Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-27 / 149. szám
Kelet-Magyarország 11 1991. június 27., csütörtök OLVASÓINK LEVELEIBŐL Jí (oitöt (Jmund\ Kérés néll segítenek Sérelmek seroiatban Tisztelt Főszerkesztő Ür! Régi előfizetőjük vagyok, s így vettem a bátorságot, hogy megkeressem Önöket e pár sorral. Gyakran olvasom, hogy emberek hálájukat, köszönetüket tolmácsolják az újság hasábjain. Most én is ezt szeretném tenni. Háromgyermekes családanya vagyok, sajnos most már özvegy és munkanélküli is. Férjem június 2-dikán szív- infarktust kapott és azonnal meghalt. Ez a fájdalmas tragédia nagyon váratlanul ért bennünket. Ittmaradtam ■három iskolás gyerekkel és férjem 80 éves édesanyjával minden támasz nélkül. Férjem a tiszaszalkai FERRO- MASCH Tiszamenti Gépipari Vállalat dolgozója volt. A vállalat vezetősége együtt- érezve velünk és tragédiánkban, fájdalmunkban osztozva minden kérés nélkül messzemenő anyagi támogatásban részesített, igyekeztek gondunkon enyhíteni. Ismerve a jelenlegi gazdasági helyzetet, nagyon nagy figyelmességre vall. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a gyár igazgatójának, szakszervezeti vezetőségének és az egész kollektívának önzetlen segítségükért és együttérzésükért magam, három gyermekem és az anyósom nevében. Szigeti Lászlóné Tisztelt Szerkesztő Űr! Az utóbbi időben egyre több kellemetlenség ér munkáltatómmal, a Dombrádi Költségvetési Üzemmel kapcsolatosan. Kértem év elején, hogy küldjék meg részemre a szakszervezeti könyvemet. Hosszú várakozás és levelezés után megkaptam. Meglepetésemre egy vadonat új könyvet kaptam és belebélyegezve a „fizetve” és tévesen beírva a tagságom kezdete (1974 helyett 1978. évet). 1987. február 7-től itthon vagyok táppénzen, gyeden, gyesen, most ismét gyesen. Én addig kifizettem a bélyeget és se a könyvem, se a bélyeg! Elszórták, vagy ... Furcsa eset. Még ők voltak felháborodva, hogy kérem a könyvem. Mikor érdeklődtem, mi’ is történt, a szak- szervezeti titkár még válaszra sem méltatott, hogy hol a könyvem. Így alaposan felmerülhet bennem a kérdés, hová lett a levont tagdíj és a bélyeg, illetve a könyv? (1987—1990-ig.) 1990 januártól 1990. október 31-ig tag voltam a bélyegzett könyv szerint. Aztán folytatódtak a sérelmek. Érdeklődtem az üzem vezetőjétől, hogy mennyi is a jelenlegi munkabérem, mivel a létminimum 1991. április 1-jétől 7100 forint. Április első hetében írtam, azóta már két ajánlott levélben kértem, hogy válaszoljanak, de még válaszra sem méltattak. 13 éve dolgozok itt, de felháborítónak tartom, ahogy viselkednek. Csupán azért, mert gyeden vagyok! Írtam a polgármester úrnak is, hogyan viselkedik az üzem velem szemben. Jó lenne, ha az ön- hatalmaskodók helyett olyanokra számíthatnánk, akik valóban képviselik az egyszerű embereket és napi dolgaikban, problémáikban segítségükre vannak. Tisztelettel: Révész Barnabásné Dombrád, Kossuth u. 97. sz. „Széttéptem..." Annak rendjc-módja szerint férjem megkötötte a Hungária Biztosítóval (egy ügynökével) a kötelező gépjármű-biztosítást fél évre előre, még május utolsó napjaiban. Fizettünk! — Június 11-ikén — vaskos borítékot kaptam az Állami Biztosítótól, benne csekkek és felszólítás, hogy fizessek az autóm után, ill. kössek velük szerződést. 1. Nincs jogosítványom; 2. Nincs a nevemen autó, ior- galmi engedély; 3. Van a nevemen átutalási betétszámla, amelyen a Casco-t is fizetjük. Ezek után kiderült az ÄB- nál, hogy van autónk, következésképpen a kötelező gépjármű-biztosítás velük megköthető. (Bezzeg, mikor „meghúzták” a kocsinkat, az ÁB küldözgette a férjemet a Hungáriához a kárrendezés ügyében.) Sok a pénze az ÁB-nak borítékra, bélyegre, csekkre. Mit tettem? Széttépteni a paksamétát és szemétbe vele! Hány ezren teszik ugyanezt? Az ügyfélfogadás ilyen módja óriási pazarlás! Az ÁB- nak telik erre? Nem lehetne okosabban, körültekintőbben? Juhász Lajosné Nyíregyháza, Árpád u. Tiszta vizet - a rótta! NYfLT -LEVÉL A SZAVICSAV IGAZGATÓJÁHOZ ÉS A VÁROSI ÖNKORMÁNYZATHOZ A SZAVICSAV ez év március környékén (elég sokára) kiadott egy tájékoztatót a vízmérők felszerelésével kapcsolatban, mely mégsem gyorsította meg azt, holott más városokban ezrével szerelik fel a mérőket. Véleményem szerint a baj az, hogy a tájékoztatóban több a riasztó, mint az ösztönző és segítő elem. Vizsgáljuk meg a kiadott tájékoztatót. Az első pont előírja, hogy a beépítést meg kell terveztetni. Véleményem szerint a 27 1975. (X. 30.) MT. rendelet 8. paragrafus (3) bekezdése és a 1 1975. OVH. rendelkezés 1. sz. mellékletének (c) bekezdése alapján nem szükséges, önök tudják, hogy ugyanezen rendeletek által előírt színvonalú terv mibe kerül. Ez elriasztja az állampolgárt. Miskolcon a VÍZMŰ csak beépítési vázlatot kér. Megjegyzem, hogy a SZAVICSAV egy nagyon segítőkész munkatársa munkám során elfogadta az általam készített egyszerű vázlatot is. A második pont felhívja a figyelmet arra, hogy az engedély nélkül beszerelt vízórát a szakigazgatási szerv leszereltetheti. Mivel a vízóra beszerelése nem jelenti a házi vízvezeték átalakítását, szerintem csak akkor kell engedélyeztetni, ha a fogyasztó a SZAVICSAV-val akar szerződést kötni. A városban nagyon sok olyan telek és ház van, ahol a lakók a rendelet és a tájékoztató megjelenése előtt a SZAVICSAV szóbeli hozzájárulásával, tudtával, vagy tudta nélkül szereltek fel vízórát. E mérők alapján, a SZAVICSAV közreműködése nélkül osztják meg békésen egymás között a költséget. Ezek a polgárok a problémát maguk oldották meg, kárt nem okoztak szerintem, ne bántsuk őket. A harmadik pont azt mondja, hogy minden lakónak hozzá kell járulni a felszereléshez. Tévedés van, Uraim! A 88 1990. (IV. 30.) 30. paragrafus (6) bekezdése szerint, idézem: „A mellékvízmérő felszereléséi a szakigazgatási szerv elrendelheti, ha az ingatlanon belüli vízfogyasztások elkülönített mérése a fogyasztók, többsége jogos érdekeinek védelme érdekében szükséges”. Én ezt úgy értelmezem, hogy elég a lakóközösség 51 százalékának akarata. Miskolcon az önkormányzat ezt úgy oldotta meg, hogy aki . akarja, felszereli és a vízóra alapján fizet, aki pedig nem, az a régi rendszer szerint fizet. A negyedik pont előirja, hogy a vízmérő helyét „hozzáférhető és tiszta helyen kell kialakítani”. £s itt a legnagyobb gond. A SZAVICSAV ezt úgy érti, hogy nem lehet WC-ben, fürdőszobában, konyhában — az építésügyi szabályzat tiltja a szobákat, nagyon helyesen —, tehát marad az előszoba és a folyosó. A vezetékek viszont zömmel a WC vagy fürdőszoba aknájában vannak elhelyezve. Műszakilag megoldható a probléma, de ha ki kell a csővezetéket vezetni az előszobába és onnan vissza, a 4—5000 forintos beruházást ez 7 —8000 forintra emeli, és elcsúfítja a lakást. Mivel egy évben egyszer, maximum kétszer Kell a mérőket leolvasni, a WC-ben, fürdőszobában való elhelyezést rendelet nem tiltja, és azok zömében tiszták és hozzáférhetőek. Igazgató Or! Az ön elődje azt mondta egy tv-músorban erre egyszer: nem lehet elkívánni azt, hogy egy WC-ben olvassuk le a vízórát”. Hiszen ön is tudja azt és egyetért velem abban, hogy egy igazi szolgáltatótól mindent elkívánhat a kuncsaft, ha neki. az jó. megoldható és fizet érte. De ha önnek nincs ilyen embere, nekem van, és szívesen felvállalom Önöktől a leolvasást, ha megrendelik. Az ötödik pont előírja, hogy egy lakásban csak egy vízóra lehet. Megint csak azt mondhatom, műszakilag megoldható, költségben sincs jelentős különbség, az egy vagy két vízórás variációban. Végezetül javaslom, hogy az áremelés során nyomorúságos helyzetbe került kis jövedelmű családoknak, nyugdíjasoknak vállalja fel az önkormányzat a hideg- és melegvizóra felszerelésének egyszeri költségét, mert ezzel hosszútávú segítséget nyújthatnánk nekik. Nánássy Elek energetikus kisiparos Nyíregyháza, Ószőlő üt 87. III. em. 13. Eltérített forradalom A főkapitány figyelmébe Tiszaszalka, Arany János u. 30. sz. üi.: Önöknek pedig, Fő- szerkesztő Űr, külön köszönjük, hogy hálánk tolmácsolásában segítettek. Kívánunk erőt. egészséget és sok sikert munkájukban és a magánéletükben a Szigeti család flntireklám — reklám A Kelet-Magyarország 1991. únius 18-ai számában Anti- ekaám címmel hirdetéseimet dfogásoló cikk jelent meg izzai a tartalmi lényeggel, logy a cikk szerzőjének lem tetsző módon egy Nyír- igyházához közeli község íresszóját reklámozom. A :ikk szerzője nyilván felúle- esen hallgatta a „kalózadó** úrdetését. ugyanis nem íresszót reklámozok, hanem ngedély alapján szerződéssel oglalkoztatott művészek irodukcióját és az elöadá- oknak semmi köze egyetlen endégiátóegységhez sem. A éleménynyilvánítás szabadága jogán a tényszerű kitolásokat elfogadom, de a cikk árgyi tévedése véleményem zerint kiigazítást igényel. orosz Béla Kemecse A SZERK. MEGJEGYZÉSE : a szerző elsősorban az autóshirdetés hangerejét kifogásolta, amelyet levélírónk el is fogadott. így talán mindkét fél megelégedésére zárulhat a véleményváltás. Hol Tan a sorozat vége? Nagy Imre újratemetésére, s vele a mai rendszerváltásig eljutott csendes forradalmunk csúcspontjának 2. évfordulójára emlékezve, közzétételre került a hasonlóan tragikus sorsra jutott politikusaink köre. Ezt a népes jegyzéket látva ösztönösen vetődik fel a kérdés, hol van ennek a tragédiasorozatnak a vége, hiszen ezek a politikusok a legjobbat akarták, mint ahogy most is, világelsőként lerázva magukról a kommunizmus, a szocializmus álarcába bújtatott egypártrendszer szégyenletes zsarnokságait. De nem csak a történelmi közelmúltra, hanem az utób ■ bi félezer évünkre is gondolva kérdezhetjük mindezt, mivel hogy még a mai rendszerváltás sem az igazi, holott a függetlenségi harcokban és forradalmakban való ilyen mértékű áldozatvállaláshoz ennek a népnek az életenergiája már vészesen kevés. Pedig úgy tűnik, hogy — nagyon helyesen — az Európa Házba igyekszünk ugyan, de — ha nem vigyázunk, megint eltérő módon prékapitalizmust csinálunk akkor, amikor a Nyugat már ennél is fejlettebbet, a posztkapitalizmus útját egyengeti. Így meglehet, hogy egy újabb rendszerváltás előtt állunk akkor, amikor az „56”-os történelmi csíraként még élő, munkástanácsi mozgalmat 51 százalékos dolgozói részvénnyel törvényesítve, most már végérvényesen a társadalmi haladás élvonalában lehetnénk. Mert a kárpótlás és a privatizáció ügye „irracionálisán” sürgős ugyan, de ehhez — a kellő választási program híján — a törvényhozóinknak ma még nincs meg a felhatalmazása, következésként, ebben a kérdésben megint — a nép feje fölött — dönteni, fölöttébb életveszélyes dolog. Persze, a tulajdonváltásnak ilyetén való végrehajtása is további politikai „találmányt” igénylő kritikus feladat, amit még Nyugaton is tanulni kell, de ők — az alkalmazotti részvények, a II. János Pál új enciklikája, illetve az újonnan hatalomra törő Német Szociáldemokrata Párt révén — mar legalább tanulják. Az egyik napilapunk szerint ugyanis, az SPD új elnöke már így fogalmaz: „Az úgynevezett nyugati rendszer fölényének tulajdonképpeni bizonyítási próbája még előttünk áll, mert eddig a fölény csupán a sztálinizmussal szemben nyert teret, s ezt érvényre juttatni nem volt nehéz.” Mádi Gyula Nyíregyháza Az első virágcsokor Tisztelt Szerkesztőség! Problémámmal nem tudom kihez, hova forduljak. Talán Önök tud.nak segíteni. Röviden. A rádióból, tv-ből értesültem május 26-án egy emlékmű felavatásáról, amely 12 000, — 1939—45 — halottainak, hőseinek állít fájó emléket. Az én édesapám egyike volt azoknak az ártatlanul elhurcolt civileknek, akiket 1944. november elején szedtek ösz- sze (kb. 25 006), s gyalog, szakadó esőben Debrecenbe vitték a kaszárnyába, majd onnan a Szovjetunióba. Egy hivatalos papír szerint Böicz- ben halt meg 1945 tavaszán. Ezt szemtanú nem látta. Szeretném tudni, Nyíregyháza város név szerint tartja-e nyilván annak az időszaknak hősi halottait? Sze- repel-e édesapám azon a listán? Hallottam, hogy országosan is készül könyv, melybe belekerülnek név szerint. így állítva emléket nekik. De nem tudom, mely szerv foglalkozik ezzel? Hova forduljak? Elnézést kérek, hogy személyes ügyemmel zavarom önöket. Nekem ez fontos. Mivel 12 évesen vesztettem el apámat, Molnár Géza, egykori főkocsivizsgálót, s nőttem fel keserves anyagi körülmények között. Sírjára virágot soha nem vihetek. A városban felállított emlékmű ezt igyekszik pótolni. E helyet már fel is kerestem, könnyes szemmel helyeztem el az első virágcsokrot. Tisztelettel: Kovács Péterné ny. tanítónő Cegléd, Budai út, Örház u. 5. Tisztelt Főkapitány Ür! Engedje meg, hogy személyes érintettségem kapcsán egy általános problémára felhívjam a figyelmét és kérjem intézkedését. Sajnos 1991 június 15-én édesapámat a 49-es főútvonal csen- gersimai torkolatánál közlekedési baleset érte. Ez az esemény meggyőződésem szerint az egyértelműen megállapítható okokon túl a fent említett útszakaszon meglévő hiányosságok miatt következett be, és elkerülhető lett volna. A romániai fordulat óta megnövekedett turistaforgalom szabályozatlan és a határt átlépve ellenőrizetlen áramlása teljes mértékben túlterheli és életveszélyessé teszi ezt az útvonalat. Az útszakasz körzetében mezőgazdasági kistermelés folyik, amit az ott élő emberek csak ézen az útszakaszon keresztül közlekedve folytathatnak. Fentebb már említett község lakosai közül rövid idő alatt 4 halálos és 3 sérüléssel járó baleset történt, amelyet önnek a jelentésekből módjában áll ismerni. Ezért tisztelettel kérem önt: azonnal szíveskedjék intézkedni nevezett torkolat előtt a 49-es főúton sebességkorlátozó jelzőtáblák elhelyezéséről, az útburkolati jelek minden évszakban való jó láthatóságáról, valamint fokozott rendőri ellenőrzés bevezetéséről. Ezen túlmenően szíveskedjék gondoskodni a jövőben esetlegesen bekövetkező baleset esetén az azonnali, határozott és szakszerű rendőri intézkedés foganatosításáról. Gyors intézkedését tisztelettel megköszönöm. Halász Lajos állampolgár Budapest, Rákóczi ut 11. (.4 megyei rendőr-főkapitányságon és a mátészalkai kapitányságon is tájékozódtunk, a javaslatokat megvizsgálják, megteszik a szükséges intézkedéseket.) Halottra sújtani... Elszomorít, hogy az erőszakosabb korszellem ellenében minden észérv és erkölcsi megfontolás gyengének bizonyulhat. Ám az emberi tartás és önérzet nem lehet olyan kiszolgáltatott, hogy szótlan gyávasággal meghátráljon. A nyíregyházi szovjet hősi emlékmű obeliszkjéről, népszerű nevén a „kozák szoborról” van szó, amely megvakítva mered a négy égtáj felé. Nem tudhatom, indulatok vezette kezek verték-e le róla az elesettek nevét soroló márványtáblákat, vagy elővigyázatos kegyelet mentette biztonságos helyre mindet? Végül is majdnem egyre megy: már megint holtakon akarnak elégtételt venni az élők. A háború áldozataitól sem nyugszanak és rnégegy- szer'megölni készek naponta valamennyit. Hiába akar a társadalmunk nagyobb része megbékélést és nyugalmat, hangos csoportok szüntelen háborúsdit hirdetnék, veszteseket és áldozatokat akarnak, mert ezek nélkül a győzelem íze sem édes. Olvasom a hirdetést a fél évszázad múltán Don-ka- nyarba látogató hozzátartozókról, áldozatok és tettesek, megalázottak és keretlegények, tisztakezűek és hóhé- rolók rokonairól. Az erőszakkal odahurcoltak és az önkéntesen bevonulok, az egykor ellenségesen szembenállók utódainak közös bánatáról és gyászáról. Hallgattam a miniszterelnököt, aki magyar katonákról beszélt, nem téve különbséget náci kolla- boránsok és áldozatok között. Magyar katonákról, akiknek áldozatvállalásai nem politikai azonosulást jelentettek, akik miatt szemlesütve, vagy szégyenkezve kellene élni.” Én elfogadom az engesztelődé felülemelkedést, ha a halottaknak kijáró méltányosságot nem tagadják meg senkitől! Mert „az elesett katona nem pogány, nem fasiszta, nem sztálinista, főleg nem ellenség többé. Halálával rászolgált, hogy emlékét tiszteletben tartjuk akkor is, ha személyében nem ismertük, ha szavát, amikor nálunk járt nem értettük.” (Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. június 1.). Igen, nekünk ma élőknek nem ledönteni, szétverni, meggyalázni kell a Magyar- országon elesett szovjet katonák sírjai felett emelt emlékművet, hanem ellenkezőleg, megtartani, óvni és gondozni kötelességünk! így joggal reménykedhetünk és várhatjuk el, hogy a közeljövőben Oroszországban és Ukrajnában elesett magyar katonáknak állítandó emlékműveket is tiszteletben fogják tartani, azt ápolni fogják és lesz ember, ki tesz rájuk virágot. Mert ha nem így cselekszünk, akkor az egykori szenvedéseket nem oldhatja békévé az emlékezés akkor tettek és politikai, történelmi értékítéletek alapján különbségtételek, gyűlöltség, harag és szégyen osztja meg az ár- nyékvilágtoa költözöttek maradékait. Ahol nincs érvénye a halott nyugalmát óvó erkölcsi tiltásnak, ott ép érzékű erkölcsiség — a nemzeti létezés alapja — sem épülhet. Hogyan lehetne holtakon megtorolni, ami utánuk következett? Miféle virtus az, mely egy halottra sújt? Az állam, ha szilárd talajra akar építkezni, nem sértheti az emberiesség parancsait és nem lehet a magánemberi gonoszságok behunyt szemű cinkosa. Halottakon pedig semmilyen elfogultság nem arathat diadalmat. Salamon János Nyíregyháza
