Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-22 / 170. szám

Kormányülés A szombati salgótarjáni kihelyezett kormányülésen csaknem valamennyi tárca képviselője találkozott Nóg- rád megye vezető szakem ­bereivel. Antall József mi­niszterelnök a szakmai megbeszélésen bejelentette, hogy ak elhangzottak fel­dolgozására és kormány­szintű érvényesítésére Bőd Péter Ákos ipari és kei es- kedelmi miniszter vezetésé­vel bizottságot hozott létre. Lelkigyakorlat Surján László népjóléti miniszter, a Keresztényde­mokrata Néppárt elnöke és Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspö­ki Kar elnöke is ellátoga­tott szombaton az Egersza- lókon mintegy 500 hazai és erdélyi fiatal részvételével megrendezésre került ka­tolikus ifjúsági lelkigyakor­latra. Áram Óidnak Űjra megindult a terme­lés az ózdi Kohászati Üze­mek finomhengerművében, miután az Ózdi Acélmű Rt., amely közvetlen kapcsolat­ban állt az Észak-Magyar­országi Argmszolgaítató Vállalattal, kifizette mint- egv 170 millió forintos adósságát az áramszolgál­tató vállalatnak és az helyreállította az üzem áramellátását. játékokat. A játékok nyitó bemutatóját, Erkel Ferenc Hunyadi László című ope­ráját Nagy Viktor rendezé­sében, Aczél Ervin ve­zényletével láthatta a kö­zönség. hallgattak a sakkórák, a győztesek és a helyezettek átvették a megérdemelt ju­talmat. A résztvevők elé­gedetten távoztak váro­sunkból. Részletes beszá­moló lapunk 12. oldalán ta­lálható. Róma Göncz Árpád köztársa­sági elnök — miután részt I vett az észak-oiaszországi I Cividale városkában az öt I ország művészeit felvonul- I tató kózép-európai szinhá- . zi fesztivál megnyitásán, s I megtekintette salát szinmű- i ve (Magyar Medeia) öt­nyelvű előadását — talál- ] kozott és rövid megbeszé- i lést folytatott Francesco ' Cossiga. olasz köztársasági | einökkei. Ankara Az Öböl-haborúban nern lehetett volna felszabadíta- j ni Kuvaitot Törökország * segítsége nélkül — hangsú- j lyozta szombaton Ankará- I ban George Bush amerikai j elnök. Bush, megköszönve | Ankara részvételét a hábo­rúban. katonai és gazdasá­gi segítséget ígért Török­országnak. Moszkva Az alakulóban lévő Orosz Állambiztonsági Bi­zottság (RKGB) nem a ve- télytársa lesz a szovjetnek, nem is egyszerű másolata, hanem támasza és segítője — jelentette ki Viktor Ivanyenko tábornok, a Szovjetunió legnagyobb köztársasága most alakuló titkosszolgálatának elnöke pénteki tévényilatkozatá­ban. A szervezet legfőbb célja az ország és állam­polgárai biztonságának vé- i delme. j Kultúra Antall József ünnepi megnyitójával szombaton kezdetét vette a Szegedi Szabadtéri Játékok idei, 60. évadja A miniszterelnök beszédében emlékeztetett: 1931-ben rendezték meg először Szegeden az ünnepi Sport PIHENNEK A SAKK­ÓRÁK. Szombaton Nyír­egyházán, az Arany János Gimnázium aulájában be­fejeződött a 10. Nyírségi Torna ’91 országos hírű sakkverseny, amelyen több mint százan indultak. El­Nyíregyházáról Ausztráliába Kalandos repülős vállalkozás A tiszaberceli kompnál. Tapolcai Zoltán Nyíregyháza KM) — Még soha nem landolt magyar felségjelű repülőgép a ken­guruk földjén. Eddig. Ugyan­is a hétvégén. Nyíregyházá­ról Ausztráliának vette az irányt egy. Pilótája Szegedi Béla. aki­nek merészségét az bizonyít­ja. hogy egyetlen társaság sem akart vele sokáig élet- biztosítást kötni. Ám a bizal­matlanság nem neki szólt, hanem gépének. Az AN—2 ja mindenki „Ancsája”) már a világháború idején sem szá­mított csúcstechnikának, s most 200 repülési óra alatt 22 ezer kilométert kell meg­tennie. Az út egyben üzleti vállal­kozás is. Á legnagyobb né­met tévétársaság, a ZDF megvette az ugyancsak né­met Dániel Filmgyár ötletét, amely egy motoros sárkány- repülő útjáról szólna Ber­lintől Sidney-ig. Ezt a távot a magyar származású, de Münchenben élő Óvári Zol­tán már tavaly megtette, most csak a felvételek ked­véért száll fel egyes szaka­szokon. A többin a nyíregy­házi repülőgépes szolgálat AN—2-ese szállítja. Ez a tí­pus még azért is előnyös, mert képes olyan lassan re­— Az aratás megkésett, várhatóan július 22—23-án indul, a buzaatvetei Jo kö­zepes termés várható, felké­szültünk a fogadásra igaz a korább évektői eltérően csak a szerződött termeket vesszük át. Harmincegy ezer tonna búza felvásárlására számítunk, bízunk abban, hogy a hagyományokhoz hí­ven, augusztus 20-ra már az új búzából sülhet kenyér. Természetesen fokozatosan, az óbuzával keverve hasz­náljuk fel az idei termést Ilyen még nem volt ÓJ KENYÉR Németjuhász nyoszolyólany, dobbermann násznép. S egy kutyabaráiságbol lett szere­lem, amelynek örömteli állomása volt a szombati esküvő Nyíregyházán. BALÄZS ATTILA FELVÉTELEI A rozzsal rosszabb a hely­zet, piac híján csak az át­vett mennyiség felét tudjuk kifizetni, a másik felét bizo­mányba vesszük át. össze­sen 12 ezer tonna rozs át­vételére számítunk. — Hogy fog ez beférni az „Ancsába”? Kisvára* (KM — AI) — Az idén sok a gond az új ke nyérnekvaió körül, ezért is érdeklődtünk a Gabona és Malomipari Váilaiat kisvár dal termeltetési körzetveze- tőjénél Bacsó Andrásnál, mi várható Felső-Szabolcs- ban. Középén a pilóta, jobbra társa pülni, hogy a .levegőben lé­vő sárkány filmezhető róla. Az indulás előtt kerestem meg a hangárok környékén a pilótát s kísérőjét, Ruzsinszku Pált. Látva a szerelők súr - gését-forgását a gép körül, kérdeztem meg' ' — Ki fogja bírni? A válasz diplomatikusra sikerült. — Ha visszajövünk meg­mondjuk. 2. oldal „Soksorsú“ családok 2. oldal Elfogták a gyilkost 3« oldal Nehéz a válás XLVIII. évfolyam, 179. szám ÁRA: 7,9« FORINT 1991 július ti., hétfő

Next

/
Thumbnails
Contents