Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-25 / 173. szám
1991. július 25. CSUPA ÉRDEKES Kelet-Magyarország 9 Újjászülető mecsetek Budapest (MTI-PRESS) — Azerbajdzsánban a hetven évvel ezelőtti több ezer mecsetből 1985- re már csak 392 maradt. Az utóbbi 3—4 évben országszerte megkezdték a régmúlt e páratlan emlékeinek helyreállítását. Ennek köszönhető, hogy napjainkra több mint másfélezerre nőtt a számuk, ennek is felét 1990-ben jegyezték be. Bakutól nem messze, Mastagá- ban a közelmúltban nyitottak meg egy felújított mecsetet. Restaurálták a 46 méter magas minaretet is, amelyet hófehér kőből raktak ki. Képeinken: Baku melletti Mastagában a felújított mecsetben ismét megkezdődhettek a vallási szertartások János pap országa Erdész Sándor Sült ökör hevert szanaszét János udvarában, Két szarván boros csobányok, Kard az oldalában (Arany János) A magyar népköltészet számos olyan történetet — mesét és vőfélyverset — ismer, amelyek távoli országok mérhetetlen gazdagságáról, pazarló életmódjáról szólnak. Néphagyományainkban főleg „János pap országa” jelenti azt az arany világot, ahová ma is mindenünnen szívesen bevándorolnának. Nem véletlen, hogy ezek a vágymesék elsősorban Tiszántúlon ismeretesek, ahol évszázadokon át a szegénység volt az úr, ahol a jómódról, a jó falatokról a nép csak álmodozhatott. A debreceni diákok néprajzi gyűjtéseiből, illetve azok átdolgozásaiból idézünk egy immár kétszáz éves kéziratot: 1 Ez a János pap országa, Hol kolbász a sövény ága, Az ökör s nyúl sétál sülve, ''Lehet enni álva s ülve. Kés van az ökör hátába, Kulacs bor a nyúl nyakába, Tej, méz, bor, vaj itt az árvíz, Sok az áldás, öt-hat-tíz. A föld csak magába terem, Van búza, csak légyen verem, Ez országot szép lány őrzi, Azé lesz, aki meggyőzi. János pap országáról szóló diákköltészetet Arany János mellett Csokonai Vitéz Mihály, Jókai Mór is megismerhették a debreceni diákéveik alatt. Nem véletlen tehát, hogy ezek a történetek a szép- irodalomba is bekerültek. A történeti források arról tanúskodnak, hogy a XII. században Ázsia keleti határainál valóban kialakult egy keresztény közösség János pap vezetésével. A róluk szóló tudósítások szájról szájra, egyre kedvezőbb színben felnagyítva érkeztek Európába. Gazdagságuk, fegyveres erejük hírére a pápa követeket küldött János pap országába, mivel tőlük is segítséget kívánt kérni a Szentföld felszabadításához. Az hagy- ján, hogy nem találták meg a Sosemvolt országot, de ráadásul még keresztényekkel sem találkozhattak, mivel azokat addigra már kiirtották. A képzelt ország emlékét azonban a néphagyományok Európa-szerte napjainkig is őrzik. Amerika felfedezése után a képzelt aranyország Kelet-Ázsiá- ból Amerikába helyeződött át. „El dorado” spanyol szó, magyarul „aranyozott”-at, átvitt értelemben aranyországot jelent. A magyar népköltészetben csak annyi történt, hogy János pap országa helyett Eldorado lett a képzelt jóvilág színtere: Eldorádóban is: Bor foly a vizek árkában Bivalytej áll a tócsában, Melybe, mihelyt a szél mozdul, A fákról puha zsömle hull. Sült galamb röpdös kint... — és más hasonlókat írt Eldorádóról Edvi Illés Pál a múlt század közepén. Majd így fejezi be: Ki jó ivó és jó evő Ott hamar herceggé levő. Ki naphosszat aludni tud, Az gróffá lesz, s kap egy falut. Ruszkovics István 90 éves ramocsaházi mesemondó 1957-ben kérésemre elmondott egy vőfélyverset, melyre már csak töredékesen emlékezett. Eléggé hasonlít a költő verséhez: Van égy világ, Eldorádó. Ki naphosszat aludni tud, Gróffá lesz és egy falut kap. Aki rest és korhely, Azé lesz a legelső hely. Aki oda akar jutni, Annak három mérföldnyire A cukroshegyet át kell rágni! Ámi Lajos 76 éves szamossze- gi mesemondó (1958) szerint: „Erdorádóban a kerítéseket disz- nósonkábul szokták leállítani és a kerítés sövénye helyett kolbásszal fonják meg a sövént. A kutyák pedig be vágynak vasalva, a szájúkon drótkosár van, hogy a kerítést össze ne rombolják. Itt pedig a határőrök nem visznek magokkal ennivalót, mert ahun éhesek vagy a disznósonkábul egy darabot lekanyarítanak, vagy a kolbász végibül harapnak.” De nem volt könnyű Eldorádóban a királyválasztás sem, mert arra a posztra csak a legrestebb ember alkalmas: „Hát vót egy ember, akitül azt kérdték: — Ez az út megyen Debrecennek? Hát mutatta a lábával, hogy ez! —-Nahát, ez a legrestebb Erdorádóba, eztet azonnal vigyék fel a királyi várba, ez lesz a király!” Görbedi István tiszalöki mesemondó meg így kezdte: Van egy falu, Eldorádó! Abba vóna lakni ám jó! Elsorjázza ő is, hogy ott a disznó megsülve járkál, farában egy nagy késsel; minden kapuban megáll és bekiabál, s a gazdasszo- nyok annyit kanyarítanak belőle, amennyit akarnak! Még azt is hozzátette, hogy: „A kisajtó, kapu csokoládébul van, azt nyajja öthat kölyök! A kapufél meg mézesbot. Abbul törnek meg rágják a fattyúk!” Térjünk vissza a valóságba! — Az ember természetes vágya az, hogy maga és családja számára jómódot teremtsen. Ez a vágy megfogalmazódik már az Ószövetségben is (Mózes II. könyve 12—13. rész), a következők szerint: Mózes az egyiptomiak fogságában kiszabadítja a népét és. hazavezeti Izraelba, oda, ahol az ígéret földje nem mis, mint a tejjel-mézzel folyó Kánaán. — A görög-római mitológiában, főleg Hesziódoszés Ovidius műveiben feltűnik a csodás aranykor. Tehát nem minden alap nélkül teremtettük meg képzeletünkben János pap országát és El- dorádót! Vajon napjainkban a több ezer éves vágyálmokat el kell vetnünk? Hiszen ma is mindenki boldogulni, haladni akar. Ha már a prológust Arany Jánostól vettük, az epilógust is tőle kölcsönözzük: ,,Felsóhajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa!” Adóstatisztika Győri László A z APEH, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elkészítette a tavalyi esztendő adómérlegét. Örömmel jelentem, hogy meg tudta vonni, mert egy hónapja felszólított, rendezzem egyenlegemet, és én tisztába is tettem egyenlegemet, föladtam neki kétezerfo- rintot, éppen azon a napon , amikor egy orvos ismerősöm jelentette, hogy havi tiszta jövedelme rekordot döntött, 200 000 forintot vitt haza apránként a briftasnijá- ban, sőt éppen azon a napon jelentette örömmel: a biztosítótól is begyűrt makulátlan 100 000 forintot, amiért csak annyit kellett tennie, hogy két-három hol volt, hol nem volt, sose volt aranyláncot is odahazudjon a betörők szatyrába. Ez a 100 000 forint az én tavalyi egész esztendei tiszta jövedelmem fele. Örömmel jelentem: a legtöbb személyi jövedelemadót az alkalmazottak fizetik. A befolyt ösz- szeg 90,5 százalékát a főállású munkaviszonyban lévők adják az államnak. Az egyéni vállalkozók (a kisiparosok, a kiskereskedők — összemosva az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezőkkel) a teljes személyi jövedelem- adónak csak egy parányi hányadát, összesen 2,3 százalékát. Ki keres tehát a legtöbbet? Kinek a legnagyobb a jövedelme? A hivatalnoknak, a munkásnak, a tsz- tagnak, a tanítónak, a tanárnak, a lelkésznek, mindenkinek, aki havonta papírt kap a munkáltatójától: „ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért” .Ők 1990-ben átlag 150 000 forintot kerestek, az egyéni vállalkozók viszont csak 101 000-et. A nyugdíjasok az összes személyi jövedelemadó 5,7 százalékát fizették be. Eszerint az összes személyi jövedelemadó 96,2 százalékát a számontaftottak. A Magyar Nemzeti Bank, illetve a Központi Statisztikai Hivatal .feldolgozott és értékeié adataiból" kiszámíthatóan állítólag 50 milliárd forinttal rövidítették meg a személyi jövedelemadót fizetők az államot. A teljes befizetés 117,5 milliárd volt, vagyis jócskán kevesebbet adóztunk (adózlak némelyek, akiknek nem is olyan némi csekély a számuk), mint amennyit kellett volna. Az 50 milliárd forint például a szovjet hadsereg követelésének a fele, legalábbis ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat a papírra vetem. Svihák derű? Jóízű szélhámosság? A cikkíró nem minősíti sehogy a statisztikát, csak az írja, hogy a jövedelmeket ezután szigorúbban regisztrálják. Mi a szigorúság? Ellenőrzik a nyugtaadást. Ha a jövedelmek ellenőrzésének a szigorítása csak ennyi, ha ilyen marad az adózási rendszer, ezután is az alkalmazottak meg a nyugdíjasok gombolják le a legtöbb adót. Nagyon örülök, hogy orvos ismerősöm többre viszi az életben, hogy egy másik ismerősöm nevetségesen kevés, afféle jelképes személyi jövedelemadóval járul hozzá a költségvetéshez, s közben olyan szépen gyarapodik, mint eddig sohase, Mr közben arra gondolok: nem azért olyan szerény az én havi, számon is tartott, gondosan megfigyelt jövedelmem, mert ők elviszik az orrom elől a többet? Nem tudom, jó-e a mai adórendszer. Lehet, hogy igazságos, hogy jó, engem azonban — személy szerint — a tavalyi jövedelemadó-statisztika igenis mélységesen felháborított. 1909-ben új adórendszert hoztak, átalakították a régit. Ebben az állt (a Révai lexikonból idézem): „Vallomást adni nem kötelesek... a közszolgálatban levők és ezek özvegyei, árvái a közpénztárakból felvett járandóságaikról...” Közszolgálatban állóknak az állami, a törvényhatósági, a városi és községi szolgálatban állók: a tisztviselők, az orvosok, a hivatalnokok, a lelkészek, a közjegyzők, a vasutasok, a tanítók, a tanárok, a tényleges katonatisztek stb. számítottak. A csoda tudja, elég rokonszenves adótörvény. Azt hallom, hogy az idén újabb kivételezettségeket szüntetnek meg. Nagyon helyes. Sőt arra kérem az illetékeseket: szíveskedjenek emelni személyi jövedelemadómat a többi főállású munkaviszonyban lévőékkel. Fogják meg, akiket meg lehet, az élhetetlenek vigyék csak minél kevesebbre! Elismerés a mesternek Van-e elég sütnivalónk? Szólásmondások — történelmi háttérrel Kis György Mihály Napjainkban az újságok elég gyakran írnak cserbenhagyásos gázolásról, tehát olyan esetekről, amikor a gázoló autós elmenekül a helyszínről, és cserbenhagyja áldozatát. Valóban cserbenhagyja ? Beszéd és fogalmazás közben gyakran használunk a cserbenha- gyáshoz hasonló kifejezéseket, viszont ezeknek a szólásmondásoknak a pontos eredetét, jelentését már kevesen tudják felidézni. Az ügyes emberről gyakran mon- duk, hogy kivágta a rezet, a dicsekvő rázza a rongyot, a kötözködő ujjat húz valakivel , a bátor és- szókimondó nem tesz lakatot a szájára. j A példákat hosszan sorolhatjuk, hiszen mindnyájan ismerjük ezeknek a móndásoknak az értelmét, használati értékét. Gazdag hangulati tartalmukkal, stilisztikai értékükkel nyelvünk szépségét, kifejezésbeli gazdagságát szolgálják, érdekes, sokszor meghökkentő nyelvi képeikkel színesítik nyelvünket. A szólásmondások között számos olyan van, amelyik egy-egy régi mesterség, szakma .szókincséből maradt ránk. A cserbenhagy szó is ilyen, a régi tímármesterség egyik fontos munkafázisát jelölő szakmai kifejezés. A cserfa kérgéből készített savas levet a nyersbőr kikészítéséhez használták. A cseresgödörben két-három hónapig is áztatták a bőröket, s előfordult, hogy az átláthatatlan sűrű cseriében egy-egy bőr tönkrement, használhatatlanná vált, a cserben maradt. Ebből a cserben marad alakból lett a cserbenhagy kifejezés, amelynek több jelentése is van. Például: bajban magára hagyja az áldozatát, elpártolt valakitől, de esetenként az emlékezete is cserbenhagyja az embert. Eredetileg a tímármesterségből származik egy másik kifejezés is: a benne van a csávában. A jelentése is más: legtöbbször azt jelzni, hogy valaki kínos, kellemetlen helyzetbe került. Hasonló jelentése van a pácban van kifejezésnek is. Ez utóbbit a szakácsmesterektől kölcsönöztük, hiszen a pác főleg a vadhúsok ízesítésére használt, többféle összetételű lé. A régi falusi életből is számos szólás került nyelvünkbe. A nincsen sütnivalója szókapcsolat a Dunántúlról ered. A kenyér ke- lesztésére használt komló- és korpakeveréket sütnivalónak nevezték, és a kifejezés azokra az asszonyokra vonatkozott, akik nem készítettek ilyen keveréket, akiknél gyorsan elfogyott a készlet. A kifejezés máshol is elterjedt, megváltozott jelentése pedig azt jelzi, hogy valakinek kevesebb az esze, mint amennyit elvárnak tőle. A legények kocsmai erőpróbái, vetélkedései közé tartozott, hogy a kakaskodó fiatalok ujjat húztak egymással. Lehetett állva avagy asztalra könyökölve — a jobb kéz középső ujjának az összeakasztá- sával — eldönteni, hogy ki az erősebb. Tulajdonképpen a napjainkban oly divatos szkanderezés régi-régi változatáról van szó. Az igazságszolgáltatás is rengeteg kifejezést hagyott meg nyelvemlékeink között. A tűzbe teszi érte a kezét szólás a középkori istenítéletekre vezethető vissza. A lopással vádolt szolgának, ha nem tudta ártatlanságát bizonyítani, tűzbe kellett tartani a kezét. A középkor embere ugyanis hitt abban, hogy az ártatlan embernek még a tűz sem árthat. Erre utal, hogy a közékori boszorkányperekben a gyanúsítottat rendszeres tüzesvaspróbának vetették alá. Tüzes vasat nyomtak a kezébe, így kellett bemennie a templomba. A procedúra után a kezét bekötötték, majd három nap múlva — az égésnyomok alapján — megállapították, hogy kiállta-e a próbát. A pálcát tör valaki felett szólás egy régi német jogszokásból ered. A halálos ítélet kihirdetésekor a bíró egy pálcát háromfelé tört, s azt a következő szavakkal dobta az elítélt elé: „Isten segítsen, én már nem segíthetek!” A pálca eltűrése jelezte, hogy a halálos ítélet megfellebbezhetetlen. A szólást németből fordították magyarra. A történelmi, kultúrtörténeti érdekességeket hordozó szólásmondásokat, szókapcsolatokat még sokáig sorolhatnánk. Gazdag irodalmuk van, a nyelvészek szívesen kutatják eredetüket, mert sok furcsaságot, kuriózumot tárnak fel segítségükkel. Mert milyen vásári portéka lehetett az a bizonyos zsákbamacska , ki volt Hütete Balázs , akire a meggondolatlanság, a kapkodás jelzője ragadt, s miért mondják a szerencsés emberre még ma is, hogy ördöge van ? Kortársaink már nem mindegyik szófordulat, szólás, szállóige eredetét ismerik. Viszont a szólást szívesen használják, mert színesebbé lesz tőle az élőbeszéd, az írás, gazdagszik általa nyelvünk eszköztára. Budapest (MTI-PRESS) — Türkmén ünnepi népviseletek díszítései, ezüstből és meghiorból készült különféle kancsók és más edények, díszes lószerszámok... és hosszasan sorolhatnánk mindazt, amit az ashabadi népművész több mint 27 éve készít. Ata Gur- bangulijev ötvösművész aprólékos, minden részletre kiterjedő munkái a szakemberek szerint egyedülállóak. Ismeri az ősi mesterség minden titkát, hiszen már több ezer ötvösmunka került ki a keze alól. Pedig vannak olyan alkotásai, amelyeken évekig dolgozott. Tizenöt éves kora óta foglalkozik Gurbangulijev ötvösművészettel. Mestersége minden apró fogását egyedül tanulta meg. Munkáit a Türkmén Iparművészeti Múzeumban állították ki és bejárták sok ország kiállítótermeit. Szabadidejében a mester szívesen készít a különféle népi együtteseknek ruha- és más ötvösdíszeket, ezen kívül restaurálási munkákat vállal és filmstúdióknak is dolgozik. Az ashabadi Ata Gurbangulijev ötvösművésznek nyolc gyermeke van. Az idősebbek nagy érdeklődéssel vesznek részt édesapjuk munkájában
