Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-09 / 107. szám
1991. május 9. Kelet-Magyarország 5 Virágok nélkül L ehangolóan szomorú látványt nyújtanak Nyíregyházán a Zrínyi Ilona utcán üresen hagyott beton virágtartók. Legalább tíz-tizenöt csúfítja már hónapok óta a belváros szívét, a megyeszékhely központját. Virágok helyett csupasz föld, papírhulladékok, és csikkek „díszelegnek” bennük. Bizony szégyelni- valóak, városkcprontóak. S ráadásul a járókelők számára is bosszantó akadályoknak számítanak így, amelyeket kerülgetni kell. Mindez májusban a virágok havában. Hanyagság, gazdanélkii- liség? Ki tudja. Pedig bizonyára azok is errefelé járnak közeli munkahelyükre, akik tehetnének valamit a városközpontot díszítő virágok érdekében. Régi tapasztalat, ha Nyíregyházára látogatott egy magasrangú személyiség, egy nap alatt virágba borult a város. Meg kellene talán megint hívni valakit. (bodnár) ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENYEN szerepeltek kiemelkedő sikerrel a nyíregyházi egészségügyi szak- középiskola és szakiskola tanulói. A Szombathelyen megrendezett vetélkedőn hat tanuló vett részt. Közülük Gúlik Anikó nyolcadik, Kriston Erika pedig kilencedik helyezést ért el, így mindketten mentesülnek a szakmai érettségi, valamint a szakmai felsőfokú felvételi vizsga alól. A nyíregyházi diákok közül Farkas Mónika különdíjat kapott. HALLÁSSÉRÜLTEK FIGYELMÉBE: FülLllesztékek és alkatrészek érkeztek a Hallássérültek Országos Szövetségének megyei szervezetéhez Nyíregyházán. Az érdeklődők részére ügyeletet tartanak pénteken 9—12, 14— 20, szombaton 9—13, vasárnap 9—12 óra között. Ez idő alatt szaktanácsadást is tartanak, valamint elfogadják a jelentkezéseket az augusztusi kirándulásra is. JÁTÉKOS VETÉLKEDŐ. „Indulj dinnye, lódulj zsák” címmel vidám programot szervezett Nyíregyházán a Városmajori Közösségi Ház május 7-én a 17-es, 20-as és az 5-ös számú általános iskolások részére. A gyerekeit kaptak Túrórudit. üdítőt és finom fagyit is. DEPECHE-MODE klub május 10-én (pénteken) 20 órától tartja összejövetelét Nyíregyházán, az Ifjúsági Centrumban. Alapítvány a legjobbakért A vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola társadalmi, vállalati és intézményi támogatással alapítványt hozott létre. A tanulóifjúság és a nevelőtestület javaslata alapján minden év ballagási ünnepélyén „Jó tanuló”, „Jó tanuló — jó sportoló”, valamint a közösségi munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákot, aki emberi magatartásában is példamutató, az alapítványból vásárolt díszes serleget kap és értékes könyvjutalomban részesül. FELHÍVÁS. A nyíregyházi POFOSZ vezetősége kéri tagjait, hogy nyugdíjszelvényeikkel jelenjenek meg a Hősök tere 5. szám alatti irodájukban (Megyeháza) munkanapokon 10—17 óra között. GYERMEKRAJZVERSENY nyertesei. Május 1- jén Kabaláson rendezeti majális-rajzversenyen a következők részesültek jutalomban: Varga Attila, Orbán Adrienn, Nagy Feri és Nagy Ági, Vass Edina, Péter Tamás, Berták Szabolcs. A díjakat május 31-én 8—17,30 óra között átvehetik a Szocialista Párt Szarvas u. 1—3. VIII. emeleten lévő irodájában. TAGOZATOS KÉPZÉS: A Bessenyei György ■Tanárképző Főiskola I. számú Gyakorló Általános Iskolája az 1991/1992 tanévbén matematika és rajz tagozatos képzést indít ötödik osztálytól kezdődően. Jelentkezni május 20-ig lehet Nyíregyházán az Ungvár sétány 12. szám alatt. TANFOLYAM FOGTECHNIKUSOKNAK. A megye fogászati ellátása érdekében május 11-én és 12-én tanfolyamot rendeznek fogtechnikusoknak Nyíregyházán, a Bencs-villában. A fémkerámia alapjairól a svájci—magyar—belga ITR Denlalcoop szakembere tart előadást. Irodalmi ügynökség Amatőr írók, költők jelentkezését várja a Pest- Budai Ifjúsági Kultúr Egylet keretében működő Irodalmi Ügynökség. Vállalják, hogy a szerzőknek mindenképpen válaszolnak, segítséget nyújtanak alkotásbeli gondjaik megoldásában. Céljuk az, hogy javítsák a különböző szerkesztőségekbe eljuttatott kéziratok színvonalát. Az Egylet címe: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Gált neki srácok! Talán a legolcsóbb közlekedési eszköz hazai viszonylatban — nélkülözve benzint, cascót, adót — az az oldalkocsis kerékpár, amit Fehér Gyula jászberényi MÁV nyugdíjas készített fiainak. A Javvá kismotor vázához egy Pannónia oldalkocsit rögzít, a motort pedig pedál helyettesíti. Idill a lugason. (T. Z. felvétele) Kitüntetések a Vöröskeresites Világnapon Kazinczy szellemében Évről-évre megrendezik a Kazinczy nyelvművelő versenyt Fehérgyarmaton és a városkörzetben. Az iskolák legjobbjai az idén a „Szabó Lőrinc” Általános Iskolában döntötték el, ki a legalkalmasabb az országos megmérettetésre. Legjobban a rendező iskola végzőse: Badar Éva szerepelt. FOGADOORAK: Kállay Kristóf országgyűlési képviselő május 9-én (csütörtökön) 19 órától tart tájékoztatást a kárpótlási törvényről ÜJfehértón a helyi rendőrség nagytermében. Geszteréden május 10-én (pénteken) 15 órától várja az érdeklődőket a művelődési házban, aznap 18 órai kezdettel Sényon tart beszámolót a polgármesteri hivatalban. Dr. Takács Péter parlamenti képviselő május 10-én (pénteken) 18 órától fogadóórát tart Nyíregyházán, a polgármesteri hivatal földszint i-es számú irodájában. A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége emlékérmet adományozott Benedek Sándornénak, a nagyhalászi alapszervezet titkárának, Családvédelemért plakettet Nagy Ibolya, az Anyáscsecsemő Intézet dolgozója kapott. A Vöröskeresztes munkáért kitüntetés arany fokozatával jutalmazták Dani Károlynét, a vajai általános iskola tanárelnökét, a Dombrád község lakÖ- területi alapszervezetét, Király Bertalannét, a tiszalöki általános iskola tanárelnökét, Somlyai Jánosnét, a nyírbogáti Rákóczi Tsz alapszervezeti titkárát. Ezüst fokozatot adományoztak: dr. Bajkán Barnának (Mátészalka), Farkas Pálnak (Nyíregyháza), Ig- nácz Zoltánnénak (Rozsály), Kovács Józsefnénak (Nyírbátor), Kosa Károlynénak (Gulács), Kresztyankó Andrásáénak (Záhony), Mátrai Lajosnénak (Oros). A Vöröskeresztes munkáért kitüntetés bronz fokozatát kapta: Gere Gyuláné (Nyírbátor), Hernádi Fe- rencné (megyei apparátus dolgozója), Hojer Gyuláné (Tuzsér), Hódos Ferencné (Kisvárda), Popovics Mik- lósné (Vásárosnamény), Rostás István (Jánkmajtis), Siető Mária (Tiszavasvári), Ste- vanyik István (Nyírségi Nyomda), Súgta Andrásáé (Beregdaróc), Tóth Pálne (Nagykálló), Vr Sándorné (Csenger). Oklevélben részesült: dr. Egri Kiss Tiborné (Nyíregyháza), dr. Fodor Zita (Apagy), Hajdú Andrásáé (Nyíregyháza), Megyesi Já- nosné (Nyíregyháza), Ne- mesné Lakatos Ildikó (Nyíregyháza), Petró Imréné (Nyíregyháza), Virágh Gyuláné (Nyíregyháza). MIRŐL fR A HATÁRSZÉL ZENIT? Testőrtörvények Valaki olyan levelet írt a Határszél Zenit munkatársának, hogy a Gyógyszertári Központról írott cikkében sok a félreérthető információ. Az újságíró utánajárt a dolgoknak, s tapasztalatairól a lap 6. oldalán számol be. A debreceni Mesterdetektív kft. testőrképzéssel is foglalkozik. Munkájukról, terveikről számol be a lap képes riportja. Van-e szervezett bűnözés a megyében? Erre a kérdésre kapunk választ Tassy Tamás interjújából, melyet a megyei főkapitányhelyettessel készített. A Határszél Zenit munkatársa Nyírmihálydiban járt egy viharos önkormányzati összejövetelen. Tapasztalatait megosztja az olvasóval. KONCERT A TEMPLOMBAN. „Nagy csodákat tett velünk az Űr!” lesz a címe annak a zenés műsornak melyet május 10-én (pénteken) 19 órától tart a Charity Choir keresztény kórus az evangélikus templomban, Nyíregyházán. A kórus célja: eljuttatni az örömhírt az emberekhez. Minden oké! Kicsit lamarad. Hangjában dühös sértődöttség bújkál. — Engem ne etess, jó?! Ha egyszer megígérted, akkor most mit süketelsz nekem itt. így, tudod mikor fogok neked hinni legközelebb? Megszaporázza lépteit. — Figyelsz te rám egyáltalán? Vagy hiába tépem a szám? Nem kap választ. Megszeppen. — Apa! Üjra semmi. Picsorgós- ra konyul a szem. trappba vágnak a lábak, s tenyér simul a tenyérbe. — Oké, megdumáltál. Jó lesz holnap is az a fagyiHlMZÉS-ELÖNYOMÁSSAL foglalkoznak minden csütörtökön 15—18 óra között a Népművészeti Stúdióban Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8—10. szám alatt, bent az udvarban. Következő számunkból Ballagás módival Csak a szerenád van ingyen A SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége értesíti T. Fogyasztóit, hogy hálózatmosatási munkák végzése miatt az alábbi felsorolt területeken átmeneti vízhiánnyal, nyomáscsökkenéssel és vizzavaro- sodással kell számolni. 1991. május 09-én 22,00 órától 1991. május 10-én 05,00 óráig Kossuth u. — Tanácsköztársaság tér — Kossuth tér — Zrínyi Hona u. — Szarvas u., Toldi u. — Salétrom köz — Tompa M. út — Csipke u. — Móricz Zs. úton. Kérjük T. Fogysztóink szives türelmét és megértését. SZAVICSAV Nyíregyházi üzemmérnöksége (2020) 13-a nem píntek, sütni lógnak a pékek! (2056) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági Ügyosztály Igazgatási- Ügyfélszolgálati Irodája értesíti a város közigazgatási területén lakó ebtartökat, hogy az ebek veszettség elleni pótoltása 1991. május 13-án lesz megszervezve délelőtt 7—10 óráig az Üjszőlő u. 7. sz. alatt, délután 15—18 óráig a Hatzel téren. A védőoltással egyidejűleg el kell végezni az ebek ga- landférgesség elleni kezelését. A kezelés költsége a tulajdonost terheli, mely egyébként 70—90 Ft, az eb súlyától függően. (2052) A májusi cserebogár VII-es törzsének rajzása továbbra is erős, a hím-nőstény arány Rh- egyelítödése megtörtént. A védekezést méhkímélö technológiával tovább kell folytatni, és a technológiára a Zolone-t 35 EC, a Decis 2,5 EC és a Fendona 10 EC-t javasoljuk az esti órákban a méhek elülte után. Az almale- vél-aknázómolyok rajzása erős. a károsító ellen a szexcsapdás megfigyelésre alapozva kell védekezni. a permetezésekre a A BESSENYEI GYÖRGY IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI TÁRSASÁG „bemutatkozó” sorozatának újabb eseményére kerül sor 1991. május 10-én. 18,00 órától a Móricz Zsigmond Színház előcsarnokában. A rendezvény programjának középpontjában a Bessenyei Színkör tevékenységének megismertetése áll. cserebogárnál említett méhkímélö technológia alkalmazását javasoljuk. A fogékony őszibarack fajtákon erős levélfodrosodás fertőzés alakult ki. A védekezést Ortocid 50 WP, Score, Efuzin 500 FW-vel ajánljuk elvégezni. A házikertekben erős borsó- csipkéző-bogár-kártétel tapasztalható. mely ellen a piretroid és a szerves foszforsavészter hatékonyságú növényvédő szerek nyújtanak kielégítő védelmet. Veszélyhelyzet a gyümölcsösökben! A Nap kél 4 óra 16 perckor, nyugszik 19 óra 5 perckor. A Hold kél 1 óra 40 perckor, nyugszik 13 óra 38 perckor. GERGELY NAPJA A név eredetije a latin „Georgius” vagy a görög „Grégeriesz” volt, amelyik a görög „gregorius” ébren őrködő, vigyázó szóból származik és már időszámításunk után a III. évszázadtól közkedvelt név volt. Talán értelménél fogva szívesen vették fel a pápák, akik közül megemlítjük XIII. Gergelyt. akinek nevéhez fűződik a Julianus-naptár megreformálása a XVIII. században. Ma is az ún. gregoriánnaptár van érvényben. Előrejelzés az ország területére ma estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. országszerte eső. zápor, helyenként zivatar. Délen jelentős mennyiségű csapadék. Élénk, Időnként erős északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 4. 9, kora délután U), 15 fok között alakul; A TISZA Tiszabecsnél —106 cm. apad. 11%, lá.’T’C, Vásárosnaménynál —66 cm, apad, 14%, 13,6°C, Záhonynál. —136 om, apad 16%, 14.5X:. Dombrádnál 81 om. apad. 26%. a SZAMOS Csengéméi — 30 cm, árad, 7% 16,2°C, a TŰR Garbó Innál —78 cm, apad, 8%, 15,8°C. a KRASZNA Ager- dönél 93 cm. árad. 18%, 15,2^. Megér egy mosolyt A nászéjszaka előtt az ifjú feleség irulva- pirulva odabújik a férjéhez: — Valamit be kell vallanom neked, drágám! — mondja. — Én már szerettem egy férfit... Mire a férj: — Na és? Én is. Mai lapunkat ESIK SÁNDOR szerkesztette Tervezőszerkesztő: CSONKA ZSOLT MÁTHÉCSABA Hírügyeletes: BOJTÉ GIZELLA Telefon: 17 órától 18-124 HÍREK KÉPEK Május