Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-05 / 130. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYEN 1991. június 5., szerda Külpolitikai jegyzet Á béke ára Esik Sándor T alálgathattunk, hogy Gorbacsov végül is milyen módon megy el a Hetek — azaz a vezető gazdasági hatalmak — évi rendes csúcsértekezletére. Valamiképpen ott lesz, tip- pelgettek a külpolitikai kommentárok — ismerve a Nagy Túlélőt. Szó volt bi­zonyos párhuzamos értekez­letről, amely „véletlenül” egybeseik a nagy találkozó­val. Ám gyanítani lehetett, hogy végül mégis megkapja a megfigyelői státust. Erre utalt, hogy felfedezője Thatcher asszony Moszk­vába látogatott, méghozzá eléggé demonstrative, az­tán pedig maga Mitterrand is áldását adta az ügyre. Gobacsovra nem kisebb feladat vár a csúcson, mint bebizonyítani a nem túl adakozó kedvű államfők­nek, hogy az a néhány tíz — esetleg százmilliárd dol­lár, amit segély formájá­ban kapni szeretne, nem feneketlen kútba hull. Ne­héz ügy. Gazdasági elem­zők szerint minden dollár­ral lassúbbá válik a szovjet átalakulás amúgy is kilá­tástalanul vontatott üteme. A bürokrácia, amely min­den előrelépés kerékkötője, megtalálja a módját, hogy a gyökeres változások további halogatást szenvedjenek, és ezáltal megmaradjon előjo­gaiban az a réteg, amely eme privilégiumokhoz fog­gal-körömmel ragaszkodik. A szovjet elnök minden bizonnyal felkészült az ef­féle akadékoskodásra, és mivel nem akármilyen for­mátumú politikusról van szó, várható, hogy kirukkol valamivel, ami talán ismét mellé állítja a kételkedőket. Felsorolhatja, hogy katonás ütemben folytatja a vissza­vonulást világszerte. Kelet- Európában már csak jelké­pes a jelenléte — leszámít­va az ex NDK-t. Afrikában Angola és Etiópia immár megszabadult a szovjet be­folyás alól, és a befolyási övezet immár szinte hatá­rain is jóval belülre került. Egy sor jópont... Valami- eddig nem hallott dolgot azonban feltétlenül be kell jelentenie — régi jó szo­kásához híven. H a már egyszer meghív­ták, nagy meglepetés volna, ha üres kézzel engednék haza. A diplomá­ciában szabály, hogy el sem készül a meghívó a kulisz- szák mögötti megegyezés nélkül. A Nyugat fizetni fog bár nyilván nem annyit, mint Gorbacsov szeretne. Fizetnie kell, mert szüksége van egy nyugodt Kelet-Eu- rópára. Méginkább arra, hogy az agyaglábú óriás omladoztában kárt ne te­gyen a környezetében. A béke is sok pénzbe kerül, nem csak a háború. Legalább későn, ne soha! Kövér László a besúgóügyről nyilatkozik Budapest (ISB) — Kit ta­kar a Szatmári spion fedő­név, melyik kisgazda pártve­zető volt besúgó a pártállam­ban? A hét vége után újabb esemény: Bereczky Vilmos képviselő, az FKgP frakció­jának tagja a tv-kamerák előtt a III/III-as ügyben foly­tatott „magánnyomozásáról” számolt be. Felmutatott egy állítólag a titkos nyilvántartásokban használatos, kitöltetlen nyil­vántartó lapot. Lapunk a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének. Kövér Lászlónak a véleményét kér­te. ■ Bereczky Vilmos akci­ója azt igazolja, hogy tit­kosság ide vagy oda, azért léteznek olyan nem hivata­los csatornák, amelyeken hozzá lehet férni az ügy­nöklistához. — Bevezetésként: kíváncsi­an várom Bereczky úr tájé­koztatását, miként jutott hoz­zá egy nyilvántartásban használatos kartonhoz, remé­lem bizottsági ülésünkön nem mulasztja el a felvilágo­sítást. Bizottsági elnökként felháborít az akciója, mert ha Bereczky Vilmos szándéka nem a zavarkeltés, a mani­puláció, vagy annak de­monstrálása, hogy a magyar nemzetbiztonság mennyire alkalmatlan a feladatára, ak­kor hibázott; először az ille­tékes kormányzati szervek­hez kellett volna fordulnia, mondván, hogy valahol van egy lyuk, hozzá lehet férkőz­ni a listákhoz. fg A miniszterelnök ked­di beszédében alkotmányos hivatkozási alapot nevezett meg a kisgazda pártvezetők feddhetetlenségi okmányai­nak kiadására. A független kisgazdák után a nemzeti kisgazdák is kérik az ilyen jellegű vizsgálatot. Egy iga­zán kényes területen kiala­kul egy gyakorlat, amelyre még nem vonatkozik jog­szabály. Jól van ez így? — Az értelmezésem szerint a miniszterelnöknek nem kö­telessége a személyi adatvé­delem ürügyén ilyen típusú adatokat kiszolgáltatni. Ezek az adatok államtitkok, a ki­szolgáltatásuk sértheti a Ma­gyar Köztársaság érdekeit. A miniszterelnök ugyan nem lépett át jogi korlátokat, de politikai hibát vétett. Az okok találgatásába nem men­nék bele, elég, ha az egyik következményt említem: ki­től lehet megtagadni a rá vo­natkozó adatok kiadását, ezek után, micsoda kampány ala­kulhat ki? Klírina a szovjet kereskedelemben ADDIS-ABEBA. Tűzijáték-szerű fénycsíkok világítják meg az eget az etióp főváros felett, miután 'június 4-én hajnalban több hatalmas robbanás történt a város sűrűn lakott negyedében. KM-Telefotő Támadások a kormány ellen Budapest (MTI) — Űjabb hullámokat kavart a keddi ülésnap kezdetén a Parla­mentben a kisgazda vezetők részére kiadott igazolások ügye. Napirend előtt Vásárhelyi Miklós (SZDSZ) javasolta: az Országgyűlés nemzetbiz­tonsági bizottsága hallgassa meg a miniszterelnököt az­zal kapcsolatban, hogy fedd­hetetlenségi igazolványokat adott át egyes kisgazdapárti képviselőknek. Antall József válaszában kifejtette,, sem­miféle jogszerűtlenség nem történt. A szerencsejátékokról szó­ló törvényjavaslat általános vitáját követően megszavaz­ták a téma későbbi részletes tárgyalását. Jó lenne, ha a kormány, illetve a kormányzópártok végre tudomásul vennék: csak akkor lesz működőké­pes az ország, ha az önkor­mányzatok működőképesek lesznek — hangzott el az SZDSZ ebédszünetben tar­tott sajtóértekezletén. A Fi­desz szerint a kárpótlási tör­vényt nem lehet kifoltozni. Az önhibájukon kívül hát­rányos helyzetbe került ön- kormányzatok kiegészítő tá­mogatásáról szóló törvény­javaslatot a képviselők elfo­gadták. Eszerint 2,6 milliárd forintot juttatnak e telepü­lések megsegítésére. A hétfői japán vul­kánkitörésnek már 38 ha­lálos áldozata van — je­lentették kedden mentő- aiakuiatok és kórházi források. Az áldozatok között tucatnyi japán cs három külföldi újságíró, egy francia vulkanológus házaspár és egy ameri­kai kutató is van. A hadsereg különleges alakulatai eddig csak négy áldozat tetemét tudták kihozni a megol­vadt kőfolyamból. Négy másik ember a sérülései­be halt bele, 84 további személy halálát feltétele­zik. Egy ember sorsáról lyen értesülés. Tekintse meg a Kelet-Nyugat ’91 kiállításon a minibit számítástechnikai újdonságait. Bármit vásárol napelemes kalkulátort kap ajándékba Rendkívüli árenKedipények—kedvezmények. Budapest (MTI) — Lét­rejött a szakértői megálla­podás arról, hogy a ma­gyar—szovjet kereskede­lemben hamarosan, akár már a jövő hónapban klí­ringrendszert vezetnek be — tájékoztatta az újságírókat kedden Erhart Tibor, a Pénzügyminisztérium fő­osztályvezetője. Elmondotta, hogy sajátos konstrukcióban állapodtak meg. A kereskedelemben kialakuló passzívumot az év végén, illetve január ele­jén dollárban egyenlítik ki, de ez az összeg egyik ország részéről sem haladhat meg bizonyos határokat. Így várhatóan 50 millió dollá­ros határig — ha létrejön a kereskedelmi többlet — a két ország lényegében hamat- mentes hitelt nyújt egy­másnak. Ezen felül, további 300 millió dollárig pedig a hitelezés pénzpiaci kama­tokkal történik. A szakér­tői egyeztetés során a 300 millió dolláros határban már létrejött a megállapo­dás, ám a kamatmentesen nyújtandó hitel nagysága tekintetében még eltérőek az álláspontok. A magyar vélemény szerint 50 mil­lió dollárban kellene meg­szabni ezt a határt, a szov­jet szakértők 150 millió dolláros korlátot javasol­nak. A rendszerbe biztosí­tékot is be kívánnak épí­teni. Erre szolgálna, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szervezé­sével külföldi pénzcsopor­tok vállalnának garanciát az esetleges magyar, illet­ve az esetleges szovjet tar­tozások törlesztésére. Ab­ban az esetben, ha valame­lyik partner nem lenne ké­pes a klíringben kialakult passzívumot készpénzben ki­egyenlíteni, úgy a garanci­át vállaló pénzcsoport fi­zetne, s ezzel egyidőben hitelt nyújtana az adós or­szágnak. Biztató búzakilátások Gödöllő (MTI) — Az elő­zetes termésbecslések szerint az idén a tavalyihoz hason­lóan jó gabonatermés várha­tó, a szakemberek 14 millió tonna körüli búza, kukorica betakarítását jelzik előre — erről is szó volt kedden a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezető és Tovább­képző Intézetében megtar1- tott sajtótájékoztatón, ahol az augusztusban Gödöllőn megrendezendő országos bú­zatermesztési tanácskozás előkészületeiről számoltak be a szervezők. Amint a többi között hangsúlyozták, a tavalyi ter­mésből még 300 ezer tonna olyan gabona van raktáron, amelyet külpiacon kellene értékesíteni, ám Nyugat-Eu- rópában az árak jelenleg meglehetősen nyomottak. A készleteken viszont túl kell adni, hogy már az üres rák­tárakba kerülhessen az új termés. E raktározási, érté­kesítési gondok elkerülésére rendezik majd meg nyár vé­gén a tanácskozást, hogy a termelők mielőbb választ kapjanak arra: milyen nagy­ságrendű őszi vetésekre ké­szüljenek fel a jövő évi ha­zai szükséglet és a piaci ke­reslet figyelembevételével. Lap(top)lista Közélet A Sajtóterjesztés c. lapból Lapunk szombati számában a napilapok edőfizetői pél­dányszámának ailakulását közöltük. Ezúttal a hetilapok előfizetői adatai között tallóztunk. Közösen és szelíden Lap neve 1994. 1991. IIL hó III. hó Változás ezer db % Autó-Motor 32,6 23,6 —9,0 —27,6 Elet és Irodalom 28,2 17,7 —10,5 —37,2 Elet és Tudomány 29,0 22,2 —6,8 —23,4 Figyelő 22,4 19,1 —3,3 —14,7 Füles 106,0 88,6 —17,4 —16,4 Fürge Ujjak 46,1 35,7 —10,4 —22,6 Heti Magyarország 55,1 32,3 —22,8 —41,4 Heti Világgazdaság 77,7 69,2 —8,5 —10,9 Ifjúsági Magazin 11,1 7,3 —3,8 —34,2 Interpress Magazin 16,7 11,1 —5,6 —33,5 Kertészet és Szőlészet 25,8 21,1 —4,7 —18,2 Képes Sport 6,2 3,7 —2,5 —40,3 Képes Újság 248,3 179,5 —68,8 —27,7 Ludas Matyi 45,7 11,8 —33,9 —74,2 Magyar Nők Lapja 347,4 192,4 —155,0 —44,6 Ország Világ 22,0 7,0 —15,0 —68,2 Rakéta Regényújság 34,1 20,1 —14,0 —41,1 Rádió és TV Újság 622,7 521,4 —101,3 —16,3 Reform 164,6 103,2 —61,4 —37,3 Sportfogadás 37,6 30,9 —6,7 —17,8 Szabad Föld 523,8 507,5 —16,3 —3,1 168 óra 12,1 9,8 —2,3 —19,0 Vasárnapi Hírek 3,5 2,7 —0,8 —22,9 (Rövid válasz Gulyás Jó­zsef, Kállay Kristóf és Mádi László képviselőtársamnak.) Az én tűrőképességem még elbírta volna a cikknek egy­két megállapítását, de mivel többen szóltak, hogy az el­lenzék megint támad téged, úgy gondolom, választópol­gáraim érdekében is vála­szolnom kell. Annál inkább, mert a tőlem idézett rész kiemelten, feketével szedve jelent meg, tehát volt benne célirányosság. „Kelet-Magyarország’ -ban így írnak képviselőtársaim: „Éppen ezért csodálkozva olvastuk Szűcs M. Sándor képviselőtársunknak a „Ke­let-Magyarország” május 29-i számában megjelent nyilatkozatát,...” Szerintem a tényeken nem kell csodál­kozni és vitatkozni is nehéz. Igen, most is vallom több képviselőtársammal együtt, hogy ama nevezetes februári találkozón dr. Takács Péter kőkemény kiállásának kö­szönhetően vett fordulópon­tot az M 3-as autópálya sor­sa. Nem akarom leírni rész­letesen. A minisztérium szakemberei azt mondták, megvizsgálják a lehetőséget, hisz Mádi László képviselő­társam ott volt és ő jól tud­ja, hogy a tervezet valóban megvolt az országhatárig, Beregsurányig, de Polgártól, számunkra szomorú módon a nyomvonal már nem a pi­ros színt hozta, ami a 2000- ig megépítendő utat jelezte, hanem a zöldet, amely egyelőre csak a megépítés tervére utal. Én tudom, hogy ez elfogadhatatlan, mind az ellenzéki, mind a kormány- pártiak részéről. Többszöri folyamatos tárgyalás követ­kezett Siklós miniszter úrial, s március közepén említette, hogy április .végén utazik ki Olaszországba, s megpróbál az olasz kormány támogatá­sával koncessziót szerezni a Polgár—Beregsurány sza­kaszra. A tárgyalás ered­ménnyel járt. Én hiszem, hogy már a jövő évben meg­indul ennek a szakasznak az építése és 95-re, vagy 96-ra befejeződik. Valóban az el­lenzéki képviselőknek fájt, hogy a legvégső szakaszban kapcsolódhattak be „a kihe­lyezett kormányülés élőké - szílésébe”. De ezzel így vol­tak koalíciós partnereink is és ők nem zúgolódtak, s fő­leg nem az újság hasábjain Az ellenzékiség sokszor kényelmetlen dolog, érezzük ezt mi is sokszor a helyha­tósági választások nyomán. A meghívás az érkezés előtt két héttel szóban meg történt. Az időpontok rögzí­tése után egy héttel a kor­mányküldöttség érkezése előtt, mindenki megkapta az írásbeli meghívót. Csak mel­lékesen jegyzem meg, én úgy tudom, hogy Göncz Árpád köztársasági elnökünk me­gyei meghívásában dr. Vé­kony Miklós MDF-es képvi­selőtársunknak igen nagy szerepe volt, de mi egy szót sem szóltunk, hogy a több­napos programot Laborczy Géza barátunk vezényelte le. Mint lelkipásztor, mint a pártok feletti képviselőcso­port megalakulásának kez­deményezője, hiszem, hogy korrekt együttműködésre tö­rekszünk közösen a megyé­ért, jóllehet tudom azt, hogy a politika egyben verseny is. Ezért én nagyon fontosnak tartom minden írásnak nem­csak a betűjét, hanem a lel- kületét is, hisz a Biblia így szól: „ ... mert a betű meg­öl, a lélek pedig megeleve­nít”. I. Kor. 3:6 b. Szűcs M. Sándor református lelkipásztor országgyűlési képviselő KÁVÁSSY TORGYÄN- RÓL. Dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő, me­gyei 'kisgazdaelnök az aláb­biak közlésére kérte fel szerkesztőségünket: „A Torgyán József személyével kapcsolatosan felröpített vá­dak nem felelnek meg a va­lóságnak. Tudomásom sze­rint a miniszterelnök úr ez ügyben a hét végén ad részletes tájékoztatást. Ad­dig is kérem kisgazda­társaimat, ne üljenek fel a konkolyhintőknek és az ál­taluk terjesztett rágalmak­nak.”

Next

/
Thumbnails
Contents