Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-15 / 242. szám
1991. október 15., kedd SZÍNES OLDAL Keiet-Magyarország 5 Véleményezési jog Az iskolaigazgatók kinevezéséhez eddig szükség, volt a tantestületek egyetértése is. Állítólag . ez a jövőben nem így lesz. — A tantestületeknek és az érdekvédelmi szerveknek továbbra is megmarad a véleményezési joga, amit természetesen figyelembe vesz az önkormányzat, de dönthet a tanári kar véleményével szemben, másképpen is — válaszolt Losonczi László a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Humán Iroda vezetője. — Ezt a jogszabályi változást az alkotmánybíróság szeptember 24-én hozta, ezzel hatályon kívül helyezve a 27/1986-os MM- rendeletet. A döntés jogszerű volt, hiszen egy alacsonyabb jogszabály ellentétben állt a magasabb rendű önkormányzati törvénnyel. Mik vannak... 0 Állítólag a Gorbacsov ellen tavaly november 7- én elkövetett merénylet azért nem sikerült, mert egy belorusz nyugdíjas idejében elküldte az elnöknek az életét megóvó talizmánt, a néhány verssort tartalmazó névjegy- kártyát. Erejét az adja, hogy küldője besugározta katonaszíjának hatóerejével, amelynek csodatevő hatásáról akkor győződött meg viselője, amikor a második világháborúban egy irtózatos bombatámadás után az egész csatatéren egyedül ő maradt életben. Imára kulcsolt kezében a nadrágszíjjal. Szó-tár Próféta Az ókori zsidóság körében Jahve isten szószólója, ihletett és megszállott ember, aki az isteni intelmeket a néppel közli, és a jövendőt megjósolja. (Illés próféta, Jeremiás próféta stb.) Más jelentésben egy új vallásos hit, tan hirdetője, egy eszme szószólója, egy közösség hivatott vezetője. (Kossuth, a szabadság prófétája.) A próféta lehet jóste- hetSégű ember is, bár az ő szavait gyakran fogadja gyanakvás. A közösség nem nagyon szereti a nálánál okosabbat. Talán innen ered a Senki sem próféta a maga hazájában mondás, ami arra utal, hogy a szőkébb környezetben nehezebb érvényesülni. Kérdés, hogy vannak-e ma próféták? Önjelöltek szép számmal, főleg a politikusok között. Még szerencse, hogy prófétává az utókor minősít valakit — visszamenőleg. Eleinte kevés lesz a felhő. majd gyakran megnövekszik a felhőzet, íöbb- feié várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. Melegfront hatására számíthatunk. A hőmérséklet hajnalban 8, IS, kora délután 17, 22 fok között alakúi, ........lm,,.,-----------------!---------i-L—— i ■ Ez a nap... ... a Fehér bot napja. De gondolnunk kell rájuk holnap és holnapután is. harasztosi pál felvétele Következő számunkban: a kritikus idő: 18—19 óra SEGÍTŐKET VÁRNAK. A jugoszláviai polgárháborúban megsebesülteken szeretne segíteni Mihucz György. Egyéni kezdeményezéséhez keresi a társakat, s a felajánlókat. Társakat, akik szállítójárművel és kellő bátorsággal rendelkeznek, s felajánlókat, akik gyógyszert (fájdalomcsillapítót, kötszert, infúziót) tudnak adni. (Címe: Nyíregyháza, Széchenyi u. 37. Telefon: 15-611/113). UTAZZON OLCSÓBBAN 11-555------------------------------------------Biztosításunk garancia HOROSZKÓP MATEMATIKUSOKNAK. Október 16-án 12 órakor a nyíregyházi tanárképző főiskola 2. sz. előadótermében dr. Kovács Margit tart előadást „Az operációkutatás az ELTE számítóközpontjában” címmel a Bolyai János Matematikai Társulat rendezésében. Arckép Nyíregyháza (KM — K. Gy.) — Kevés boldogabb embert találni ma Debrecenben a 24 esztendős Molnár Zoltánnál. A hórihorgas fiatalember — aki a debreceni McDonald étterem karbantartó villanyszerelője — ölébe nem kisebb összeg, mint egymillió forint pottyant, egy csillogó Renault-Clio személyautóban megtestesülve. Ugyanis ő annak a főnyereménynek a gazdája, amelyet a múlt heti NYVSC— Szolnok labdarúgó-mérkőzés szünetében sorsoltak. — Gratulálunk! — Köszönjük! — kaptuk az örömteli válászt, gyesen lévő felesége és héthónapos Ádám nevű kisfia nevében is. — Miként kerül egy debreceni lakos birtokába a nyíregyházi sorsjegy? Térjátékok Ma este fél tíz után tíz perccel tűzi műsorára a TV 1 a Bán Ferencről készített portréfilmet. A mai ötvenes építészgeneráció egyik legerősebb, legfontosabb egyénisége immár 25 esztendeje Nyíregyházán vívja harcát az építészeti minőség 'elisKUTYAHARAPÁS. Vasárnap a késő esti órákban a TITÁSZ nyíregyházi hőerőművének területére tévedt (?) két fekete óriás snauzer. A gazdátlan ebek egyike jól kivehető fogmintát hagyott a hőerőmű egyik dolgozóján. Hosszas hajkurászás után sikerült elfogni az egyik kutyát, amelyet már biztosan hiányol gazdája. Az oltási bizonyítványok ellenében megkapja kedvencét, ha jelentkezik a TITÁSZ Hőerőművének főportáján (Bethlen Gábor u 92.). mertetéséért. Sok ifjú építész épületei révén ismerte meg az ország e távoli vidékét. A Budapest Galéria Kiállítóházában fotók és rajzok segítségével együtt volt látható az eddigi életmű, — ez kínálta az alkalmat a rendhagyó portréfilm elkészítéséhez. A BIOGAZDÁLKODÁSRÓL tart előadást dr. Győrffy Sándor mérnök szerdán délután hatórai kezdettel a Biokertészeti előadás- sorozat keretében Nyíregyházán a Városi Művelődési Központban. TERMÉKBEMUTATÓT ÉS -VÁSÁRT tart a Nyíregyházi ÁFÉSZ október 14—16-ig a Kun Béla és a Kossuth utca sarkán lévő „Márka” ipar- cikkboltjában. Forró nyomon Húsz románt „hazatessékeltek” Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — Tovább tart a Nyíregyházi Rendőrkapitányság akciója, melynek során október 14-én 20 romáig állampolgártól vonták meg az itt- tartózkodási engedélyt. Az említett külföldiek egy része hazánkban engedély nélkül vállalt munkát. Szállással, illetve a megélhetésükhöz szükséges pénzösszeggel nem rendelkeztek. Vala- mennyiüket Csengersimára vitték, ahol kiléptették őket az országból. Őrizetbe vettek egy 48 éves foglalkozás nélküli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy október 8-án betört egy nyíregyházi magánlakásba, ahonnan 700 ezer forint értékben arany ékszert lopott, Őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki viszont Nyíregyházán, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolába hatolt be. Ismeretlen tettes a megye- székhelyi Öszőlő utcán feltörte egy magánvállalkozó személygépkocsiját, melyből 240 ezer forint értékben női divattáskákat tulajdonított el. Ismeretlen elkövetők a Rohodi Polgármesteri Hivatal. valamint a rohodi posta- hivatal lemezszekrényét felfeszítették, s a polgármesteri hivatalból 20 ezer, a másik helyről pedig 50 ezer forintot elvittek. Akié a Clio — Feleségem és a nagy- .mama a Gyümölcskarnevál időpontjában járt Nyíregyházán. három darab sorsjegyet vásároltak. — Mikor tudták meg. hogy. nyertek? — Vasárnap Sárándon jártam, egy ismerősöm mondta meg a nyerőszámot, ő ugyanis jelen volt a húzáson. Először nem voltam biztos a dologban, mert az ő írása nyomán a hetest egyesnek is lehetett vélni. Ezt követően telefonáltam Nyíregyházára, s tudtam meg a biztosat. — Eddig is volt gépkocsija? — Igen, volt egy hatéves Wartburgom, erősen le van robbanva, füstöl és sokat fogyaszt. Nos, ezt a kocsit eladjuk, a Cliót tartjuk meg. Molnár Zoltán időközben elhelyezkedett az ülésben, csinált néhány kanyarpróbát, s amilyen gyorsan jött, úgy távozott. A CGJ 956-os újdonsült rendszámú kocsi kigördült az NYVSC udvarából. Jó utat, Clio! A Kosok többségére kellemetlen tegnapi csillagbefolyások még ma is tartanak és különösen az április 3—15. között születetteket érintik. Próbálják meg minden fontosabb dolgukat holnap délutánra, vagy csütörtökre halasztani ! Ma az összes jó Bika-tulajdonságai fokozottan felszínre törnek. Állhatatossága javára lesz a munkájában. Kedélyessége és tréfálkozó magatartása miatt közkedvelt lesz. Nem sok jóval kecsegtet a mai nap. Ne is vállalkozzanak olyanra, amihez a mások segítsége, jó együttműködése, vagy a szerelemben szerencse szükséges. Délelőtt a hiszékenysége és az ésszerűtlen álmodozása .veszélybe sodorhatja. A nap további részében is szüksége lesz a reális helyzetmegítélésre, körültekintésre és óvatosságra. A kozmikus helyzet mára csak átlagélményeket ígér. Mégis jól teszi, ha egy ideig most minden nagyobb tennivalóját elhalasztja, a jelenlegi helyzetet igyekszik fenntartani. Vigyázzon az egészségére ! Ma jó formában van: teljes önbizalommal, igyekezettel és a Szüzekre jellemző szorgalommal végzi tennivalóit. A siker mindezek természetes következménye. Kellemes lesz a hangulata, jó kapcsolatokat teremt. Ma is hajlamos lesz bizonytalankodó, rapszodikus, ideges-ingerlékeny, tüskés magatartásra. Minden fontosabbat el kellene halasztania holnap délutánra vagy csütörtökre. Ma reggel óvakodjék a hamis barátoktól! Ma a legjobb oldaláról mutatkozik be: szkeptikus nézeteit, intenzív munka- módszerét újra értékelik, akárcsak jó teljesítményeit. Sokan hajlanak ma arra, hogy eszközeiket és lehetőségeiket, képességeiket és pénzügyi helyzetüket egyaránt túl rózsásnak lássák, és könnyelműen oly messzire merészkednek, hogy mindezek hátulütője elkerülhetetlenné válik. Ez az egészségük tekintetében is érvényes. A csillagok ma nagyon jók lesznek önhöz: bizakodó, öntudatos, vállalkozó kedvű és kapcsolatbarát alaphangulattal, kívülről is olyan eseményekkel ajándékozzák meg, amelyek mind a magánéletében, mind a hivatásában örvendetes sikerekhez vezetnek. A Vízöntők ezekben a napokban vállalkozhatnak olyasmire is, amihez öntudatosságra, vállalkozókedvre, jó teljesítőképességre és erős szuggesztivitására van szükség. Sikerük lesz feltehetően a szerelemben is. Ma is tartanak még a tegnapi, a Halak többségének kedvező csillagbefolyások, amelyek mind a privát életükben, mind a hivatásukban sok ijót hoznak. Teréz A többféle magyarázat közül mi azt tartjuk helyénvalónak, amelyik e név eredetét a középkorba teszi, s a spanyol „tharasia” azaz bátor szóval hozza kapcsolatba. Ajándékként az erdei fák színes lombjából készült csokrot ajánljuk, amelyben feltétlenül legyen benne a rubinpiros cser- szömörce, a parázsszínű homoktövis, és a kecskerágó lombja. * A Látássérültek Nemzetközi Napja, avagy a Fehér bot nemzetközi napja. Céljá a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széles körű és teljesebb értékű beilleszkedésük útját A Magyar Polgári Légiforgalom újjászületésének évfordulója is ez a nap. Negyvenöt éve szállt fel a Budaörsi Repülőtérről Debrecen, illetve Szombathely irányába a Magyar—Szovjet Légiforgalmi Rt. első két járata. Helyét nyolc évvel később vette át a MALÉV. 05.51 16.48 13.16 22.13 A TISZA Tiszabecsnél —172 cm, árad, 8%, 13,2 fok, Vásárosnaménynál —131 cm, apad, 8%, 12,6 fok, Záhonynál —22í cm, apad, 8%, 13,6 fok, Domb- rádnál 30 cm, állandó, 22"'n, —. A SZAMOS Csengéméi —31 cm, árad, 7%, 13 fok. A TÚR Garbóiénál —86 cm, apad 2%, 13,2 fok. A KRASZ- NA Ágerdőnél 104 cm. apad, 19%, 14,6 fok. A Tisza, a Túr vize tiszta, a Szamos kissé szennyezett. A Kraszna, a Belfő-, Lónyay-csatorna az Ér-patak kissé szeny- nyezett, a szerves anyagok lebomlása következtében alacsony az oldott oxigén, és magas az ammóniatartalom. PLANETÁRIUMI BEMUTATÓT tartanak ma délután 2 és 4 óra között általános iskolai csoportok számára a Bessenyei György Tanárképző Főiskola kis planetáriumában. Ugyanitt a Csillagdában 6 és 8 óra között távcsöves bemutató lesz. Csoportok esetén az előzetes bejelentkezést a Jurányi TIT- Centrum címén (Országzászló tér 10 a.) vagy telefonján (10-948) várják. Hírügyeletes: TAPOLCAI ZOLTÁN Telefon: 11-2T7 17 óra után: 4Í/18-124