Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-20 / 221. szám

Kelet-Magyarország SPORT 1991. szeptember 20., péntek Kár! LELÁTÓ TÜKÖR TRABRIOLET A hétvégi, amatőrök részére kiírt autóversenyen jó szabásznak bizonyult a borbányai homok. Néhány autón kiscbb-nagyobb átalakításokat végzett a fogós pálya. Ezen a Tra­banton inkább utóbbit, hiszen megnyitotta a tetejét, leemelte az elejét, az oldalán is iga­zított, sőt a kereket sem kímélte. man lAszlö felvétele Kovács György Ufedden és szerdán lab­rf darúgó kupamérkő­zéseket vívtak szerte Európában. Elrepülni Stutt­gartba, Szófiába nem volt lehetőségem, a kispesti, a váci kiruccanást sepi szen­tesítette a szerkesztőm, így — egyelőre — maradtam a képernyő előtt. Megnéztem a ' Váci Izzó—Dinamo Moszkva UEFA1 Kupa-ösz- szecsapást, majd a Kispes­ten játszott Honvéd—Dun­dalk mérkőzést. Ez utóbbi találkozó tör­ténései éltek még bennem, amikor elkezdtem bosszan­kodni. Hát hogyne leltem volna mérges, amikor me­gint nem volt szerencsénk. Egy francia gondolkodó aforizmája szerint, nemcsak az a fontos, hogy nekünk legyen szerencsénk, hanem az is, hogy közben másnak ne legyen. Szóval, az írek­nek volt, nekünk pedig nem. Mert mi másnak lehetne nevezni, ha a legjobban fi­zetett magyar klubcsapat — vergődik. Szigetországi­ak ellen, 90 percen keresz­tül magasan, kapu elé ível­ni a labdákat — megbo­csáthatatlan bűn! Ezúttal nem volt problé­ma a játékvezetőkkel, Vá­cott is jól sípolt a görög Atlétika A szokásosnál magasabb pénzdíjak várják az ugró­atléták nevezését Salgótar­jánban, a szeptember 27-én sorra kerülő AP Rakord— TS—Viktória gálán. A sporteseményt Salgótarján főterén rendezik, az idén először lelátóról nézhetik a versenyt az érdeklődők. Kézilabda A hét végén kezdődő NB I-es kézilabda-bajnokság előjátéka volt a Békéscsa­ba—Várpalota férfimérkő- aés. A találkozót a hazai csapat nyerte 21:19 arány­ban. A csabaiak idegenlé­giósa Dvurecsenszkij sok­szor megoldhatatlan feladat elé állította a vendégcsapa­tot. Tenisz Európai nemzetek férfi csapatbajnoksága. D-cso- port, Monte-Carlo. Magyar- ország—Jugoszlávia 3 0, Nagy V.—Vujics 6:4, 6 1, Noszály—Szavcsénkó 6:2, 6:3, Noszály, Nagy—Vujics, Szavics 6:3, 6:7, 6:0. Számos európai kupamér­kőzés szerdán lapzárta után fejeződött be. Az eddig még nem közölt eredmények. BEK. Besiktas (török)— PSV (holland) 1:1, Hamrun (máltai}—Benfica (portugál) 0:6, Sparta Praha (cseh­szlovák)—Glasgow (skót) 1:0, Universitatea (román)— Apollon (ciprusi) 2:0, Brönd- by (dán)—Lublin (lengyel) 3:0, Göteborg (svéd)—Fla- murtai (albán) 0:0, Helsingin (finn)—Dinamo Kijev (szov­jet) 0:1, Anderlecht (belga)— Grasshopperc (svájci) 1:1, Vasziliasz. Itt a vidéki csa­pat nem ijedt meg ellenfe­létől, olykor nekirontott, si­ker koronázta erőfeszítéseit. Szófiában két mérkőzést (!) vívott a Fradi. A Levszki elleni kupameccset meg­nyerte, az ezt követő ran- dalírozásban viszont alul­maradt a bolgár rendőrök­kel szemben. Mert hogy az FTC szurkolói ezúttal is botrányt kevertek, közel száz, törö-zúzó egyént le­tartóztattak. Jól tették! A bolgár igazságszolgáltatás helyében ott tartanám őket a bajnokság végéig. Félek, hogy mindezt a Nyilasi ve­zette Ferencváros bánja, mert hogy tavaly már meg­történt az utolsó figyelmez­tetés. Ha már háromról szóltunk, következhet a Pécs is. Nem hiába nyilat­kozta Sammer a VfB Stutt­gart egyik legjobbja a mér­kőzés előtt. „Ezek a ma­gyarok jók lesznek vacso­rára ...” Sajnos, szőröstül- bőröstül „megették" a ma­gyar csapatot, 4:1 a hazai­ak javára. Alaposan meglepődtem, amikor felfedeztem a kép­ernyőn a Kispest-Honvéd edzője, Mezey György ar­cát. Kevés jói árult el. Jobb híján a tükörbe néz­tem, én is hasonló képet mutattam. A visszavágókra gondoltam: a szovjetekre, az írekre, a ném,etekre ... Sorsolás Amint arról beszámol­tunk, október 6-án, az NYVSC—Szolnok NB II-es labdarúgó-mérkőzésen sor­solják a Clio személygépko­csit. Eddig számos helyen bemutatták a járművet, ezt teszik a hátralévő időben. Szeptember 20-án, pénteken Tiszavasváriban a Szolgál­tatóház előtt látható a sze­mélyautó, sorsjegyek a hely­színen válthatók. Sportmozgalom Keba Mbaye, a NOB el­ső alelnöke szerdán este 18,15-kor tette meg a sport­történelmi bejelentést a baltiak, az Észt, a Lett és a Litván Köztársaság olim­piai bizottságainak óriási tapssal fogadott visszavéte­léről. Abban a várogban — Berlinben — fogadták visz- sza a baltiakat a nemzetkö­zi olimpiai mozgalomba, ahol 55 éve utoljára indul­hattak saját zászlójuk alatt az olimpiai játékokon. Rejkjavik (izlandi)—Pa­nathinaikosz (görög) 2:2. KEK. Partizán (albán)— Feyenoord (holland) 0:0, CSZKA Moszkva (szovjet)— AS Roma (olasz) 1:2. Fyllin- gen (norvég)— Atletico Mad­rid (spanyol) 0:1. UEFA Kupa. VFB Stutt­gart (német)—Pécsi MSC 4:1, Eintracht Frankfurt (német)—Spora (luxembur­gi) 6:1, FSC Tirol (osztrák)— Tromsö (norvég) 2:1, Slovan Bratislava (csehszlovák)— Reál Madrid (spanyol) 1:2. Nyíregyháza (KM — CS. K. — T. K. — K. GY.) — A Challenge Day nemzetközi sportjátéknap, minden bi­zonnyal „győztesen” vanul be megyénk sporttörténetébe. Szeptember 18-án, a kihívás napján — a megye hét tele­pülésen nem kevesebb mint 46 ezer 887 pulzusemelkedés­sel járó teljesítményt rögzí­tettek. Jó kedvvel, vidáman csi­nálták — amit tettek — a főszereplőik. Megígérték: vál­lalkoznak a következő játék­napra is, az egészségükért a településükért. Erre 1992. május 27-én kerül sor. A versenyben elindult Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei városok, községek lakói ál­tal teljesített eredmények: Csenger (7072), Gávavencse.l- lő (6480), Győrtelék (1592), Nyírbéltek (3365), Nyírtura (5488), Öpályi (11530), Tisza- vasvári (11360). Autóversenyzőkön látott kezeslábasban sürög-forog a nyírturai polgármester, Ba­goly Zoltán. Mint kiderül, igazolt autóversenyző, vala­mikor még a hazai bajnok­ság élmezőnyéhez tartozott. Kedélyesen invitál egy pá­lyabejárásra: tehát végig­mentünk azon a versenyút­vonalon, amelyen a Challen­ge Day résztvevői száguldot­tak. Még így, a visszafogott tempó is kirázza a gyanútlan utas lelkét.. . Hiába dongott, esett, a gye­rekek inkább a tornaterem­ben játszották le a kézi- és tollasmeccseket, a felnőttek sem panaíszikodtalk. Verseng­ték a .legerősebb ember büsz­ke címére, sokan mozogtak a falusi aerobiik zenére. A napokban átadott Jóbarát étteremben tekeversenyt ren­dezték. Az esti babgulyás mellett jó néhányan fogad- koztalk: nem is kell a jövő­ben hasonló akcióra várni, hisz ez a nap felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a rés2itvevőket. A Csenger—Szamosangya- los közti vízitúrán még az .eső sem zavarta a gyermek­flottát — kaptuk a hírt a Számos-párti városból Dégi- né Gulyáki Edittől. Ezen a napon ugyancsak élcsodál­koztak a szülők, mert az óvodában csak úgy vették át a gyerekeket, ha a szülők egy negyedórát tornáztak. Sokan kocogással kezdték a napot, voltak tréfás népi játékok, tanár-diák meccs, a város- központban a gimnazisták megkérték a járművezetőket: állítsák le a motort, inkább ők tolják az autókat egy szakaszon. Tiszavasváriban nevető napsütés köszöntötte a Chal­lenge Day résztvevőit. A nap folyamán alig akadt olyan perc, amikor valamelyik is­kolában, intézményben, vál­lalatnál ne „mozdultak” vol­na az egészségért. A Város­háza téren egyszerre végez­ték zenére a gimnasztikái gyakorlatokat felnőttek és gyerekék, vettek részt a számháborúban, úszó- és vízi ügyességi versenyeken. A szervezők kétóráriként egyre büszkébben jelentették a fő­városba, hogy növekszik a résztvevők száma, a tizenöt­ezres városban délután ket­tőkor már a nyolcezredik ne­vezési lapot is kitöltötték, holott hátra volt még a dél­utáni versenyek két nagy attrakciója: a foci és a láb- tenisz. • G á vav en csellón viszont úgy zuhogott tegnap reggel az eső, hogy a rendőrség le akarta fújni a játékokat. Az­tán hagyta magát meggyőzni, így Labbanc Mariann jegyző megnyitotta a műsort, .s kez­dődhetett a torna a tanácste­remben. Két hetedik osztá­lyos kislány diktálta zeneszó­ra az ütemet a hivatal dolgo­zóinak. Nem sokkal később elállt az eső, így semmi aka­dálya nem volt az a-szfialtfu- tásnák és a bicikliverseny­nek. A nap fénypontja a ka­jakbemutató és a díjkiosztás volt. A Tisza-parti község­ben röviden így sommázták a történteket: sokkál gyak rabban kellene ilyet rendez­ni; legalább hetente egy­szer ... Nyíregyháza (KM—Mán Lász­ló) — Már a sor­solásnál kiderült, hogy nem vár könnyű második NB I-es esztendő az NYVSC BIM Trade férfi kézilabda-együt­tesére, hiszen a nehezebb csoportba került. Aztán aho­gyan fogytak a felkészülés órái, úgy vált egyre nehe­zebbé a helyzetük, már a rajt előtt. A játékosállo­mány majdhogynem ma­radt, illetve alig változott. Berényi abbahagyta, bár az utolsó pillanatban úgy né­zett ki, hogy visszatér. Vé­gül nem sikerült közös ne­vezőre jutnia a szakosztály­nak és a játékosnak. Visz- szatért Veszprémből Bácsi, aki betölthetné a balkezes átlövő posztját. Azért kell a feltételes mód, mert a két klub még nem rendezte az anyagiakat, így a pénteki rajton nem játszhatna Bá­csi. Sőt az is kétséges, hogy marad-e egyáltalán, mert a nyíregyházi klubbal még nem szentesítette átigazolá­sát. És ezzel még nincs vége a rósz előjeleknek! Rácz Sán­dor edzőt (akivel még nem kötött szerződést a szakosz­tály, illetve aki még nem kötött szerződést) nemrégi­ben megműtötték, így a szakembernek több edzést ki kellett hagynia. Ami vi­szont sikerként könyvelhető el: a játékosok megfelelően dolgoztak a felkészülés ide­je alatt, és néhány tehetsé­Nyíregyháza (KM) — Ifjúságiak, me­gyei I. osztály: Csenger—Tyú­kod 4:1, Nagy- ecsed—Kótaj 7:1, Nyírbátor —Baktalórántháza 1:2, Nagy- kálló—Nyírkárász 4:1, Fehér- gyarmat—Tiszalök 5:1, NYVSC II—Sényő 3:3, Kislé- ta—Ibrány 2:1, Üjfehértó— Záhony 2:1. Az élcsoport ál­lása: 1. Nagyecsed 8, 2. NYVSC II., 3. Üjfehértó 7—7 ponttal. II. osztály: Tiszaszalka— Encsencs 0:2, Tarpa—Nyh. Volán 1:5, Napkor—Fényes- litke 6:1, Nagycserkesz— Dombrád 6:0, Kocsord—Ajak 0:0, Tuzsér—Nyírmada 7 :Ö, Vaja—Kálmánháza 3:4, Ke- mecse—Vásárosnamény 0:0 Nyíregyháza (KM — KGy) — Kevesen jelentkeztek ar­ra a fotópályázatra, amelyet a nyári Tisza-túra kapcsán írtak ki a rendezők. Garai Zoltán nyíregyházi kisipa­ros ugyanis vállalta, hogy az előző évek Tisza-túráin készített legjobb képek be­küldői között 30 ezer forint jutalmat oszt ki. Nos, a be­ígért jutalmazás elmarad. Miért? Nem azért, hogy a meghirdető megyei Termé­szetbarát Bizottság és a jó­nevű kisiparos között nézet- eltérés történt volna. Ilyen­ről szó sincs. Más történt. Mindössze két pályázó kül­dött be képeket — Hódme­zővásárhelyről és Szeged­ről — a Tisza-túrák emlé­keként. Ilyen kevés pályázó esetében nem lenne sport­szerű kiosztani a díjakat. A szervezők és a felajánló továbbra is tartja ígéretét. Újabb lehetőség jövőre, a jubileumi 25. Nemzetközi Tisza-túra alkalmával. ges fiatal már bevetésre készen ülhet a kispadon. Az edzőmérkőzések száma lehe­tett volna több, ezeken vol­tak ígéretes akciók és véde­kezések, ám nagyon sok hiba is a felszínre került. Olyanok is, amelyeket a rajt előtti hajrában már nemigen lehet kijavítani. Egy szó, mint száz, nem a legideálisabb körülmények között kezdi meg az együt­tes a pontvadászatot, nehéz hetek várnak a tavalyi si­kercsapatra. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy első bajnoki­jukat idegenben játsszák. Ma délután Tatabányán lépnek pályára, ahol a megfiatalí­tott, sikerre éhes hazaiak bizonyára nyerni akarnak. Csütörtökön délután az ed­zést követően videó elé ültek a nyíregyháziak, és bepillanthattak pénteki el­lenfelük Levis Kupa-beli já­tékába, pontosabban egyik mérkőzésük jó húsz percé­be. Remélhetőleg ez is se­gítséget jelentett a megfe­lelő, eredményesnek tűnő taktika kiválasztásában, ám ettől függetlenül vérmes re­ményeink nem lehetnek az idénynyitóval kapcsolatban. Több szól a Bányász mel­lett, mint ellene, így a meccs esélyese a hazai gár­da. Persze ez még nem je­lenti a reménytelenséget, bi­zakodni lehet. Hogy miben? Hát ez az, amit nem könnyű megfogalmazni. Ta­lán a játékosok aka­rásában, harapásában. Bár ez elég kevésnek tűnik. Az állás: 1. Tuzsér 3, 2. Ny. Volán, 3. Encsencs 7—7. Felnőttek, közép-szabolcsi I. osztály: Gávavencsellő— Apagy, 6:0, Bököny—Biri 2:2, Tiszanagyfalu—Érpatak 4:0. Oros—Tiszabercel 2:1, Nyír- kércs—Tiszatelek 1:1, Deme- cser—Bashalom 11:0, Tisza- dob—Nyíribrony 1:0, Búj— Hardware 0:1. Az állás: 1. Demecser 9, 2. Oros 9, 3. Ti­szanagyfalu 7. II. osztály: Tiszadada— Nyírpazony 3:2, Tiszaeszlár— Nyírtét 1:3, Nyírtura—Nyír­telek 7:5, Ramocsaháza— Székely 9:1, Nyírjákó—Nyír- bogdány 3:0. Az állás: 1. Ti­szadada 8, 2. Nyírtét 7, 3. Nyírjákó 6. Európai kupák Bajnoki eredmények Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475 Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország-Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: dr. Harmati Sándor és dr. Kárpáti Imre ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok. Lapkiadó: 25. Szerkesztőség: 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed­évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. 8 Jól sikerült játéknap 46 ezer 887 próba Rajt ke és biztatóval

Next

/
Thumbnails
Contents