Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-16 / 165. szám

1991. július 16., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 Nem „fentrfil” várnak mindent Élet a Holt-Számos partján Balogh Gén A FOGYÁS OKAIT bon­colgatva az untig ismerteket Géberjén (KM) — Ha van­nak olyanok, akikkel igazán nem cserélnék ebben a ku­tya melegben, hát akkor a géberjéni templom renoválói azok. Fent állnak a meste­rek a magas állványokon, és szakad róluk a víz. Az élet­hez sincs tán kedvük, pedig onnan, fentről gyönyörű tá­jékot láthatnának. EGY ÖSSZMARÉKNYI, GÖRBE UTCAS FALUCS­KÁT, öreg, göcsörtös diófá­kat, meg egy lustán tekergő, „végenemlátszó” vizet, a Holt-Számost. A renoválókat azonban ez nem igen érdekli. Ám ha nekik nincs is sok kedvük az élethez, a kis fa­lunak annál inkább. Itt. ahol korábban egy családi ház felépítése is komoly ese­ményszámba ment, most két helyen is igazi, nagy munkák folynak. A templomról már szóltunk, ám nem messze in­nen egy másik kőművesbri­gád is serénykedik: a község régóta hiányzó ravatalozóját falazzák éppen. Itt találjuk a géberjéni polgármestert, Balogh. Mik­lóst is, akit annak idején egyetlen ellenszavazat nélkül ültettek ebbe a székbe a he­lyiek. Volt alkalmuk megis­merni az igazgató urat. Alig­hanem egyedülálló az ő hű­sége: iskolái befejezése óta, harminchét esztendeje okítja egyfolytában a géberjéni gyereksereget. — Hát sajnos, az a sereg bizony megfogyatkozott — mosolyog kesernyésen. — A szomszédos fülpösdaróciak- kal együtt valamikor két­százhúsznál is több gy érméit tanult nálunk, most éppen csak nyolcvanan vagyunk. mondhatja itt is az ember. Az át nem gondolt körzete­sítést, összevonást, a munka­helyek hiányát. A kilátásta­lan jövő pedig természete­sen a közeli városokba kény­szerítette a fiatalságot. Ügy tűnt sokáig, hogy Geberjén is a környékbeli, pislákoló falvak sorsára jut előbb- utóbb, ám az utóbbi időkben meglepő pezsgést tapasztal­hat az erre tévedő idegen. Egyik erjesztője Bulyáki Gusztáv református lelkész annak. A közeli Nagyecseden nőtt fel, s most három éve a távoli Mezősasról költözött haza, Szatmárba — Egy elfásult, megfáradt gyülekezetei találtam itt, pe­dig a géberjéniek mindig ar­ról voltak híresek, hogy haj­landók áldozni a köz oltárán — mondja. — De erről hadd beszéljen majd többet a gondnokunk, Varga József, hiszen ő mégis csak itt élt világéletében. AZ IDŐS, SZÉP BESZÉDŰ FÉRFIT a lehető legrosszabb­kor zavarjuk: disznóölés köz­ben. Nyomban tepertőt, nagy szál hurkákat parancsol az asztalra, s míg mi eszege­tünk, addig ő a régi időket idézi. Hajszálpontosan őriz minden emléket, nem csoda, hiszen hosszú időkig volt a megye akkortájt legjobb ter­melőszövetkezetei egyikének, a géberjéninek az elnöke. — Nem volt még abban az időben gyes, meg gyed, ám a mi asszonyaink a szülés után megkapták a fizetésük nyolcvan százalékát. Az üteg­jeink havonta kétszázhatvan forint járadékot kaptak mindössze, száznegyven fo­rinttal mi azt is megtoldot­Bafogitné Béres Györgyi Mátészalkán élő fafaragó kárpát­aljai megrendelésre világháborús emlékoszlopot farag. ELEK EMIL FELVÉTELE Hosszú évtizedek után ta­tarozzák a református templomot. A SZERZŐ FELVÉTELE tűk. A saját szakágunkra persze De mondok különbet is. Amikor az egyházakat — a hatvanas évek elején — még úgy kezelték, mint a nép legnagyobb ellenségét, a mi téeszünk parókiát épített a falu papjának. Jó ideig az óvoda élelmezését is a szövet­kezetünk vállalta magára . . Hajaj! Amikor a falu még a saját gazdája volt, mindezek megtörténhettek. Aztán, hogy odacsaptak bennünket Oyőr­telekhez, meg ököntófülpös­höz... Járva a nagy törróságban a falu főutcáját, itt is, ott is feltűnik egy-egy szebb, újabb ház, ám a lakások többsé­gét bizony alaposan megvi­selte már az idő. Szegény az eklézsia, mondhatnánk, s ez esetben szó szerint is érthet­jük ezt. Ezért szeretné a helyi egyházközség, ha visz- szakapnák azt a néhány hold földjüket, hogy a legszüksé­gesebbeket saját maguknak előteremthessék. Valamikor a Jékey család volt itt a legnagyobb úr, örö­költek is tőlük két szép, kis kúriát. Meg legnagyobb örö­mükre egy gyönyörű, még a múlt században öntött ha­rangocskát. Nagy hasznát ve­szik most annak, felteszik majd a ravatalozó tornyába, így legalább harangra nem kell költeni. A SZŰKÖS KÖLTSÉGVE­TÉSÜKBŐL másképp nem is igen futná arra. Tizenöt- millióval gazdálkodhatnak az idén, s helye van már min­den fillérnek. A helyi adók, s más jövedelemforrások persze kevésnek bizonyul­nának, mint sok más kiste­lepülés, ők is rászorulnak az állami támogatásra. Ám csak azt ne higgyük, hogy a gé­berjéniek mindent odafent- ről várnak. Most például ar­ra készülnek, hogy megcsa­polják a közelben futó gáz­csöveket, s eljuttatják majd azt a helyi asszonyok kony­háiba is. Természetesen jórészt sa­ját erőből. Mert nem felejtették még el a Bulyáki Gusztáv által is sokat idézett mondást: Se­gíts magadon, az Isten is megsegít. A bnjdosás emlékére Nyíregyháza (KM—B. G.) — Mint ahogy lapunkban is beszámoltunk arról, a Zichy-galérúa még a nyár elején úgy döntött, hogy Rákóczi bujdosásánaik em­lékére vándorkiállítást szer­vez. Az első bemutató hely­színe a kárpátaljai Salánk volt, ahol több százan te­kintették meg a kor relik­viáit. A kiállított tárgyakat a múlt héten Nyíregyházára hozták, ahol a helyi múze­um segítségével felfrissí­tetek, szombaton pedig egy teherautóval útnak indí­tották a kiállítást. Az első állomás Tiszaújlak, aztán jön Beregszász, Ungvár, Munkács, Beregszantimiklós — ahol a hagyomány szerint Zrínyi Ilona és Thököly Im­re eljegyezte egymást — majd átlépve a Vereckei­hágót ukrán, illetve lengyel földre érnek a tablók, s a kísérők. A Sant és a Visztulát kö­vetve Dancka — vagyis Gdansk — a végcél, ahol ha­jóra száll a stáb. Elhajóznak az angol partok előtt, de nem szállnak partra, hiszen a fejedelemnek sem enged­ték meg ezt akkor, majd a francia partdkat megkerül­ve Rodostóban kötnek ki. Legalább is ez a terv, melynek megvalósításáróf később részletesebben is be­számolunk. A vándorkiállítás — fi­nanszírozását a Zichy-ga­léria vállalta — fontosabb eseményeiről a magyar tévé Gyökerek produkciós irodá­jának munkatársai filmet készítenek, melynek bemu­tatása még az idén várható. Humor Szemenszedett igazság HIRDETÉS. „Eladó egy meglehetősen kopottas, régi módi komunista rezsimhez, vagy valami ehhez hasonló­hoz tartozó szovjet vezető.” Az Ogonyok című lapból MODELL. „Ha lehet vala­miféle forró modellről beszél­ni a kommunikációban, nos ez a hidegháború.” Mitterrand, francia elnök BÉKEBUNKER. „Való igaz, hogy bunkereket építettünk, amelyeket elborít a gaz. De vajon ez nem annak a jele, hogy Albánia békeszerető ország?!” Egy albán idegenvezető HOZZÁÉRTÉS. „Sok tábor­nokunk négy évtizedet is le­szolgált már a Vörös Hadse­regben anélkül, hogy hábo­rúban részt vett volna. Ezek szívesen beszélnek a gazda­ság iproblémáiról, természe­tesen ugyanannyi tapaszta­lattal, mint amennyit a há­borúban szereztek.” Petrakov, Gorbacsov ta­nácsadója PERSPEKTÍVA. „A hely­zet, melyben a hivatalomat megkezdem, katasztrofális De talán mégsem lesz nehéz dolgom az ország elnökeként, hiszen bármit is teszek, ennél rosszabb már nem lehet.” Fujimori, perui elnök Kováts Dénes Á minap, kisvállalko­zókkal beszélgetve valóságos panaszára­dat közepébe csöppentem. Egymás után sorolták ke­serveiket, melyek oka a nem fizető megrendelők miatti bosszúság volt. Tapasztalják ők is; ma­napság semmit nem ér — egyesek szemében — az adott szó, bizonyítva, mi- lyen messze vagyunk még a fejlett országoktól. Azoktól, ahol szinte kivé­tel nélkül szentnek számít a szóbeli megállapodás, mely annyit ér, mintha írásban rögzítették volna. Ez nálunk még nem vált gyakorlattá. Hiszen hány és hány olyan esetet is­merünk, amikor még az írásba foglalt szerződés­nek sem tesznek eleget! Beszélgetőpartnereim zö­me ráadásul szóbeli egyez­ség alapján kezdett (és végzett el) munkát, több­ségük azóta is fut a pénze Után. S érdekes módon item a szegényebb (becsü­letesebb? tisztességesebb?) emberekkel van a gond, akik utolsó forintjaikat összekaparva is eleget tesz­nek kötelezettségüknek, hanem azokkal, akiknek „van mit aprítani a tej­be.” A vállalkozók nem tud­nak így időben hozzájut­ni járandóságukhoz, de rajtuk a hivatalok rögtön behajtják a tartozást, bün­teti őket az önkormányzat. H ogy merjenek így vál­lalkozni, vállalni a felelősséget saját, s munkatársaik családjá­ért, megélhetéséért? De valamiből élni kell. S le­hetne is, ha az adott szó, az egyezség valóban mind­két felet kötelezné. Ahogy úriemberekhez illik ... Egy vitéz háza Sebestnél László írja Nyíregykáziról Megdöbbenve tapasztaltam, hogy vitéz Ko­vács István „kozák szobor” (?) melletti szülőházát va­lakik szépen elbontották. Ez a ház a volt evangélikus elemi iskola után épült, szép és jó ház volt. Vitéz Kovác.-, István ne­vét viselte a 981. sz. cser­készcsapat, amely büszke volt a főhadnagyra, már ameddig lehetett. Kovács István zászlósként teljesí­tett szolgálatot az orosz, majd hadnagyként az olasz fronton. 1918-ban harcolt a csehek, majd a románok ellen, mikor a Károlyi-féle őszirózsás forradalom volt... Ö volt a székhely hadosztály parancsnoka. Nem akarta a „Lenin-fi- úk” parancsát végrehajtani, akik 200 főt, polgárokat akartak kivégeztetni. A „Lenin-fiúk” — itteni poli­tikai biztosa, Laczkovszky József „fiaival” elment vi­téz Kovács házához — * miután a „parancsot” nem hajtotta végre — a lakásán. szülei előtti!) agyonlőtte .. . Szobra a lakásuk előtt állt 1944. október végéig . ■ ■ Anyagának nagy részét a- kozák szobor készítéséhez használták fel. Csodálko­zom, hogy Laczkovszky Jó­zsefnek — aki később 1944 novemberétől Nyíregyházán a „rendőrparancsnok” volt — utca viseli nevét még ma is. Díszhelyet kapott ’Nyír­egyháza vezetőitől és Nyír­egyháza „díszpolgára” lett... A SZERK. MEGJEGY­ZÉSE: Kedves Olvasónk olyan újnak tűnő tényeket ír (200 ember tervezett ki­végzése, a szülei szeme lát­tára agyonlőtt tiszt), ame­lyekről eddig nem láttunk dokumentumokat, s . a megkérdezett történész sem tudott róla. Ha Olvasónk­nak volna ilyen, illetve le­vele hozzájárulna a tények tisztázásához, új eredmény lenne. Mindamellett az említett utca nevét a váro­si képviselő-testület már megváltoztatta: Tamási Áron nevét viseli. Kommentár Piac és/vagy kazár Gyürke László Á laikus ember, a (meggy-) termelő örül, hogy Nyugaton rossz volt a termés. A meggy felvásárlási árára állandóan rálicitáltak, akik tudtak. Múlt pénteken pél­dául szinte óráról órára emelték az árakat. Hatal­mas táblák hirdették a fel­vásárlás helyein: „Azonnal fizetünk”! A (közel) 70 forintos fel- vásárlási ár akár örömmel is tölthetne el bennünket Mert ez ugye export meggy. Fizessen a gazdag Nyugat. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Erről győ­zött meg egy nyugati köz­vetítő, aki feldúltan mesél­te, hogy a magyarok így „kiütik” saját magukat. Hogyan? Lehetetlen velük szerződést kötni. De (hogy ne beszéljen csak a világ­ban, menjek vele, győződ­jek meg róla! Valóban, az egyik felvásárló vállalkozó panaszolja, hogy egysze­rűen képtelenség szerződést kötni a termelővel. Mert úgymond, az oda ugrik be, ahol éppen többet adpak á portékáért. i Csakhogy a tőkés világ­ban nagyon éles határvona­lat húznak a piac és a ba­zár között. A piacot szerző­dések szabályozzák. Sírunk, panaszkodunk, hogy a mezőgazdasági ter­mékeknek nincs piaca. Most itt van a fizetőképes Nyu­gat, szerződést kínál, és mi hintázunk. Vajon az a nyu­gati vevő, aki szeretne Sza­bolcsból húszezer tonna al­mát felvásárolni, eljön-e jövőre is, ha közvetítője nem tud megbízható szál­lítókat találni, mert képte­lenség stabilizálni a piacot? / tt most nem arról van szó — cseng a fülem­ben a nyugati közve­títő hangja —, hogy mekko­ra az ára a gyümölcsnek j vagy a zöldségnek, hanem az, hogy a magyar partner szerzödőképes legyen. S ez az állandó hintázással el­száll __ Csak nehogy a ko­pogtató nyugati partnere­ink is elszánjanak, mond­ván a magyarokkal nem ér­demes kereskedni, meri megbízhatatlanok... Az adott szó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents