Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-28 / 123. szám
1991. május 28. Kelet-Magyarország 5 „Hányás ragy?” A Szilágyi György által írt nagyszerű monológ mára szállóigévé vált kérdése fogalmazhatódott meg teljes joggal azokban, akik tegnap reggel a MÁV-pályaudvar előtti autóbusz-megállóban várták a 7-es járat 8 óra 10 percre időzített indulását Nyíregyházán. Az állásban veszteglő csuklósról ugyanis legfeljebb tippelni lehetett, hogy melyik vonalon közlekedik. Elöl és oldalt 7-est, hátul 1-est mutatott a tábla. Már akinek! Az utazók dörzsöltebbjei tudják, bizony elő-előfordul ilyesmi a városban közlekedő autóbuszokkal. Aki nem érte be az egyessel, hanem élve a gyanúperrel, előrelopakodott bizonyságot szerezni, s mivel ott két táblán is 7-est mutatott a jelzés és a gépkocsiállás is megegyezett, 2:1 a 7-es javára! — felkiáltással helyet foglalt az utastérben. Jól tette! Azok a vidékről, ügyüket intézni néha beutazó idős emberek azonban, akikbe nem szorult ennyi lelemény és vaslogika, akik amúgyis bajban vannak a városi közlekedéssel, bizony tétován álldogáltak, s hagyták hogy elinduljon a busz, amihez pedig pontosan érkeztek. Tisztelt táblaállítgatók! Egy kicsivel több figyelmet, több figyelmességet kérünk, ha szabadna. Egyébként sem igazán tudjuk, hogy hányadán állunk valójában. Nem ritka, hogy valami ide indul, azután oda megy. Továbbá sok dolognak más az eleje, mint a vége. Szakképzési Rendszerváltás és szakképzés címmel Nemzetközi Szakképzési Konferenciát rendeznek Székesfehérvárott október 10-től 12-ig. A tanácskozást négy szekcióban — gazdaság és szakképzés; eijrokvalif ikáció; érdekképviselet; finanszírozás — szerNYITOTT NAP. Midi Zoltán Nyíregyháza polgármestere „fogadónapot” tart május 29-én délelőtt 9-től délután 5 óráig hivatalában. Az eddigi gyakorlattól eltérően, a nap folyamán bárki előzetes bejelentés nélkül, bármilyen témában megkeresheti a polgármestert. FOGADÓÓRA: Dr. Endreffy Ildikó Nyíregyháza város alpolgármestere május 28-án délután 2 órától fogadóórát tart a városházán hivatali helyiségében. Négy órától, mint képviselőt kereshetik fel a 17-es számú választókerület polgárai közérdekű ügyekben. FIZIKAVERSENY. Az öveges József Országos Fizikaverseny tatai döntőjében Nyíregyháza várost Hagymá- si István (10. sz. isk.), Kovács Ernő (21. sz. isk.), a megyét Girán Anikó (Anarcs) és Varga Melinda (Vári Emil Ált. Isk. Kisvárda) nyolcadik osztályos tanulók képviselték. A versenyen Kovács Ernő (felkészítő tanára Héczei Éva) harmadik helyezést ért el. KEDVEZMÉNYES ÁRON. Az országos könyvhéthez kapcsolódóan az „IRON” Kft. Nyíregyházán, a Pál Gyula-kiállítóteremben kedvezményes könyvvásárt rendez május 28-tól június 9-ig. (Nyitva naponta 9-től 18 óráig.) Szépirodalmi művek, verses kötetek, művészeti albumok. gyermek- és szakkönyvek 10—60 forintos egységáron. a könyvheti újdonságok pedig „könyvhéti” áron kaphatók. ORSZÁGOS DÖNTÖN szerepelt francia nyelvből a nyíregyházi 2. Számú Gyakorló., Általános Iskola csapata."Babik Viktória, Csorba Gergely, Mihalovics Natália és Ladányi Ágnes jó eredménnyel zárta a versenyt. konferencia vezik. Bár az esemény időben még meglehetősen távoli, jó tudni, hogy a jelentkezési határidő 1991. május 30. Az érdeklődők részvételi szándékukat a Study Tours Ltd. címén — 1027 Budapest, Varsányi I. u. 40—44. — jelenthetik be. Megkérdeztük: /ffi történt a határon ? Incidens történt a napokban, pontosan május 23-án a csengersimai határátkelőhely romániai oldalán. A félreértések elkerülése végett Seres József alezredest, a nyírbátori határőrkerület parancsnokát kérdeztük meg. hogy mi is történt pontosan azon a napon. — Nagyobb tömeg várt álbocsátásra a túlsó oldalon. Nem tudni mi okból, a határőrizeti és vámszervek több embert visszautasítottak, megtagadták az átlépést. Az átengedett utasok véleménye szerint a vámosok italos állapotban voltak. Az átkelésre váró emberek elvesztették türelmüket, egy csoport nem várta meg a vizsgálatokat, nem fordult visz- sza, hanem a határ felé jött. A román vámszervek átszóltak a határőröknek, akik lezárták a sorompót. Az emberek végül azért sem léphették át a határt, mert még a másik oldalon feltartóztatta őket a román karhatalom. Hogy az átjönni akarók kaptak-e valamilyen büntetési, azt nem tudjuk. A tény az, hogy a magyar határőrök nem csináltak semmit, vagyis szó sincs semmilyen erőszakos visszaküldésről. A VÁROSI TELEVÍZIÓ képújságja mától a hét végéig este 6 és 7 óra között jelentkezik, a TV5-ön a Roland Garros-teniszveiseny közvetítése miatt. Bevásárlótúrák Minden hét hétfői napján MÜNCHEN Részvételi díj: 3000,— Ft (hidegcsomag, üdítő, kávé) Minden hét pénteki napján TRIESZT Részvételi díj: 2500,— Ft (hidegcsomag, üdítő, kávé) Utazás: autóbusszal. Jelentkezés a nyíregyházi IBUSZ irodában (Országzászló tér 10. Tel.: 12-122) (2224) EMMiBUSZ HUNGARIAN TRAVEL COMPANY GYERMEKNAPI ünnepséget rendeztek a napokban a dombrádi művelődési házban. A rendezvényen a Kisvárdán és környékén, valamint az Ibrány térségében élő nevelőszülők és a náluk elhelyezett állami gondozott gyerekek vettek részt. Műsort a dombrádi gyerekek adtak. A 45. születésnapját ünnepli június 2-án a Magyar Úttörők Szövetsége, s ebből az alkalomból nagyszabású juniálist szerveznek Csillebércen. Az utóbbi hónapokban szinte csak vagyonelszá- molási támadások érték a szövetséget, s arról alig esett Ballagás a „Bereg fővárosában”. Első ízben búcsúztak iskolájuktól szombaton a végzős ipari tanulók Vásá- rosnaményban. Az Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet 13 szakmai osztályából csaknem 330 diák végez az idén. A jövő kereskedői, vendéglátóipari szakemberei hétfőn kezdték meg az írásbeli vizsgát. (Csonka Róbert felvétele) szó, hogy továbbra is jelentős gyermekerő a szervezet, hiszen közel 81 ezer gyermek a tagja. Az úttörőszövetség nyitni szeretne az ország felé, s ezért az egész műsort a televízió részletekben vetíteni fogja, hogy az otthon maradt gyermekek sem maradjanak ki semmiből. A rendezvény házigazdája Nagy Feró lesz, aki természetesen koncertet is ad a fiataloknak. Mellette több híres művésszel, zenészszel találkozhatnak a résztvevők személyesen, a televízióban pedig felvételről mesél kedves tanárairól többek között Pavarotti, Ravi Shankar, a Pet Shop Boys együttes. Megyénkből is utaznak gyermekek a csillebérci ünnepségre. A Nyírségi Gyermek Unió 90 fiatalt jutalomképpen ingyen visz fel a rendezvényre, valamint azokat a diákokat is, akik vállalják az útiköltséget. Természetesen a megyei fórum szervezésében is lesznek fiatalok a születésnapi bulin. A nyíregyházi Mesekert Bábszínház a Kölyökvárban mutatja be e hét végéig bábjainak és díszleteinek egy részét. (H. P. íelv.) NAGY FERÓ A HÁZIGAZDA Júniális Csillebércen Iskolák a közlekedésbiztonságért Iskolák a közlekedésbiztonságért országos verseny- mozgalomban a ieveleki általános iskola az 1989/90. tanévben végzett kiemelkedő közlekedésre nevelési tevékenységének elismeréséül községi kategóriában első helyezést ért el. Az intézmény az oklevelet és a vele járó 30 ezer forintot a napokban kapta meg. Az ünnepélyes díjkiosztón a tantestület, a helyi önkormányzat vezetőin túl részt vett Hdjer Attila r. őrnagy, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács szakbizottság titkára is. ÜJ VENDÉGLÁTÓHELY NYÍLT hétfőn Nyíregyházán. A Hotel Centrálban most az együttesen száz vendég befogadására alkalmas éttermet és kávéházat nyitották meg; néhány hét múlva adják át a szállodai részt, amelyhez harminc kétágyas fürdőszobás szoba és öt lakosztály tartozik. Az új létesítményt mintegy 60—65 millió forintért az Uniber Kft. építtette, és az ismert vendéglátó szakemberekből álló Hotel Central Kft. üzemelteti, (balázs) Távfűtés: meddig, mennyiért? Némi szünet után az elmúlt napokban ismét beindult a központi távhőszolgáltatás, igaz, kissé később, mint más városokban. A meteorológiai hidegfront következtében Nyíregyháza-szerte érezzük a meleget a lakásokban, hiszen nemegyszer 8,4— 9,4 C° körül volt a kinti hőmérséklet. Ha melegszik az idő, akkor várhatóan napokon belül leáll a távhőszolgáltatás. A korábbi — májusi — fűtési időszakra, amikor 14 napig működött a rendszer, 10 napot számláz a SZABOLCS- HÓ, a mostani számlázással kapcsolatban a fűtés befejezése után születik döntés, vélhetően a lakosság megelégedésére. .. K. D. Következő számunkból A KÖZOKTATÁSI törvénytervezetről beszélgetnek a résztvevők dr. Dobos Krisztinával, az MDF Pedagógiai Kollégiumának elnökével Nyíregyházán, a Megyei Pedagógiai Intézetben május 29-én délelőtt II órakor. Klubfoglalkozások A Gyermek Cukorbeteg Klub tagjai május 29-én délután 4 órakor találkoznak újra Nyíregyházán az Egészségügyi Főiskolán (Sóstói u. 2.). Előadást tart dr. Dicső Ferenc főorvos a „Cukorbetegségről általában” címmel. A Narancs-Zselé filmklubban ma, 28-án, kedden este nyolctól a Tiszta Amerika, 30-án, csütörtökön pedig az Egészséges erotika című filmet vetítik a nyíregyházi videoházban. Álláskeresőik és állásajánlók klubja május 28-án 16— 18 órakor tartja, következő foglalkozását Nyíregyházán, a Vécsey köz 4 szám alatt. JÁTÉK AZ ÓMENRŐL. A május 18-i feladvány nyertesei a következők: az Omen május 29-i nyíregyházi koncertjére két jegyet és egy kazettát nyert Drótár Árpád (Tiszátok), két jegyet nyert Asztalos Tímea (Nyíregyháza). egy jegyet nyert Hanu- szik Lívia (Nyírtelek). 150— 150 forintos könyvutalványt nyert Keresztesi Zsolt (Rá- polt). Kertész József (Kisvárda). Pócsi István (Nyíregyháza) . ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz! 1991. június 4-én 7 h-tól 15 h-ig: Kincs út. 1991. június 5-én 7 h-tól 15 h-ig: YVest- sik V-, Csatorna, Cserje, Szél, Csongor, Sikló, Tölgyes út területén. Kérjük a lakosság szíves megértését. TITASZ Nyíregyházi Kirendeltség. (2342) UTAZZON OLCSÓBBAN relax i 11-555 i FORRóimmr^ Tetten ért erőszakoskodók A Kisvárdai Rendőrkapitányság eljárást indított 5 férfi ellen, akik május 25-én 23 óra körül Pátrohán egy lányt erőszakkal egy bokros területre vittek, meztelenre vetkőztették, bántalmazták, s vele mindnyájan közösülni akartak, azonban a rendőr járőr tetten érte, s elfogta őket. Betörtek a Felsőszabolcsi Áfész szabolcsveresmarti italboltjába, -a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium öltözőhelyiségébe, egy nyírlugosi vállalkozó műhelyébe, az ömbölyi Kossuth Tsz raktárába. A Záhonyi Rendőrkapitányság eljárást indított három férfi ellen, akik május 26-án hajnalban Eperjeske külterületén egy szovjet állampolgár által vezetett személygépkocsit megállítottak, a vezetőt az autóból kirángatták, megverték, majd a ruházatát átkutatták, s a zakója zsebéből 3500 forintot és 200 rubelt erőszakkal kivettek. Ezután a szovjet férfi gépkocsijával elhajtottak. A tetteseknél megtartott házkutatás során a pénz egy részét, valamint az autót lefoglalták. (csgy) HÍREK SÉSÉSÉB Május kedd Megér egy mosol> t — Doktor úr, most mindenki o csalánteát issza. Használna az r. férfiasságomnak ? — Az attól függ, hogy hol issza a teát, otthon vagy kiküldetésben egy csinos hölgy társaságában. Mai lapunkat PÁLL GÉZA szerkesztette Tervezőszerkesztő: sípos Béla Esti szerkesztő: BALOGH GÉZA Hírügyeletes: DANKÓ MIHÁLY Telefon: 17 órától 15-124 A Nap kél 1 óra 43 perckor, nyugszik 20 óra 17 perckor. A Hold kél 20 óra 58 perckor, nyugszik 4 óra 21 perckor. EMIL, CSANÁD NAPJA Az Aemilius nevet, a mai Emil ősét az egyik ókori római nemzetség viselte. Jelentése: ,,okos, szorgalmas, illedelmes”. Ez azonban csak a név történelmi távlata, mert a római világ elmúltával kikopott a használatból, s csak Jean Jacques Rousseau: Emil című neveléstani regénye megjelenése után kelt új életre. A Csanád ismeretlen származású ősi magyar név. Előrejelzés az ország területére ma estig: többször megnövekszik a felhőzet és főleg keleten várható sokfelé eső. zápor. Néhol zivatar is lehet. Sokfelé viharos lesz az északi szél. Folytatódik a hűvös idő. A hőmérséklet hajnalban 5 és 10. kedd délután általában 10 és 15 fok között alakul. Vízállás A TISZA TiszabecsncI —67 cm, apad, 18%, 12,9 UC, Vásárosnaménynál —154 cm apad, 33%, 11,2 CC, Záhonynál 140 cm, apad, 42 cm, 12 -C, Dombrádnál 335 cm. apad, 49%. — A SZAMOS Csengéméi 102 cm. apad, 20°,I, 12,8 °C. — A TŰR Garbóiénál 125 cm, apad, 34%, 14.5 -G. — A KRASZNA Ag- erdőnél 181 cm, apad, 31%, 13.6 C.