Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28 / 228. szám

1991. szeptember 28. A ‘Ketet-Maflitarorszáfl hétvégi mettékCete Reviczky ezredes, az ellenálló * MM J£-2g .c\a. Mindenekelőtt magyar hazafi volt Reviczky Imre alezredes mátészalkai kiegészítő parancsnok korában (1946) ARCHIV FELVÉTEL * Dr. Fazekas Árpád Régi és nagy adósságot tör­lesztett megyénk, amikor 1991. szeptember 27-én emléktáblá­val örökítették meg Reviczky Imre (1896—1957) ezredes em­lékét a nyíregyházi Hadki­egészítő és Területvédelmi Pa­rancsnokság épületén. Külföl­dön ugyanis az utóbbi 25 év­ben már sok minden történt a revisnyei Reviczky Imre Izsák embermentö és ellenálló tevé­kenységének megbecsülésére, így az izraeli Yad Vashem egyesület már 1966-ban jám­bor (igaz) embernek deklarál­ta, 1977-ben pedig Jeruzsá­lemben fia, Reviczky Ádám Szent János kenyérfát ültethe­tett tiszteletére, 1979-ben em­léktáblát is kapott az izrae­li Cfat városában, valamint 1985-ben Sydneyben és leg­újabban, 1991. július 7-én Haifa városában a Karmel hegy tövénél lépcsősort, lép­csőfeljárót neveztek el e ma­gyar katonáról. Furcsa módon viszont hazánk­ban eddig csupán Budapesten történt valami kevés emlékének megőrzésére; így legutóbbi lak­helyén, a II. kerületi Mandula utca 25. szám alatti ház falán 1981-ben emléktáblát helyeztek el (Herczeg Klára szobrászmű­vész szép domborművével dí­szítve) és 1987-ben utcát nevez­tek el róla a III. kerületben, Óbu­dán. Különös azonban, hogy leg­főbb működési területén, a romá­niai Nagybányán, illetve váro­sunkban eddig nem utalt reá em­lékjel. Pedig nem kell azt hinni, hogy az egykori hazai hivatalos párt, állami vagy katonai vezetők ne ismerték volna Reviczky ezredes működését. Nagyon is számon tartották e kiváló magyar katona­tiszt tevékenységének főleg néhány szépséghibáját: 1. Re­viczky Imre mindenekelőtt magyar hazafi volt, továbbá 2. hithű katolikus és ugyanakkor 3. nem volt kommunista. Reviczky Imre már 1941-ben ellenálló volt! Ekkor számos zsidó család éle­tét úgy mentette meg, hogy az új Bodrogközi Járási Kiegészítő Pa­rancsnokság vezető­jeként Királyhelmecről „egyszerűen" visszafor­dította az Ukrajnába irá­nyított deportáló vonat- szerelvényeket. Az itteni megértő magatartásának á következménye lett az áthelyezése Léva váro­sába. Léváról vezette alakulatait a keleti front­ra, azonban rövid ukraj­nai hátországi „tevé­kenysége” (1942. április 22— június 15.) balul ütött ki és ,,alkalmatlan"- nak minősítve haza küld­ték. Ugyanis nem volt hajlandó felperzselni a front mögötti orosz falva­kat. Ezután Nyíregyhá­zán a Damjanich-lakta- nyában irányította (1942. augusztus—1943. április 30.) az ezred-pótkeret ki­képzését, míg végül bün­tetésként „rábízták” Nagybánya székhellyel a X. Közérdekű Munka­szolgálatos zászlóalj pa­rancsnokságát (1943. május 1.—1945. január 18.) Meg sem álmodhat­ták, hogy itt lesz széles körű antifasiszta tevé­kenységének legfőbb színtere. Reviczkyben fokozott együttér­zés, empáthia volt az elnyomot­takkal szemben, amely egyaránt megnyilvánult a jogfosztott ma­gyarok, zsidók, románok, szer- bek stb. irányában. Ezen huma­nitása ugyanakkor mentes volt minden számítástól, haszonle­séstől és kapzsiságtól. Csakis így vált lehetségessé, hogy a gondjaira bízott 40 000 munka­szolgálatos közül 20 000 életét megmentette. Parancsnoksága alá tartozott egész Észak-Er- dély, azaz a IX. kolozsvári és X. marosvásárhelyi csendőrkerüle­tek. Magában a nagybányai lak­tanyában csak 500 ember meg­felelő elhelyezésére volt mód, de előfordultak hónapok, amikor 4- 5000 munkaszolgálatos is szo­rongott benne, illetve kihelyezett részlegeiben (iskolákban, egyhá­zi intézményekben, templomok­ban). Megtörtént, hogy a napi élelmezési létszám csak Nagy­bányán 12 000 volt! Mégis sze­rencsésnek érezte magát az a munkaszolgálatos, aki ide került, mert itt biztonságban volt. Re­viczky alapvető módszere az volt, hogy „olyan látszatot tartott fenn, mintha a hatályos állami és honvédségi rendelkezések ér­vényre jutását biztosítaná csu­pán”. Saját maga, 1946-ban Má­tészalkán egy újságírónak adott interjúban ezt így fejezte ki: „Nem vagyok filoszemita, mint ahogy nem vagyok fajvédő sem. A gyengébbek, az üldözöttek mellé állottam, akár vallási, akár nemzetiségi szempontból üldöz­ték őket. Erre pedig nevelteté­sem, múltam és családi öröksé­gem predesztinált, hiszen min­den hivalkodás nélkül megemlít­hetem, hogy egyik ősöm Revicz­ky Gyula, a költő volt!” (1855— 1889 között élt). Vallási türelmességében addig elment, hogy zászlóaljánál kez­detben volt lehetőség kóser kosztra illetve a vallásos zsidók templomukba is mehettek. De Reviczky Imre nemcsak jó szívű, hanem bátor ember is volt. íme néhány példa: 1925 nyarán Sá­rospatakon az égő házból kimen­tett egy epilepsziás kisleányt; később a gettókból, illetve munkaszázadokból hivatalos el­járást színlelve többször „magá­hoz vett” zsidókat, és szolgálati gépkocsiján vitte őket a szaba­dulásba; 3000 SAS behívót és más szigorúan számadásos nyomtatványt (nyílt parancsot) használt fel mentési céllal; a csendőrség által intefhált Russu román püspököt és paptársait személyesen kiszabadítva ottho­nukba kísérte; a kiürítési paran­csokat rendre nem hajtotta vég­re, sőt a nagybányai hadiüze­mekben elhelyezett német aknákat hatástalanította, s végül megszökött a nyilasok kezén lévő sopronkőhidai fegyházbóll Tény, hogy jó képességeit, sok­oldalú ismereteit, szuggésztív egyéniségét, a magára öltött egyenruha privilégiumait és a beosztásához járuló hatalmat végig eredményesen hasznosí­totta emberek mentésére. Csak a felesége, a kassai származású Gavallér Lenke azaz Lilly állt mindig mellette, s biztatta, báto­rította: „Imrécske, segítenie kell, a jó Isten megáldja érte!” Bizalmas barátai alig voltak: főbb sofőrje, Salamon Miklós nagybányai zsidó taxis és a nyíregyházi Solt Sándor (eredeti­leg: Schwarz; 1900—1986) a legfontosabbak. Ez a Solt Sándor és nevelt fia Földes József (1924—1988) tet­tek a legtöbbet Reviczky Imre emberi értékeinek a megőrzésé­re. Szűkmarkúság a sorstól, hogy nem érhették meg a nyír­egyházi emléktábla felavatását. Úgy vélem, mindhármójukra ráil­lik Reviczky Imre ezredes Far­kasréti temetőben lévő síremlé­kének a felirata: „Istenem, jutal­mazd emberszeretetét!” Szabados István: Óváros Kállai János: Legyen erőm! titok —- kőhideg dermedés örökre megmarad — márvány-fény mozdulat; angyal bukása, széthasadt kupolák — elhallgatok, hogy siratni tudjalak. Gravitáció zuhansz bennem mind magasabbra Futurum ex act um a dac fallá növekszik; csöndembe pusztulsz bele. Politikai környezetszennyezés Nemzetközi fotókiállítás Nyíregyháza (KM — B. E.) — Sok érdekes fényképet bemu­tató kiállítás látható a nyíregy­házi Váci Mihály művelődési központban. A 6. Nemzetközi Környezetvédelmi Fotókiállítás anyagát Boros György, a mű­velődési ház 15 esztendeje si­keresen működő fotóklubjának vezetője az alábbiak szerint ajánlja az érdeklődők figyelmé­be: Nehezen lehetne ma egy fotó- kiállításnak a környezetvédelem­nél aktuálisabb témát találni. Amikor 13 évvel ezelőtt Szolno­kon meghirdették az 1. Nemzet­közi Környezetvédelmi Fotópá­lyázatot, a téma semmivel nem volt kevésbé fontos mint ma, leg­feljebb nem volt annyira a figye­lem középpontjában. Tematikus kiállításokon a téma fotogrlfiai feldolgozása rit­kán sokszínű. Elvileg a szerzők sokféle felfogásban közelíthetné­nek, de általában nem ez törté­nik. Szívesebben próbálkoznak egy vizuális panelekből készült kirakójátékkal, amelytől sikert remélnek. Esetünkben, mondjuk ez így nézhetne ki: végy néhány füstölgő kéményt, keress egy kiszáradt fát (fényképezd alul­ról), aztán repedezett szikes ta­lajt (fényképezd felülről), majd egy csinos női aktot a műterem­ben. Ha mindez együtt van, elvo­nulsz a laborba és innentől kezd­ve csak idő kérdése, mikor sé­tálsz ki néhány tucat nagyon „aggódó” környezetvédelmi fo­tóval. Azért ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg ezt a kiállítást, mert itt javarészt mást látni. ín­Az aranyérmes észt fotós, Noorits Tonu sorozatának első része dulása óta rangos kiállítássá nőt­te ki magát a szolnoki. Ennek köszönhetően az élvonalból so­kan küldik el munkáikat, így szi­gorúan lehet szelektálni. A kiállí­tott képek technikailag felké­szült, „rutinos” fotósokról árul­kodnak, Gondolatilag és vizuáli­san is sokaknak sikerült elsza­kadni a sémáktól. A legjobb pél­da erre az aranyéremmel díjazott Noorits Tonu észtországi szerző Búcsú a szocializmustól c. mun­kája, a politikai környezetszeny- nyezés eredeti humorú, briliáns technikájú és rendkívül ötletgaz­dag megfogalmazása. Azzal szolgált rá legjobban az elisme­résre, hogy ő értelmezte a kör­nyezetvédelem fogalmát a részt­vevők közül legtágabban. A vi­zuális csúcsteljesítményt szá­momra az olasz Bianchi Roberto két tájképe jelentette. A látottak alapján nemcsak azt lehet nyugodt lelkiismerettel kije­lenteni, hogy ez a mostani kiállí­tás sikerült eddig a legjobban, hanem az is látszik: ez egy fejlő­dőképes pályázat, mert egyre jobb anyagokat sikerül begyűj­teni. Amikor azért aggódunk, ha to­vább nő az ipari termelés, boly­gónk alkalmas marad-e még emberi élettérnek, érdemes né­hány percet áldozni erre a kiállí­tásra. Ha csak elgondolkodunk a látottakon, az már valami. De ha arra csábít valakit a látvány, hogy ezentúl jobban vigyáz a környezetére, akkor ezek a fényképek szebbé tették világun­kat. Akiállítás október 6-ig tart. 9 Két mondat az értékhullás hamis óráiban gyémántpillanatok szikrái ragyognak elpusztultál egyetlen-első magányos-vétkes utadon

Next

/
Thumbnails
Contents