Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-02 / 180. szám
12 Kelet-Magyarország ■I SPORT 1991. augusztus 2., péntek Leveleken is készülnek Meggyógyultak a sérültek nem kis dicsőség. A javában tartó felkészülésről, a tervekről Takács János edző röviden így nyilatkozott: — Már benne vagyunk az edzőmétkőzés-sorozatbtan, amelyet a Napkor Kupával kezdtünk. A legnagyobb sikert az jelenti, hogy együtt marad a csapat, Oláh visz- szaigazolt Baktalórántházá- ról, az ügyes ifiisták közül Majláth és Sitku a felnőttekkel edz. Szeretnénk még egy-ikét tehetséges fiatalt igazolni, ebben az ügyben eredményesnek ígérkező tárgyalásokat folytatunk. Tavasszal nagyon sok sérültünk volt (Pákozdi, Bódi, Forgony, Horváth, Svelta Z., Svelta A.), akik meggyógyultak, sajnos Hajdú végleg kiesett. A napokban volt vezetőségi értekezletünk, ahol a biztos bennmaradást tűztük ki célként az új bajnokságra. Egy év rutinjával és a felgyógyultakkal ez nem tűnik elérhetetlennek. LELÁTÓ ■■■nmaHMMí Petrikovics nyerni akar Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V.., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 1.11-4475 Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: dr. Harmati Sándor és dr. Kárpáti Imre ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok. Lapkiadó: 25, Szerkesztőség: 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza, indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Második kísérlet Nyíregyháza (KM — Mán) — Add már Uram a napsütést — mó- ; dosítottunk a slá- | j gerfohászon, hiszen szá- i | munkra a napfény kell a ; mostani hétvégére. A Spor- j tulával közösen meghirdetett strandröplabda-torna j -legutóbb eső miatt elma- radt, mi mást tehetnénk, j mint bízunk abban, hogy j szombaton és vasárnap meg s tudjuk rendezni a sóstói tó- r fürdőn. Az akkori jelentke- j zők közül néhányan más program miatt visszaléptek, de újak is neveztek. Remélhetőleg sokan eljönnek j majd az NYVSC NB I-es csapatának tagjai közül, így I színvonalas lesz próbálkozásunk. Szombaton kilencre várjuk a játszani akarókat, j a remélhetőleg rövid ideig ! tartó sorsolás és megbeszé- j lés után pedig indulhat a i játék. Csak az idő legyen velünk! Csak a küldöttség hazaérkezése után derült ki, hogy a magyarok a plusz 82,5 kilogrammos kategóriában szerepelt Takács Erika révén is szerezték három aranyérmet a kedden zárult várnai felnőtt női és junior férfi súlyemelő Európa-baj nők Ságon. Hanzlik János szövetségi kapitány boldogan újságolta, hogy a magyar hölgye« az összetettben két első és két második helyezést szereztek, míg a két fogásnemben további öt arany-, 1 ezüst- és 2 bronzmedált gyűjtöttek. A sikeres szereplést jelzi az az is, hogy a pontversenyben Magyarország a második helyen végzett a házigazda Bulgária mögött. Három fiatalember, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola hallgatói kerékpárral indultak Olaszországba. A nagy túrára speciális felszerelést vittek magukkal. A végcél Velence és környékének bebarangolása volt, ami sikerült. 1500 kilométert tekertek és nemrégiben tértek vissza háromhetes útjukról. Képünkön a három bicajos, Dukát Zsolt, Szikszói Attila és Ferenczi Gyula. Velencében, az egyik laguna feletti hídon. Mai műsor Nemzetközi Tisza Túra. . jj Tiszatelek—Tokaj (34 : km). H I Labdarúgás: Levelek— NYVSC. 16,00. Nyíregyháza (KM — M. L.) — Előbb úgy volt, hogy a levelek! focisták búcsúznak az NB III-as bajnokságtól, majd legjobb kiesőként végül mégis bennmaradtak a harmadik vonalban. örülték a vezetők, a játékosok és természetesen a szurkolók is, hiszen az NB-s bajnokságban szerepelni egy községi csapatnak Veletek vagyok Mán László O e nagyon utálatos dolog a nyári szabadság alatt ágyban marasztaló, szomorgósan szemer- géiő esőre ébredni. Amikor az ember vakító napfényre vágyik, és odakinn szürke fellegek fedik az égboltot, szinte mindentől elmegy a kedve. Persze azért a szo- báztató csepergös időnek is lehetnek rejtelmei, ám nyáron a mozgás, a szabadlevegő adják az igazi életet. Mire való ez a meteorológiához kapcsolódó okfejtegetés? Szegény Tisza-tú- rások jutnak eszembe, valahányszor ismét megerednek az égi csatornák. A vízi vándorok eddig alaposan beletrafáltak az időbe a legnagyobb gondot nem az jelenti, hogy nem lehet csokoládébarnára lesülni, hiszen a napozásnak is számtalan veszélye van, amely ráadásul a vízen, vagy a vízparton fokozottabban jelentkezik. Nem is az Atlétika Az olaszországi Sestrieré- ben szerdán este rendezett magaslati atlétikai versenyen Bagyula István nagy bravúrt vitt véghez. Az amerikai ösztöndíjas Uni- ve: siade-győztes rúdugró 570 cm-es eredménnyel nyert, és tíz centivei legyőzte a sokszoros világrekorder Szergely Bubkát. Röplabda Nem sikerült, a magyar csapat nem jutott tovább a í férfi ifjúsági világbajnoki selejtezőn. A szolnoki tornán csapatunk a zárónapon Görögország ellen játszott, és 3:2-re a görögök nyertek. így a szovjetek és azok a franciák jutottak tovább, akiket a mieink 3:l-re megvertek. okozza a problémát, hogy kajakozás-kenuzás közben csepereg, hiszen még ezt is .el lehet viselni. Ám azt már kevésbé, hogy reggelente vagy várni kell a száradó sátorra, a nyirkos holmik vízvesztésére, vagy úgy latyakosan kell összecsomagolni a batyut. Este pedig ugyanígy ismét felállítani a sátrat, hiszen naponta költözködnek a túrázók. Hát binzonyára nem erről álmodoztak a tavalyi táborozás óta. r nen. a szerkesztőségi szobából szolidaritok a Tisza partján ázó- fázó természetkedvelőkkel. A kellemetlenségek ellenére is megadatik nekik az, hogy hazánk egyik legszebb folyószakaszán csodálhatják a természetet, a friss levegőn sportolhatnak, kikapcsolódhatnak. Bár ők kemény emberek, nem szolgálnak rá ilyenforma távpátyolgatásra, azért én mégis velük, veletek vagyok. Bízzunk abban, hogy lesz még napsütés, lesz még jó idő! Labdarúgás MMTK-VM—NYVSC 1:1 (0:0). Gól: Vancsa, illetve Cservonij. Mátészalka— Kassa 1:4 (1:1). Gól: Győr- fi. ill. Vagner 2, Dzvoik, Ungvölgyi. Tenisz Közzé tették a női világ- raglistát, amely így fest: 1. Szeles. 2. Graf, 3. Sabatini. Kajak-kenu Csípés Ferenc (26) lesz a legélfoglaltabb magyar versenyző augusztus 21. és 25. között Párizsban, a kajak-kenu világbajnokságon. A Bp. Honvéd olimpiai és világbajnok kajakosa ugyanis négy számban áll rajthoz. Adorjánnak fekszik a nyíregyházi pálya Nyíregyháza — (Kábái) — A salakmotoros országos bajnokság első osztályú egyéni versenyét (OBI) rendezik a hét végén Nyíregyházán. Mivel ez már a második forduló, a tizenhat versenyző némelyikének már vannak megtorlatlan sérelmei, kihagyott lehetőségei, amit be akar gyógyítani, vagy nem szeretne ismét elhibázni. Néhányuk már az első, múlt heti versenyen kimerítette a leggyengébb pontszám lehetőségét. (A négy- fordulós bajnokság leggyengébb pontszáma nem kerül az összesítésbe.) Nekik már nem lehet hibázni. Az első, debreceni forduló igazán jó versenyt hozott. Nagy ke- resztbeverések után alakult ki a végeredmény. Néhány vélemény, még a debreceni depóból: Adorján: Én mindig gyengébben kezdek. Nyíregyházán már jobb lesz. Az apálya fekszik nekem. Hajdú: Túl erős volt itta motorom. A következő fordulóra biztosan eltaláljuk. Nagy: Ez a nap nem nekem kedvezett. A nyíregyházi versenyen kijavítom a hibákat. Nekem már rettenetesen húzni kell a gázt. Hell: Többre vagyok képes. Még bizonyíthatok a következő fordulókban. Petrikovics: Már túl sokszor voltam második a bajDopping* vizsgálat Nyíregyháza (KM) — A napokban tartott ülést a labdarúgó NB III Tisza-cso- portjának versenybizottsága. Az értekezleten Csende Andor, a versenybizottság' elnöke közölte, hogy ősztől megszűnik a pályákon a sör árusítása, a harmadik vonal meccsein ismét érvénybe lép a szesztilalom. Újdonság, hogy az új bajnokságban az NB III-as találkozók után is lesz alkalomszerű doppingvizsgálat. Hat kerékkel Velencébe A debreceni versenyen Petrikovics Adorján előtt. KÁBÁI LÁSZLÓ FELVÉTELE nokságban. Itt az ideje annak, hogy végre nyerjek is. Ennyit a személyes véleményekről, de a kulisszák mögött több van. Néhányan a végeredménytől függetlenül csak Adorján ellen készülnek, mert őt „elkapni” egy-egy futamra már önmagában is siker. A legjobbak mellett a középmezőny is keményen küzd a helyezésekért, mert a bajnokság végeredménye dönti el azt, hogy kik motorozhatnak ;o- vább az első osztályban. Tehát a versenyzők keményen készülnek, a vezető bírónak azt ajánlhatjuk, szombatig nézze át a szabálykönyvet, bár még nem tudni ki lesz ő, de nincs irigylésre méltó helyzetben. Ditta, a pisztoiyos Nyíregyháza (KM — M. L.) — A Jármezei Ditta nem tartozik a szószátyár tinik közé. Persze barátnői között nem keli szinte fogóval kihúzni belőle a szavakat, ám szerkesztőségi szobánk és egy szinte teljesen ismeretien újságíró meglehetősen félénkké teszik. Pedig lenne miről beszélnie, és dicsekednie, mert valamivel nagyon ügyesen bánik. Ez pedig a légpisztoly. Három esztendeje kezdett el versenyszerűen lőni a nyíregyházi Építők Városi Lövészklubban és nem volt nehéz dolga ezt a sportágat választania. A Jármezei család fegyveres família. Papája versenyzett, nemrég hagyta abba az edzői munkát, mamája és nővére is jól kezeli a pisztolyt. Ennek tükrében szinte egyértelmű volt, hogy előbb, vagy utóbb Ditta is a lőtér környékén köt ki. Arra is nagy volt az eséjy, hogy az ügyes kezű, jó szemű leányka nem elégszik meg a gyakorlásokkal, versenyekre, jó eredményekre készül. Ezek az eredmények pedig jöttek is, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. A nemrégiben rendezett serdülő bajnokságon pedig jól elsült a keze, hiszen egyéniben bajnoki címet nyert, a pisztoiyos csapat és a megyei csapat tagjaként pedig két bronzot. Milyen egyszerű a célzás, legalábbis Ditta szerint. Nyu- godtnak és türelmesnek kell lenni — vallja, és akkor nem lehet baj. No, meg tehetségesnek, és azért az edzéseken sem szabad lógni. Hetente négyszer tréningezik, amivel nincs is gond. Annál nagyobb az a probléma, hogy nincs elég verseny, amelyeken igazán lehetne csiszolnia tudását. A pisztoly ozás elég fiús dolog, így már az sem meglepő, hp Dittát a műszaki dolgok érdeklik, kedvenc tárgyai a matematika és a fizika. így az általános iskolai ba.iagas után a szeptembert a Bánki szakközépiskolában kezdi. A tanulás és az edzések mellett szívesen foglalkozik számítógéppel, ha pedig igazán ki- kapcsolódásra vágyik, leginkább Koncz Zsuzsa lemezeit, kazettáit hallgatja. És közben talán álmodozik arról, hogy válogatott lesz, ami egyáltalán nem elérhetetlen számára.