Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-15 / 191. szám

1991. augusztus 15., csütörtök SZÍNES OLDAL K/r# ■ vo na fkoztk ~ Nemrégiben lapunk- [ ban és más országos ___ sajtótermékekben felhívást adott közre az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóság, mely szerint az 1938—63 közötti időben személyi szabadságukban törvény­telen módon ' korlátozot­tak és hozzátartozóik ke­ressék meg az igazgató­ságot a kárpótlás címén járó nyugdíjemelésért. A felhívás hatására többen fordultak szerkesztősé­günkhöz, mert nem ér­tették, kire vonatkozik mindez. A kérdéssel Pa­taki Lászlóhoz, a megyei TBI munkatársához for­dultunk. — A felhívásból sajnos nem derül ki egyértelmű­en, hogy csak azok keres­sék meg a Nyugdíjfolyósí­tó Igazgatóságot, akik még valamilyen oknál fogva nem adták be igé­nyüket, és törvény szerint jár nekik a kárpótlás. Ne írjanak azok, akiknek ügye már folyamatban van, mert ezzel csak az adminisztrációt növelnék. Javasoljuk, felvilágosítás­ért a megyei társada­lombiztosítási igazgató­sághoz forduljanak. Ügy­félszolgálatunk kifejezet­ten a jogszabállyal kap- • csolatban tud tájékozta­tást adni. Az egyéni ké­relmekkel foglalkozni nem tudunk, mivel ezeket Budapesten intézik. M/fr vannak...! LÁNYOK FALUJA. 2 A dél-kínai Fucsian J tartomány egyik fa­ltja sajátos világhírnév- •e tett szert: 1976 óta itt isak lányok születnek. Az tkokat kutató genetiku- (Ok mindezideig nem tud- ak magyarázatot adni. Megállapították, hogy 950-ben még 1:1,4 volt a iúk-lányok születési ará- lya, aztán fokozatosan »vetkezett be az immár izenöt éve tartó hölgy- iralom. !xó-tdr Evangélium Evangélium: jó hír, römhír. Az Újszövetség­en Jézus igehirdetését, s a róla szóló tanítást ílenti. Jézus tanításaiból smmit sem jegyzett föl, 5 tanítványait sem szóli­sta fel erre sehol. lil­ább hirdetniük kellett senetét az egész világon, sak évtizedekkel később ták le tanítását. Az evangélium Jézus etének írott elbeszélését jelenti. A számos Jé- is-életrajz közül négy ;rült a kereszténység ént könyvei közé: a Má- -evangélium, a Márk- ■angélium, a Lukács- ■’angélium és a János- 'angélium. árható időjárás az zágban csütörtök es- Mlnd gyakrabban lekszik a gomolyfel- ;et, és egyre többfelé ható záporeső, ziva- Az északkeleti, majd éti. szél kissé meg ikül, zivatar idejére lenetileg megerősö- . A hőmérséklet haj­ban 12—17, csütör- Sn 22—27 fok között kul. A hétfői vi­harnak még látszanak a nyomai Nyír­egyházán. Ké­pünk a Tompa Mihály u. 5. szám alatti parkolóban ké­szült. HARASZTOSI pAl felvétem: Az augusztusi csillagos égbolt Nyíregyháza (KM — M. T. F.) — Egyenes következmé­nye a múlt havi sok látható csillagászati jelenségnek (nap-, holdfogyatkozás, a bolygók tömörülése a nyugati égbolton), hogy erre a hónap- • ra kevesebb az említésre méltó látnivaló. A Merkúr 21-én együttál­lásba kerül a Nappal és csak a hónap végén jelenik meg a keleti látóhatáron a hajnali szürkületben másfél órával a Nap felkelése előtt az Orosz­lán csillagképben, mint kes­keny sarlóalak. Hasonlóan a Vénusz is. A hónap végére egy órával kel a Nap előtt a Rák és az Oroszlán csillag­képek határán. De már nem gyönyörködhetünk a Nap kö­zelsége miatt a Mars és a Jupiter bolygókban. Viszont az esti órákban kelő Szatur­nusz egész éjszaka látványos­sága a Bak csillagképnek. Az Uránusz és a Neptunusz szin­tén felkereshetők csillagtér- kép alapján az éjszaka első felében a Nyilas csillagkép­ben. Éjfél után nyugszanak. Az augusztus hónap a csil­laghullás hónapja. 8-án a Jóta Aquaridák meteorrajnak lesz gyakorisági maximuma, 12-én pedig a Perseidáknak. HOLLAND CSEREPES VIRÁG kiállítás és vásár nyílik Nyíregyházán az IFI Centrumban 16-án (pén­teken) délután 3 órától. Nyitva 18-áig, naponta 9-től 16 óráig. — Mióta elmentek, újra átélhetjük a betakarítás örömeit...! ______________IFJ. CSIZMADIA A. Arckép Tóth Kornélia Csenger (KM) — Az új­szülöttet 18 esztendős koráig kíséri figyelemmel dr. Sely- lyei Katalin gyermekgyó­gyász Csengerben. Hol van már az idő, amikor a „ren­delő” összes berendezése egy szál heverő volt: egyik vé­gén kucorgott a mama a be­teg gyerekkel, másik végén „rendelt” a doktornő. Né­hány hónapja átadták a Ma- kovecz stílusában dolgozó MAKÓNA Kisszövetkezet által felújított, bővített ren­delőintézetet. Ebben kapott helyet a gyermek szakrende­lés. — Kéthetente hívom be az egészséges csecsemőket is, hogy a szülőknek taná­csot adjak, miként előzhetik meg a gyorsan gyarapodó HOROSZKÓP Jelenleg kedvező Juipiiter- befolyás ailaitt ál’l, ami több­nyire az egészségi állapota, életérzése és életviszonyai megjiavúlását eredményez­heti, előnyösen hait a ható­ságokba!! való érintkezései­re is. A délelőtt folyamán a Bikák számára kedvezőtlen­re fordulnak a kozmikus viszonyok, különösen azo- kéra, akik áprilisban szü­lettek. Legyenek óvatosak és semmi fontos dologhoz ne kezdjenek. A déli órák­ban még nagyobb bosszú­ságra is lehet számítaná. Ma a töbhség csak átla­gos élményekre számíthat. A május 21—26. között szü­letettek ne vállalkozzanak olyasmire, amihez bizakodó alaphanigulat, protekció, eredményes együttműkö­dés, vagy a szerelemben szerencse szükséges. A legtöbb Ráknak ked­vezőtlen csillagviszonyok lassacskán megszűnnek, hogy másoknak adjanak helyet. Az újaik mind a magánéletben, mind a murika területén jót hoz­nak, mindenekelőtt azoknak, akik júniusban születtek. Kora délelőtt jónak ígér­keznek a kilátások, de ké­sőbb elromlik a kozmikus helyzet. A nap további ré­szében ezért — különösen, akik júliusban születtek — semmi fontosra ne vállal­kozzanak, délben pedig le­gyenek nagyon óvatosak! A délelőtt folyamán akti­vizáló és támogató hatások jelentkeznek, amik különö­sen az augusztusi születésű- eket serkentik arra, hogy teljes lendülettel fogjanak a munkába és így sikeréi-, ményt könyvelhessenek el. Kelet-Magyarország 5 FORGALMIREND-VÁL- TOZÁS! 1991. augusztus 15- én éjféltől ismét az eredeti forgalmi rend lép érvénybe Nyíregyházán a Bethlen G., a Vasgyár és a Mező ut­ca forgalmi csomópontban, 21-én 24 óráig. Így a meg­szokott útvonalon közle­kednek a 9-es, a 17-es és a 23-as jelű autóbuszok. Au­gusztus 22. éjféltől újból ideiglenes forgalmirend- változásra lehet számítani az említett csomópontban, de ez már nem érinti a tö­megközlekedési eszközök menetvonalát. Finisbeii a vendégvárók A PÁPALÁTOGATÁS KÖZLEKEDÉSI TUDNIVALÓI, TÉRKÉPPEL KÁRPÓTLÁSI TÁJÉ­KOZTATÓT tant az MDF 15-én (csütörtökön) eiste 7 órától Fehérgyarmaton a Városháza nagytermében. Előadó: dr. Tóth László ügyvéd. BÉLYEGKIÁLLÍTÁS. II. János Pál pápa őszentsége máriapóosi látogatásának tiszteletére, Máriapócson augusztus 15. és 22. között a Dudás-emlékháZban bé- lyegkiáUítást rendez a MABÉOSZ Kelet-Magyar­országi Területi Szervezete. A kiállítás helyszínén em­lékbélyegzés is készíthető. Forró nyomon Árokba esett, meghalt \ 7~1 Nyíregyháza (KM — CSGY) B — Augusztus 12­_én 19,35 órakor------------ Tiszaszentmár­tonban egy kerékpáros, nyug­díjas férfi egy útkeresztező­désben nem adott elsőbbséget a főútvonalon közlekedő sze­mélygépkocsinak, amely el­ütötte. A biciklis a helyszí­nen meghalt. Szerdán reggel Jármi és Mátészalka között, eddig ismeretlen ok miatt, egy kistehergépkocsi áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő menetrend sze­rinti autóbusszal. A teherau­tó vezetője a helyszínen éle­tét Vesztette. Augusztus 12-én a késő es­ti órákban egy férfi Kálló- semjénben a kerékpárját tol­ta. Ittassága miatt az úttest melletti árokba esett,, ahol a fejét a betonátereszbe ütöt­te, melynek következtében a helyszínen életét veszítette. Gyermekek gyógyítója A SZERZŐ FELVÉTELE apróságokra leselkedő bajo­kat. Később, amikor iskolá­sok lesznek, akkor is jönnek rendszeresen, mert úgy gon­dolom, ha több időt és ener­giát fordítunk a megelőzés­re, későb nem kerül annyi pénzbe és fáradságba a be­tegség meggyógyítása.1 Nem véletlen, hogy Csen- gerből csak igen ritkán kül­denek kis beteget a területi­leg illetékes mátészalkai kórházba. Bar vannak spe­ciális ártalmak, amelyek igen sok gyereknél jelent­keznek. A permetszerr tar­talmazó levegőt a gyermek sem kerüli el, és sokszor alakul ki allergia emiatt. Sajnos, hogy a bronchitis/: tüneteit már a paréves ap­róságnál látjuk: a cigaretta­füstös levegőben felcsepere- dő gyermek légzőszervei igen hamar károsodnak. Nem ők tehetnek róla és is­mét a felvilágosításnál tar tunk... A kozmikus helyzet a ko­ra délelőtt folyamán a Mérleg-jegyiben születettek többsége számára semleges­re fordul, ezért semmi külö­nöset nem hoz. . Egyesek egy gondolat bűvöletében hajlamosak mindent eldob­ni, hogy újat kezdhessenek, de vigyázzanak, mert ezefk a változtatásoik rosszul vég­ződnek. A se hideg, se meleg reg­gel után alkitivizáló, támoga­tó erők fellépésére számít­hatnak. A déli órák ez alól kivételék, ekkor nagyobb csalódás is megeshet. Este szerencse a szerelemben! Ne vállalkozzanak ezen a héten semmi olyanra, ami­hez alkalmazkodóképesség, rugalmasság és ügyesség szükséges, mert éppen el­lenkezőleg : ■ meglehetősen idegesek, dekoncentráltak és ingerlékenyek lesznek. Kora délelőtt belső bi­zonytalansággal, rossz ke­déllyel és mindenféle bosz- szúságotókail küszködnek, azután megjavulnak a ki­látások. A nap további ré­szétől mind a magánélet, mind a munka területén jót várhatnak. A jó reggel ne csalja meg: a kozmikus viszonyok kedvezőtlenre fordulnak a lelkiállapota (nagyon bi­zonytalan, nyugtalan, de- koncentrált, szétszórt) és a tervei szempontjából. Ma jó formában van: tel­jes önbizalommal, energiá­val és igyekezettel lát mun­kához. Nem is várat magá­ra sokáig a siker. A jövője szempontjából fontos do­logra is vállalkozhat,'. Jó ke­déllyel és kapcsolatokkal biztató, szép éstére számít­hat. Mária A MARIA ne­ffjlk legkedvel- leN :vs*i név, az évbeit ti rJöíjfoi van. Ma csak t. mv egyik magyaráza­tát közöljük, mely sze­ri?;’’ sí görög nyelvben „felvilágosí- ió*‘-í jelent, de szár inirialható a héber, az ő egyiptomi és a szláv nyelvekből is. Innen veszi eredetét a ..máriás” nevű kártyajá­ték is. Bér nem kíván­juk megsérteni névnap­jukon a Máriákat, de utalnunk keli arra, hogy a név rokon a „macskái­val is. Ezt a szavunkat ugyanis a szerb-horvát nyelvből vettük át, az ottani Máriák becenevé­ből. A TISZA Tiszabecsnél —141 cm, árad, 10%, 21,1 fok, Vásárosnaményná! —104 cm, árad, 11%. Zá­honynál —218 cm, árad, 9%, 23,0 fok, Dombrád- nál 29 cm, apad, 21%, a SZAMOS Csengernél —39 cm, apad, 6%, 22,4 fok, a TŰR Garbolcnál —52 cm, apad, 12%, 21,9 fok, a KRASZNA Ágerdőnél 132 cm, árad, 23%, 21,8 fok. 05.28 19.48 12.18 21.54 A közép-afrikai terület a XIX. század végén ke­rült francia uralom alá. 1958-ban az ország a Francia Közösségen belül önállóságot kapott, majd 1960. augusztus 15-én kikiáltották a Kongói Köztársaság függetlensé­gét. A Kongói Munkapárt 1969-ben megtartott kongresszusán elhatá­rozták, hogy az új, hi­vatalos neve: Kongói Né­pi Köztársaság. • Megér egy mosolyt ,, — Te, Géza! Hogy kell úszni tanítani a lá­nyokat? — Lágyan átkarolod a derekát, majd a vízben újabb fogással a mell­úszást gyakoroljátok. — Jaj, ne hülyéskedj! A húgomról van szó! — Ja? Hát egyszerű­en lökd be a vízbe! Hírügyeletes: DANKO MIHÁLY Telefon; Ll-277 17 óra után: 4.2/Í5-124 Kővetkező számunkban:

Next

/
Thumbnails
Contents