Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-06 / 104. szám

1991. május 6. Kelet-Magyarország 5 Keresztelő tulipán elyik tulipán kelen- Mwm döbb, a szép bim- w bós, vagy a szir­mait szemérmetlenül szétterítő? Természetesen az első. Ám az áru­soknál nemcsak ebből akad, hanem a kevésbé kapósból is. És mit tesz ilyenkor az ügyes keres­kedő? Persze, hogy fon­dorlathoz nyúl. A tuli­pánokat csőszerű fóliába tekeri, így a széthulló piros leveleket bimbó­szerűvé ügyeskedi. Egé­szen addig, amíg vázába nem akarja rakni a ve­vő, mert a virágfűző le­vételekor kiderül a tur­pisság, nem szűzi tuli­pánt, viselteset sóztak a nyakára. De akkor már késő, akkorra már rég pali a kuncsaft, az alkalmi keresztszülő pe­dig dörzsöli a markát, ezt is elsózta, ránksóz­ta. Én is találtam egy szép szőke és fiatal ke­resztmamát, vasárnap délelőtt köttetett az al­kalmi keresztelő. (mán) VÉRADÁS ezen a héten az alábbi helyeken és idő­pontokban lesz: 6-án Nyír- lugoson az Állami Gazda­ságban, 7-én Nyíregyházán a Keletszövker Vállalatnál és Sényő községben, 8-án a Taurus Gumiipari Válla­latnál Nyíregyházán, 9-éa ugyancsak a megyeszék­helyen a Vízügyi Igazgató­ságnál, s végül 10-én Nyír­bátorban a Növényolaj- ipari Vállalatnál. Kiadvány a Méld mozgalmaknak A környezetvédelem, az ökológiai kultúra kialakítása közös társadalmi feladat, a je­lenlegi állapotok az életünket, létünket veszélyeztető ténye­zők szükségszerűen megkove- llk a mielőbbi cselekvést — hangsúlyozták Tiszafüreden a hét végén zárult háromna­pos rendezvényen, amelynek témája az ökológiai kultúra és a közművelődés volt. A Tisza-tó központjában első ízben találkoztak kör­nyezetvédők és közművelődé­si szakemberek abból a cél­ból, hogy a kölcsönös tapasz­talatcsere keretében ajánlá­sokat dolgozzanak ki a kö­zös gyakorlati munkára. A tanácskozáson összegezett ta­pasztalatok alapján útmuta­tót állítanak össze a zöld mozgalmak aktivistáinak és a közművelődési intézmények­nek. FOGADÓÓRA. Dr. Tóth László rendőrörnagy a Vásárosnainényi Rendőrkapitányság vezetője 1991. május 7-én 9 órától 11 óráig hi­vatali helyiségében fogadóórát tart. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 18. játékheti lottónyeremények — a jöve­delemadó levonása után — a következők: 5 találatos szel­vény nem volt-. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményalap 113 450 464 forint. 4 találatos szelvé­nyekre egyenként 224 905 fo­rintot, 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 2080 forin­tot, a 2 találatos szelvények­re egyenként 91 forintot fi­zetnek. Nyíregyházán szombaton reggel segédmotorkerékpáros- versenyt rendezett a stadion mögötti rutinpályán a Terü­leti Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége és a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. Képünk a verse­nyen készült. (Harasztosi Pál felvétele) KAKTUSZKIÁLLÍTÁS és vásár lesz május 11—12-én (szombaton és vasárnap) 10— 18 óra között Nyíregyházán az Ifjúsági Centrumban. óriási ## peremén y- ■» ■ -00 vár Önre! E héten az öttalálatos nyereményalapja már 130 MILLIÓ FORINT! Ne felejtsen lottót venni! Beérkezési határidő: szerda 24 óra SZERENCSEJÁTÉK RT. A szerencse kovácsa Indul a szokásos pénteki T rieszt túra az IBUSZ elől Nyír­egyházáról. (If. P. felv.) AZ „ALKALMAZOTT METAFIZIKA” című elő­adássorozat, amelyet a Bret­ter György Társadalomtu­dományi Szakkollégium Me­tafizikai köre indított út­jára szerdán este héttől a „Kereszténység és Tradíció” című előadással folytató­dik. Az érdeklődőket a Bes­senyei György Tanárképző Főiskola 7-es előadójába várják. Leütötték a határőrt Szombaton este tíz óra táj­ban a határőrség siklósi ki­képző bázisa területén isme­retlen férfi megtámadta és leütötte N. T. sörállományú határőrt, aki fegyveres őr­szolgálatot teljesített. Sérü­lése nyolc napon belül gyó­gyuló. Az elkövető elvette a ha­tárőr Kalasnyikov 7,62 mm géppisztolyát egy töltött ‘ár­ral együtt, majd eltávozott, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. A katonai ügyészség, a ha­tárőrség. valamint a rendőr­ség jelentős erők bevonásá­val még az éjszakai órákban megkezdte a nyomozást.* A rendőrség felhívja a pénzt, értéket tároló, vagy őrző személyek figyelmét, hogy lehetőség szerint fordítsanak figyelmet az esetleges fegy­veres támadás lehetőségére. Flórián-ünnepség Nógrád községben szabad­téri misén szentelték meg vasárnap a tűzoltók és a ké­ményseprők védőszentjének szobrát, amelyet a róla elne­vezett parkban állítottak fel a falu közepén. Nem min­dennapos a szobor története: miután a falu kispénzű ön- kormányzatával a munkára felkért itthoni művészek nem álltak szóba, a polgármester grazi kollégájához fordult segítségért. A kérő szó meg­hallgatásra talált, egy osztrák szobrász fából kifaragta a 80 centiméteres szobrot ajándé­kul a kis nógrádi falunak. Ausztríalottó: Az e heti nyerőszámok: 5, 11, 15, 16, 17, 19. A pótszám: 41. Jokerszám: 477068. VÁSÁROSNAMÉNYBAN «# Önkormányzati ülés Pénteken tartott ülést Vá- sárosnamény képviselőtestü­lete. Beszámoló hangzott el a bölcsődei ellátás helyzetéről, a művelődési központ mun­kájáról, iíl. a lejárt határide­jű határozatok végrehajtásá­ról. Az ülésen állapították meg a Költségvetési Üzem igazga­tójának és főkönyvelőjének kifizethető prémium mérté­két is. A polgármester tájé­koztatta a képviselőket a két 4 tantermes általános iskola használatbavétele után fel­szabaduló ingatlanok hasz­nosításáról, illetve arról, hol tart az utcanév-változtatá­sok előkészítése. LUTRA CSEREBERE, Se­besség album és matricák vá­sárlása minden kedden dél­után 3-tól 6-ig a Megyei és Városi Könyvtár gyermek- részlegében. „GAZDASÁGI INTEG­RÁCIÓ: kihívás a szellemi tulajdonjogoknak?” cím­mel nemzetközi konferen­ciát rendez Budapesten szeptember 2. és 6. között ja AIPPI Magyar Csoport­ja és a Magyar Iparjogvé­delmi Egyesület. A konferencia plenáris üléseken és három önálló szekcióban az alábbi kér­désekkel foglalkozik: az ol­talomszerzés aktuális kér­dései, a szellemi tulajdon^ jogok a láthatatlan javak forgalmában' a bitorlás el­leni hatékony védekezés módjai és eszközei. Az ér­deklődők Nyíregyházán a polgármesteri hivatalban dr. Endreffy Ildikó alpol­gármestertől bővebb tájé­koztatást kaphatnak. Keddi számunkból: Jogvédő garanciákat ........ az üzemi tanács egyetértése nélkül egyetlen munkavállalónak sem lehet felmondani. Csakhogy ez a nyugati jogban van, a hazánkban készülő tervezet­ben erről szó sincs..-” ’ ' Mozart-vetélkedő A KIBUCOK világáról szól a Világjárók Klubjának ked­di útiélménybeszámglója es­te hat órától az Ifjúsági Cent­rumban. Mozart halálának kétszázadik évfordulójára emlékezve, zeneis­kolások részére meghirdetett műveltségi vetélkedőre került sor május 4-én, a nyíregyházi 4. számú Általános Iskola nagyter­mében. Még a versengést meg­előzően nyitotta meg Tarczay Zöltán, nyugalmazott' főiskolai tanszékvezető a Mőribz Zsig- mond Megyéi Könyvtár által rendezett Mózart-kiállítást,' mely­nek gazdag tartalmú anyaga — dokumentumok, képek,\ -kották, hanglemezek felsorakoztatásával — felidézi a zeneirodalom hal­hatatlan óriása életművének né­hány fontos momentumát. A versenyre a megyében mű­ködő zeneiskolából tizenegy (négy-öt tagú) csapat érkezett és mérte össze tudását. A válto­zatosan és — a lehetőség szerint — játékosan összeállított felada­tok egyaránt megidézték Mozart- szellemét és műveit. Szerepelt közöttük: zenefelismerés, zene- elméleti és történeti kérdés- csoport, Mozart1 biográfia*isme- ret, villámkérdések, s mintegy élővé téve a lexikalitást ? a zene­szerző egy művének hangszeres bemutatása is. Az alaposan felkészült (felké­szített csapatok — köszönhetően Gebri József főiskolai docens szellemes játékvezetésének -—jó hangulatban alapos tárgyi tudás­ról és zenei érzékenységről tet­tek tanúbizonyságot, s hozták a zsűrit a már megszokott „ne­héz helyzet”-be. A Nyíregyházi Zeneiskola kez­deményezésére és szervezésében lezajlott vetélkedő végeredmé­nye a következőképpen alakult. Első helyen végzett, s ezért ju­talomként —. júliusban — Salz­burgba utazhat a Nyíregyházi Zeneiskola 2. sz., csapata (felké­szítő tanár:. , Gozman Edit). Ezüstérmes Iet£ a. Fehérgyarma­ti Zeneiskola csapata (félkészítő tanáraik: Szárazná Szabó Ma­riann, Hajdú Tamásné és Seres Gézáné), ők könyv- és hangle­mezjutalmat kaptak. Harmadik lett a Nyíregyházi Zeneiskola 12. sz. csapata (felkészítő tanár: Papp Istvánná), ök könyvjuta­lomban részesültek. S bár „díja­zottjai” nem voltak, hadd em­lítsük meg Hudivók Mariann tanárnő nevét is, aki egymaga négy csapatot készített fel erre ,áz igeh, hasznos. £s $zép vetélke­dőre. . , j (kállai) E&UDUSZ HUNGARIAN TRAVEL COMPANY BEVÁSÁRLÓ TÚRA Az IBUSZ minden hét pén­teki napján bevásárló túrát indít az olaszországi TRIESZT-BE. Útvonal Budapest — Graz — Klagenfurt — Tarvisio. Visz- szaérkezés vasárnap reggel. Részvételi díj: 2500,— Ft (hi­degcsomag, üdítő, kávé). JELENTKEZÉS: Nyíregyhá­za, Országzászló tér 10. Telefon: 12-122. ________(1214) Határsértő pakisztániak Tiltott határátlépőket ad­tak vissza a román hatósá­goknak a magyar határőrök. A tizenhat pakisztáni állam­polgár szombatra virradó éj­szaka a Hajdú-Bihar megyei Nagykereki térségében a zöld határon át érkeztek Románi­ából Magyarországra. A csap­zott külsejű, sáros ruházatú határsértők Nagykerekiben vonatra szálltak, a debreceni nagyállomáson azonban már várta őket a rendőrség. Bár útiokmányoikkal igen, a Ma­gyarországra belépésre jogo­sító vízummal nem rendel­keztek. Ä NAGYCSALÁDOSOK Családi Kör Egyesületének helyi csoportja alakult Kál- lósemjénben 17 család részvételével. A legköze­lebbi programjuk a gyer­meknap megünneplése. Má­jus 26-án 1 órától vidám majálistól lesz hangos majd a Honcsikos rét! HADIROKKANTAK ügyeiket személyesen minden hónap má­sodik szerdáján intézhetik a nyíregyházi SZDSZ irodában, a Bocskai utca 25. szám alatt. Le­vélcím: Sasvári Gyula, Nyíregy­háza, Vasvári Pál utca 77. szám. A Nap kél hajnali öt óra tizenegy perckor, nyugszik este nyolc előtt tíz perccel. A Hold kelte 1 óra 27 perc, nyugta 11 óra 1 perc. IVETT, FRIDA NAPJA Az egyre divatosabbá vá­ló Ivett is kiharcolt magá­nak névnapot. A név a francia Yvette magyaros .Tőrmája, ami viszont a hé­ber Judit származéka. Je­lentése Judeából származó nő. Előrejelzés az ország t8- rületére ma estig: Változó­an felhős idő, szórványos zápor, délután helyenként zivatar is valószínű. A déli szél időnként megélénkül. Éjjel ködfoltok képződnek- A hőmérséklet hajnalban 5, 10, koradélután 15. 20 fok között alakul. A TISZA Tiszabecsnél —149 cm, árad, 12,6 °C, vá- sárosnaménynál —1X2 cm, árad, 15,2 °C, Záhonynál —198 cm, apad, 15,8 °C, Dombrádnál 45 cm, apac|. A SZAMOS Csengéméi —44 cm, apad, 15,8 °C. A TŰR Garbóiénál —84 cm, árad, 14,9 °C. A KRASZNA Agerdőnél 92 cm, apad, 15 °C A SZAVICSAV ezúton tájékoztatja kedves vendé­geit, hogy strandjait az idő­járástól függően június ele­jén, illetve közepén nyitja meg. A pontos időpontokról hirdetést jelentetnek majd meg. Megér egy mosolyt Életcél. — Elhatároztam, hogy nem megyek férjhez, amíg 25 éves nem leszek. — Én meg úgy dön­töttem, hogy nem leszek 25 éves, míg férjhez nem megyek. Kihajtott volna a nagyari falujelző tábla? Nem. Csu­pán a helyi tréfás kedvű fi­atalok megünnepelték má­jus éjszakáját. (BG. felv.) Mai lapunkat PÁLL GÉZA szerkesztette Tervezőszerkesztő: CSONKA ZSOLT Hírügyeletes: BOJTÉ GIZELLA Telefon: 17 órától 11-114 HÍREK | JllllgH KÉPEK I Május H

Next

/
Thumbnails
Contents