Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

Aktuális

kérdések

Galambos Béla

Nyíregyháza—Nagykálló (KM) — Manapság szinte nap mint nap összecsapnak a nézetek arról, hogy kilábalóban van-e a magyar gazdaság a válságból, vagy még nincs itt az ideje az optimizmusnak. Megyénk lakóit pedig közvetlenül érinti, mire számíthat a kormány régiófejlesztési programja kapcsán. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a napokban a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében látogatást tett ipari és kereskedelmi miniszterrel, Bőd Péter Ákossal.

>- A miniszteri kinevezését megelőzően ön hosszú ideig a kutatásban dolgozott, iparpolitikai, vállalati, tervezési területről készített tanulmányokat, elemzéseket. Nincs az átlagosnál nehezebb helyzetben egy olyan politikus, aki a szokásost jóval meghaladó elméleti tudással és szélesebb körű tájékozottsággal rendelkezik?

— Az biztos, hogy a magyar gazdaság és a magyar ipar nya- vajáiról elég világos képem volt 15 év kutatóintézeti, részben egyetemi oktatói és részben pedig vállalati tervezési, tanácsadási munka után. Illúzióm nem volt. Ennyiből valóban hátrány, mert ha az ember kicsit jobbat feltételez, akkor nagyobb lendülettel veti talán bele magát. Azt hiszem, nálam a lendület nemigen hiányzott, mert azt is tudtam a nyugat-európai tanulmányútjaim, szakmai útjaim, vendégtanári működésem alapján, hogy a magyar gazdaság története az közhely. Mint ahogy Nyugat-Eu- rópa átment egy folyamaton, mi is át fogunk menni. Az már viszont nem közhely, hogy milyen módon megyünk át. Az biztos, hogy amiképpen a mezőgazdaságban foglalkoztatottak részaránya lecsökkent a nyugati világban a múlt század végi 60%- ról, mondjuk 5%-ra, úgy az ipar is lassan át fog alakulni. Tehát ennyiből nem ártott a nemzetközi kitekintés és a kutatói múlt, hogy mindazt, ami most velünk történik, azt ne sorscsapásnak, hanem természetesnek fogjam

ló irányba, csak lassan

A SZERZŐ FELVÉTELE

fel. Ez egy kis erőt is ad a nehézségek elviseléséhez.

> Vissza kell hátrálnunk az „alagútból”? Sokan ugyanis azt mondják, mindent le kell bontani, amit a legutóbbi négy-öt évtizedben, mintegy zsákutcában építettünk, és elölről kezdve át kelt esnünk azokon a betegségeken, amin a kapitalizmus már átesett. Gyakorlatilag a szabad versenyes stádiumán is, amikor az „aki bírja marja” elv az uralkodó?

— Az biztos, hogy előre menekülni nem lehetett volna. Tehát az a lengyel fejlesztési stratégia a hetvenes években, hogy megtartva a struktúrát, belenyomva pénzt, „majd az átlök minket”, nem vált be Lengyelország esetében sem. Ott össze is omlott az ipari termelés. Ők nekifutottak ennek a bizonyos képzeletbeli alagútnak, majd utána nagyon sokat kellett tolatniuk. A magyar reformfolyamatok miatt a hatvanas évek közepétől azért oldódott ez a struktúra, ezért ha nem is hátrálást, de gyors megfordulást kellett végrehajtani. En azt hiszem — bár én annak ellenére elég optimista vagyok, hogy reggeltől estig szomorú ügyekkel foglalkozom —, és a számok is ezt mutatják, hogy nagyjából- egészéből a magyar gazdaság már kifordult a régi medréből és jó irányba halad. Ami engem elszomorít, az nem a haladás iránya — mert az jó —, hanem a

sebessége és annak a lassúsága. Mindezzel együtt azonban azt hiszem, hogy a nehezén már túl is vagyunk.

>- A lassúságra mondta a néhány napja Nyíregyházán járt Erdős akadémikus, aki a gazdasági csúcsminiszter szakmai tanácsadói testületének is tagja, hogy egy hirtelen expanzió, egy gyorsítás többet árthat az országnak, mint egy nagyon megfontolt, lassú léptekben történő előremenetel. Önnek, mint annak a miniszternek, akinek a beruházások kapcsán a legtöbb teendője lenne ebben az országban, mi erről a véleménye?

— Én osztom általában Erdős Tibor véleményét, vele egyet szoktam érteni. Abban is — amivel az előbbi kérdéshez is visz- szakapcsolódnék —, hogy nem hiszem, hogy minden hibát el kell követni és a vad kapitalizmus minden kilengésén végig kell menni. Ezért egy bizonyos fokú óvatosságot képviselek a magam munkájában.

— Annak, hogy egy nagy fellendülés tönkretenne minket, az esélye nem nagyon áll fönn, mert nincs ami meglendítené a magyar gazdaságot rövid távon. Azért, értem az aggályt, miszerint egy mesterséges gyorsítás, amikor a struktúrák még nem alakultak át, megmerevíthetné a meglévőt. Ha valamelyik cégnek meg kell halnia, mert nics rá szükség, azt valóban nem érdemes életben tartani egy injekcióval. Én úgy látom, az idei számok nem tragikusak.

> A regionális problémák említésével máris Szabolcs- Szatmár-Beregben vagyunk. Nekem, miután tudom, hogy ön Miskolcon érettségizett, az jut eszembe, hogy Borsod megyének már van egy Bőd Péter Ákosa és egy Kupa Mihálya is. Szabolcs nem rendelkezik hasonló „keresztapákkal”. Mit befolyásolhat ez ön szerint a későbbiek folyamán?

— Azt kell mondanom, túl sokat nem számít, hogy ki hol nőtt fel, honnan származik. Én például, igaz, hogy Miskolcon nőttem fel, de Baranyában születtem és listáról Veszprémben lettem képviselő, így érte érzem magam felelősnek. Ha arra gondolok, hogy az ország három ipari válságterülete Borsod, Baranya és Veszprém, akkor úgy tűnik, nem hoztam túlságosan sok szerencsét ezekre a területekre. Egyébként a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei képviselők elég aktívak. Szűcs M. Sándor például — egy közismert, papi személy — nagyon agilisán szokott engem űzni beruházásért, infrastruktúráért, határ menti forgalomért. Az a tény is, hogy kiharcolták a kihelyezett kormányülést, jelzi a képviselői aktivitást. Tulajdonképpen azonban nem is sokat számít egy miniszter, mert a kormány igen szűk költségvetéssel dolgozik, és például nekem sincs a kezemre bízva jelentős költségvetési öszszeg. Még ha szeretnék is kedvezni — amit sose fogok bevallani, mert az embernek pártatlannak kell lennie —, akkor sem tehetném meg. Mint kereskedelmi miniszternek nagyon kis alapom van, és csak mint turisztikai miniszter rendelkezek 6— 700 millióval, ami egy csepp a tengerben.

>• A régiónk fejlesztésénél — ezt ön is hangsúlyozta — az infrastrukturális hátrányok csökkentéséről lehet szó. Bár nem az ön asztala, de tud-e valamit mondani a nagykállói repülőtér esélyeiről?

.— Nem tudom pontosan, hogy a debreceni, a nagykállói és még egy tiszántúli potenciális repterek közül melyik az, amelyiknek a fejlesztése indokolt. A debreceni van a legelőrehaladottabb állapotban, viszont túlságosan közel van lakott területhez. Mindenképpen fontos lenne, hogy a keleti országrészben létesüljön egy, ahonnan elérhetővé válnak az üdülő-, és iparkörzetek, nemcsak Kelet-Magyarország, hanem Ukrajna és Románia vonatkozásában is. Egy menedzser ugyanis, ha valahová nem ér el 5 óra alatt, az számára olyan, mintha nem is lenne a világon. A modern áruszállítás is azt követeli meg, hogy út, híd, légi közlekedés legyen.

> Köszönöm a beszélgetést.

A TARTALOMBÓL:

• A bírói függetlenség

• Színlap

• Emlékezés és biztatás

• Erdőkről álmodik

Tarr János munkái

i Nádas

i| |

természet, a magyar táj szépségét, ííraiságát ^ >/7 igyekszikmegörökjteni‘Tarr János, ‘MátészaL- |j É »'l- kán élő festő. %erüli a modem technikákat, | É képeivel inkább hangulati hatást szeretne elemi. % Rendszeresen részt vesz a Szabolcsi Őszi ‘Tárlatokon, ^ ^ de a megye több városában is bemutatkozott már önál- ^ || ló kiállítással. Több díjban, elismerésben részesült. |j Éj ‘fes tmé nye k. mellett szívesen készít grafikákat is.

I 1

Az ünnep szellemében

Balogh József

nők mondta: a TIB ügyel arra, semmiképp se keveredjen belpolitikai harcokba, ne foglaljon állást a pártok vagy más politikai erők mellett, hanem továbbra is 56 eszméinek, szellemi hagyatékának őrzője, továbbvivője legyen.

Az ünnep elmúlt, s itt vagyunk megint a hétköznapokban. Bajainkkal, nyűgeinkkel, félelmeinkkel, amelyek nem akarnak múlni a rendszerváltás utáni második év vége felé sem. Félelem a gazdasági bajok miatt, mert nem vigasztalja a tízezrével utcára kerülőket, hogy a pénzügyminiszter derűlátó, hogy a Nemzeti Bank elnöke kétmilliárd körüli dollártartalékról beszél, közben ha lenne szén, sokan akkor is képtelenek lennének megvenni a magas ár miatt.

És nem csitulnak a politikai félelmek sem. Ötletet ötlet követ, amitől infarktus kerülgethet ezreket, tízezreket. Mint kerülgetett, amikor a Justitia tervvel jött elő az uralkodó párt, vagy amikor a lll/lll-as lista nyilvánosságra hozatalával kontrázott a legerősebb ellenzéki párt. És most itt a Zétényi—Takács névvel fémjelzett törvényjavaslat, amely lényegét tekintve ugyanaz.

Volt közben persze a mostani javaslatoknak épp az ellenkezője is, amikor három független képviselő előterjesztésében azt javasolta: kilencven évre zárolják az egykori szigorúan titkos tisztek és úgynevezett hálózati személyek, valamint az 1956-57-es karhatalmisták adatait.

A Ház nyilvánvalóan nem volt vevő rá. Nem voltak partnerek ahhoz, hogy csak dédunokáink szerezhessenek tudomást arról, kik voltak azok, akik dédszülei- ket megnyomorították, akik hízelgésből, félelemből, gerincte- lenségből munkatársaik, szomszédaik, barátaik testén át jutottak előnyökhöz. Akik besúgóként

élveztek előnyöket, s tevékenységük nyomán embertársaikat sárba tiporták.

Egy akkori sajtótájékoztatón épp Takács Péter foglalta össze pártja véleményét. Úgy fogalmazott: „a magyar történelem nem lehet államtitok. A törvényjavaslat 90 évre államtitokká minősítené az 1945 és 1958 között sorsunk alakulását nagymértékben befolyásoló, emberek százezreit megkínzók és az egész országot rettegésben tartó katonapolitikai osztály, államvédelmi hatóság és az 1956-57-ben működött karhatalmi alakulatok, közismert néven pufajkások tagjaira és tevékenységeire vonatkozó ösz- szes iratot. Tilos lenne így az e szervek tevékenységére vonatkozó minden tudományos kutatás, a XXI. század végéig államtitokká válna a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. ”

Érthető, s e szavakkal azonos indíttatású a most folyó, s a pártok vitáinak kereszttüzébe került

törvényjavaslat a lll/lll-ról, s érthető, hogy sokan sokféleképpen viszonyulnak hozzá. Ha jogász lennék, nem volna könnyű Fodor Gábor elemzése, a törvénytervezet ízekre szedése, illetve az igazságügyi miniszter jogilag támogató véleménye közül kiválasztani: melyik felel meg jobban az európai, s a magyar törvényeknek. Egyszerű állampolgárként azonban nem ilyen szakszerűek a szavak, amelyek a vita kapcsán megfogalmazódtak.

De úgy gondolom, különbséget kell tenni bűnös és vétkes között. Az emberi gyarlóságból, gyengeségből vétkesek számoljanak el a saját lelkiismeretükkel. Ám azok, akik kiadták a tűzpa- rancsokat, kézbe vették a gumibotot, százakat tartottak rettegésben, azok feleljenek, ha másképp nem, legalább tudja meg róluk mindenki, kik is voltak valójában.

A múltunk vállalása ezt is jelenti. Nem bűnbakokat kell keresni! Nehogy azok is annak érezzék magukat, akiknek legfeljebb az okozhat némi lelkiisme- retfurdalást, hogy hosszú ideig engedelmesen végezték munkájukat. Nem lehet ezreket kiátkozni, meghurcolni azért, mert életösztönük erősebb volt, mint az engedetlenségre csábító hajlamuk.

B an, sajnos, rá bőséggel

IX példa, hányszor kellett

megtagadnunk saját előző életünket vagy őseink, elődeink életét, friss még bennünk az emlék, hogyan tagadtatta meg a Kádár-rendszer azt, ami 1956-ban szép, és felemelő volt, ami 1945 előtt hazafias és magyar volt. Ha az új rendszer, a hatalom gyakorlói nem szeretnének elődeikre hasonlítani, nem azok hibáiból, hanem saját erényeikből kell tőkét kovácsolniuk. Ezt diktálja a bölcsesség, ezt kívánja a haza érdeke, s az ünnep szelleme.

mm 11 ásodszor volt ünnep hi- hA vatalosan három nap- pal ezelőtt október 23. Miként először, a Történelmi Igazságtétel Bizottság most is közös ünneplésre szólított. Ahogy Vásárhelyi Miklós, az el-