Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-12 / 188. szám
1991. augusztus 12., hétfő CSUPA ERDEKES Kelet-Magyarország Álomlagúna Khalkidiki mutatóujján Ésik Sándor ■ öbb éve annak immár, hogy tavasz végeztével, nyár elején valahol legbelül — miként Odisz- szeusz annak idején — meghallom a szirénhangot: gyere, gyere... Vár Hellász, a türkizkék tenger, a pőre partok, a bársonyos márványhomok, a kristálytiszta sós víz. Mivel a halandót prózai szempontok is — mármint az olcsó nyaralás lehetősége — arra ösztönzik, hogy útra keljen és kerülje el az itthoni drága és színvonaltalan ellátást, útra keltem. Nem zavartattam magam a jugoszláviai háborús helyzettől sem, tudtam, hogy Vajdaság, Szerbia, és Macedónia távol esik a válsággócoktól. Nem is állta útját senki és semmi gépkocsinknak. Egy nap múltán már a mediterrán ég ragyogott felettünk. Észak-Görögország háromujjú félszigete közül ezúttal az elsőt — a mutatóujjat szándékoztunk felfedezni. Tavaly a tövénél már többször volt alkalmunk elhajtani, sőt a harmadik ujj, azaz Athos partjai előtt hosszan hajóztunk. Sithonia, a második még felfedezésre vár. Kasszandra névre hallgat a hosszú, keskeny félsziget. A felső vége annyira ösz- szeszűkül, hogy csatorna köti össze a két partot, néhány száz méterre lehet egymástól a két öböl. Thesszalonikitől, a vidék centrumától talán ötven kilométerre lehet a hely innen, a félsziget csúcsa további negyven-ötvenre. Csaknem végig a part mentén vezet a különben kitűnő minőségű műút, melyről csodálatos panoráma nyílik az egymásba érő strandokra. Jobb oldalt pedig félig domb, félig hegy magasságú halmok emelkednek. Öklöm- nyi tobozú aleppó-fenyő alkotta erdők a tekintélyesebb csúcsok közelében, a lankákon olajfaligetek. Az üdülőfalvak gyögyfüzére barátságosan hívogat a kettő határán. Xénia neve a térképen nem szerepel. A legközelebbi jelezett helység' Pefkohori névre hallgat. Ez utóbbi semmiben sem különbözik a többi jó stranddal, és megfelelő fizetővendég-szobákkal bőven ellátott falutól. Itt hozott össze a jó sorsom az IBUSZ helyi rezidensével, aki vendégeinek mindegyikével megismerteti Xéniát. Bárdos Istvánnak hívják az illetőt. Nagyon jól beszéli a görögöt, és már- már külsejében is alkalmazkodott az őslakossághoz. Mikrobuszával eljár Me te or ára, az oszlophegyek kolostoraihoz, Athos környékére Agios Ormoshoz, de amint ezeket letudja, irány Xénia. Legyen bármennyire is barátságos az itteni vadonatúj IBUSZ-szálloda, kinek van kedve a faluban maradni?.,. Szóval Xénia... Ritka női név? Igen. És egy ritka szép lagúna Pefkohoritól hét kilométerre. Az a típus, ahol a szép déltengeri filmeket szokták forgatni. Nem látta az olvasó véletlenül a Kék lagúna című idilli szerelmes filmet? Ha látta, mindjárt könnyebben képes összehasonlítást tenni Xéniához. Ha nem, akkor egyszer feltétlenül nézze meg. Két hatalmas sziklakarély övezi a tengernek ezt az öblét, ennek következtében a vize még az amúgy szelíd égei-tengeri hullámzásnak is alig van kitéve. Pitymallatkor pedig olyan sima a tükre, mint egy feszített vízfelületű olasz úszómedencéé. Xéniát meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Nem véletlen, hogy közvetlen mellé települt egy amúgy elég gyéren lakott, de nagyon komfortos kemping. A látogatottság alacsony szintje minden bizonnyal a jugoszláv helyzetnek tudható be. Az árnyas fák között kabócadal zsongítja az ottlakókat. Ez a rovar félujjnyi, légyalkatú teremtmény, és egész nap zenél. A tücsökkel nem említhető egy napon, de ehhez a környékhez jobban illik. A vízpartról felsőfokok nélkül alig lehet írni, a vízfelszín alatt viszont még ennél is le- nyűgözőbb világ tárul azok elé, kik odamerészkednek. Nagyobbik lányom, és fiam velem együtt volt tanúja a csend világa eme szegletének. Búvárszemüveg, lélegzőcsutora és gumiuszony — és az ős-iszonyat-ösztön legyőzése. Ennyi kell ahhoz, hogy a sziklafal mentén a sekély vízben elindulva felkeressük a polipok, kagylók, rákok, halak napsütötte vízibirodalmát. Fejünket leszegve, szinte mozdulatlanul lebegve a felszínen olyasvalamit érzünk, mintha repülnénk. Az őselem által körülölelve nincs értelme a kifejezésnek, miszerint vízben vagyunk. Ha mindenütt víz van, akkor nem látjuk...Lebegünk, repülünk. Különösen akkor erősödik fel az illúzió, ha elszakadva a felszíntől, alábukunk. Ezt tettem magam is. Nem könnyű mutatvány, mivel a felhajtóerő alig-alig engedi az emberi testet alámerülni. Kézzel-lábbal felfelé evezve azonban véghez vihető a mutatvány, és ha már lenn vagyunk, nem nagy erőfeszítéssel lenn is maradhatunk. Csak így vehető közelről szemügyre, hogy hol lakik a polip. Egy-egy sziklarepedés erre a legalkalmasabb. Jószerivel minden repedésben lakik „valaki”. Sőt, ha a kövek mellé úszunk, két három méter mélyen, akkor az is szembetűnik, hogy a sziklák árnyékában delelnek kisebb és nagyobb halak, amelyek felülről ilyeténképpen nem láthatók. Szédületes és megigézö látvány. Benézek egy sötét lyukba, és kinéz rám egy értetlenkedő hideg szempár. Hogy mekkora lény tartozik hozzá, sohasem fogom megtudni. Barátságosnak nemigen nevezhető, de türelmesnek türelmes. Vagy tudja, hogy elfogyott a levegőm. Arcomat felfelé fordítom, és meglátom két gyermekem az égen szállva, kiterjesztett mozdulatlan végtagokkal. A kisebbik, a fiú arcán egy kis ijedtség, a nagylány viszont lendületet vesz, és igyekszik alábukni. Amíg felérek levegőért, kétszer is visszairányítja a fizika kérlelhetetlen törvénye. Harmadjára azonban sikerül, és alattam suhan a mélyben. Szétterül a haja, alakjának ívét még inkább hangsúlyozzák sellőszerű mozdulatai. Megdobban az apai szív, fiammal elismerő pillantást váltunk. ■ szunk beljebb és beljebb, már a sziklakaréj csúcsánál vagyunk. Alattunk tíz, vagy még több méteressé homorúi az előbb még szelídebb mélység. A fiú int, nem úszik tovább. Mi, a lánnyal megkerüljük a fokot. A nyílt tenger hullámai emelgetnek, a sziklától eltávolodunk, félve, hogy nekidobnak. Elveszítjük szem elől a tengerfenék szem által kivehető tárgyait. Baljóslatú kékség váltja fel a barátságos öböl alját. Kinn, a lagúna partján jóleső fáradságunkat heverészéssel pihenjük ki. Feltámadt a déli szellő, és a kabócák kórusának hangja is alábbhagy. Délután felmegyünk a dombok közé — hangzik el a terv. De azért, ha lehet, mindennap eljövünk Xéniához — ígérjük meg egymásnak. Jövőre pedig — talán Sithonia, a középső ujj. r, ' : ; T \ Miért nem raboltatta el Hitler a pápát? /■ itler el akarta fog- ÍTj lalni a Vatikánt, L ezt követően pe- . dig el akarta távolítani a pápát, azazhogy ,,a Birodalom oltalma alá akarta helyezni". A Szentszékhez közel álló folyóirat — 30 Giorni — most közölte a terv egyik beavatottjának visszaemlékezését erről a végül is meghiúsult epizódról. Rudolf Rahn hajdani nagykövet szerint: ,f/em sokkal Rómába érkezésem után, 1943 szeptemberében Karl Wolf tábornok tájékoztatott arról a megbeszé- . lésről, amely Hitler és közte zajlott. Ennek a témája a pápa elrablása volt. Mindketten egyetértettünk abban, hogy ha a tervet végrehajtják, annak rendkívül súlyos következményei lesznek. Tehát meg kell akadályozni. Elhatároztam, hogy megpróbálok beszélni Hitlerrel és kihallgatást kértem a főhadiszálláson.” Rahn tehát elutazott Berlinbe, ahol Hitler fogadta. Visszaemlékezése szerint a Führer figyelmesen hallgatta, amint az akció veszélyeiről beszélt. S végül úgy döntött, hogy feljegyzésben rögzítsék, miszerint ,,Hitlernek az a kívánsága, hogy semmiféle vállalkozást ne kezdeményezzenek a pápa személye, környezete és a vatikáni intézmények ellen. Mindennek ismeretében a római német nagykövetnek a legnagyobb óvatosságot kell tanúsítania.” A pápa elrablásának részletes tervét még nem találták meg, a jól tájékozott lap azonban mind a berlini, mind a római személyes visszaemlékezések alapján hitelesnek tartja, hogy a Führernek tervei voltak a pápával. „Bangladeshből jöttem...” Mestersége címere: orvos Tiszadob (Tamai László) — A nagyközség központja felé vezető utat amíg megtalálja az idegen, három elágazás közül választhat. Ha szerencséje van és jobbra indul tovább, valóban a központba jut el. Úticélom ezúttal nem a TUBUS és nem is a Gyermekváros újrafelfedezése volt, hanem annak az embernek a felkutatása, akiről már eddig is sokat hallottam, látni és megismerni azonban még nem nyílt alkalmam. Az orvosi lakások egyikében — melyet kis iróniával törpeházikóknak is nevezhetnénk — él feleségével egy messziről jött idegen, akit kezdetben a dobi emberek cigánynak néztek. Amikor azonban megismerték, csakhamar be kellett látniuk, hogy egy csupa szív, csupa jóság fiatalemberrel állnak szemben, aki még rosszindulatában sem bántja még az ellenségeit sem. Bangladeshből érkezett idestova tizennégy évvel ezelőtt. A világ legszegényebb országából — jóllehet ő maga nem tartozott éppen közéjük. Ez az ország ma is a kiáltó ellentétek hazája, a fákkal díszített, széles utcákon többemeletes házakat építenek, parkokkal tarkított új lakónegyedeket hoztak létre. Még a fővárost is vályogból és fából épült szegényes viskók végeláthatatlan tömege veszi körül, amelyekben nincsen sem víz, sem világítás. Legfeljebb nyílt szennyvízelvezető csatorna húzódik közvetlenül a kunyhók előtt. Kémény nincs, így a szabadban főznek, tüzelőanyagként pedig szárított tehéntrágyát használnak. A kasztrendszer tovább él, főként az idősebb korosztály tartja bűnnek, ha valaki mondjuk egy alacsonyabb kasztból kíván feleséget magának. Ezért nem volt könnyű a döntés Quadir Azhadnak sem, amikor úgy döntött, Magyar- országra jön mesterséget tanulni. — Sokat sírtam a kezdeti időben, honvágyam is volt, és borzasztó nehéz volt a beilleszkedés. Anyám hallani sem akart arról, hogy én idegen országban tanuljak tovább, bár erre alsó iskoláim eredményei minden lehetőséget biztosítottak. így hát úgy döntöttem, hogy éhségsztrájkba kezdek, hátha ezzel kiengesztelem szüleim szívét. Most már elárulhatom, hogy egyéni kezdeményezésemet aligha tudtam volna korgó gyomorral végigcsinálni, ha a testvérem titokban nem csempészett volna számomra egy kis élelmet. Ezért ma is hálás vagyok neki. • A segítőkészség valamennyi bengáli ember sajátja? — Igen, úgy tapasztalom a mai napig, hogy itt sokkal irigyebbek az emberek, nem szívesen segítenek egymásnak, pedig a magyarok oly sokszor mondják: „egységben az erő”. De csak mondják, nem csinálják! • Mióta Ön elkerült, többször volt már pusztító árvíz hazájában. Ilyenkor mit érez, nem vágyódik vissza szeretteihez? — Sajnos nemrégiben is volt rá egy szomorú példa, melynek tízmillió ember esett áldozatul. Mindig vágyódom haza, még akkor is, ha ez az ország már kissé idegen számomra. A falukban nincs orvos, qgyre több az ún. természetgyógyász. Édesanyám gazdag, mégsem gépesít a gazdaságban, azt mondja, kell a munka az embereknek. A gépek elvennék az emberek elől a munkát és így a megélhetést is. A napi szükségletért így is több mint tíz órát kell dolgozniuk az embereknek. • Tulajdonképpen ennek a népes országnak pontosan melyik részéről jött Ön? — Én Tangailből érkeztem annak idején Budapestre. Ez a település a fővárostól, Dakartól nem messze található. Apám katonatiszt volt, így gyermekkoromban még én is repülős akartam lenni. Volt a nagyszü- leim falujában egy öreg mesélő (mai napig szeretem a meséket), aki tulajdonképpen egy veszélytelennek tűnő betegségben, de orvoshiány miatt halt meg. Ekkor érlelődött meg bennem igazán, hogy én orvos leszek. • Budapest után a debreceni klinika következett? — Igen, máig szívesen emlékszem az ott töltött évekre, a vizsgákra, tanáraimra, akik valamennyien jól képzett, munkájukat szerető szakemberek. • Ha két különböző ember összekerül, sokszor rosszul végződik a házasság. Ön hogy élte meg mindezt? — Feleségem püspökladányi, Debrecenben ismertük meg egymást. A vallás, ami a szeretet után összetart bennünket, én gyakran imádkozom az én vallásom szerint. Feleségem pedig a bibliát olvassa szívesen, tiszteletben tartjuk egymást minden szempontból, ezért nem félek a házasságomtól. • Végezetül még egy kérdés: hogyan tetszik önnek Tiszadob, mint szükebb haza? — Most már sok barátom, ismerősöm van itt. Bár a betegek miatt nem sok időm jut rájuk. Szinte állandó ügyeletet tartok, nincs zárva az ajtóm senki előtt sem. (Beszélgetésünket az ajtócsengő berregése szakítja félbe!) Beteghez hívtak — mondja a világ legtermészetesebb módján. így együtt indulunk, még gyorsan bemutatja a belsejét igazából el nem áruló lakásukat. Igazi magyar otthon, bengáli elemekkel! Egy igazi ember, de milyen nemzetiségű is? A kérelmét már fontolgatja, hivatalosan is magyar kíván lenni. Segítség pennykből Nyíregyháza (KM —- B. E.) — Nem feltűnő ma már, ha az emberi összefogás szép példáiról hallunk, hogyan igyekeznek egyes közösségek, magánszemélyek támogatni a rászorulókat. Ann Pike iskolaigazgató és a társaságában lévő Julie Schiller tanárnő a napokban Romániába vittek segítségnyújtó szállítmányt — ami azért is érdemel figyelmet, mert Angliából érkeztek. Ann Pike átutazóban Nyíregyházán elmondta: az angol tévé műsorában látták, milyen szorult helyzetben vannak a román gyerekek. Egy szülő és a tanárok kezdeményezésére gyűjtés indult. Korábban is több alkalommal ajánlottak már fel egy-egy összeget — esetenként komolyabb tételben is — egy nemzetközi segélyező szervezetnek, hogy többek között kórházban fekvő, vagy mozgássérült gyermekeket megsegítsenek. Érdekes módon gyűlik össze a gyerekek pénze: megígérik szüleiknek, hogy egy hatalmas parkot körbesétálnak — milyen egészséges! — s ha teljesítették, amit vállaltak, kapnak a szülőktől pár pennyt. Azt rakosgatják össze és adják be a közösbe, alkalmanként a szülők körében külön gyűjtést is szerveznek. Most nemcsak pénzt vittek, hanem tanszereket, élelmiszereket, másodosztályú, de vadonatúj ruhákat, szappant, mosó- és tisztálkodószereket. Ez utóbbiakra — így tapasztalták ezt román gyerekek körében — igencsak szükségük lehet. Általában amerre jártak, azt látták, hogy eléggé elhanyagoltak a gyerekek, rájuk fér a segítség. Tervük szerint Bacau iskolájával erősítik meg kapcsolataikat — ebből a célból a román iskola vezetője még e hónapban felkeresi az igazgatónő iskoláját a Ryefield Primary School-t, és talán eljön az ideje annak is, hogy Angliában román gyerekeket fogadhatnak vendégségbe. Az igazgatónő hazánkban most első alkalommal járt, s amint elmondta, nagyon tetszik neki az ország. Nyíregyházán az óvodai nevelés módszereit tanulmányozta, mivel az ő iskolájához egy óvoda is tartozik, érdeklődött a középiskolai angol nyelvoktatásról, megnézte a sóstói múzeumfaluban a régi barabási iskolát, Debrecenben pedig az egyetemen a pedagógusképzés formáival ismerkedett meg. 1
