Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-23 / 223. szám
2. oldal Egy falu pusztul el évente 3. oldal Ml lesz veled bokortauya? 3. oldal Vfzdfi — Igazságesan SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA XLVIII. évfolyam, 223. szám ÁRA: 7,SO FORINT 1991. szeptember 23., hétfő A nemzetközi táncverseny egyik vasárnapi jelenete a Bujtosi Szabadidő Csarnokból Washington Tanácskozás Külső katonai beavatkozásra Jugoszláviában nem fog sor kerülni, senki nem mondta meg nekünk, mi hasznosat tehet a válságban az ENSZ — jelentette ki egy meg nem nevezett magas rangú amerikai kormánytisztviselő a The Washington Postnak. Moszkva Két és fél órát tárgyalt vasárnap Borisz Jelcin oroszországi és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök Sztyepanakertben a kara- bahi terület vezetőivel, illetve az ottani örmény közösség képviselőivel. Részleteket egyelőre nem tudni. Mindössze az vált ismertté, hogy Aj az Mutalibov azeri elnök, akinek eredetileg szintén ott kellett volna lenni a teremben, nem ment be, mert az épületen örmény zászló lengett. A tárgyalások után a két elnök több tízezres ujjongó tömeg előtt mondott beszédet a város főterén. Bonn Magyarországon és Csehszlovákiában is megfordult Markus Wolf, az egykori keletnémet felderítés volt főnöke, mielőtt 1990 novemberében hosszabb időre Moszkvát választotta volna otthonául. A Bunte című magazin legújabb számában Wolf feltárta, hogy amikor tavaly, a német újraegyesítés előtt eltűnt Berlinből, saját Volvóján Csehszlovákián át Ausztriába utazott — keletnémet útlevéllel, amelyet mind a mai napig birtokol. • A Rákbetegek Országos Szövetsége Balatonfüreden tartotta első vándorgyűlését. A tanácskozáson — amelynek védnökei Göncz Árpádné, a Magyar Rák Liga elnöke és dr. Eckhardt Sándor akadémikus, a Nemzetközi Rákellenes Szövetség elnöke voltak — számos hazai onkológus-szakember, több külföldi vendég, valamint a betegeket támogató önkéntes segítő mozgalom képviselői vettek részt. Szabadegyetem Az Erdélyi Szabadegyetem második féléve szeptember 29-én, vasárnap kezdődik a Ráday Kollégiumban. Itt, az Erdélyi Gyülekezet kezdeményezésére minden vasárnap délután egyetemi szintű tájékoztatást adnak világnézeti, társadalmi és kulturális kérdésekről a Magyarországon tanuló, határainkon túli magyar diákoknak. Légi baleset Szerencsés kimenetelű légi balesetet szenvedtek szombaton Indonéziában a Lilienthal magyar-német emlékrepülés résztvevői — közölte vasárnapi számában a Kompas című indonéz lap. Sáringer László, a külügyminisztérium konzuli főosztályának a vezetője az MTI-nek elmondta: a Lilienthal emlékrepülés repülőgépe Kelet-Indonéziában Lombok szigetén kényszer- leszállás után felrobbant. A baleset úgy történt, hogy a repülőtérről való felszállás után 20 perccel a repülőgép kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani és eközben egy fának ütközött. Szabolcsi cégek a BNV-n Megrendelésekre várnak Budapest (KM—N. L.) A péntek óta nyitva tartó Budapesti Nemzetközi Vásáron szabolcs-szatmár-beregi kiállítókkal is találkoztunk. Tapasztaltuk, hogy főleg megyénk élelmiszeripari és építőanyagipari termékei iránt érdeklődtek a hazai és a külföldi látogatók. Szeptember 29-ig a vásár területén a sok finom élelmiszer mellett a technika legújabb vívmányait tekinthetik (és vásárolhatják) meg az érdeklődők. Ezúttal 36 ország hozta el áruját a BNV-re. Érdekes, hogy a Szovjetunió most először nem szerepel önálló kiállítóként. Talán ennél is meglepőbb, hogy itt van sokféle termékével a fegyveres harcoktól dúlt Jugoszlávia. Az egyik kiállítóteremben egy zágrábi cég szépítő és kozmetikai szereket állított ki roppant modern és ízléses csomagolásokban. A mostani vásár díszvendége Svájc. A fejlett kis ország főleg mutatós és értékes óráival hívja fel magára a figyelmet a vásáron. A kiállított tárgyak közt láthatjuk a legújabb japán terepjáró gépkocsi csodát, s a világhírű Philips cég elektromos készülékeit. A hazai kiállítók közt említést érdemel a Zalahús ízléses, nádfedeles pavilonja a sok ínycsiklandozó étellel. A siklósi márványok és a legújabb tapolcai szigetelő anyagok az építkezőket érdekelheti. A tejipari vállalatok közös kiállító helyiségében középpontban áll a megyénkben gyártott Túró Rudi, a finom túró és a vaj. Egy ízléses kivitelű prospektus recepteket, főzési tanácsokat is ad a tejtermékek felhasználásához. A Szabolcs Húsipari Vállalat bajor kolbásszal, bajor májassal és különleges szalonnával állt a látogatók elé, ez a vállalat is recepteket kínál termékeinek felhasználásához. A Nyírbátori Tésztaipari Kft. a durum búzából készített új termékeit is kiállította. Az eperlevél és a bordáscső tészta egyaránt megtalálható a kiállításon. A nyírteleki osztrák-magyar Baumit Kft. korszerű nemesvakolatot, extra csemperagasztót, szilikátfestéket állított ki. A nyírtelekieknek mindjárt az első napon sikerült üzletet kötni. A többi kiállító is üzletkötésre vár. Kaszkadőrshow Amerikából 4. oldal Finn Nyírbátorban Nyírbátor (KM — Kovács Éva) — A munkanélküliségről, a foglalkoztatás helyzetéről, a kormány bérpolitikájának alakulásáról, s még számos egyéb fontos kérdésről tartottak fórumot szombaton Nyírbátorban a városi polgármesteri hivatal dísztermében. A megjelentek kérdéseire Kiss Gyula munkaügyi miniszter, Petrenkó János, az MSZP és Mádi László, a FIDESZ parlamenti képviselője válaszolt. A bevezetőben Kiss Gyula az általa vezetett minisztérium feladatairól, tennivalóiról beszélt. Mint mondotta, a munkanélküliséget nem ez a minisztérium csinálja, feladata éppen az, hogy kezelje a kialakult helyzetet: irányítsa a folyamatokat, segítsen az átképzésben, a munkaerőképzésben, alakítson ki megfelelő foglalkoztatáspolitikát, törődjön a szakképzéssel, s nem utolsó sorban képviselje a kormányt az Érdekegyeztető Tanácsban. Éles vita alakult ki a privatizáció körül. Számos kérdező, s maguk a válaszadók is megegyeztek abban, hogy a mostani szisztéma rossz, nem szolgálja a kitűzött célt, sem pedig az ország érdekeit. Gondot okoz az is, hogy már minimális külföldi tőkével is lehet magyar piacon üzletet kötni. Érvek és ellenérvek csaptak össze akkor, amikor a munkanélküliség kezelése, valamint a közhasznú munkák ügye szóba került. Fontos lenne, hogy a ‘munkanélküliség ne legyen menedék azok számára, akiknek ez kényelmes megoldást jelent. Mint a miniszteri válaszból megtudhattuk, a tárca előtt sem titok a kialakult helyzet, s a készülő foglalkoztatási törvényben külön figyelemmel kísérik majd a helyzetet. A nyírbátori fórumon a Magyar Televízió stábja is jelen volt, az itt készült felvételeket Létkérdések című műsorában láthatják a nézők. IGEHIRDETÉS ZENÉVEL. Nyíregyházán, szetem- ber 20-án a Bujtosi Szabadidő Csarnokban ökumenikus ifjúsági evangeli- záció- keretén belül Dietrich Reitzner, a Keresztény Ifjúsági Egyesület kelet-európai főtitkára tartott igehirdetést. Jézus szellemében tartottak tornászbemutatót, valamint zenés programot, mely képünkön is látható. Tiszabecs és az ukrajnai Tiszaújlak között a hónap végétől az autósok számára is megnyílt a határforgalom. Sz, Sz. Breaszkalov es dr. Szántó István polgármesterek kézfogása jelképezte a két határ menti község kapcsolatteremtését. HARASZTOSI PÄL FELVÉTELEI Szabolcsi kolbász a pulton. (A szerző felvétele)