Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-24 / 198. szám
1991. augusztus 24. A %ekt-Magyarország hétvégi meílé^íete Nincs időnk szeretni Hogyan kell a múlttal bánni? A Vitkovics-ház Egerben Cservenyák Katalin V an egy vicc. Ami most nem jut eszembe, de a vége az, hogy a magyar ember úgy gondolkodik: ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is. Való igaz, számtalan esetben tapasztalom, sokaknak az jelenti a legnagyobb megnyugvást, elégtételt vagy nem is tudom micsodát, ha a másikat éri valamilyen szerencsétlenség. Ha nem vették fel a gyerekét az egyetemre? Nem baj, a szomszéd fiának sem sikerült! Ha kirúgták a férjét a munkahelyéről? Nem baj, a főnök felesége is repült! Mintha ettől az ő gyereke mégis továbbtanulhatna, férje pedig még jobb pozícióba kerülne. Értem én, hogy mindezek mögött valahol az motoszkál: egy olyan világban, ahol valamiből kevés van, egyeseknek csak akkor juthat, ha a másik nem kap. Mégsem fogom fel. Egy tanácskozáson hallottam nemrég, hogy az eltelt negyven év alatt azt tanultuk meg leginkább, hogyan tehetnénk egymásnak keresztbe. Magyarul: hamarabb tudjuk gyűlölni egymást, mint szeretni. Van erre egy nagyon rossz példám. Talán ide sem illik. Nemrégiben megállított egy idős néni az utcán. Épp a kocsiból szálltam ki, s amíg a zárral bíbelődtem, ő azon töprengett, vajon megszólítson-e. Görbebotjára támaszkodva először úgy tett, mintha épp csak megpihenne, szabad kezével pedig azon igyekezett, hogy vékonyka fejkendője alá visszarendezze kicsúszott ezüstfehér tincseit. Végül csak megszólított: — „Kedveském! Mibe kerül egy liter benzin?” — kérdezte, ,s én nem tudtam mire vélni a dolgot. Amint megmondtam, rögtön tovább faggatózott: hány kilométer ide Miskolc, mennyit fogyaszt egy Zsiguli, mibe kerülne oda-vissza, hány óra alatt lehet megtenni egy ilyen hosz- szú utat. Számoltunk, osztottunk- szoroztunk, és kijött a végeredmény. Próbáltam megnyugtatni, nem kerül ez olyan sokba, egészen jó út vezet Miskolcra, gyorsan meg lehet járni. Ettől könnybe lábadt a szeme. Kiderült, a fia oda nősült, őt bedugták a sóstói szociális otthonba, mondván, ott majd jó dolga lesz. Hiába hívja őket, nem látogatják, pedig az unokáira is kíváncsi volna már, mindig arra hivatkoznak: drága a benzin, nem engedhetnek meg maguknak ekkora kiadást. Szívesen menne ő, de nem bírja a lába, s talán még jó néven se vennék, ha zavarná őket. Sosem tudom meg, miért érdeklődött tőlem a néni. Talán már régóta fontolgatja, kevéske nyugdíjából összekuporgatja fiának az útravalót, de míg bizonyosságot nem nyert afelől, mibe kerül az egész, nem mert pénzt küldeni, mert mi történik, ha kevés... Tehát a rendszer a hibás? Nem tudom, venné-e a bátorságot az a fiú — helyesebben felnőtt férfi — és sok hasonló társa, hogy odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: Mama, ne haragudj, de nem szeretlek. Nem érdekel, mi van veled, hogy élsz, boldogulsz-e egyáltalán, de értsd meg, ezért nem én vagyok a hibás, erre tanított a múlt rendszer. Egy rendszert, egy megfoghatatlan, felelősségre vonhatat- lan dolgot könnyű okolni mindenért. Könnyű arra hivatkozni: ezt meg azt tanították, félrevezettek, butítottak, tisztában vagyok azzal is, hogy hazudtak nekem, mégis ehhez tartom magam. K éptelen vagyok elhinni, hogy bárkit is — ha elég erős jellem — képes meggyőződésétől eltántorítani bármiféle ideológia. Arra hivatkoztunk, nincs időnk odafigyelni egymásra, futunk a pénzünk után, küzdünk a megélhe- tésért.Én úgy gondolom, a sze- retethez, az egymásról való gondoskodáshoz nem pénzre van szükség. Valami egészen másra. Azt mondjuk, most egy merőben új világot építünk. De ha ebben az új világban is az önzés, a gyűlölet, a másik rovására történő gyarapodás lesz az érték, akkor nem csináltunk semmit. Akkor érzi majd ezt igazán az idős néni fia és a többi hasonló gondolkodású, ha majd ő marad le, ő szorul segítségre, támaszra. Szeretet Az egri Vitkovics-ház homlokzata Józsa Ágnes Eger az a város, amelyben annyi a látnivaló, hogy bármely évszakban érdemes fölkeresni. Az itt lakók — lokál- patriótákhoz méltóan — különös gondot fordítottak arra, hogy az őseiktől örökölt emlékeket méltón megőrizzék. A belváros? Ékszerdoboz! Példája annak, hogy kell a múlttal bánni. Igazi szépségen nem foghat ki az idő. Romjaiban is megmutatja, mi hajdan volt. Hátha még gondozzák, vigyázzák, gazdagítják! Az országban ebben a városban sikerült egy építészeti kort — nevezetesen a barokkot — a legszebb pompájában megőrizni. A történelmi belvárosban találjuk az érseki palotát (északi és nyugati szárnya épült ebben a korban), a ferences és a minorita templomot, a nagypréposti palotát, a líceumot. Barokk stílusú a megyei kórház, valamint az ön- kormányzat megyei központjának épülete is. Jó, jó, mondhatni — másutt az országban is akad középület egy-kettő hasonló, szerencsére templomok is e korból, s még említhetnénk kastélynevet is. De egy biztos, olyan, mint a nemrég renovált Vitkovics-ház, közel s távol sehol nincs. Méreteit, arányait nem a dölyf vagy a szűkös szükség szabta, hanem az önbecsülés. S az önbecsülés ad méltóságot még egy épületnek is. Szépsége a hajdanvolt Szandtner Ferenc kőművesmester ízlését és igyekezetét dicséri, ki megépítette még 1760-ban. A Vitkovics-család egri első, krónikákban is kitüntetetten jegyzett jelese Vitkovics Péter volt, aki katonatisztként harcolt 1687- ben a város török uralom alóli felszabadításáért. Fia, József, egri görögkeleti esperes plébános lett, ahogy gyermeke, a nagy műveltségű, nagy tudású Péter is. A rác parókiát ő építette a templom alatti dombra. O az, aki kapcsolatot tartott a szerb felvilágosodás legjelesebb írójával, Dosider Obradoviccsal. Valószínűleg ez a példa hatott Vitkovics Mihályra, aki 1788-ban az egri pravoszláv papiakban látta meg a napvilágot. Nem követte atyja példáját a hivatásban, jogot tanult, s lett a XIX. század első felének kimagasló egyénisége. Kazinczy barátjaként Szemere Pállal és Horvát Istvánnal 1811—13 között tagja a „pesti triásznak". Magyar és szerb nyelven egyaránt írt. Mesegyűjteménye, melyet először 1817- ben adtak ki, nagyon népszerű volt korábban. Ma a felújított Vitkovics-ház- ban, méltó környezetben szoba őrzi tárgyait, írásait, a korabeli emlékeket. De ebben az épületben kapott helyet Kálnoki László, az 1985-ben elhunyt költő hagyatéka is. A gyönyörű lépcsőház, a patinás falak varázslatos hangulatot árasztanak. Az udvaron, az évszázadok illatát árasztó kőfalak karéjában nyári kamarahangversenyek rendezésére nyílik alkalom. Az épület emeletén a kiállítások gyönyörködtetik a szemet. Kállai János: relációk reláció (1) szűk utca vállak koppanása mondtad most és mindörökké szárnyak suhogtak villanó levélárnyak az ámen kegyelméből mindketten kimaradtunk reláció (2) félelmeimben borzas baglyok ülik az éjszakát ha kimozdulsz belőlem rámtelepszik a homok úttalan utakon pusztuló nyomaid sivatagában reláció (3) megbékíted a haragvó eget egy szó fényekkel nyíló tekintet már harangozhatnak kalapácsütések szeg-görbülés nyikorítása magamtól indulok reláció (4) nélkülem soha már összekuszált pókháló-vonalak kapkodni nincs miért a folyó a tenger tudod az idők végzetéig Szentmihályi Szabó Péter: Tanár machetével M tanárt, aki sakkpart- 4 nerem és távolabbi B ■ szomszédom, sokan ismerik és szeretik a hegyen. Nemrég nyugalomba vonult, és most már teljesen átadhatja magát a szenvedélyeinek, a kertészkedésnek és barkácsolásnak. Előszobájában függ egy machete, melyet a kubai társasutazásáról hozott valamikor. A machete igen széles pengéjű kés vagy inkább bárd, mely Latin-Amerikában nélkülözhetetlen a cukornádvágásnál, de fegyverként sem utolsó eszköz. A hegy, amikor kerek öt éve ideköltöztünk, nyugalmas és békés volt, ablakunkból közel s távol nem látszott ház. Aztán ide is benyomultak a... hogy is mondjam?... újgazdagok, vállalkozók, bunkók, nehézgépeikkel letaroltak mindent, ami zöld, tönkretették az egyetlen járható utat, s elkezdték betonba álmodni rettentően grandiózus és félelmetesen ízléstelen palotáikat. Halkan szitkozódtunk és tűrtünk. Tűrtük a zajt, a port, s bizarr módon örültünk a rossz időnek, mely némiképp visszafogta az emberiség alsóbb bugyraiból toborzott, nem éppen intelligenciájukról és empátiájukról nevezetes építőmunkások lármáját. Szomszédom és barátom nem mondott le pedagógiai hajlamairól akkor sem, amikor.egy telekkel odébb építkezni kezdett egy külkeres, aki nyilván elég sok rossz üzletet csinált cégének ahhoz, hogy.... no de nehogy befejezzem a mondatot. Az ő alkalmazottai nem csupán az elkerülhetetlen munkazajt produkálták, hanem rátettek egy lapáttal. Állítólagos majomőseink igen közeli leszármazottai nemcsak folyamatosan eltorlaszolták az utat, de rádiójuk és szalonképtelen, üvöltve történő közleményeik felbolygatták szomszédaink idegrendszerét is. A pedagógiai jellegű figyelmeztetések után szomszédom lekapta a falról a machetét, és rohamra indult a zajkártevők ellen. Sajnos vagy szerencsére, senkit sem ölt meg, sőt, ahogyan azt előre sejteni lehetett, a megsértett önérzet újabb lármaeffektusokat produkált, amúgy Lagzi Lajcsi esztétikai nívóján. A legszomorúbb az egészben az, hogy mindebből a problémából a rendőrség kizárható. A rendőrség jelenleg a halottkém és a kárfelvevő szerepkörére van kárhoztatva, egy működőképes rendőrt idevonszolni herak- lészi feladat lenne: ahhoz előbb szomszédom mache- téjének le kellene sújtania, többször is. De hát van ma csend? Van ma csendrendelet? Van ma betartható és betartandó rendelet ebben az országban? Van ma csend-őrség? No nem a kakastollas fajtából, félre ne értsenek, bár ha jól meggondolom, talán még az is hasznosabb lenne, mint ez a mostani, törvényen kívüli állapot. S zomszédommal most egy szomszéd- sági önvédelmi csoport szervezését fontolgatjuk, egy polgárőrséget, amely rendet és csendet tart. Sosem hittem volna, hogy megérem ezt is. Géppisztolyt, kézigránátot, golyóálló mellényt nagyobb tételben is vásárolunk. Úttor- laszokat biztosít az önkormányzat. 7 A SZERZŐ FELVÉTELE Hit
