Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

Ä %de t - ‘Magyarország hétvégi meíléklzte 1991. augusztus 18. A mikrobiológus rin" „Az élet szép! Tenéked magyarázzam?” Balogh József E gy hét leforgása alatt két szabolcsi fiatalem­ber — dr. Lenti István és dr. Balázsy Sándor — védte meg kandidá­tusi értekezését a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, s mindkettőjük témavezetője Kecskés Mihály egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora volt. Mi vitte hozzá a két sza­bolcsi kutatót, mi vonzotta ide a professzort? Egy kicsit fennköl- ten fogalmazva, a mikrobiológia szeretete és az a szándék, hogy tudományos munkájukkal közö­sen segítsék a megye többnyire gyenge talajadottságának megja­vítását, hiszen mindhárman Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyéből származnak. A kemény, kétórás védés után kijut a gratulációból a professzor úrnak is, közben azért szívesen vállalkozik egy beszélgetésre, egy bemutatkozásra is. — Szabolcs megyében, Vas- megyeren születtem. Apám ott volt jegyző, és onnan indultam gimnáziumba Nyíregyházára, ahol 1941-től '49-ig az Ágostai Hitvallású Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban tanultam. Érettségi után a Debreceni Tudo­mányegyetemen biológia—ké­mia szakosként kezdtem. Három évet jártam az egyetemre, s köz­ben a debreceni református kol­légiumban laktam, segítsége nél­kül nem tudtam volna az egyete­met elvégezni. Özvegy édes­anyám volt, 16 éves koromban meghalt édesapám. — Debrecenből 1952-ben a budapesti egyetemre kerültem, amikor megindult a budapesti egyetemen a biológusképzés. Akkor-én már döntöttem, hogy mikrobiológus leszek. Itt fejez­tem be tanulmányaimat és Sop­ronba kerültem a világhírű bota- niküsprofesszorhoz, az Akadé­mia levelező tagjához Fehér Dá­nielhez, mint aspiráns. Hosszú éveket töltöttem a soproni talaj- .biológiai iskolában, és ez a to­vábbi pályám alakulását is meg­határozta. Megemlítette Kecskés pro­fesszor a nyíregyházi Kossuth gimnáziumból dr. Pazonyi Béla volt tanár nevét, aki később a ti­hanyi biológiai kutató intézet he­lyettes igazgatója, szintén mikro­biológus volt, s nemcsak a kö­zépiskolában segítette, hanem később is atyai barátként jó taná­csokkal látta el korán bekövetke­zett haláláig. Életútjának fontos része volt, hogy 1964—65-ben elnyerte az ausztráliai, sidneyi egyetem ku­tatói ösztöndíját, amelyet a világ valamennyi egyeteméről megpá­lyázhattak. Egy hely volt, s mint kiderült: a 24 pályázó közül ő nyerte el. Tizennégy hónapot töl­tött ott, remek iskola volt, sikerült gyarapítani a már megkezdett tanulmányait, s itthon tovább folytatta a kísérleteket. Előzőleg, már 1961-ben megvédte kandi­dátusi értekezését, 1977-ben a nagydoktori értekezés megvédé­se következett. Előadott az Eöt­vös Loránd Tudományegyete­men, majd a Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen címzetes egyetemi tanárként, 1983-ban a melbourne-i egyetemen volt ven­dégprofesszor, azóta a gödöllői egyetem professzora, ahol egy mikrobiológiai tudományos isko­lába tömörítette azokat a tanítvá­nyait, kollégáit, akikkel a 60-as évek végétől közös kísérleteket folytattak, s akik ma a gödöllői mikrobiológiai iskolához, mű­helyhez tartozó tudósnak, kuta­tónak vallják magukat. És hogy kezdődött a nyíregy­házi Bessenyei György Tanár­képzővel a kapcsolat? — Úgy, hogy Borbély Ferenc kedves, régi barátommal és fele­ségével Borbélyné Palaticz Irén­nel a Nyírségi Agrotechnikai Ku­tatóintézetben már a 60-as évek végétől folytattuk kísérleteinket, melyek a csillagfürtkultúrákban alkalmazható herbicidkiválasz- tásra irányultak, ez bizony mint­egy 148 herbicid próbálását je­lentette szabadföldi és laborató­riumi viszonyok között. A sző­kébb hazával kialakult szoros kapcsolat nem volt véletlen. Min­dig is szerettem volna a szülő­földnek az általam megszerzett szerény lehetőségeket, ismere­teket rendelkezésére bocsátani, az otthon lévőket segíteni. A főiskola növénytan tanszékén szívesen fogadtak, csakúgy, mint a Kossuth gimnáziumban, ahol a 175 éves jubileum alkal­mából tudományos ülést tartot­tunk és megszerveztük a gimná­zium baráti körét. Huszonöt kan­didátus három nagydoktor és két akadémikus volt az előadók között. Túlzás nélkül állíthatom és úgy szoktam emlegetni, hogy néha a Tudományos Akadémián is szokott ilyen színvonalú érte­kezlet lenni. Ez is törlesztés volt annak az alma maternek, amely­re mindig szeretettel gondolok, s ahol egy életre kaptam indítta­tást. Kicsit törlesztés volt édes­apám helyett is, mert ő is ennek a gimnáziumnak volt a diákja. — A főiskolán szívesen fogad­ták igyekezetemet. A korábbi fő­igazgató. Cservenyák László vagy a messzemenő közös együttműködést elősegítő Szé­kely Gábor vagy Pál Miklós, a botanikai tanszék vezetője is mindent megtett, hogy a mirobio­lógia iránt orientálódó Balázsy Sándor szakmai fejlődését is elősegíthessem, már egy évti­zeddel ezelőtt a doktori érteke­zésének opponenseként a Kos­suth Lajos Tudományegyete­men. Ezenkívül közös vizsgála­tokat, kísérleteket végeztünk ná­lam, az Akadémiai Kutatóintézet­ben, Pesten, de itt, a gödöllői egyetemen is többször volt ta­nulmányúton. Ehhez a prog­ramhoz csatlakozott Lenti István, aki május 30-án védte kandidá­tusi értekezését, neki is témave­zetőként segítettem szerény le­hetőségeimmel értekezésének megírását. Es ez a kapcsolat még szoro­sabbá válhat, ha a megyei ön- kormányzat kezdeményezésére megalakult tudományos koordi­nációs tanács működése — melynek elnöki tisztére Kecskés Mihályt kérték fel — beindul. Ez szoros kapcsolódást jelenthet, s nemcsak a főiskolára, a kutatóin­tézetre vagy a kálmánházi tsz-re koncentrálódik, hanem egy kicsit nagyobb léptékkel a megyei tu­dományos élet további fejlődésé­hez is hozzájárulhat. A mikroor­ganizmusok általános, elméleti tanulmányozásán kívül a mikro­biológia gyakorlati alkalmazása ma már nélkülözhetetlen. Le­gyen az környezetvédelem vagy gyógyítás, ipar vagy mezőgaz­daság. A mikrobiológia tette le­hetővé az antibiotikumok előállí­tását, és a mikroorganizmusok révén lehet kiküszöbölni a kör­nyezetet szennyező, károsító anyagokat a levegőből, a földből, a vízből is. A biotechnológiában elért eredmények legtöbbje is a mikrobiológiára vezethető viss­za. E viszonylag még ma is fiatal tudományágnak egyre nagyobb jelentősége van a mezőgazda­ságban, az iparban és a biotech­nológiában. A jövő század a biológia év­százada lesz. Ezért kellenek a kutatásához, oktatásához jól képzett, olyan szakemberek, akik belső indíttatásból egész életükben e területen fejtik ki hasznos munkásságukat. Hamar Péter VISSZAGONDOLVA megbol­dogult úrfikoromra, úgy emlék­szem, akkoriban Jean Marais, Gerard Philipe, Zbigniew Cybuls- ki és Marcello Mastroianni volt a sztár. Jó, jó, azok megnyugtatá­sára, akik minden régi mögött a bolsevikokat keresik, megem­lítem Batalovot is. Oly gyönyö­rűen halt meg a Szállnak a dar- vakban, hogy akkor megszakadt a szívünk. Hasonló helyzet még bekövetkezett néhányszor, s az ismétlődő esetek aligha használ­tak az egészségünknek, de azó­ta a kardiológia is fejlődött vala­mennyit. Hogy a filmművészet lépést tartott volna az orvostudomány­nyal, arra viszont már nem mer­ném letenni a főesküt. Ha a mai sztárokkal, Sylvester Stal Ioné­val, Harrison Forddal, Arnold Schwarzeneggerrel hasonlítom össze egykori kedvenceimet, akkor a különbséget leginkább két dologban látom. Ezek a mai fiúk iszonyúan megkeményed­tek, hiányzik belőlük az a férfias­ság mellett bújkáló feminin jelleg, ami megvolt A királyasszony lo­vagjában, a Tulipános Fanfan­ban, a 8 és fél filmrendezőjében, s Maciekben, a Hamu és gyé­mánt felejthetetlen hősében. Ezeknek a fiúknak még voltak érzelmeik (miként nekünk is, csak aztán átestünk a mozgalmi uniformizáción, ahogy a kortárs költő mondja: „Mire elvégeztük a kötelező tanfolyamokat, / már nem volt fölvétel a fekete sereg­be.” Nábrádi Lajos ,,A viszálykodás a lelki kisko­rúság jele.” Az idézett sort titok­ban olvastam annak idején a Bib­liából, miután a szabolcsi turis­tacsoport autóbuszával hazafelé indultunk a hegyeshalmi vámtól. Pár évvel később, amikor meg­könnyebbülten átjutottam a csengersimai vámon, leálltam pihenni az út szélén, s kocsim rejtett zugából elővettem Nyíró József pap-író „átcsempészett” könyvét, amelynek ez a címe: Isten igájában. Tenyérnyi hazám nyugati és keleti határán a sors kényszeréből váltam „könyv­csempésszé”. Történt pedig, hogy bő tíz év­vel ezelőtt az IBUSZ-irodán befi­zettem egy háromnapos bécsi útra. Az olcsó bécsi szállodai szobában ketten aludtunk. Ami­kor estére hazamentünk a fá­rasztó városnézésből, tapasztal­tuk, hogy mindkettőnk éjjeliszek­rényén egy-egy sötétkék borítá­sú, vaskos könyv van. Szinte egyszerre ütöttük fel a könyvet, amelynek belső, fehér lapján állt a cím: Biblia. Zavartan méreget­tük egymást szobatársammal, s úgy tettünk, mintha ügyet sem vetnénk a két könyvre. Villanyoltás után morfondíroz­A másik különbség az, hogy a régiek tudtak játszani. Á rende­zőknek egész emberként volt szükségük rájuk. Nemcsak a fizi­miskájukra és fizikumukra (mert azért Jean Marais Fantomasként verekedett is egy kicsikét), ha nem a lelkűkre, az intellektu­sukra is. Lehet, hogy ez ma lu­xusnak tűnik, de ilyen is volt ne­kik. Hát, nem tudom! Nézem ezt a Schwarzi gyereket, de az iz­main kívül nem látok rajta sem­mit. Pedig most ő az abszolút sztár mifelénk. E sorok írásakor öt filmje fut nálunk. Hogy nem csa­lás, nem ámítás, álljanak itt a címek: Az emlékmás, A halál- osztó (Terminátor I), Menekülő ember, Ovizsaru. A ragadozó (Predator I). És az Isten se ment meg a hatodiktól, rövidesen — hála az Intercom gondoskodásá­nak, áldja meg őket az imént emlegetett mindenható érte — láthatjuk a Terminátor ll-t. UGYANAKKOR FÁJDALOM­TÓL MEGTÖRT SZÍVVEL tuda­tom, hogy a szívtelen amerikai álomgyári szórakoztatóipar meg­fosztott minket a hetediktől: á Predator II-ben (Ragadozó Los Angelesben) egy árva Schwar­zenegger sincs, pedig az első részben volt. Jelentem, ezt a csalódást még éppen túl lehet élni, a filmet magát azonban ne­hezen. Az első gyanúm akkor támadt, amikor kiderült, hogy Stephen Hopkins úr opuszát 8, azaz nyolc budapesti mozi játssza zsinór­ban (napi 2—4 előadásban), de ezek premier előtti vetítés címen futnak. Akinek halvány fogalma van a premier jelentéséről, az megérti aggályomat. A másik gyanú akkor született meg ben­tam: ez is a nyugatiak „fellazító politikája”? A keleti turisták közt így terjesztik a vallást, a „nép ópiumát”? Az ingyen kapott Bib lia külsőre hasonlított a nálam lévő magyar—német szótárhoz. Szobatársam horkolását hallva, a Bibliát a szótár mellé tettem a bőröndöm mélyére. Mély alvás­ból ébredve reggel tapasztaltam, hogy szobatársam éjjeliszekré­nyéről is hiányzik a könyvek könyve. Nyilván ő is a bőröndjé­be tette. Meg a többi útitársunk is. Hegyeshalomnál a magyar vámosok csak felszínesen vizs­gálódtak. Talán sosem fogom megtudni: mit tettek volna, ha autóbuszunk harminc bőröndjé­ben találtak volna harminc Bib­liát. Jött a motoros fiú a távirattal, amelyben az állt, hogy a Szat­márnémetiben élt nagynéném visszaadta lelkét a Teremtőnek. A temetés után nekem is jutott a szegényes örökségből: huszon­egy régi-régi könyv. Többek közt egy Pefőfí-kötet, amelyet az 1800-as évek végén nyomtattak Ugyanebből az időből díszes borítással Kisfaludy Károly ösz- szes művei. Aztán három vá­szonborítású kötet az 1930-as évekből: Nyíró József lelkész-író remekművei. Az örökölt könyve­ket — én naív — nyíltan, álcázás nélkül beraktam autóm csomag nem, amikor a Corvin mozi hatal­mas nézőterén szétnézve azl láttam, hogy a perecesnek nem kell kétszer fordulnia. Figyelmesen végignéztem s vásznon pergő históriát, amely leginkább egyik, legújabb kori politikusunkat idézte, ugyanis patakvér folyt bőven, de beval­lom, egy közepes képességű tíz­éves gyerek kapásból fel tudna nekem tenni 20—30 olyan kér­dést a film cselekményével kapcsolatban, amire nem tudnék válaszolni. SAJÁTOS MÓDON MÉGSEM HINNÉM, hogy teljesen értékte­len, figyelemre méltatlan munká­ról van szó. Azt sem mondanám, hogy Hopkins rendező feltalálta a futurista filmstílust, de hogy sti- lárisan, formailag tökélyre fej­lesztett bizonyos előzményeket (amelyben még Monory M. András Meteója is benne van), ezt nyugodtan ki merem monda­ni. (Ha valaki ezt expresszív filmnyelvnek tekinti, azzal sem vitatkoznék, annyira tisztázatlan az esztétikai háttér.) A Predator II a dinamika, a se­besség, az alaktalan figurák kö­vethetetlen gyorsaságú mozgá­sának himnusza. Tartalmi tekin­tetben azonban csak egyetlen mélyen szántó gondolatra buk­kanhatunk, amely explicite két­szer is elhangzik: „Az élet szar!” Még szerencse, hogy a néma levente nem érhette meg e fil­met. Még egy tekintetben zseniális a film: a Rossz inkarnációjaként szemlélhető Terminátor felülmúl- hatatlanul csúf, mely utóbbiról tudni illik, hogy ez is esztétikai minőség. Ám tegyük hozzá, nem minden csúf az. tartójába. Csengersima másik oldalán a román vámosnak föld­be gyökerezett a lába a könyvek láttán, de türtőztette magát. Ta­lán részvétet is érzett fekete öl­tönyömet, fehér ingemet látva. Szokatlan udvariassággal ezt mondta: „Menjen vissza szépen a múzeumba és kérjen kiviteli listát.” Visszamentem Szatmár- ra, a múzeum természetesen már zárva volt. A múzeum melletti csendes utcában a csomagtartóban lévő könyveket „széthintettem” ko­csim rejtett zugaiban. A vámhoz visszaérve lehangoltan mondtam a vámosnak: „Bezárt a múzeum, a könyveket visszavittem a roko­nokhoz. Majd átjövök értük egy hét múlva.” A derék vámos fél pillantást vetett a valóban üres csomagtartómra és utamra bo­csátott. Kegyes csalással hoztam haza ősi jussomat, a 21 könyvet. Az Isten igájában című lírai hangvételű Nyírő-regényben egy helyen ez áll: „Ott a fekete messziben van Székelyföld, ahol villámok tüzesítik a levegőt, s az ón testvéreim nyoma tündöklik a porban. Isten! Isten! Nekem haza kell mennem, mert ha nem, meghal ott az élet!” Nyíró Józseftől is szeretnék tanulni. Szép stílust, embersé­get. Pápamobil Mizser Lajos Napilapjaink többször is be­számoltak a közelgő pápaláto­gatásról. A máriapócsi látoga­tásról a többek között a követ­kezőket olvashatjuk: (A pápa) „a leszállás helyéről pápamo­billal a bazilika előtti téren átha­ladva érkezik a szertartás szín­helyére”. Alkalmi szavaink mindig is voltak. Miért épp a pápalátogatás előtt hiányozná­nak? Az autó szavunk az automo­bil (eredeti jelentése szerint: önmagát mozgató) szavunkból származik, tehát a pápamobil a pápát szállító járművet jelöli. Némely újság papamobilt ír, ez pedig már nagyon bizalmasko- dónak látszik. A szállító jármű­nek volt előzménye a magyar nyelvben, mégpedig a rabomo­bil, azaz a rabszállító autó. Ha tehát a pápa megtisztel bennün­ket látogatásával, az őt szállító járművet se nevezzük afféle bi­zalmaskodó vagy rossz ízű szóalkotmánnyal. Ö mindenkép­pen tiszteletreméltó egyéniség, akár Szentatyának nevezzük, akár Róma püspökének. Ő, a szeretetet hozza nekünk, s mi is adjuk meg neki. Nyelvileg is! RAGADOZÓ LOS ANGE­LESBEN (Pre­dator II.) AME­RIKAI FILM. Rendezte: STEPHEN HOPKINS. Főszereplők: DANNY GLO­VER ♦ GARY BUSEY ♦ RU­BEN BLADES Isten igájában 10

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents