Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-29 / 151. szám
1991. június 29. Ä %eiet-9v(aßijarorsz0ß hétvégi meCtekiete 1 1 Magy békejobbja Kováts Dénes ■■■■■ incs Nyíregyháza N tól túl távol Magy, igaz, nem a főút- ■ vonal mentén fekszik. Talán ezért nem véletlen, hogy lakói az elzártságot érzik. Ezer és félszáz ember lakik itt, utcái a világ négy égtája felé veszik irányukat, mintha kitörni akarnának. Miként a lakosai, akik, bár büszkék arra, hogy magyiak, mégsem elégedettek. Nem elsősorban az országszerte panaszolt megélhetési gondok véstek barázdákat homlokukra, hanem az elmúlt húsz év története. A vezérfonal, melyre minden bánat, gond, sérelem felfűzhető: korábbi — kényszerű — házasságuk Levelekkel. Mert ez a házasság — köszönhetően a közös vezetőknek — a helybeliek szerint a következő alapelven nyugodott: „Ami a tiéd, az az enyém, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd. ” A férj, a bigámista Levelek szépült, öltözködött, a nejek közben ócska ruháikat hordták. Ősszel végre megtörtént a válás. Magy ismét a maga ura lehet. Ha tud, s főleg, ha hagyják! * A boltban ilyenkor, napközben — ugyan ki mások lennének! — asszonyok. Eladók, vevők, jó ismerősök. Természetes hát, hogy váltanak néhány szót egymással. A kérdésekre szóözön a válasz, a közelmúlt emlékei lángra lobbant- ják az emlékezés szikráját. Mondják sérelmeiket szívükből, lelkűkből, talán jól is esik kipanaszkodni magukat. — Az egyesülés előtt jobban ment Magynak, mint Leveleknek — mondja egyikük —, azóta nem sok változás történt a faluban. Az épületek akkor is megvoltak, fejlesztés nem történt, néhány lakóház épült csupán. — Tönkrement itt minden — tromfol rá a másik —, nagy a lemaradás a társulás miatt. Húsz éve Magy tíz évvel járt Levelek előtt a fejlődésben, mára húsz lett a lemaradás. Pedig lelkes kis falu ez, jóérzésű emberek laktak, s laknak itt. — Sajnos, a rendszerváltás nem ment még végbe mindenütt, akik korában huncutsággal szereztek előnyöket maguknak, most is megtehetik. Nálunk a község vezetői becsületes, tisztességes költség- vetést terveztek, rá is fáztak miatta, nem kapnak központi támogatást. Arról nem beszélve, hogy mi még a megkezdett beruházások befejezésére sem kaphatunk támogatást — mivel itt el sem kezdtek semmit... Csak Leveleken. — Ha Magy nem hátrányos helyzetű, akkor melyik falu az? — kérdezi egy újabb vevő. — Leveleken új utca nyílt, melyen a magyiak építettek házakat, nem láttak itt perspektívát maguk előtt, hiszen ott volt az iskola, ott volt minden. Sokan meg is bánták — hiszen szeretik szülőfalujukat —, mondván, ha tudták volna, hogy ismét önállóak leszünk, maradtak volna. — Itt az iskolát is csak elsorvasztották, semmiféle fejlesztést nem csináltak. Ócska szemléltetőeszközök, illemhely az udvaron: ezek jellemezték a körülményeket. Pedig nem egy helybeli végzett egyetemet, főiskolát; orvos, pap, gyógyszerész, tanár került ki szép számmal innen. Értelmes gyermekek laknak itt. Most is van egy kislány, aki, ha megérjük, talán színésznő lesz. Olyan tehetséges, hogy a nyolcadik osztályt már Budapesten kezdi. Nem véletlen, hogy amikor visszakerült a felső tagozat, nagy volt az öröm. A gyerekek közül mindenki azt mondta: jobb, hogy újra helyben tanulnak. Pedig nem egy felnőtt azt hitte, szerettek átjárni — sorolja egy asszony, szinte egyszusz- ra. Az iskola szóra újabb beszélgetőtárs áll meg mellettünk: — Leveleken ott a számítógép, a rajzasztal, s csak azért is felépítették az új, négy tantermes részt, pedig tudták: Ma- gyon újra indul a felső tagozat, kevesebb lesz ott a gyerek. Mindent azért mi sem tudunk társadalmi munkával megoldani! A ravatalozót is saját erőből kell befejezni, pedig már '88- ban, vagy '89-ben át kellett volna adni, amikor még együtt voltunk. A kultúrházon is látszik, hogy nem volt gazdája, a festő a függönyön szűrte a meszet, egyébként is szörnyű gondatlan munkát végzett. — Nekünk semmi sem jár? — kérdez közbe az előző beszélgetőtárs. — A házasságban is történik vagyonmegosztás, ha válnak; a falvak esetében is meg kell csinálni. De nem akarásnak nyögés a vége. Csak hol van itt akkor a demokrácia? — Nem követelünk mi semmi jogtalant — veszi vissza a szót az előbbi —, nem akarjuk mi bántani a levelekieket, az ott élő emberek zömével semmi bajunk. De ami jár nekünk a vagyonmegosztásból, arra igényt tartunk! A gyógyszertár építésekor is végeztünk társadalmi munkát, a körjegyző mégis azt mondja: ahhoz nincs közünk. A tornaterem támogatására adott pénzt a mi gyerekeink miatt is kapták meg, szóval nem vagyunk mi kisemmiz- hetőek... Szó szót követ, néha emelkedik a hangerő, forrnak az indulatok. Máskor a szelídebb, de határozott érveké a szó. Sok mindenről beszélgetünk, így arról, hogy a tejjegyre többen italt, cigarettát vennének, nem egyszer áll a bál a boltban. A segélyek rendszere körül is kisebb vita alakul ki, de szóba kerül a falu—város ellentét, a gondolkodásmódbeli különbség is. Érződik mindőjük szavából a lokálpatriotizmus. Talán csodálkoznak a kedves olvasók, hogy ez a beszélgetés anonimra sikeredett. Nem véletlenül, bár oka kettösi Az egyik, hogy többségi vélemények olvashatók ki az elhangzottakból. A másik ok szomorúbb: ,,Az ember még mindig félti a munkahelyét, jobb,» ha nem jelenik meg a nevünk” — mondják egybehangzóan. * A polgármester, Málik Zoltán nem köntörfalaz, tiszteletreméltó őszinteséggel beszél: — A település életében az önállóvá válás a húszéves kizsákmányolás végét jelenti. De vajon ki kárpótol minket a lemaradásért? Azon fáradozom, hogy a békesség megtartása mellett jogos követeléseink valóra váljanak. Az önállóság többek között most azt jelenti, hogy iskolásainknak nem kell hóban, fagyban buszra várni, gyalogolni, vagy az érdeklődőknek moziba menni. Mert törekvők itt az emberek, igényeiket becsületes munkával akarják kielégíteni. — A hivatal végre önállóvá vált, sajnos, a gazdasági önállóság még hiányzik. Teljesen lerombolódott az intézmény- rendszerünk, sok jó gazdasági épület eltűnt. A községet a korábbi közös vezetők tanyasorsúvá süllyesztették. Ezt a folyamatot sikerült megállítani az őszi választások során. Az elvándorlási hullám szerencsére már alábbhagyott, míg korábban néhány ház épült egy évben, most több mint tucatnyian teremtenek önálló új otthont maguknak. — A leválás sem megy, illetve ment könnyen, még nagyon az elején tartunk. A körjegyző még annak a feladatának sem tett eleget, hogy az önálló hivatalt létrehozza. Az itt dolgozó néhány ember társadalmi munkája kellett ahhoz, hogy gyorsan, pontosan, szakszerűen helyben intézzük az ügyeket, eieget tegyünk feladatainknak. Számos ügyirathoz sem jutottunk, jutunk hozzá, mely szükséges lenne munkánkhoz, s gátol bennünket a vagyonmegosztás hiánya is. — Gondok tehát vannak bőven, bár örömteli pillanatokat is átéltek már. Ezek tükrében hogyan látja az ismét önálló Magy, s az itt élő emberek jövőjét? — Bizakodó vagyok, különben nem vállaltam volna el ezt a megbízatást. Úgy érzem, most már azok is elfogadják az önállóvá válást, akik az elején nem nagyon hittek benne. Számos jel utal arra, hogy megindulhatunk felfelé, örömmel tölt el a helybeliek pozitív hozzáállása, segítőkészsége. Talán ott hibáztunk, hogy nem terveztünk szándékosan mínuszmilliókat ígérő költségvetést, mert így lemaradtunk a központi támogatásról... Igaz, a becsületes dolgokat szeretjük. Tennivaló van bőven, hiszen be kell fejezni a félbe maradt ravatalozót, s szükséges az iskola átalakítása is, mert ázsiai körülmények uralkodtak ott, amikor visszakerült hozzánk. * Vállalkozási alapon egyre több üzlet nyílik, így javul a kínálat. Az orvosi ellátás kérdése is rendeződik, bár voltak, akik különféle pletykák terjesztésével meg akarták ezt torpedózni. Mi azonban igényeljük az orvosnő munkáját, megbízunk benne, munkájában. Én azt szeretném, ha Magyról — a jó példák következtében — a megyén kívül is beszélnének. Munkatársaimmal, a képviselőkkel együtt mindent elkövetünk azért, hogy 4 év elteltével tisztább, gazdagabb, s nyugod- tabb légkörű faluról adjunk számvetést. Ä» azafelé autózva 1 1 sorra villantak K elém magyi képJL .M. sorok. A hevesen gesztikuláló emberek a boltban, bizonygatva a maguk igazát, a komor tekintetű, mégis optimista, tettre kész polgármester, a sorra, rendre épülő új házak, a jobbat akarás kimondott és kimondatlan gondolatai. Mintha rabságból szabadult madarat látnék, úgy röppennek, szárnyalnak a gondolatok. Bízva az összefogás, a szülőföld szeretete, a tenni akarás erejében.
