Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-21 / 222. szám
1991. szeptember 21. Ä %det-cMagyarorszdß hétvégi melléklete. Bodnár István anyhán emelkeL dő homokbuckák é*s tiindérkedő tavak mellett vezet az ut Kisvardatoi Szabolcsveres- martig. Különösen a kanyargós út vége felé változatos a táj, az utas itt még ízelítőt kaphat a Rétköz hajdani vízi világáról, a távolba vesző hatalmas vizekről. Mintegy százötven évvel ezelőtti útibeszámolóban olvashatjuk: „Az egész Rétköz egy kis mintája a teremtésnek, amely szokatlan rotációban folytatja önmagát.” A keletkező lápok itt földdé alakultak, visz- szaszorítva a vizet, amit aztán az évente kiöntő Tisza újra tengerré duzzasztott. Kuthy Lajost, az írás szerzőjét elkápráztatta a vízi állatok sokfélesége és seregének csodálatossága. Mint írja, a roppant tartományban csak szárcsák láthatók, bibirkélő vízityúkok, gólya, bölömbika, gém, a szalonkáknak vízlakó fajai, s háborgó táborral kavarog a réce, s a vad- lúd tömege mérföldet foglal el. A vándor most is megsejthet még valamit az alföldi vízi paradicsom világáról. És ha szerencséje van, akkor ritka vízimadarat is megcsodálhat. Persze többnyire már minden megszelidült, a Veresmart határában lévő mintegy 400 hektárnyi tórendszer is az új víztározó szerves része. Szabolcsveresmart több táj ölelésében fekszik. A Rétköz széle ez, de már homokbuckák is találhatók errefelé, és ha átkelünk a Tiszán, máris Zemplén megyében járunk. Az igézőén hangzó Leányvár alig néhány kilométer ide. Ennek megfelelően Veresmarton sétálva mindig új arculatát mutatja a település az idegennek. A szőlődombon cserkészve szinte úgy érzi magát az ember, mintha hegyvidéken bóklászna. Mindenfelé szépen megművelt szőlőskertek, s úgy tűnik, gazdag termés lesz az idén a szorgos szőlősgazdáknak köszönhetően. Érdemes felsétálni a magasnak tűnő „szőlőhegyre”, már csak azért is, mert innen jól látni a hatalmas tórendszert. Úgy tűnik, innen akár csónakon is el lehetne jutni Dögébe. Mondják, hajdan Beszterecig is el lehetett innen csónakázni. A Tisza is oly kanyargós volt, hogy a szabályozás előtt — a régi öregek elbeszélése szerint — amikor a sót vagy fát szállító tutajok elérték a rozsályi határt, egy napig tartott, míg a sok kacskaringó miatt elhagyhatták a veresmarti határt. Árterület legalább most is négy van a faluban. Mindenesetre a nádasok és a végeláthatatlan víz alapvetően meghatározta az itt élők életmódját. Gabona, búza alig termett, volt viszont köles, persze ezt is csak úgy vethettek, ahogy a helyzet megengedte. Kaszáló is kevés akadt, ám jószágban azért bővelkedett Veresmart, csordást, csikóst és kondást mindig tartott a falu — ahogy Kiss Lajos leírása is utal erre. Akadt viszont hal és csík bőven, ám azt inkább csak a maga konyhájába vitte a halász és ‘nem pénzelt belőle”. Nagy Béla polgármesterrel körbejárjuk a 400 hektárnyi víz egy részét. Meglehet, a mintegy százötven éve folyó vízszabályozásnak egyik utolsó munkálata volt a hatalmas víztározó nemrégiben történt átadása. Megmenti ez a falut a belvíztől, az árvíztől, és segít a Tisza szabályozásában. Az országit szinte szerves része a zsilip- rendszernek. A Rétköz lakóinak mindig is sok problémát okozott a belvíz. Időről időre mindig nagy területek kerültek itt víz alá, még a hetvenes-nyolcvanas években is. Sokszor a terület egyötödén akadályozta meg a mezőgazdasági művelést a belvíz. A rétközi táj akár egy hatalmas vízügyi múzeum is lehetne, ahol több mint száz év víz- rendezési munkái láthatók. Csatornahálózatba ütközhetünk errefelé lépten-nyomon, s talán kevesen tudják, hogy pontosan száztíz éve készült el a Lónyai- csatorna. Lassan százéves a tiszaberceli szivattyútelep is, amely akár még ma is használható lenne, ha nem készült volna el a korszerűbb változata. De szivattyútelepek találhatók Dombrádon, Kétérközben, Zugóban. Valóban tiszteletet érdemelnek elődeink vízrendezési munkálatai. A Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nem kis gonddal folytatta az elődök munkáit, és választásuk sem véletlenül esett Szabolcsveres- martra a víztározó megépítésekor, hisz így több minden megoldódott, a Tisza biztonságosabb megregulázása is. A mintegy 15 kilométernyi sétaút egy részét cserkésszük be, magávalragadó a táj ilyenkor ősszel, távolabb még kócsagot is megfigyelhetünk. Hallom, a mesterséges tavak olykor a három méter mélységet is elérik, ki is használják a horgászok. Mindig akad itt errefelé belőlük. Bár igazán nagy fogás tudtommal itt még nem volt,'de két és fél kilós pontyokat, busákat már fogtak, nemhiába várják a jó szerencsét a parton most is jó néhányan. Megnézzük a Tisza-partot is, bizony sokan keresnek nyáron itt menedéket a folyó hűs vizében, még Kisvárdáról is átautóznak néhányan ide. Szóba kerül az idegenforgalom is. Nem sokan vetődnek erre a távoli vidékre. De ha mégis, mint ahogy a múlt héten a burgenlandi kedves vendégek, ők is elcsodálkoztak a táj érintetlen szépségén. A polgármester szerint ugyan lehetne parcellázni, üdülőtelepet kialakítani, de ahhoz is pénz kellene, a villany, a vízvezeték kiépítése sokba kerül. De azért tartogat idegenforgalmi meglepetést is a kísérőm. A közeli Tölgyes- szög-tanyán egy gyönyörű kúriát keresünk fel, amelyet a kis- várdai VSZM rendbehozott és most üdülőnek használ. Az épület olyan, akár egy kastély, gyönyörű kétholdas park található körülötte. Aki a csöndet szereti, az bizony nagyon jól érezheti magát. (Az üdülőt fotónkon is megörökítettük). Szabolcsveresmart központja modern, már-már városias. A néhány éve átadott új iskolába is ellátogattunk, korszerű, modern itt minden, még számító- géppark is áll a nebulók rendelkezésére. A mellette lévő szép új óvodába is betérünk, ahol a kis óvodások a jövőt jelentik. Kozma Anna óvónő azért a múltba is visszarepít egy kicsit, tanulmányban dolgozta fel a település múltját, népszokásait. Tőle tudom meg, az első írásos emlékek a községről 1328-ból valók, és a település a nevét valószínűleg a határban található vörös színű magas partról kapta. (Igazolja ezt Mező András és Németh Péter tanulmánya is: „Az ismeretlen eredetű mart szó vízpart, emelkedő domboldal értelemmel került a névbe, s bizonyára a fövény színéről hívták vörösnek". (Érdekes még, hogy régebben a patics falas építkezés volt divat a faluban. Sajnos ilyen már mutatóban sem akad, az utolsót Juszku Bertalannéét öt évvel ezelőtt bontották le. Jó lett volna pedig megőrizni az utókornak. Kozma Anna dolgozatából még egy mondat. Szabolcsveresmart nevét nem őrzik történelemkönyvek, híres emberek nem kerültek ki a faluból, s a megyén kívül talán ismeretlen a község neve is. Nagy Béla polgármester mindehhez hozzáteszi: való igaz, hogy a világ végén vagyunk, viszont éppen ezért szép, nyugodt, békés ez a táj. Munkalehetőség ugyan kevés van, de közel található Kisvárda, Tu- zsér és Záhony. Nagy öröm, hogy Szabolcsveresmart közelebb került a világhoz. Nemrégiben épült meg egy új útszakasz, amelyen Kisvárda kikerülésével lehet átjutni Kékesére, és aztán a 4-es útra. Persze van még tennivaló; Rozsály- puszta útját is rendbe kell hozni csakúgy, mint a Dózsa György utat. Az infrastruktúra nem rossz. A település pályázat útján szeretné megépíteni a szennyvízhálózatot is. A köz- biztonság is javult, három hónapja polgárőrség is alakult. SzabolcsveresA marthoz tartozó Rozsály-pusztán lakik egyébként Veres János bácsi, aki egy kihalófélben lévő mesterség, a népi mesemondás egyik avatott művelője. János bácsi szavait hallgatva hihetőnek tűnik a tündérek, boszorkányok, vízimanók bűbájos, félelmes világa a legkisebbik fiú hite és ereje az igazság győzelmében. A hűségről, az itt élők hitéről, az önmagukkal is küszködő emberek életéről viszont sok valós történetet lehetne mesélni. 11
