra egyik legszínesebb egyéniségének teste vonult vissza az örök-elmúlás fátylai mögé. Ezen a napon Monostor negyedbeli lakásán Szilágyi Domokos önkezével zárta le életét. Harmincnyolc éves volt. Szilágyi Domokos költészetének fő mozgatója az értelem. Líráját az ész józansággal átitatott törvényei határozzák meg, melyben egyén és közösség, nemzet és emberiség, s az egész univerzum harmóniája talál egymásra. Szilágyi szuggesztív eredetiséggel, rendkívüli verselési készséggel és leleményes asszociációkkal teremtett új formanyelvet. Egy személyben volt poéta doctus és ihletett költő; minden új iránt fogékony, ám ugyanakkor különös érzékenységgel, magasrendű líraisággal megáldott fenomén. A groteszk, az abszurd s az irónia sem állt távol tőle, ami főleg abból ered, hogy jobbnak, emberibbnek szerette volna látni a komplex földi világot, benne az erdélyi magyarok sorsát is. Mestereinek — József Attilának, Dsida Jenőnek, T. S. Eliot- nak — versnyelvét nem utánozta, hanem a modern világlíra szinte minden formavívmányát felhasználva, már költői pályájának hajnalán nagy lelkesedéssel elkezdte építeni saját lírai karakterét: „tizennyolc éves csodálatosságom nem ~ezt, nem amazt — mindent akart — : / nyugtalanságot, mert változást, örökkön- örökké, kívül-belül, / változást előre, országnyi, világnyi kínt, végigcsinálni hittel, emberül / ezt az ötven-hatvanesztendős műszakot, s szűz lélekkel adni át váltáskor / a helyet...” Szívesen lép vissza az időben, és határozott éleslátással, racionális józansággal nyilvánít véleményt a történelmi emberről: ,,csíkos a ruhánk, csíkos a lelkünk — / itt megtanultuk! Libe zum Vaterlande! — / szeresd a szögesdrótot, megvéd a betörőktől”. Ennél szorongatóbb, keserűbb lírai metszetet e századról kevesen készítettek. Ám nem csupán időbelisége ilyen tágas, térbeli dimenziói sem szorulnak korlátok közé. A világot összefüggéseiben próbálja értelmezni, s emberi hitvallását alátámasztva, „hétmérföldes mesebeli csizma-hittel” járja be a mindensé- get. Az értelem határait is a végtelen felé nyitja: „csak az az igaz, ami végtelen, / minden véges megalkuvás.” Az értelemnek szembe kell néznie a beláthatatlan végtelenség kihívásával: „Aki alkot, visszafele nem tud lépni — / s ha már kinőtt minden ruhát / meztelenül borzong a végtelen partján, / amíg fölzárkózik mögé a világ.” Szilágyi Domokos szerint a teljesség utáni igényt akkor is számon kérhetjük önmagunktól, ha a lehetőségek kereszttüzében, vagy morális kényelmünk folytán képtelenek vagyunk kibontakoztatni azt: „Játsszuk, ami nincs, de lehetne. / Játsz- szuk, ami nincs, de szeretne / lenni. Esendő mimagunkat.” Az anyag és az eszme, a való és az áhított, a véges és a végtelen közötti feszültségben a költői szó beláthatatlan emberi lehetőségeket is képes magába sűríteni. Hisz csakis a költő lehet az, aki az eszményit jelképező vágy, és a valóságos, a mindig tökéletlen jelen között közvetít: „Van valahol egy próbanyár, / fogantatás — koncepció!— / tükörmagunk tükörnyara — / anyag és eszme közt félúton.” ...Kolozsváron a házsongárdi temetőben immár tizenöt éve fekszik Szilágyi Domokos örök nyugalomban. Most egy pillanatra emlékezzünk rá tisztelettel, valahol költői és emberi nagysága közt félúton! Szilágyi Domokos Dadogás • A szó dadog, a muzsika beszél, beszél a fákkal a bús őszi szél, beszélnék én is, de csak dadogok, a szó dadog, az óra üt, a vég közeledik, és nincsen menedék-, nem a vég elől — mi előtte van —, ó, a föld alá dadognám magam, ha lehetne — mi mindent meg ne tennék — a szó dadog, elóvetül az emlék, a jövóé, hogy jobb lesz, hogy nem ál az eszme, hanem szűzi ideál. (1976) Bodnár István Fehér éjszakák Víz felett víz alatt fehér fényű lángok éjszaka éjszaka álomtalan álmok Bukik a víz mögé egyik felől a nap túlfelől víz mögül máris az égre kap Alkonyodik virrad alkonyodik virrad Szó szó csend csend csend szó eggyé elegyülnek madarak madarak el nem csendesülnek Fény lebeg árny lebeg csillagtalan éjjel virrasztunk virrasztunk varázsló igével. (A vers a most megjelent Hósirály című kötetből való.) Tarr János: Jégtörő Mátyás Tarr János: Elhagyott ház Holtak városa Tóth M. Ildikó ~am zürkén dereng a reggel. Csönd boE : rong a nyíregyházi Északi Temetőben. Csak a fákról lepergő levelek j neszét hallani és a korán kelők léptei alatt zizegő avart. De a béke látszólagos. Hajlott hátú asszony botladozik a hantok között, sír. Amíg vízért ment a kúthoz, retiküljét letette ura hantjára. Eltűnt... Kőhajításra tőle, az új kolumbáriumnál kerti munkás gereblyézi az utat, hozzá megy a néni. Az ember fölpattan a kerékpárjára, s mire piros képpel visszakarikázik, már két, gyászruhás asszony vigasztalja a nénit, hiszen húsz forint se volt a reti- küljében. — Egyik kapun se ment ki senki — fújtat a munkás. — Itt lehet még a temetőben, aki ellopta. Jó volna megtalálni! De merre és kit keressenek? Nagy ez a temető, gyalog egy nap alatt sem lehetne bebolyongani parcelláit. A klinkertéglás, hármas ívű kapubejárattól másfél kilométer az úl a túlsó kerítésig. Az éj sötétjében még a betonoszlopokat is kiemelik, és lebontják a drótkerítést — mennyivel könnyebb táskákat és virágokat lopni...kitépni a látogató nyakából az arany nyakláncot. Vagy leütni a pénzéért: ilyen, szerencsére, még nem történt, de megkísérelték. ♦ ♦ ♦ A temetők egykor szent helyek voltak. Halállal lakolt az, aki megsértette a holtak békéjét, feldúlta vagy meggyalázta a sírokat. Ilyen csak néha fordult elő, háborúban. Erős volt a túlvilágtól, a kísértő szellemektől való félelem, s a temető árkain belül háborítatlanul álmodták örök álmukat a halottak. Manapság pedig kriptákat fosztanak ki, felborogatják a koporsókat... A Morgó temető, amely a francia morgue — tetemkamra — szóból kapta nevét, országszerte híres rendezettségéről, tisztaságáról. Kilencven- százezer ember nyugszik itt ötvenezer sírban — valóságos holtak városa ez Nyíregyháza északkeleti részén. Sírjaikon szinte mindig van virág, bár néhány hantot régóta gaz borít, és közönyös látogatók rádobálják az elszáradt koszorúkat, csokrokat. Szemétdombnak tekintik. Legalább olyan kegyeletsértés ez, mint a nagy ünnepek előtt megszaporodó viráglopások. Sokan mennek panaszkodni a temetkezési vállalat gondnokságára, miért nem akadályozzák meg a viráglopásokat? — Senkit sem állíthatunk meg a kapunál, hogy miért visz ki innen virágot — mondja Szekrényes András, a vállalat igazgatója. — Azt mondja, a többit már letette a szerettei sírjára, ezt meg viszi haza. Joga van hozzá. Ha nincs rá tanúnk, hogyan tudnánk bebizonyítani, hogy innen lopta? Naponta több száz ember látogatja a temetőt reggel héttől, zárásig. Szokássá vált, hogy az Örökösföldön vagy a kórházban dolgozó jósavárosiak átvágnak a temetőn, így rövidítik le az utat. Náluk is lehet virág... — Vagyis nincs megoldás? —Talán van... Általában azért lopnak büntetett előéletűek, italra szomjazok vagy pénztelen csavargók, hogy eladják és pénzük legyen belőle. Ritkábban fordul az elő, hogy valaki egy idegen sírról átviszi a virágot a rokonáéra. Tehát el kellene gondolkodni a debreceni példán. Ott csak az árulhat virágot a pavilonokban, akinek engedélyezte az önkormányzat. Nálunk a kistermelő árulhat, de nincs kistermelői igazolványa, nem lehet ellenőrizni, hogy aki virágot árul, az valóban kistermelő-e, vagy most szedte össze a sírokról... Feldúlva ront be az igazgató irodájába egy bajszos, szürke öltönyös férfi. — Azonnal jöjjön, azonnal! — kiabálja. — Ellopták a sírkövet édesapám sírjáról. Most csináltattam vörös márványból halottak napjára! Az ember egész úton, amíg a déli, új parcellához érünk, háborogva szidja azokat, akik elvitték a mázsás követ. Heves szavai a vállalatot sem kímélik: minek vannak itt, ha nem ügyelnek?! A temető korlátozott közterület, eddig iparengedély nélkül lehetett sírköves munkát végezni. Az engedéllyel dolgozó sírkövesekkel nem is volt semmi probléma... Erről a sírról olyan emberek vihették el a márványkövet, akiknek nincs iparuk, nem adóznak. Vagy megbízásból loptak, vagy maguk vállalkoztak ,.sírkőkészítésre’’. Csupán le kell csiszolni a betűket — és máris tízezrek ütik a markukat. Lopnak névtáblákat, gyakorta egyszerűen megfordítják, rávésik az új nevet és így erősítik fel a megrendelő rokonának síremlékére. Márványvázákat feszítenek le, fedlapokat visznek el, de egész síremlékeket is szétbontanak... — Beperelem a vállalatot! — fenyegetőzik a férfi, ám soványka felesége csitítására lassan megnyugszik, lehetetlen ellenőrizni, ki jár a temetőben és mit csinál a síremléknél. — Borzalmas dolog odamenni valakihez, aki egy sírnál dolgozik — mondja az igazgató —, hogy mit keres itt. Azt mondja, ez az édesanyám, édesapám, barátom sírja, és abban a pillanatban a vállalat hatásköre megszűnt! De ha megtaláljuk a tolvajt, akkor sincs megoldva minden... Tavaly például egy fiatalember arra kérte az egyik kőművest, hogy az emberei segítsenek neki áttenni a sírkövet az egyik sírról a másikra. Segítettek. A család jött, ellopták a sírkövet. A fiatalembert feljelentették a bíróságon, a sírköves tanúskodott is ellene... és a fiú semmiféle büntetést nem kapott...! ♦ ♦ ♦ Az új temetőrendelet október huszonötödikétől lépett életbe. Reméljük, megszűnnek vagy legalább csökkennek a sírkőlopások. Engedély nélkül ugyanis csak sírgondozást és sírbeültetést lehet végezni. Minden egyéb munkára a temetkezési vállalattól kell engedélyt kérni, ők ellenőrzik majd a vállalkozókat. Akinek nincs engedélye, azt följelentik. Az először kiszabott büntetés elérheti a tízezer forintot, a második még ennél is több lesz. Amióta a rendőrség rendszeresen járőröz a temetőben, nyugodtabbak a temető tisztességes látogatói. Szélhámosok, álvállalkozók, pénzért még kegyeletsértésre is kapható emberek azonban egyfajta vadászterületnek tekintik a holtak városát. Olcsón ajánlkoznak munkára: sírkövet tisztítani, földet hányni: van elég feladat egy sír körül... Bölcs dolog meggondolni a rokonoknak, hogy igénybe vegyék-e őket. , 1 . özeleg a mindenszentek napja, ami. kor sárga gyertyafények lobbannak fel a temetőkben, és virág kerül azokra a sírokra is, amelyek előtt rit- kán állnak meg a rokonok emlékezni. Egy néphit szerint a holt lelke az érte gyújtott gyertyától kiszabadul a sírból, és aznap éjszaka boldog, mert nem érzi a föld terhét. Egy másik úgy tartja, hogy ezen az éjjelen meg kell várni a ha- rangkondulást, mert harangszó alatt találkozhatunk kedves halottainkkal. Ez is mutatja, mennyi erős szál fűz minket az eltávozottakhoz. Bizonyára lesznek most is, akik az ősi érzéseket semmibe véve, kegyeletsértések árán is megpróbálnak pénzhez jutni. Jó volna ezt megakadályozni valahogy. Legalább a temetőkben legyen rend és nyugalmas béke, ahogy évszázadokon keresztül volt. Tarr János: Dombos táj
