Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
1991. május 25. || Kelet A Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 5 dr. Fekete Károly professzorral A reformátusok világtalálkozójáról SzwiKtm.h^ Dr. Fekete Károly zalaegerszegi születésű református lelkipásztor hosszabb időt szolgált a tornyospálcai református gyülekezetben, majd Kábán, ahonnan Nyíregyházára került. Az utóbbi tizenkét esztendőben itt működött esperesként, most lelkipásztor. Debrecenben a teológián a gyakorlati teológia tanszékének professzora, egyházszónoklattant, liturgikát, lelkigondozástant és vallástanítástant oktat. Beszélgetésünkre abból az alkalomból kerül sor, hogy 53 év elteltével idén június 21—30. között megrendezik hazánkban a magyar reformátusok világtalálkozóját. 0 Professzor úr, hogyan élte meg a nyíregyházi református gyülekezet az elmúlt évtizedek egyházi visszaszorítottságát és milyen a jelenlegi kondíciója? — A nyíregyházi reformátusok gyülekezete országosan az elsők közé tartozik, itt az elnyomatás idején is jártak a hívek a templomba. Történelmi okai is vannak, hogy a nyíregyházi reformátusság- nak egy jó kondíciójú gyülekezete van. A II. világháború utáni ébredési folyamatban itt olyan „lelki zsírt” kapott a korábbi komoly hitélet folytatásaként, hogy azt a Rákosi-korszak sem tudta kilúgozni. Volt itt egy evangelizációs ébredés, amelyben nagy szerepet játszott a Bethánia egylet (ez egy falu neve, ott lakott Lázár), és a gyülekezeti evan- gelizáció baráti köre, amelynek egyesületi kereszténysége szerencsésen ötvöződött a történelmi kálvinizmussal. Ahol ez nem történt meg, ott vagy a Bethánia, vagy a kálvinizmus kizárólagosan érvényesült, aminek következtében vagy kiszikkadt, vagy elszektásodott a gyülekezeti élet. Jól mutatja a hívek ragaszkodását az önkéntes egyházi fenntartási járulék és a perselypénz aránya: általában országosan 70 százalék az egyházi járulék és 30 százalék a perselypénz, nálunk 40 százalék az egyházi járulék és 60 százalék a perselypénz. Az „egyházadót” bármilyen formában el lehet juttatni, be lehet fizetni, de ahhoz, hogy a perselyben pénzt helyezzenek el, el kell menni a templomba. Q Fenyegeti-e az egyházat az elöregedés, vagy van utánpótlás? Mi a helyzet a hitoktatás területén? — Igen meglepett, hogy itt majdnem tele templomot találtam tizenhárom évvel ezelőtt, amikor idejöttem Kábáról. Nem én töltöttem meg, legfeljebb mindent megtettem képességeim szerint, hogy ki ne ürüljön. Valóban előfordul, hogy jönnek hozzám néha a jó öreg, hűséges híveim, és azt kérdezik; tiszteletes úr, ki fog ide járni, ha mi nem leszünk? Azt szoktam mondani, nyissák ki a szemüket és meglátják, kik fognak ide járni. Feltűnőbben öt-hat éve tapasztaljuk a hivatalos „peresztrojka” megjelenése előtti időből, hogy akiben volt hit, megérezte az idő szólítását. Különösen a nagy istentiszteleteken, mondhatom úgy, a sátoros ünnepeken az udvarra is szükség van, mert a templomban nem férüpk el. Behangosítjuk az udvart, hangszórón közvetítjük ki a szertartást. Nagyon sok fiatal, nagyon sok olyan fiatal házas van a gyülekezetben, aki a gyermekét kereszteltetni fogja. —A hitoktatással kapcsolatban már nincs dicsekedni valónk, emiatt már nem vagyok olyan derűs. Sokat imádkoztunk a hitoktatás megindításáért, hogy ó, bár lenne, és mégis készületlenül ért bennünket a lehetőség. A gondunk az, hogy kevés a hitoktató. A helyzet ha nem kétségbeejtő, de nem is megnyugtató. 0 Hogyan látja professzor úr a hitélet több évtizedes visszaszorítása és a hazánkban tapasztalható erkölcsi válság összefüggéseit? Mit tehet a református egyház a nemzet erkölcsi felemelkedéséért? — Minden egyház közös tanítása az volt, a biblia alapján, hogy a munka az Isten teremtési rendje, és ezért az ember felelősséggel tartozik a munkájáért. Ha Istennek tartozik felelősséggel, és nem csupán a főnökének, akkor a leglustább keresztény ember lelke mélyén is ott volt az az üdvös félelem, hogy hátha igaza van a papnak, és létezik túlvilági számonkérés. Amikor az egyház visszaszorítása úgy zajlott le, hogy az került előtérbe: nem számoltat el senki, sőt az a valaki nincs is — akkor abból egyenesen következett, hogy csak magamnak tartozom felelősséggel. A végső elszámoltatás kizárása természetesen befolyásolta az erkölcsi állapotokat. Erkölcsi kérdésnek tartom ilyen körülmények között, ki hogyan végzi el a munkáját, ki milyen orvos, milyen ügyvéd, milyen parasztgazda, milyen ember, milyen családapa, milyen magyar, fiz erkölcsi neveltetés területén hazunkban minimum egy generáció kimaradt, mintegy 30 év kiesett, s mivel a mai fiatal szülők többsége intézményes erkölcsi nevelésben nem részesült, nem tanulták az erkölcsöt, tehát nem is taníthatják, mi helyes, mi nem. Természetesen hozzá kell tennem, tisztelet a kivételnek, mert voltak nagyon rendes, becsületes, kommunista ismerőseim, ösztönös erkölcsi érzetű nem egyházias magyar testvéreim. . — A lelkipásztorok azt tehetik — ahogyan a reformáció prófétai erővel tette —, hogy a hallgató iránti szeretettel hirdetik a Bibliának nemcsak lelki, hanem az egész életet átalakító igazságát. A hívek pedig úgy tehetnek az ország erkölcsi felemelkedéséért, hogy ezt az igehirdetést komolyan veszik, é£ aszerint élnek az egyház és a nemzet testében. ‘ 0 Nem gondolja professzor úr: ideje volna az iskolai oktatásban általános erkölcstani tantárgyat bevezetni, hogy azok is részesülhessenek intézményes erkölcsi oktatásban, akik nem hívők? — Mélyen csodálkozom azon, hogy akiknek nem kell egyik felekezet vagy egyház hittani igazsága sem, azok nem követelnek valamiféle erkölcsi oktatást az iskolában, ami által stabilabbá válhat a-mai fiatal nemzedékek erkölcsi tartása. 0 Fokozott figyelemmel fordul a közvélemény a református egyház felé, a világtalálkozó alkalmából. Melyek lesznek a főbb események, hogyan érintik ezek megyénk lakosságát, a híveket? — Furcsa véletlen: az első világtalálkozó, amelyet 1938-ban tartottak, szintén egybeesett a katolikus egyház nagy világrendezvényével, az Eucharisztikus Kongresszussal. Most megint „összetalálkozik” a katolikus és a református egyház két világfigyelmet kiváltó programja, a pápalátogatás és a mi rendezvényünk. Különösen örülök annak, hogy a budapesti megnyitó és a zánkai befejezés között a súlyponti rész Debrecennek jutott, így Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Hajdú-Bihar refor- mátussága a világtalálkozó áldásaiból közvetlenül részesülhet. Erre a találkozóra várjuk a világ minden táján élő református magyarokat. A leglátványosabb a református egyház fejlődése Dél-Koreá- ban, azután erős Hollandiában is. A magyar refor- mátusság erejét, létszámát tekintve az első öt között van a világon. Várjuk a híreket Erdélyből és Kárpátaljából is. — A magyar reformátusok világtalálkozóját június 21—30. között tartjuk, több színhelyen. Kiemelhető az események közül a budapesti megnyitó istentisztelet június 21-én, pénteken este 7 órakor a Kisstadionban. Központi eseménynek tekinthető a másnap, 22-én, szombaton, Debrecenben a nagyerdei stadionban tartandó ünnepi istentisztelet, ahová több tíz ezer résztvevőt várnak. A prédikálásra Tőkés László nagyváradi püspök urat kérték fel. Az urvacsorai ágendát dr. Hegedűs Lóránt püspök, zsinati elnök vezeti a tervek szerint, és mintegy kétszáz lelkipásztor osztaná az úrvacsorát a különböző szektorokban. — Lesz Debrecenben tudományos ülésszak a kollégiumban, ünnepi hangverseny a nagytemplomban, kiállításokat, rétegtalálkozókat tartanak. Bizonyára nagy örömet fog szerezni az ország gyülekezeteinek, hogy 23-án, vasárnap a külföldi magyarok vidéki gyülekezetekben vendégeskednek, illetve vendég igehirdetők prédikálnak az őket fogadó gyülekezetek templomában. Meghallgatásra talált az a kérésünk, hogy a megszépült nyíregyházi református templomban dr. Csiha Kálmán kolozsvári püspök prédikáljon június 23-án a délelőtti istentiszteleten. — Nagy várakozás előzi meg a tudományos ülésszakot, amelyen egyebek között arról szól az értekezés, mit tehet a magyarországi református- ság a világban szétszórt diaszpóráért, illetve, mit tehetnek a világban szétszóródott református magyarok az anyaországért, a most felemelkedni készülő nemzetünkért. 0 Professzor úrnak személy szerint mi a szerepe, feladata a világtalálkozóval kapcsolatban? — Film készül az egyházunk életéről, annak vagyok a gyakorlati teológiai szaktanácsadója, és részt veszek a tudományos ülésszakon. 0 Az egyházak, így a református egyház működésével kapcsolatban „kifelé” főként a karitatív tevékenység látszik. Milyen szere- tetmunkára tudnak vállalkozni? — Itt nagyon szerénynek kell lenni, és nem szabad azt a látszatot kelteni — hogy csak egy példát említsek: az országszerte híres magdaléneum szeretetotthonunkat —, mintha azt teljes egészében mi nyíregyháziak tartanánk el. Működik egy országos református szeretetszolgálat, vannak szeretetotthonok, amelyeket az ország református- sága tart fenn. A gyülekezetek természetbeni támogatásokkal segítik ezeket az intézményeket. Ezenkívül van a gyülekezetekben szegényeket segítő munka, a bibliakörösök meglátogatják beteg és öreg társaikat, az elesetteket. Nagyon csekély mértékben, de rendszeresen létezik pénzbeli segítség, támogatás is, évek óta. Terveink szerint szeretnénk a gyülekezeti keresztény szociális hálót bővíteni. 0Ön már említette Kárpátalját, az ott élő híveket. Itt a határszélen mi talán erősebben érzékeljük a szomszédságunkban kisebbségben élő magyarok konfliktusait. Mit tehet a református egyház a túloldalon élő honfitársainkért? — Bármennyire érzékeltük is a határokon túl élő magyarok bajait — itt nemcsak Kárpátaljára gondolok, hanem Erdélyre is, a Felvidékről viszonylag kevesebb panasz jött —, segíteni keveset tudtunk. Apróbb támogatást 1975 óta nyújthattunk, pl. régi kiadású énekeskönyveket ezrével gyűjtöttünk osz- sze, azokat lehetett félhivatalosan kivinni, de sokszor éreztük azt, hogy széllel szemben törekszünk. Rokoni, ismerősi alapon évek óta tudunk egymásról. A nyolcvanas években vált intenzívebbé az együttműködés, az utóbbi időkben pedig mind több itteni gyülekezetünk veszi fel a kapcsolatot kárpátaljai gyülekezettel. A nyíregyházi reformátusok másfél évvel ezelőtt már autóbusz-kirándulást rendeztek Nagydobronyba, ahol az adventi istentiszteleten én prédikáltam és énekkarunk énekelt, családoknál voltunk szétosztva kosztra, s még Szernyére is elmehettem prédikálni. Ötvös Károly lelkésztársammal együtt már két évvel ezelőtt voltunk Beregszászban, ahol ottani lelkészeknek tartottunk prédikációs és egyházi ének szakkört. Megyénkből sok lelkész segített, énekes- és hittankönyv, Biblia átadásával. De ők is jönnek: tavaly a csapi gyülekezetét fogadtuk Nyíregyházán. Kárpátaljai teológusok tanulnak hivatalos en- í gedéllyel a budapesti és a debreceni teológiákon, számuk tíz körül van, és hazamennek majd a diplomájukkal szolgálni. 0 Úgy tudjuk, szerte a világban a református egyház az egyik legfőbb intézmény, mely az anyaországtól elszakadt magyarok körében a magyarságtudatot őrzi. Hogyan teljesül az egyháznak ez a missziója? — A világ magyarságának nemzeti nyelvében és magyarságtudatának ébrentartásában való szolgálatát a magyar reformátusok mindig nagyon komolyan vették. Antall József miniszterelnök úr, aki nem református, külföldi útjai tapasztalatai alapján azt hozta a tudomásunkra, hogy a református egyház tagjai világszerte a legfontosabb tényezői a Magyarok Világszövetsége minden fáradozásának. Például a liturgia középpontjában álló, fő helyre került magyar prédikációval óriási szolgálatot tesznek a magyarságtudat fenntartásában. Hazajött magyar reformátusok mesélik, hogy református családok az egész hétvégét együtt töltik, és nem csak az istentiszteleten, hanem csigacsinálással, közös kolbászkészítéssel, az asszonyok varrókörökben, a gyerekek játék közben gyakorolják az anyanyelvet, amelynek használatára egyébként nem volna alkalom. A nyelv megőrzését református művészek fellépésével is segítjük, pl. Béres Ferenc járt énekkörúton, a Kántus szerepelt tomboló sikerrel. 0 Végül, hadd kérdezzem, Ön mit vár a világ- találkozótól? — Ha jól élünk azzal a lehetőséggel, amit kaptunk, akkor a világ magyarságában fel kell támadnia egy olyan felelősségérzetnek, hogy mi adósai vagyunk Istennek, és remélem, mindazt, amire a történelem minket kötelez, ezekben a nagyon reményteljes, de nagyon nehéz időszakokban a fel- emelkedés szolgálatába állíthatjuk. 0 Köszönöm a válaszait. Baraksó Erzsébet megtalálja a zsák a foltját, nem véletlenül a barátom Balázs. Mindketten annyit értünk a pénzügyekhez, mint hajdú a harangöntéshez, de ő most az egyszer normális üzletet kötött. Vett egy tanyát Nyíregyháza határában. Aki ismeri a nyírségi megyeszékhely történetét, az tudja, a település újjászületését a Dél-Alföldről és a Felvidékről e tájra költözött szlovákságnak köszönheti. A köznyelv csak tirpákságnak nevezi őket, akik egy sajátos, Közép-Európában teljesen ismeretlen településrendszert hoztak létre, a tanyabokrokat. Az első telepesek 1750 körül érkeztek gróf Károlyi hívására, s néhány esztendő múltán már voltak annyian, hogy felmerülhetett a nagy kiterjedésű határ felosztásának gondolata. A történészek szerint hiteles kötélmértékkel történt a felosztás, innen származik a sajátos mértékegység, a kötélalj elnevezés. Egy kötélalj — vagyis zsinka — tíz hold földnek felelt meg, s a rokonok, a sógorok, a komák egymás mellett kapták a földeket, a szállásokat, e helyeken alakultak ki később a bokortanyák. Az egyik ilyen, várostól távoli bokorban vett a barátom egy régi, elhanyagolt portát még a múlt nyáron. Amiről nekem egy kukkot sem szólt, egészen húsvét nagypéntekjéig. Ám akkor, bejőve a szerkesztőségbe, egy kis, kézzel írott cédulát találtam az asztalomon. Két mondatban összefoglalva a vásárlás, a felújítás ténye, s egy kurta felhívás: ,,Ma reggel az asszonyok befűtik a kemencét, megsütik a húsvéti pászkát. Ha újból pulya akarsz lenni, gyere... lesz pattogatott tengeri is. Balázs" Ám mire a poros, döcögős földúton megtaláltam a bokortanyát, a házban már nem volt senki. A barátom keresésére indultam hát. A nyolc-tíz házból álló tanya szélső portáján bukkantam rá, egy öreg férfival beszélgetett. Szlovákul folyt közöttünk a szó, s én döbbenten meredtem rájuk. Vagyis a barátomra. Akiről azt hittem eddig, hogy tökéletesen ismerem, hisz ezért is a barátom. De én addig nem tudtam róla, hogy ő szlovák! Hogy a tirpákok nemzetségébe tartozik! Míg ők csendesen borozgattak, s a vendég tiszteletére később magyarra fordították a szót, én közben kétségbeesetten kutattam emlékeimben, az együtt eltöltött évek során hol, mikor, s mivel sérthettem meg vajon önérzetét, hogy még előttem is elhallgatta nemzeti hovatartozását. De bármelyik, közösen megtett utunkra gondoltam, mindegyik csapást kövér, vastag hó takarta, és sehol egy nyom, egy emlékeztető jel a nagy fehérségben. Hisz’ együtt szidtuk Trianont és Párizst, egymás mellére tűztük a kokárdát, s együtt párásodon el a szemünk, mikor főiskolásként átöleltük egymás vállát, mert,, Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje..." Ültünk az asztalnál, s megpróbáltam józan fejjel magyarázatot találni. A sors különös fintora — vagy ajándéka gyanánt? — a tavaszelőn heteket jártam a tanyabokrokat, mert nem hagyott nyugton egy döbbenetes tény: a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Nyíregyházán mindössze huszegynéhányan vallották magukat szlovák anyanyelvűek- nek. Hová tűnlek a városteremtők, hová a tirpákok!? Két riportban is beszámoltam a szomorú valóságról, ám feleletet sehol sem kaptam. Maradt csupán az elgondolkodtató tény közlése. A jelenlegi állapotok rögzítése. Későre járt már, mire hazaértem, első dolgom volt a régi jegyzeteim előkeresése. Aztán a kusza sorokból nagyjából összeállt, a minden perifériára szorult kisebbség tragédiája. A vízépítő mérnököt is a jószándék vezeti, mikor hozzálát egy folyó szabályozásához. Előbb csak egy kősarkantyút épít, hogy meggyorsuljon a víz sodrása, aztán kikövezi a túlsó partot, majd lejjebb újabb sarkantyú jön... s mire észbekapunk, az a megzabolázott folyó már nem is a Tisza, a Vág, a Ga- ram. S ha a Dunában könnyebb az élet, hát oda igyekszik minden beléje ömlő folyó hala. S végül dunai lesz minden tiszai, garami halból. Legalábbis a torkolat közelében. Dehát a Duna tehet erről? Nem a vizet kormányzók felelősségét kéne firtatni inkább. .. ?! Hogy úgy irányítsák egy folyó, egy ország életét, hogy megőrizhesse minden patak, minden nép fia önmagái/ Balogh Géza
