Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-07 / 105. szám

1991. május 7. Kelet-Magyarország 3---j^fffífwang I— Sorscsapás TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Biztosan nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az 1991. ápr. 24-i KM-ben megjelent Vonzó segélyek című írásának akkor lett volna hitele, ha megkérdez néhány „renitens” mun­kanélkülit, hogyan értékelődik le az ember örökre? Ez annak ellenére így van, hogy a munkaügyi miniszter a televízióban kifejtette: „A munkanélküliséggel össztársadalmi szinten meg kell tanulnunk együtt élni. Ez messze nem jelenti azt, hogy az egyénre is igaz lenne. Az egyén számára a mun­kanélküliség csak és kizárólag egy átmeneti állapot le­het, mégpedig egy olyan időszak, amelyben megjelenik az állam a maga eszközeivel, amelyik megpróbálja se­gíteni a munkanélkülivé vált dolgozót, de ugyanakkor a perspektívát és a lehetőséget is nyújtja ahhoz, hogy az egyén egy meghatározott időn belül — reményeink sze­rint egy minél rövidebb időn belül — kikerüljön ebből az állapotból. Ezért nem tekintem én személy szerint ilyen vonatkozásban az egyén szempontjából sorscsapás­nak a munkanélküliséget.” Ezzel szemben a való életben itt és most nincs pers­pektíva, ennek következtében néhány kivételtől elte­kintve, sajnos, sorscsapás a munkanélküliség az egyén számára! Nézzük mi történik az esetek nagy részében, mit él át az egyszerű munkavállaló? Amikor megkapja a mun­kakönyvét, a munkáltató igazolást ad egy bruttó összeg­ről, melyből kiszámítják a munkanélküli segélyt, (újab­ban járadékot). Külön szerencsétlen az eset, ha már elő­zőleg csökkentett munkaidőben vagy állóbérben dolgo­zott az illető, ilyenkor már a startnál leértékelődött. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy megyénkben az or­szágos átlagnál is alacsonyabbak a munkabérek és ez nemcsak a szakképzetlen munkaköröknél van így. Erre a bérre építette az illető az egzisztenciáját, vette fel hi­teleit. Abban a pillanatban, amint az első segélyt meg­kapja, máris leértékelődött 30 százalékkal. EZ AZ EGYETLEN, AMIT AZ ALLAM a saját esz­közeivel a többségnek nyújtani tud, s mivel ez is csak meghatározott időre szól, igazán nem perspetiyil^ijs m.égte oldás. Telnek a hónapok, megpróbálja felélni tartalé­kait, még mindig bízván abban, hogy egyszer lesz olyan jövedelme, amelyből képes legalább olyan- szíhjenirftégr- élni, hogy ne kelljen az eddigi munkája által megszer­zett szerény tulajdonától megválnia. (Lakás, keleti ko­csik, telek stb.) Ekkor jön a magánvállalkozó, vagy más munkáltató — bár ez is keveseknek adatik meg,.— és megpróbál a le­hető legolcsóbban a legjobb munkaerőhöz jutni... Ez újabb sorscsapás, további zuhanás a mélybe, újabb bi­zonytalanság kezdete, hiszen a munkáltató bármikor ki­cserélheti a bajban lévőt még olcsóbb bérűre. .. A másik lehetőség, hogy bízván miniszterünk optimizmu­sában, ugyanakkor dacolva a népharaggal, megpróbálja megkeresni és kivárni a kedvező munkalehetőséget, ahol legalább a régi bérét kapja, bár így is veszít az infláció miatt: Miért baj az továbbá,« hogy aki képes1 megtermel­ni legalább a saját élelmezésének jórészét és a feleste* • get esetleg még el is tudja adni? Inkább marad otthon gazdálkodni a segély mellett, minthogy éhbért napi nyolc órát dolgozzon. Bár nem tudom, létezik-e egyál­talán valaki, akinek ez a választási lehetőség egyálta­lán megadatott? EGYSZERŰEN ARRÓL VAN SZÓ, hogy ebben a recesz- sziós gazdaságban nemcsak a lehetőségét, bariéin az ér­telmét is -meg kellene adni a munkának. Ahogyan 9a munkáltató a saját érdekeit tartja szem előtt, ugyanígy joga kellene, hogy legyen erre a munkavállalónak is! Az a hőn óhajtott piacgazdaság csak akkor jöhet létre, ha minden szereplőjének egyenlő esélye van a versenyben. Amíg ez nincs így, sokkal eredményesebb lenne, ha a sajtó a maga eszközeivel a kialakult helyzet okát és a kilábalás módját próbálná felderíteni ahelyett, hogy a még dolgozó embereket a perspektivátlan, szorult hely­zetükre megoldást kereső munkanélküliek efllen hangol­ja, hogy — bizonyos szinten alul — bárki kerülhet lehe­tetlen helyzetbe! Tisztelettel: H. E. Nyíregyháza TELJES SZÉPSÉGÉ­VEL és kényelmével fogadja vendégeit a sós­tói parkfürdő Nyíregy­házán a június eleji nyitáskor. Ennek érde­kében jelenleg teljes gőzzel karbantartási és felújítási munkák foly­nak a strandon. (B. A felv.) MflVTOURS— majális Sokan talán nem is tudják, hogy Nyíregyhá­zán a MÁV menetjegyiro­dában utazási iroda is mű­ködik MÁVTOURS né­ven. Éppen ezért gondol­tak arra az itt dolgozók, hogy egy kicsit megismer­tetik, népszerűsítik tevé­kenységüket, s egész­napos majálist rendeznek a Bujtosi Szabadidő Csarnok­ban. Május 25-én reggel ki­lenctől várják a gyerekeket és szüleiket izgalmas mű­sorral, amelyben lesz kézi­labdameccs, kabaré nyír­egyházi színészekkel sport- vetélkedő a gyerekeknek, focigála a színészek és az NYVSC csapata között, né­pitánc és BMX-bemutató. Autószerviz Szatmárban A fehérgyarmati térségr ben élő aűtósók az eltelt évtizedekben Nyíregyházá­ra, Mátészalkára, illetve újabban a vásárosnaményi szervizbe vitték autóikat. Ezért találkozott szinte mindenki egyetértésével, hogy a Shell-kút szomszéd­ságában közös összefogással AUTÓSZERVIZ épüljön. Az elmúlt év májusában az akkori városi tanács, a nyíregyházi VAGÉP és a ta­nácsi költségvetési tizem, valamint a helyi Építő; Sze* relőr és Szolgáltató Kisszö­vetkezet társult a több, mint 10 milliós beruházás­ra. A megyei tanács is se­gített, ugyanis itt 25 új munkahely megteremtésére nyílott lehetőség. Az akkori árak időköz­ben jelentősen megváltoz­tak, s. a .társult tagok fize­tési készsége sem volt za- ; vartalan. így bár a tervek­ben 1990 novembere szere­pelt, csak a kisszövetkezet anyagi áldozatvállalásának lehet végül is eredménye hogy május elsejére már szerví­zelésre, mosásra-zsírzásra; dinitrolos alváz-üregvéde- lemre érkezhetnek a jár­művek. Az Erdőhát Vagép Kereskedelmi és Szolgálta­tó kft. a tervezettől várha­tóan több szatmárinak ad munkalehetőséget. Hordja el akt kozta Szeméthelyzet Eperjeskén Ritkán kerül sor arra, hogy az ember ugyanazon témá­val rövid időn belül kétszer is foglalkozzon. Most szükség van erre. Történt pedig, hogy néhány nappal ezelőtt meg­jelent lapunkban egy fényképpel illusztrált cikk, mely­nek szerzője — jelen esetben e sorok írója — arra a tűrhetetlen állapotra hívta fel a figyelmet, melyet a me­gyét járva újabban bárki tapasztalhat. Nevezetesen, a mindent elborító szeméthegyekre. A cikkben több település nevét, mint kirívó példát fel­soroltunk, s az írásban le­hetett valami igazság, mert egy falu kivételével minde­gyik hallgatott. Ám az eperj eskei polgár- mester nyomban telefonált. Az igaz. hogy a fényképen is bemutatott szeméthegy ri­asztó, de ha annak az „épí­tőire”. s növekedésének a kö­rülményeire is kíváncsiak vagyunk, akkor menjünk a helyszínre, szólt a meghívás. Mert azért az eperjesikeiek hibáztathatok a legkevésbé. Nézzen szét mégegyszer! — No. maga aztán jól be­futott nekünk! — fogadott néhány nappal később Ha­lász Mihály, az eperjeskei polgármester kis hivatali szobájában. — Most aztán azt hiszi az egész megye, hogy a környéken a mienk a legszemetesebb falu. Pedig, ha végigmegy az utcákon, nemigen lát ott egyetlen el­dobott papírzsebkendőt sem. — De azt a szeméttelepet nem lehet letagadni. — Nem is akarjuk. Sőt... ! Pontosan azért hívtuk meg, hogy nézzen szét mégegy­szer, s győződjön mag a sa­ját szemével, fülével arról, hogy a szeméttelephez ne­künk semmi közünk. Csak annyi, hogy a mi határunk­ban van. — Akkor viszont kinek a műve? A polgármester s a falu jegyzője, dr. Polgár Orsolya számtalanszor megbeszélte már ezt az egész áldatlan ál­lapotot, most sem jelentett nehézséget felidézni az el­múlt eseményeket. — Az önkormányzat már mostani állapotában örökölte meg az egész hegyet, s min­denki tudta, ki a tettes — fogalmazott dr. Papp Orso­lya. — A szomszéd faluban, Tiszaszeritmártónban a Szentmárton Konzervipari és Kereskedelmi Kft. kialakított egy konzervüzemet, a sze­mét döntő hányada tőlük származik. De ide hordja a hulladékát a Compack záho­nyi telepe, s bennünket tisz­tel meg maga a város is néha. Ígéret a felszámolásra Mikor megalakult az ön- kormányzat, első dolga volt, hogy megszüntesse az áldat­lan állapotot. Miután tud­ták. hogy kiket kell keresni, nyomban az érintett cégek­hez fordultak. S a magyar gyakorlattól eltérően, azok nem is tagadták. A helyszí­Ä zürke, kedvetlen a ta­vasz. Nyúlós, hosszú szálú eső csepereg, teremtett lelket se látni Mezőladányban. Csak egy kicsi, görnyedt öregembert. A kiskertjét ássa. Sűrű, loboncos haj, s vastag vasutaskabát. Sze­líd, tétova mosollyal és ki­nyújtott, fakéreg-tenyérrel fogad. — Isten hozta az urat! Meggyest József ... — De szép neve van. — Az — bólogat. — Ka­tona koromban volt egy parancsnokom, Kiss József főhadnagy úr. Az mondta mindig: büszke lehet a ne­vére Meggyesi, mert ez igazi, szép magyar név. Ilyen névvel lehetett volna mándoki, de akár kisvárdai szoigabíró is. Vagy főjegyző ..., vagy kéi-háromszáz holdon yaz- iálkodó dzsentri. Ám ö napszámos, meg izőlőpásztor volt világéle- tében. Az apja meg kerü- ő. Az öreg Méggyesi majd' itven esztendőn át őrizte i ladányi határt, tőle vet- e át a fia is a hivatalt. Ház a hegy alatt De hát az régen volt... nagyon régen,-r- Járt már maga a la­dányi szőlőhegyen ... ? — Még sosem. — Pedig annál nincs gyönyörűbb tán az egész világon. Feláll az ember a ■tetejére, s belátja az egész ■országot. A Tiszát, meg ha ■jó az idő, azokat a gyönyö­rű, messzi hegyeket. Fent, a tetőn öreg zsidó­temető, bokortakarta, ho­mokba süppedt sírkövek. Meggyesi József ismeri mindnek a gazdáját. Jó embere volt mindegyik, náluk is szolgált hosszú ideig. — Vittek magukkal Gu- lácsra, meg Petneházá- ra .. én vigyáztam a gyü­mölcsösükre. Soha, még csak össze sem zördül- tünk... — £s a ladányi kereszté­nyekkel? — Azokkal sem. De olyan sem volt, hogy én- meüölem elloptak volna egy fürt szőlőt .. ! Ha el­jött a szüret, én számot adtam mindenről. A hegybírót, Babják Pé­tert említi. Az igen, az ér­tett a gazdálkodáshoz! Szi­gorú, de igazságos ember volt. A szőlőpásztort szüret után fizették ki, de itt, Me- zöladányban elő nem for­dulhatott, hogy valamelyik gazda húzódozott volna a fizetségtől... Szép idők voltak, milyen szép idők! Ám most csak esik, meg esik, nem győzzük hajunk­ról seperni a vizet. Beme­hetnénk ugyan a házba is, de Kicsi, a kutya nem en­gedi. A törött lábú ágy alól morog rám, s nézi a gaz­dáját: „Miféle idegenekkel barátkozol...!?’’ Morgott a télen is, mikor Meggyesi József baltát fo­gott a kezébe. Kivágott hat szilvafát a kertben, mert hideg volt a tél, s valami­vel fűteni kellett. Négy- ezerhatszáz forint segélyt kapnak, s száraz koszton élnek. Néha főznek egy kis pergelt levest, egy kis puliszkát.,. MM ég szerencse, hogy Iwft van azért vasarnap is. Meg egy jó szom­széd. Pilcsák József, aki minden vasárnap átballag egy tál húslevessel, egy kis kaláccsal, töltött káposztá­val. Jó étvágyat, mondja, s nézi, hogy esznek ők ket­ten. Az öreg Meggyesi, meg Kicsi, a kutyája. Balogh Gcza ni szemle után még azt is megígérték, hogy rövid idő múltán felszámolják a sze­méttelepet, s a, területet ere­deti állapotában adják át az eperjeskeieknek. Akik persze fellélegeztek, tán még csodálkoztak is egy kicsit: ilyen egyszerű lesz az egész ... ? Ám hiába telt az idő, a szemét csak nem akart fogyni. Előbb az volt a baj, hogy nagy a sár. Később az, hogy nagy a hó, majd ke­mény a fagy ... aztán me­gint a sár lett a hibás. A szeméttelepre kis föld­út vezet le a kőről, most szá­raz a műút. De láttuk volna meg két-három héttel ezelőtt. — Életveszélyes volt erre közlekedni — mondta a he­lyi termelőszövetkezet elnö­ke, Abonyi Ferenc, aki maga is elkísért bennünket a hely­színre. Rejtély, hogy mi- okból,-de. valahol valakik' Eperjeskét nagyon nem • szeretik. Min­denáron a szemét „fővárosá­vá” akarták már tenni a kö­zelmúltban is. Két éve tör­tént például, hogy a záhonyi tanácsról felhívták telefonon az eperjeskei téeszelnököt. Készüljön, mondták, mert valami regionális szemétte­lepről lesz tanácskozás, azt követően pedig helyszíni be­járás. Kiderült aztán, hogy a zá­honyiak a vízügyi igazgató­sággal már meg is terveztet­ték a körzeti szeméttelepet, Hogy hová? Természetesen az eperjeskei határba. Az ot­taniak megkérdezése nélkül. Ám akkor Abonyi Ferenc az asztalra csapott! A terv azóta valami asztalfiókban poroso­dik ... — De vajon meddig? — Mi addig nem nyug­szunk, míg azok, akik ide- hordták, el nem viszik on­nan — ígérte a polgármester. — S kijelölünk egy új tele­pet. De oda már csak az eperjeskeiek szemete kerül­het ... összegyűjtve, nejlon­zsákokban ! Mosakszik a kft. Természetesen kíváncsiak voltunk a másik fél vélemé­nyére is. ám a kft. ügyveze­tőjével nem sikerült szót vál­tanunk. Helyette viszont kap­tunk egy üzenetet a kft. üzemigazgatójától. Krajczár Istvántól. Így szólt: Üzemünk a beindulás óta, 1989 szep­temberétől hordta a szeme­tet Eperjeskére, mivel az volt hozzánk a legközelebb'. Semmilyen jelzést nem kap-, tunk, hogy oda mi nem szál­líthatunk hulladékot, ám eb­ben az évben a szemétszállí­tást megszüntettük. A záho­nyi Compack-kal folynak a tárgyalások a szeméttelep megszüntetéséről, mi min­dent megteszünk azért, hogy minél hamarabb felszámol­juk azt. Ezt várják az eperjeskeiek is — imrpár hónapok óta. B. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents